62004CO0521_SUM[1]

A Bíróság elnökének 2005. április 19-i végzése. Hans-Martin Tillack kontra az Európai Közösségek Bizottsága. Fellebbezés - Ideiglenes intézkedés iránti kérelem - A kereset nyilvánvaló elfogadhatatlansága - Sérelmet okozó aktus - Hatékony bírói jogvédelem - Az újságírók információforrásai - Az információknak az OLAF által a nemzeti ügyészségekkel való közlése. C-521/04. P(R). sz. ügy

C-521/04. P(R). sz. ügy

Hans-Martin Tillack

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

"Fellebbezés - Ideiglenes intézkedés iránti kérelem - A kereset nyilvánvaló elfogadhatatlansága - Sérelmet okozó aktus - Hatékony bírói jogvédelem - Az újságírók információforrásai - Az információknak az OLAF által a nemzeti ügyészségekkel való közlése"

A Bíróság elnökének végzése, 2005. április 19.

A végzés összefoglalása

1. Ideiglenes intézkedés iránti kérelem - Elfogadhatósági feltételek - A kereset elfogadhatóságának első látásra történő értékelése - Az ítélkezési gyakorlat hiánya az adott tárgyban - Nem döntő tényező

(EK 242. és EK 243. cikk; az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata, 104. cikk, 1. §)

2. Közösségi jog - Elvek - A hatékony bírói jogvédelemhez való jog - Az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) által lefolytatott vizsgálat keretében megszerzett információk továbbítása a nemzeti hatóságok részére - A nemzeti hatóságok mérlegelési jogköre a megteendő lépések tekintetében - Az esetleges büntetőeljárásokkal szembeni, nemzeti szinten biztosított védelem

(EK 10. és EK 234. cikk; 1073/1999 parlamenti és tanácsi rendelet, 10. cikk, (2) bekezdés)

1. Ideiglenes intézkedés iránti eljárás keretében, az olyan elemek hiányára való következtetés lehetősége, amelyek alapján a megsemmisítés iránti kereset első látásra elfogadhatónak tekinthető, nem attól függ, hogy létezik-e a keresetben felmerülő jogkérdéssel vagy jogkérdésekkel kapcsolatos közösségi ítélkezési gyakorlat. Ilyen ítélkezési gyakorlat létezése megkönnyítheti ugyan az ilyen következtetés levonását, a kereset nyilvánvaló elfogadhatatlansága azonban olyan elemek alapján is megállapítható, amelyekkel a közösségi ítélkezési gyakorlat nem, vagy még nem foglalkozott.

(vö. 26. pont)

2. Az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) által lefolytatott vizsgálatokról szóló 1073/1999 rendelet 10. cikkének (2) bekezdése abból indul ki, hogy az olyan intézkedés, mint a belső vizsgálat eredményére vonatkozó információk nemzeti igazságügyi hatóságok részére történő továbbítása, nem olyan természetű, amely önmagában sérelmet okozhat, de adott esetben ahhoz vezethet, hogy az illetékes nemzeti hatóságok megindítják a szükséges közigazgatási, illetve büntetőeljárásokat. Így az EK 10. cikk keretei között kizárólag és teljes mértékben ezek a nemzeti hatóságok felelősek azért, hogy milyen lépéseket tesznek az OLAF által nekik továbbított információk nyomán. Így e hatóságoknak maguknak kell megvizsgálniuk, hogy ezek az információk indokolják vagy megkövetelik-e büntetőeljárás indítását. Ebből következik, hogy az ilyen büntetőeljárásokkal szembeni bírói jogvédelmet nemzeti szinten kell biztosítani a belső jog által biztosított valamennyi garancia felhasználásával, ideértve azokat a garanciákat is, amelyek a közösségi jog általános elveinek szerves részét képező alapvető jogokból erednek, amelyeket a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk a közösségi szabályozás végrehajtása során. Nemzeti szinten indított eljárás keretében a megkeresett bíróságnak lehetősége van arra, hogy - adott esetben a felek kezdeményezésére - az EK 234. cikk szerinti előzetes döntéshozatali eljárás keretében kérdést intézzen a Bírósághoz a közösségi jog azon rendelkezéseinek értelmezésével kapcsolatban, amelyek tekintetében úgy ítéli meg, hogy ítélete meghozatalához szükség van a kérdés eldöntésére.

