BH 1993.3.186 Az egyéni vállalkozó a folyamatosan gyakorolt üzletszerű gazdasági tevékenysége körében a gazdálkodó szervezetekkel azonos elbírálás alá esik, ezért nem semmis - az egyéni vállalkozó megbízó és a gazdálkodó szervezet külkereskedelmi vállalat között létrejött - olyan szerződés, amely szerint a kedvezőbb feltételekkel megkötött külkereskedelmi szerződés révén elért előnyön osztoznak [Ptk. 200. § (2) bek., 508. § (1) bek., 685. § c) pont, 1990. évi V. tv. 15. §, 32/1967. (IX. 23.) Korm. r. 1. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében megállapította, hogy a felek között 1990. március 22-én létrejött bizományi szerződés III. pontjának az a rendelkezése, amely szerint a limitárnál előnyösebben megkötött szerződésnél az így keletkezett előny 30%-a az alperest illeti, semmis. Kötelezte az alperest, hogy a felperesnek 15 napon belül fizessen meg 320 000 Ft perköltséget.

Ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy a felek 1990. március 22-én export bizományi szerződést kötöttek, melynek értelmében a felperes megbízta az alperest az általa gyártott hengerelt I-U és szögacél exportjával. A bizományi szerződés III. pontja értelmében a bizományost tevékenységéért 2% bizományi díj illeti meg.

A szerződés tartalmazza azt is, hogy "amennyiben a bizományos a limitárnál kedvezőbben értékesíti a szerződéses árut, az így keletkezett előny 30%-a illeti meg, s ezt az összeget is jogosult a hozzá befolyt ellenértékből levonni". A szerződés V. pontjában a felek úgy rendelkeztek, hogy a bizományi szerződésben nem szabályozott kérdésekben a módosított 32/1967. (IX. 23.) Korm. rendelet* az irányadó.

A felek elszámolásakor azonban a felperes az alpereshez intézett, 1990. december 5-én kelt levelében közölte, hogy magára nézve nem tartja érvényesnek a bizományi szerződésnek a limitár feletti összegből a bizományos részesedésére vonatkozó rendelkezést, mert az a Ptk. 508. §-ának (1) bekezdésébe ütközik. Az alperes a limitár-különbözet visszautalásától elzárkózott, ezért a felperes módosított keresetében az alperest 9 870 963 Ft és ennek évi 20%-os kamata megfizetésére kérte kötelezni. Egyben a 20%-os kamatkövetelésen felül további 24%-os kamatot kárként érvényesített, azzal az indokkal, hogy a limitáron felüli összeg jogtalan visszatartása miatt hiteleket volt kénytelen felvenni.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását, a felperesnek perköltségben marasztalását kérte. Álláspontja szerint a jelen esetben a Ptk. 508. §-ának (1) bekezdése nem alkalmazható, mert bár a felperes nem tartozik a Ptk. 685. §-ának c) pontjában felsorolt gazdálkodó szervezetek közé, azonban nem is magánszemély, hanem a polgári jognak egy olyan sajátos alanya: egyéni vállalkozó (egyéni cég), amely mintegy gazdálkodó szervezetként folytat termelő tevékenységet, és vesz részt a kereskedelemben. Hivatkozott ezzel kapcsolatban az 1990. évi V. tv. 15. §-ának indokolására, amely szerint: "A közhiteles cégnyilvántartásba való bejegyzés és ennek a hivatalos lapban való közzététele az egyéni vállalkozónak a gazdasági életben a piacon való részvételét kedvezőbbé teheti, az üzleti partnerek bizalmát várhatóan növeli". Megjegyezte, hogy nem tartja tisztességesnek a felperes azon magatartását, hogy előnyök szerzése esetén a cégformát hangsúlyozza, amennyiben pedig úgy áll érdekében, magánszemély mivoltára hivatkozik.

Az elsőfokú bíróság a kereset jogalapja tekintetében a felperes kérelmére közbenső ítéletet hozott, melyben a felperes követelésének jogalapját megalapozottnak ítélte meg. Megállapította, hogy a felperes nem vitásan egyéni cég, a Ptk. 685. §-ának c) pontja viszont a gazdálkodó szervezetek felsorolásánál az egyéni céget nem sorolja fel. A felperes tehát az 1990. évi V. törvényben szabályozott egyéni vállalkozó (egyéni cég), amely többmilliárdos forgalmat bonyolít le, ilyenformán ténylegesen a gazdálkodó szervezetek sajátosságait viseli magán: van kiépített hivatali szervezete, több száz dolgozót foglalkoztat, és többmilliárdos bel- és külkereskedelmi forgalmat bonyolít le. Mindezek ellenére azonban a jogalkotó világosan különbséget tesz egyéni cég és gazdálkodó szervezet között. A szerződéskötéskor még hatályos 32/1967. (IX. 23.) Korm. rendelet 1. §-ának (1) bekezdéséből egyértelműen kitűnik, hogy a rendelet hatálya az egyéni vállalkozókra nem terjed ki. Mivel a felperes egyéni vállalkozó, ezért a felek jogviszonyát a Ptk.-nak a bizományra vonatkozó rendelkezései alapján kell elbírálni. A Ptk. 508. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a bizományos a megbízóra kedvezőbb feltételek mellett köti meg az adásvételi szerződést, mint amilyeneket a bizományi szerződésben megállapítottak, az ebből eredő előny a megbízót illeti meg. Az ezzel ellentétes megállapodás semmis, ha magánszemély a megbízó. A felperes magánszemélynek minősül, ezért a szerződés III. pontjának ezzel ellentétes rendelkezése a fenti törvényhely, valamint a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében semmis.

A közbenső ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, melyben annak megváltoztatásával kérte a bizományi szerződés III. pontja semmissé nyilvánított rendelkezése érvényességének megállapítását, illetőleg a felperes keresetének elutasítását. Fellebbezésében hivatkozott az elsőfokú eljárásban már részletesen kifejtett jogi álláspontjára. Sérelmezte, hogy véleménye megalapozottságának alátámasztására dr. H. A. egyetemi tanártól beszerzett szakértői vélemény megállapításait az elsőfokú bíróság figyelemre sem méltatta, és indokolásában ki sem tért az alperesi érvelést támogató jogtudósi megállapítások értékelésére. Az ítélet 4. oldalán ismertetett felperesi hivatkozás is fontos érvül szolgál ahhoz a szakértői következtetéshez, hogy "a gazdálkodó szervezet kategória felülvizsgálata és a Ptk. 685. § c) pontjának módosítása szükséges".

A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény olyan társasági formákat (közkereseti és betéti társaság) is szabályoz, ahol természetes személy a gazdasági társaságnak korlátlanul felelős tagjaként folytat gazdasági tevékenységet. Az egyéni cégként bejegyzett felperest, a cég tulajdonosát, tehát az anyagi felelősségvállalás szempontjából sem lehet a gazdálkodó szervezetként már deklarált közkereseti, vagy betéti társaság tagjától, illetőleg beltagjától, megkülönböztetetten kezelni.

Végül utalt arra, hogy a piacgazdaság viszonyai között tevékenykedő jogalanyok közötti különbségtétel mielőbbi megszüntetése elsősorban törvénykezési feladat. A jelen per tárgyát képező követelés jogalapján elbírálása - álláspontja szerint - jogértelmezési kérdésként kezelhető, és az a bíróságok s mindenekelőtt az elvi irányítást gyakorló Legfelsőbb Bíróság kompetenciájába tartozik.