EH 2003.936 A valamely üzletben, beruházásban való részesedés reményében végzett tevékenység az üzleti kockázat körébe eső olyan magatartás, amely önmagában az üzlet meghiúsulása miatt nem ad alapot kárigény érvényesítésére. A saját kockázatvállalással járó kárt a fél általában maga viseli [Ptk. 6. §].

A Budapest, H. u. és C. tér közötti terület a II. világháború során szőnyegbombázást szenvedett és azóta megfelelő helyreállítása nem történt meg. A terület egy részén a lakosság parkot és játszóteret alakított ki. A felperes kft. jogelődje ismerte a területre már korábban készített részletes rendezési tervet, mely lehetőséget biztosított szálloda és irodaház építésére. A felperes jogelődjének üzleti kapcsolatai révén tudomása volt arról is, hogy tőkeerős külföldiek érdeklődést mutatnak az ilyen beruházások iránt.

Ennek megvalósítása érdekében a felperes jogelődjének elnöke 1987 májusában felkereste a Tanács elnökét, ahol a kerület országgyűlési képviselőjének részvételével megbeszélésre került sor. Itt kiderült, hogy az egész városrészre kiterjedő részletes rendezési tervet a Városépítészeti Tervező Intézet több év alatt készíti el.

A felperes jogelődje által javasolt beruházás mielőbbi előkészítése érdekében műszaki és gazdasági vizsgálatok elvégzése, valamint partnerek bevonása vált szükségessé. A felperes koncepcióját az alperes elfogadta és a megbeszélésen megállapodás született arról, hogy a felperes jogelődje a beruházás programtervét elkészíti, amelynek alapján külföldi beruházókat keresnek. Megállapodásuk szerint a felperes tevékenységének ellenértékét nem az alperes, hanem a felhasználók fogják megfizetni.

A felperes jogelődje 1987 őszén elkészítette a létesítendő motel tanulmánytervét és a beruházási programtervet. Időközben az alperes tanácsülése a területet a beruházás megvalósítására alkalmas kategóriába sorolta át.

A beruházás megvalósításában a K. Bank, majd a C. társaság is részt kívánt venni. Ennek érdekében 1988. augusztus 1-jén az alperes a C. társasággal együttműködési megállapodást kötött az apartmanházak felépítésével, hasznosításával és üzemeltetésével kapcsolatos tevékenységük összehangolására. Ebben a C. társaság vállalta, hogy a beruházás megvalósítására létrehozott svájci konzorcium vezetőjével megállapodást köt. Az épületekkel beépült ingatlan tulajdonjogát a szerződés szerint az alperes 50, míg a C. társaság 40 + 10% arányban szerzi meg, amely 10%-a a felperes jogelődjét illeti. A felek megállapodtak az üzemeltetés nyereségének felosztásáról is.

Ezt követően a C. társaság az alperes képviseletében is eljárva a svájci konzorciumot képviselő A. AG-vel 1988. szeptember 15-én a "M. park rezidencia" elnevezésű budapesti apartmanház finanszírozására, létrehozására és tartós bérbeadására szerződést kötött. Ez a megállapodás is tartalmazta a felperest megillető 10% tulajdoni illetőséget.

1988. augusztus 31-én az alperes műszaki osztálya elvi hozzájárulást adott az érintett területen apartmanházak építéséhez. A hozzájárulás kizárólag az apartmanházak, mint funkció, valamint az építéssel érintett terület kijelölésére vonatkozott és a hatóságot is csak ezekben a kérdésekben kötötte. Az elvi hozzájárulás felsorolta, hogy az építési engedély milyen feltételek mellett adható ki és utalt arra, hogy a Budapesti Műemlék Felügyelőség által jóváhagyott és lepecsételt tervanyag is szükséges.

Az elvi hozzájárulás birtokában a felperes jogelődje elkészítette az apartmanházak engedélyezési tervét. A szükséges pótlások és egyeztetések elvégzése után már csak a régészeti kutatások végrehajtására volt szükség. A munkálatok megkezdésekor a lakosság körében heves tiltakozás kezdődött, az újságcikkek és televízió-adások hatására az alperes a régészeti feltárást nem végeztette el, a felperes által kidolgozott elképzelés megvalósítását feladta és a területre új szabályozási tervet készíttetett, melynek következtében a felperes jogelődje által készített tervek hasznosítása véglegesen meghiúsult.