(vö. 32-33., 38-39. pont)

A BÍRÓSÁG ELNÖKÉNEK VÉGZÉSE

2005. április 19.(*)

"Fellebbezés - Ideiglenes intézkedés iránti kérelem - A kereset nyilvánvaló elfogadhatatlansága - Sérelmet okozó aktus - Hatékony bírói jogvédelem - Az újságírók információforrásai - Az információknak az OLAF által a nemzeti ügyészségekkel való közlése"

A C-521/04. P(R). sz. ügyben,

Hans-Martin Tillack (képviselik: I. Forrester QC és C. Arhold Rechtsanwalt)

fellebbezőnek

a Bíróság alapokmánya 57. cikkének második bekezdése alapján 2004. december 24-én benyújtott fellebbezése tárgyában,

a többi fél az eljárásban:

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: C. Docksey és C. Ladenburger, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes az elsőfokú eljárásban,

az International Federation of Journalists (IFJ) (képviselik: A. Bartosch és T. Grupp ügyvédek)

beavatkozó az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG ELNÖKE,

L. A. Geelhoed főtanácsnok meghallgatását követően,

meghozta a következő

Végzést

1 Fellebbezésével H.-M. Tillack az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának elnöke által a T-193/04. R. sz., Tillack kontra Bizottság ügyben 2004. október 15-én hozott végzés (EBHT 2004., I-0000. o., a továbbiakban: megtámadott végzés) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel az elnök elutasította egyrészt az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) által a belga és német igazságügyi hatóságoknál állítólag 2004. február 11-én tett feljelentés keretében meghozandó valamennyi intézkedés végrehajtásának felfüggesztése iránti, másrészt az OLAF-nak a 2004. március 19-én a fellebbező lakásán és irodájában tartott házkutatás eredményeként a belga és a német igazságügyi hatóságok birtokába került valamennyi információ és irat tartalmának megszerzésétől, megtekintésétől, megvizsgálásától és meghallgatásától történő tartózkodásra kötelezése iránti kérelmet.

2 Az Európai Közösségek Bizottsága és az International Federation of Journalists (a továbbiakban: IFJ) 2005. január 31-én benyújtotta a fellebbezéssel kapcsolatos észrevételeit.

3 Mivel a felek által tett írásbeli észrevételek, illetve az iratok a jelen fellebbezésről történő határozathozatalhoz szükséges valamennyi információt tartalmazzák, a feleket nem kell meghallgatni.

Jogi háttér

4 Az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) által lefolytatott vizsgálatokról szóló, 1999. május 25-i 1073/1999/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 136., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 91. o.) a Hivatal alkalmazottainak a feladataik teljesítésének keretein belül vállalt felügyeleti, ellenőrzési és egyéb tevékenységét szabályozza.

5 Az 1073/1999 rendelet (13) preambulumbekezdése így hangzik:

"mivel a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságoknak vagy az esetnek megfelelően az intézményeknek, szerveknek, hivataloknak vagy ügynökségeknek kell eldönteniük a Hivatal által készített jelentés alapján, hogy a lefolytatott vizsgálatot követően milyen intézkedéseket kell megtenni; mivel mindennek ellenére a Hivatal igazgatójára kell háruljon a feladat, hogy a Hivatal által a belső vizsgálatok folyamán feltárt, feltehetően büntetőeljárást maga után vonó esetekkel kapcsolatos információt közvetlenül az érintett tagállam igazságügyi hatóságai számára továbbítsa".

6 Az 1073/1999 rendelet "Információ továbbítása a Hivatal által" címet viselő 10. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

"E rendelet 8., 9. és 11. cikke rendelkezésének sérelme nélkül, a Hivatal igazgatója a feltehetően büntetőeljárást eredményező [helyesen: az adott esetben büntetőeljárást eredményező cselekményekre vonatkozó] vizsgálatok lefolytatása alkalmával megszerzett információt megküldi az érintett tagállam igazságügyi hatóságai számára. A vizsgálattal kapcsolatos elvárásokra [helyesen: A vizsgálat követelményeire] is figyelemmel az igazgató egyidejűleg tájékoztatja az érintett tagállamot is."

