BH 2010.2.32 Az a körülmény, hogy a bíróság a vádlottat az emberölés bűntettének vádja alól bizonyítottság hiányában menti fel, nem zárja ki bűnösségének a segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében, illetve bűnpártolás bűntettében történő megállapítását, amennyiben az ezek alapjául szolgáló magatartást a vádirati tényállás tartalmazza [Btk. 172. §, 244. §].

A vádlott ellen a megyei főügyészség a Btk. 166. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés d) pontja szerint minősülő és büntetendő társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat. Az ügyben eljáró megyei bíróság a 2005. évi március hó 1. napján kelt ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében és ezért őt 7 évi börtönbüntetésre és 7 évi közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélőtábla a 2006. április hó 12. napján kelt végzésével a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.

A megismételt eljárás során a megyei bíróság a 2007. június hó 5. napján kihirdetett ítéletével a vádlottat az ellene különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vád alól felmentette, egyben rendelkezett a lefoglalt bűnjelek elkobzásáról, illetve az eljárás során felmerült bűnügyi költség viseléséről.

Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, ugyanakkor az ügyész a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása végett jelentett be fellebbezést, amelyet a fellebbviteli főügyészség átiratában módosított tartalommal, az ítélet ismételt hatályon kívül helyezése érdekében tartott fenn.

Az ítélőtábla a 2008. évi szeptember hó 18. napján kelt ítéletével a megyei bíróság ítéletét megváltoztatta, a vádlottat bűnösnek mondta ki segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében és bűnpártolás bűntettében, ezért őt halmazati büntetésül 3 évi börtönbüntetésre és 3 évi közügyektől eltiltásra ítélte.

A megyei bíróság által megállapított tényállás szerint a sértettet 2003. július hó 10. napján 22 órát követően pontosan már meg nem határozható időben mintegy tizennégy késszúrás érte, amelyek döntően szúrt, illetve metszett sérüléseket okoztak. A sértett halála rövid időn belül a bántalmazás következményeként az élettel összeegyeztethetetlen többszörös belső szerv sérülésekkel okozati összefüggésben következett be, életét a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás sem menthette volna meg. A megyei bíróság ítéletében rögzítette, hogy a szívsérülést okozó szúrást követően a sértett még körülbelül 1-2 percig mozgásképes lehetett. Ugyanakkor a sértett halála bekövetkeztének időpontját és a szúrások elszenvedésének sorrendjét nem lehetett pontosan megállapítani.

A megyei bíróság jogi álláspontja szerint mivel az eljárás során nem lehetett bizonyítani, hogy a sértett halálát - szándékos cselekményével - a vádlott okozta volna, így azt sem lehetett egyértelműen és tényként rögzíteni, hogy a vádlottat terhelte-e segítségnyújtási kötelezettség, illetve elkövethette-e a bűnpártolás bűntettét. A bíróság álláspontja szerint az alapcselekmény elkövetője a bűnpártolás tettese nem lehet, és mivel nem bizonyítható, de nem is zárható ki az ölésre irányuló tettesi magatartás, így sem a segítségnyújtás elmulasztása, sem a bűnpártolás nem állapítható meg.

Az ítélőtábla a megyei bíróság jogi okfejtésével szemben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vádlott bizonyítottság hiányában történő felmentése a vádirati tényállást alapul véve nem járhat azzal a következménnyel, hogy a terhére fennmaradó egyéb bűncselekményekben a bűnössége ne kerüljön megállapításra. Az ugyanis az ítélőtábla jogi álláspontja szerint tény, hogy - tudva a sértettel szemben megvalósított bűncselekményről - a vádlott a konyhapadlón lévő vérszennyeződést felmosta és a bűncselekmény elkövetési eszközeit elmosta, és az életveszélyben lévő sértett számára nem hívott segítséget. Ezzel pedig a Btk. 172. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés első fordulata szerint minősülő segítségnyújtás elmulasztása bűntettének, valamint a Btk. 244. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő és büntetendő bűnpártolás bűntettének törvényi tényállását kimerítette.

Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentés érdekében, míg a fellebbviteli főügyészség a vádlott terhére jelentett be fellebbezést és indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Be. 398. §-a alapján az ítélőtábla ítéletét változtassa meg és a vádlottat mondja ki közvetett tettesként elkövetett emberölés bűntettében és a vele szemben kiszabott fő- és mellékbüntetés mértékét súlyosítsa.

A Legfőbb Ügyészség az átiratában az ítélőtábla ítélete ellen a másodfokú ügyész által bejelentett fellebbezést a Be. 385. §-ára figyelemmel a Be. 357. §-ának (2) bekezdése alapján visszavonta és indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság az ítélőtábla ítéletét hagyja helyben. A Legfőbb Ügyészség a vádlott és védő fellebbezését alaptalannak tartotta.

A védő által bejelentett fellebbezés írásbeli indokolása szerint törvénysértő volt az ítélőtábla részéről a két bűncselekmény vonatkozásában a bűnösség megállapítása, mivel ellentétes a Be. 2. § (2) bekezdésében foglaltakkal, ami szerint csak olyan bűncselekmény alapján lehet ítéletet hozni, amelyet a törvényes vád tartalmazott.