A felperes a Ptk. 6. §-ára alapított, a per során módosított keresetében az alperes önkormányzat kötelezését kérte 28 123 050 forint tervezési díj és egyéb költség, valamint annak 1990. január 1-jétől járó késedelmi kamatának a megfizetésére.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest 28 123 050 forint, annak 1990. január 1-jétől a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatának megfizetésére kötelezte.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel támadott rendelkezéseit hatályon kívül helyezte és ebben a keretben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság nem derítette fel kellően a tényállást. Előírta annak vizsgálatát, hogy a tervezett beruházásban a felperes mikortól, milyen minőségben és kinek az érdekében vett részt. Elrendelte a felperes és a C. társaság, valamint a felperes és az alperes kapcsolatának vizsgálatát különös tekintettel arra, hogy az alperes e jogviszonyoknak nem volt önálló alanya. Vizsgálni kellett azt is, hogy a felperes tevékenységéért pénzbeni ellenértékben részesült-e.

Az újabb eljárás során lefolytatott bizonyítás adatai alapján az elsőfokú bíróság az alperest 28 123 050 forint, ezen összeg 1990. január 1-jétől járó évi 20%-os kamatának megfizetésére kötelezte. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a Ptk. 6. §-ában írt tényállási elemek megvalósultak. A perben nem merült fel adat arra, hogy a felperes a terveket megrendelésre készítette és azokért ellenértéket kapott volna. A tervezett beruházás azért nem valósult meg, mert az alperes a régészeti kutatásokat a lakosság tiltakozására leállította. Az alperes nem adta egyértelmű bizonyítékát annak, hogy érdekkörén belül milyen okok miatt nem valósulhatott meg a tervezett beruházás. Ily módon önhiba a felperes oldalán nem állapítható meg.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a kereset elutasítása érdekében az alperes fellebbezett. Ebben kifejtette: az újabb eljárás során sem sikerült megnyugtatóan bizonyítani azt, hogy a felperes a tervezett beruházásban milyen minőségben és kinek az érdekében vett részt. Az alperes továbbra is fenntartotta azt az álláspontját, hogy a felperes saját elhatározásából, üzleti megfontolások alapján és saját kockázatára tevékenykedett. A beruházási lehetőségek felkutatását az alperes kezdeményezte, ehhez befektetőket és értékesítési partnereket is szervezett.

Álláspontja szerint a felek között polgári jogi társaság jött létre, az ennek létesítéséhez szükséges szerződés írásba foglalás nélkül is érvényes. Ebben a szerződésben az alperes mint a telekingatlan tulajdonosa nem vállalhatott kötelezettséget közhatalmi aktusra. Utalt arra is, hogy a felperes tervezési díja a C. társaságot megillető 50%-ból került volna kifizetésre.

A felperes ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyására irányult.

A fellebbezés alapos.

A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság az előírt bizonyítást lefolytatta, a tényállást helyesen állapította meg, abból azonban téves jogi következtetést vont le.

A felperes keresetét a Ptk. 6. §-ában foglaltakra alapította. Eszerint a bíróság a kárnak egészen vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyről őt önhibáján kívül károsodás érte. A Ptk. 6. §-ában foglalt jogintézmény, (az ún. "utaló magatartás", vagy "biztatási kár") szubszidiárius és kivételes jellegű. Szubszidiárius azért, mert csak akkor lehet alkalmazni, ha a felek között nincs szerződéses jogviszony. Ezen túlmenőleg kivételes jellegű is, mert alkalmazására csak a megszorító jellegű törvényi előfeltételek fennállása esetén kerülhet sor.