A tényállás

7 A megtámadott végzés 3-10. pontjában az Elsőfokú Bíróság a következőképpen foglalta össze a tényállást:

"3 A felperes újságíró a német Stern magazin alkalmazásában áll.

4 A felperes két újságcikket írt a Van Buitenen, az Európai Közösségek tisztviselője által megállapított több szabálytalanságról, amelyek a Stern-ben 2002. február 28-án és március 7-én jelentek meg. E cikkekből kiderült, hogy a felperes részletekbe menően ismerte a Van Buitenen által fogalmazott, 2001. augusztus 31-i memorandum (a továbbiakban: Van Buitenen memorandum), valamint az említett memorandumra vonatkozó, 2002. január 31-i és február 14-i két bizalmas, belső feljegyzés (a továbbiakban: belső feljegyzések) tartalmát.

5 2002. március 12-én az OLAF az 1073/1999 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének megfelelően belső vizsgálatot indított annak érdekében, hogy megállapítsa, kik az Európai Közösségek azon tisztviselői, illetve egyéb alkalmazottai, akiktől a Van Buitenen memorandum és a belső feljegyzések kiszivárogtak, ami ezek nyilvánosságra kerülését eredményezte.

6 Az OLAF 2002. március 27-i sajtóközleményében, amelyben bejelentette az említett vizsgálat megindítását, jelezte: »[n]em kizárt, hogy e dokumentumok megszerzéséért az OLAF-nál (vagy esetleg egy másik intézménynél) valakinek pénzt fizettek«.

7 A Stern 2002. március 28-án kiadott egy sajtóközleményt, amelyben megerősítette, hogy birtokában vannak a Van Buitenen memorandum és a belső feljegyzések, azonban tagadta, hogy bármely munkatársa a Bizottság bármely tisztviselőjének vagy egyéb alkalmazottjának pénzt fizetett volna e dokumentumok megszerzéséért.

8 A felperes azt követően, hogy kérte az OLAF-ot az ellene felhozott vesztegetés vádjának visszavonására, 2002. október 22-én az európai ombudsmanhoz fordult. 2003. június 18-án az európai ombudsman bemutatta ajánlástervezetét az OLAF-nak, amelyben arra a következtetésre jutott, hogy a vesztegetésre vonatkozó állítás a 2002. március 27-i sajtóközleményben - bizonyító ténybeli elemek hiányában - hivatali visszásságnak minősül, és hogy az OLAF-nak meg kellene fontolnia a közleményben említett, vesztegetésre vonatkozó állításainak visszavonását. Ezen ajánlásra válaszul az OLAF 2003. szeptember 30-án közzétette az »Az OLAF tisztázza a nyilvánvaló információkiszivárgást« című sajtóközleményt, amelyről tájékoztatta az európai ombudsmant is. Az ombudsman 2003. november 20-án meghozta határozatát, amelynek következtetéseibe egy kritikai megjegyzést is belefoglalt.

9 2004. február 11-én az OLAF az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének megfelelően megküldte az információkat a brüsszeli (Belgium) és a hamburgi (Németország) ügyészségnek, ismertetve a 2002. március 12-én indított belső vizsgálat eredményeit (a továbbiakban: »a vitatott továbbítás«).

10 Az információ továbbítását követően Belgiumban vizsgálat indult a szakmai titoktartás megsértése miatt. 2004. március 19-én a belga szövetségi rendőrség a brüsszeli vizsgálóbíró utasítására házkutatást tartott a felperes lakásán és irodájában. A felperes számos dokumentumát és egyéb tárgyát lefoglalták. 2004. március 23-án a felperes a lefoglalás ellen jogorvoslattal élt az üggyel megbízott vizsgálóbírónál, aki ezt elutasította. 2004 áprilisában a felperes a chambre des mises en accusation-nál (vádtanácsnál) fellebbezést nyújtott be e határozat ellen."

Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás

8 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2004. június 1-jén érkezett keresetlevelében a felperes keresetet indított egyrészt a vitatott továbbítás semmissé nyilvánítása, másrészt e továbbítás, valamint az OLAF által ezzel kapcsolatosan tett intézkedések következtében elszenvedett károk miatti kártérítés fizetése iránt.

9 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2004. június 4-én érkezett külön beadványában a felperes az EK 234. cikk alapján azt kérte, hogy az ideiglenes intézkedés tárgyában határozó bíró:

- rendelje el a vitatott továbbítás keretében megteendő valamennyi intézkedés vagy aktus végrehajtásának teljes vagy részleges felfüggesztését,

- kötelezze az OLAF-ot a 2004. március 19-én a belga és a német igazságügyi hatóságok által a felperes lakásán és irodájában tartott, a felperes iratainak, számítógépének és más tárgyainak lefoglalásához vezető házkutatás eredményeként e hatóságok birtokába került valamennyi információ és irat tartalmának megszerzésétől, megtekintésétől, megvizsgálásától és meghallgatásától történő tartózkodásra;

- az Elsőfokú Bíróság elnökének az említett két kérelem tárgyában hozott határozatának sérelme nélkül az eljárás folytatásáig és az OLAF észrevételeinek beérkeztéig azonnali hatállyal kötelezze az OLAF-ot a vitatott továbbítással kapcsolatos bármilyen intézkedés megtételétől történő tartózkodásra;

- kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére, és

- rendeljen el minden egyéb, szükségesnek ítélt intézkedést.

10 A Bizottság az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elutasítását kérte, különösen a felperes által előterjesztett megsemmisítés iránti kereset nyilvánvaló elfogadhatatlanságára hivatkozva.

11 Az IFJ kérte, hogy engedélyezzék számára, hogy a felperes kérelmeinek támogatása végett beavatkozzék.

A megtámadott végzés

12 A megtámadott végzésben az ideiglenes intézkedés tárgyában határozó bíró - miután helyt adott a beavatkozás iránti kérelemnek - a végzés 32. pontjában utalt arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ha azon kereset nyilvánvaló elfogadhatatlanságára hivatkoznak, amellyel az ideiglenes intézkedés iránti kérelem összefügg, azt kell megvizsgálni, hogy vannak-e olyan adatok, amelyek alapján első látásra a kereset elfogadhatatlanságára lehet következtetni.

13 Ezzel kapcsolatban a megtámadott végzés 47. pontjában megállapította, hogy az eljárásnak ebben a szakaszában semmilyen adat nem áll rendelkezésre, amely alapján úgy lehet tekinteni, hogy a megsemmisítés iránti kereset első látásra elfogadható.

14 Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró a megtámadott végzés 46. pontjában úgy vélte, hogy az OLAF-nak a vitatott továbbításról szóló határozata nem bír kötelező joghatással, ezért nem minősül megtámadható jogi aktusnak.

15 Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró a megtámadott végzés 38. pontjában emlékeztetett arra, hogy csak a felperes érdekeit érinteni képes, annak jogi helyzetét jelentős mértékben módosító, kötelező joghatásokat kiváltó intézkedések minősülnek megsemmisítés iránti keresettel megtámadható aktusoknak vagy határozatoknak, és a végzés 43. pontjában ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a belga és a német hatóságok részére történt vitatott továbbítás semmilyen kötelező joghatással nem jár e hatóságokra nézve, amelyek szabadon dönthetnek arról, hogy az OLAF vizsgálata alapján milyen intézkedéseket tesznek.

16 Végül az ideiglenes intézkedésről határozó bíró a 44. pontban kiemelte, hogy az EK 10. cikkben foglalt jóhiszemű együttműködés kötelezettsége alapján a nemzeti igazságügyi hatóságok nem kötelesek meghatározott lépések megtételére, amennyiben úgy ítélik meg, hogy az OLAF által továbbított információk ezeket nem indokolják. Ugyanezen végzés 45. pontjában a hatékony bírói jogvédelemhez való jogra hivatkozással kapcsolatban a bíró megállapította, hogy a felperes nem bizonyította, hogy mi akadályozná meg abban, hogy megtámadja az említett hatóságoknak a lakásán és az irodájában lefolytatandó házkutatást elrendelő határozatát.

