A Fővárosi Ítélőtábla Gf.40273/2019/12. számú határozata vételár megfizetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 2. §, 8. §, 78. §, 141. §, 253. §, 1979. évi 13. törvényerejű rendelet (Nmjtvr.) 25. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 13. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 2. §, 3. §, 4/A. §] Bírók: Csiki Péter, Gárdosi Judit, Veszprémy Zoltán

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA

19.Gf.40.273/2019/12. szám

A Fővárosi Ítélőtábla a Noerr és Társai Ügyvédi Iroda (cím, eljáró ügyvéd: Dr. Bajorfi Ákos) által képviselt felperes neve (cím) felperesnek - az előbb Dr. Polgár Péter ügyvéd, majd Dr. Bíró Róbert ügyvéd (cím) által képviselt alperes neve (cím) alperes ellen vételár megfizetése iránt indított perében a Budapest Környéki Törvényszék 3.G.40.064/2018/18. számú ítélete ellen az alperes által 20. sorszám alatt előterjesztett, és Gf. 10. sorszám alatt kiegészített fellebbezés folytán meghozta a következő

ítéletet:

Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 216 000 (Kettőszáztizenhatezer) forint áfát tartalmazó 1 016 000 (Egymillió tizenhatezer) forint fellebbezési eljárási költséget, és az államnak külön felhívásra 2 500 000 (Kettőmillió ötszázezer) forint fellebbezési illetéket.

Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

Indokolás

A felperes Németországban, az alperes Magyarországon bejegyzett gazdasági társaság.

Közöttük éveken keresztül szóban létrejött adásvételi keretszerződés állt fenn, melynek alapján a felperes femorális komponenseket adott el az alperesnek ex works paritással, melyek ellenértékét az eladó által kiállított számla alapján a vevő a kiállítástól számított 180 napon belül volt köteles kiegyenlíteni.

2015-ben az alperes több alkalommal rendelt meg a felperestől femorális komponenseket, amelyeket az eladó leszállított a megrendelő részére.

A felperes az összesen 101 563 euró vételárkövetelésről 2015. április 17. és 2015. november 4. közötti időszakban összesen 21 darab számlát állított ki. Az azokban feltüntetett vételárat a vevő nem fizette meg.

A felperessel szemben 2016. április 1-én felszámolási eljárás indult Németországban. A kirendelt felszámolóbiztos a 2016. április 20-án kelt levelében felszólította az alperest a 101 563 euró összegű vételár 2016. május 4-ig történő megfizetésére. Az alperes 2016. május 19-én kelt válaszlevelében a tartozás fennállását nem vitatta, azonban arra hivatkozott, hogy a tartozással szemben szükség van kompenzációra az alkalmatlan nyersanyag szállítás miatt.

A vételár kiegyenlítésére ezt követően sem került sor.

A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 101 563 euró vételár jogcímén történő megfizetésére, és a perköltség megtérítésére. Hivatkozott a Bécsi Vételi Egyezmény 53. és 62. cikkére. Álláspontja szerint az alperes szavatossági kifogása érdemben figyelembe nem vehető, mert semmilyen konkrétumot nem tartalmaz. Tagadta az alperes azon állítását, hogy a cégek törvényes képviselői megállapodtak volna a vevő vételárfizetési kötelezettségének elengedésében.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását, és a felperes költségben való marasztalását kérte. Nem vitatta a kereseti kérelemben megjelölt szállítások, megrendelések tényét, és a vételártartozás összegét sem. Azzal védekezett, hogy a teljesítést joggal tagadta meg, mert minőségi hibás termékeket szállított részére az eladó. Utalt arra, hogy a felek törvényes képviselői tárgyalásokat folytattak a szavatossági igényről, ennek eredményeként megállapodtak, hogy az alperesnek nem kell kiegyenlítenie e tartozását. Hivatkozott arra is, hogy 2015. és 2016. során három, általa forgalmazott implantátum törése következett be, amelyek a felperes által szállított anyag hibájára vezethetők vissza. Ennek következtében a beavatkozást végző kórház 39 000 000 forint összegű követeléssel élt vele szemben.

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 101 563 eurót, valamint 1 500 000 forint és 12 138,45 euró perköltséget.

A határozata indokolásában rögzítette, hogy a felek között nem volt vitatott, hogy a jogvitájukra a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, az Európai Parlament és Tanács 593/2008/EK. rendelete (2018. június 17.) 4. cikk (1) bekezdés a) pontja értelmében a német anyagi jog az irányadó, ebből következően pedig a Bécsi Vételi Egyezmény rendelkezéseit kell alkalmazni. Annak 53. cikke szerint a vevő a szerződés és az Egyezmény rendelkezései szerint köteles az áru vételárát megfizetni.

Rámutatott, hogy a felperes a számlák, az azok alapjául szolgáló megrendelések, valamint a megrendelés-visszaigazolások csatolásával bizonyította követelése fennállását, és e tényt maga az alperes sem vitatta.

Tekintettel arra, hogy az alperes ellenkérelmében szavatossági kifogást terjesztett elő, őt terhelte annak bizonyítása, hogy e kifogása alapos, arra figyelemmel a felek megállapodtak, hogy igényét az alperes a perbeli követelésbe beszámíthatja, és e beszámítás meg is történt.

Az alperest terhelő bizonyítási teherről a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 3. § (3) bekezdése értelmében tájékoztatta az alperest a 2018. november 7-i tárgyaláson, és mellőzés terhével felhívta, hogy bizonyítékait, bizonyítási indítványait terjessze elő a Pp. 141. § (6) bekezdésében foglaltakkal összhangban. Az alperes azonban a részére biztosított határidőt elmulasztotta, annak meghosszabbítása iránti kérelmét elkésetten terjesztette elő, azaz konkrét tényállításokat nem tett, bizonyítékokat nem nyújtott be, bizonyítási indítványt nem terjesztett elő. A tanúként meghallgatott törvényes képviselője - M. Lné - sem tudott az alperes védekezésével összehangban lévő konkrét előadást tenni. A 2019. január 29-én előterjesztett alperesi beadványt pedig, tekintettel arra, hogy azt határidőn túl nyújtotta be, figyelembe venni nem lehetett. Az alperes e beadványában indokolatlanul késlekedett tényállítási, bizonyítási kötelezettségeinek teljesítésével, mert az akkor előadottakat jellegüknél fogva a per korábbi szakaszában is előterjeszthette volna. Az elkésetten előterjesztett bizonyítási indítványt ezért mellőzte. Megjegyezte, hogy az alperes határidőhosszabbítás iránti kérelmét - melyben a jogi képviselőjét ért sérülésre hivatkozott - igazolási kérelemnek nem lehetett tekinteni, mert az alperes nem is utalt arra, hogy e tényre mulasztása kimentése okán, s nem a határidőhosszabbítás iránti kérelme indokaként hivatkozott.

Pervesztessége miatt a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte az alperest perköltség fizetésére. Perköltségként a felperes által megfizetett 1 500 000 forint illeték összegét, valamint a felperes és képviselője között létrejött megbízási szerződésben megállapított ügyvédi munkadíjat számolta el, utóbbit a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet (a továbbiakban: R.) 2. § (1) bekezdés a) pontja alapján.

Az ítélettel szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen kérte annak hatályon kívül helyezését a Pp. 252. §-ának (2) bekezdésére hivatkozással, mert álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az elsőfokú eljárás lényeges szabályainak megsértésével hozta meg határozatát, míg másodlagosan indítványozta az ítélet megváltoztatását és a terhére megállapított perköltség összegének mérséklését.