A per során a felperes mindvégig azt állította, hogy nem állt szerződéses kapcsolatban az alperessel. Az elsőfokú bíróság ítéletében helyesen állapította meg, hogy a felek között nem jött létre szerződéses jogviszony. Az alperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a felperessel polgári jogi társaságot hoztak létre. Az ebből a szempontból releváns időszakban, 1987-ben és 1988-ban a Polgári Törvénykönyvnek az 1989. január 1. napján hatályba lépő 1988. évi XXV. törvénnyel még nem módosított rendelkezései voltak hatályban. Az 574. § (4) bekezdése szerint a polgári jogi társaságra a gazdasági társaság szabályait kellett megfelelően alkalmazni és a 9/1978. (II. 1.) MT rendelet 25. §-a kimondta, hogy jogi személyek egymás között polgári jogi társasági szerződést nem köthetnek. A gazdasági társaság létrehozásához pedig a Ptk. 658. § (1) bekezdés írásbeli formát írt elő. A felek között tehát érvényesen annak ellenére nem jött létre szerződéses jogviszony, hogy szándékuk közös üzleti vállalkozás megvalósítására irányult.

A szerződéses jogviszony így nem volt akadálya annak, hogy a felperes a Ptk. 6. §-a alapján kártérítési igénnyel lépjen fel.

A Ptk. ezen §-ának alkalmazása azonban kivételes jellegű azért, mert főszabály szerint a jogalanyok elsősorban maguk viselik magatartásuk kockázatát és a következmények áthárítására csak kivételesen kerülhet sor. A Ptk. 6. §-ára alapított keresetek egyik tipikus esetköre az elmaradt szerződéskötések miatt keletkezett kárigény. A bírói gyakorlat azonban töretlen abban, hogy a rendes üzleti kockázattal együtt járó hátrány főszabályként nem hárítható át a másik félre a Ptk. 6. §-a alapján. Ebbe a körbe tartoznak a szerződéskötés előmozdításának költségei, az üzleti cél megvalósítása érdekében eszközölt befektetések, amelyeket a fél saját kockázatvállalása körében maga tartozik viselni. Egy közös üzleti vállalkozás érdekében ugyanis mindegyik félnek kell olyan lépéseket tenni, amelyeknek költségkihatása van.

A perbeli esetben a felperes volt az egész tervezett projekt kezdeményezője, ötletgazdája, az övé volt a koncepció, amelyet az alperes elfogadott. Az 1987. május 18-ai megbeszélést a felperes jogelődjének elnöke kezdeményezte, aki ismerte a részletes rendezési tervet, ismerte külföldi befektetők beruházás iránti érdeklődését és ötlete is volt annak megvalósítására. A felperes hozta a svájci befektetőt és a közreműködésével jött létre a szerződés a svájci konzorciummal.

A felperes saját elhatározásából nem vett részt szerződő félként a projekt megvalósításának érdekében 1988. augusztus 1-jén és 1988. szeptember 15-én létrejött szerződésekben. E megállapodások azonban tartalmazták a létrehozandó létesítmény tulajdonjogából a felperest megillető 10%-os részesedést.

A felperes józan üzleti megfontolásból döntött úgy, hogy nem tervezési díjért, hanem a tervezési díj összegét nagyságrendekkel meghaladó vagyoni érték reményében vesz részt az elképzelés megvalósításában. A felperes maga mondott le arról, hogy a projekt megvalósítása érdekében elvégzett munka ellenértéke megtérülésének bármilyen garanciája legyen. A felperes tehát az üzletben való részesedés reményében üzleti kockázatot vállalt, tevékenységének következményeit emiatt az alperesre nem háríthatja át. A felperes ugyanis nem az alperes, hanem a saját érdekében tevékenykedett.

A tulajdonosi minőségben eljáró alperes nem vállalt és nem is vállalhatott garanciát a projekt megvalósítására, erre tehát a felperes nem számíthatott teljes bizonyossággal. Az, hogy a tervezett beruházás megvalósítása a körülmények kedvezőtlen alakulása - a lakosság heves tiltakozása - miatt végül is elmaradt, valamennyi érintett fél közös kockázatviselése körébe tartozik. A felperes nem számolhatott azzal, hogy a beruházás biztosan megvalósul, erre az alperes sem vállalhatott kötelezettséget. A felek a kockázatot közösen vállalták.

A per során felmerült bizonyítékok alapján nem állapítható meg, hogy az alperes részéről olyan konkrét, szándékos magatartás valósult volna meg, amely a Ptk. 6. §-ának alkalmazását lehetővé tenné. Ilyen magatartásra az elsőfokú bíróság sem tudott ítéletében hivatkozni.

Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Pf. VI. 25.404/2001. sz.)