17 A megtámadott végzés 48. pontjában az ideiglenes intézkedésről határozó bíró arra a következtetésre jutott, hogy csak a kártérítési kereset alátámasztására előadott felperesi érveket fogja vizsgálni, és ugyanezen végzés 62. pontjában úgy ítélte meg, hogy a felperes jogi szempontból nem bizonyította kellően, hogy ez a kereseti kérelem nem nyilvánvalóan megalapozatlan.

18 Ilyen körülmények között az ideiglenes intézkedésről határozó bíró a megtámadott végzés 63. pontjában elutasította a hozzá intézett kérelmet.

A fellebbezés

19 Fellebbezésében a fellebbező a megtámadott végzés hatályon kívül helyezését kéri, valamint azt, hogy teljes egészében adjanak helyt az ideiglenes intézkedésről határozó bíró elé terjesztett kérelmeinek.

20 A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság elnöke utasítsa el a fellebbezést. Másodlagosan az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elutasítását kéri. Kéri továbbá, hogy a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.

21 Az IFJ a megtámadott végzés hatályon kívül helyezését és a fellebbező által kért ideiglenes intézkedések elrendelését kéri.

A fellebbezésről

22 A fellebbező három jogalapra alapítja fellebbezését. Az első az, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíró tévesen értékelte a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságát, illetve - ez a második - a vitatott továbbítás és a fellebbező által állított károk közötti ok-okozati összefüggést, a harmadik pedig az, hogy a fellebbező szerint sérült hatékony bírói jogvédelemhez való joga.

Az első fellebbezési jogalapról

23 Az első jogalapjával a fellebbező arra hivatkozik, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíró tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megsemmisítés iránti keresetet nyilvánvalóan elfogadhatatlannak nyilvánította.

Az első fellebbezési jogalap első, második és harmadik részéről

24 Az első fellebbezési jogalap első, második és harmadik része egyaránt az 1073/1999 rendelet 10. cikkének (2) bekezdése szerinti intézkedések jogi természetének kérdésére vonatkozik, ezért ezek együtt vizsgálandók.

25 A fellebbező mindenek előtt arra hivatkozik, hogy sem a Bíróság, sem az Elsőfokú Bíróság nem hozott olyan határozatot, amely az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének értelmezésével, és az OLAF által e rendelkezés alapján tett intézkedések jogi természetének kérdésével kapcsolatos.

26 Ezzel kapcsolatban elegendő megjegyezni, hogy az olyan elemek hiányára való következtetés lehetősége - a megtámadott végzés 47. pontjában az ideiglenes intézkedésről határozó bíró erre a következtetésre jutott -, amelyek alapján a megsemmisítés iránti kereset első látásra elfogadhatónak tekinthető, nem attól függ, hogy létezik-e a keresetben felmerülő jogkérdéssel vagy jogkérdésekkel kapcsolatos közösségi ítélkezési gyakorlat. Ilyen ítélkezési gyakorlat létezése megkönnyítheti ugyan az ilyen következtetés levonását, a kereset nyilvánvaló elfogadhatatlansága azonban olyan elemek alapján is megállapítható, amelyekkel a közösségi ítélkezési gyakorlat nem, vagy még nem foglalkozott. Ebből következik, hogy a fellebbezőnek a korábbi ítélkezési gyakorlat hiányára vonatkozó érve alaptalan.

27 Ezt követően a fellebbező vitatja a megtámadott végzés által adott értelmezést, miszerint az 1073/1999 rendelet - különösen a 10. cikk (2) bekezdése - alapján tett intézkedéseknek nincs kötelező joghatása. A fellebbező álláspontja szerint a nemzeti hatóságoknak a vitatott továbbítás következtében lépéseket kellett tenniük, amelyeket egyébként meg is tettek. Úgy véli, hogy a megtámadott végzés a továbbítást helytelenül pusztán tájékoztatási intézkedésnek tekinti; valójában azonban olyan jogi lépésről van szó, amely ahhoz szükséges, hogy az OLAF olyan jogi helyzetbe kerüljön, amely lehetővé teszi számára, hogy saját belső vizsgálatának céljára hozzájusson a nemzeti rendőrség által lefoglalt iratokhoz.

28 A fellebbező szerint a megtámadott végzés 43. pontjában az ideiglenes intézkedésről határozó bíró a vitatott továbbítást jogi szempontból minősítette, és az 1073/1999 rendeletnek, illetve annak a 2004. február 11-i levélnek a szövege alapján, amelyben az OLAF továbbította az információkat a nemzeti igazságügyi hatóságok számára, arra a következtetésre jutott, hogy e továbbítás semmiféle kötelező joghatást nem keletkeztetett e hatóságok vonatkozásában.

29 Való igaz, hogy - amint az IFJ állítja - a fenti irathoz csatolt és ezért a vitatott továbbítás részét képező közbenső jelentésben az is szerepel, hogy "az információknak a két igazságügyi hatóság [a brüsszeli és a hamburgi ügyészség] részére történt továbbítása egymástól független, ám koordinált eljárások megindítása érdekében szükséges", és ugyanezen jelentés "Sürgősség" cím alatt azt tartalmazza, hogy "kívánatos a gyors cselekvés, tekintettel arra, hogy tudomásunk szerint H.-M. Tillack ez év márciusában távozni fog Brüsszelből, és a Stern washingtoni (USA) tudósítója lesz. Brüsszelből történő távozásával fontos bizonyítékok veszhetnek el véglegesen".

30 Az azonban biztos, hogy az OLAF az illetékes nemzeti hatóságok mérlegelésére bízta a vitatott továbbítással kapcsolatos lépésekről való döntést. Amint az az említett jelentés szövegéből is kiderül, az OLAF nem kérte, hogy e hatóságok meghatározott intézkedéseket tegyenek H.-M. Tillackkal szemben.

31 Az OLAF ezen eljárása nem sérti az 1073/1999 rendelet 10. cikkének (2) bekezdését. Ez a rendelkezés ugyanis csak azt írja elő, hogy a hivatal igazgatója a feltehetően büntetőeljárást eredményező cselekményekre vonatkozó belső vizsgálatok lefolytatása alkalmával megszerzett információkat megküldi az érintett tagállam igazságügyi hatóságai számára. Sem e rendelkezés szövege, sem a rendelet (13) preambulumbekezdésének szövege nem tartalmaz semmi olyan utalást, amelynek alapján feltételezhető lenne, hogy az ilyen információtovábbítás a címzettekkel szemben kötelező joghatásokat fejt ki.

32 Az 1073/1999 rendelet 10. cikkének (2) bekezdése abból indul ki, hogy az olyan intézkedés, mint a vitatott továbbítás, nem olyan természetű, amely önmagában sérelmet okozhat, de adott esetben ahhoz vezethet, hogy az illetékes nemzeti hatóságok megindítják a szükséges közigazgatási, illetve büntetőeljárásokat. Így kizárólag és teljes mértékben ezek a hatóságok felelősek azért, hogy a nekik továbbított információk nyomán milyen lépéseket tesznek.

33 Az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének ilyen értelmezése nem ellentétes az EK 10. cikk szerinti jóhiszemű együttműködés kötelezettségével sem. E rendelkezés szerint ugyan nem tagadható, hogy a nemzeti hatóságokat bizonyos kötelezettségek terhelik az OLAF által továbbított adatok megvizsgálását illetően, azonban az is igaz, hogy e rendelkezés nem írja elő a vitatott továbbításhoz hasonló intézkedések olyan értelmezését, amelynek alapján az említett hatóságok meghatározott intézkedések megtételére lennének kötelesek, mivel az ilyen értelmezés megváltoztatná az 1073/1999 rendelet végrehajtása érdekében előírt feladat- és hatáskörmegosztást.

34 Ebből eredően tehát jogilag nem téves az ideiglenes intézkedésről határozó bíró által levont következtetés, miszerint a vitatott továbbítás nem megtámadható aktus, nem téves jogalkalmazás, ezért az első fellebbezési jogalap első, második és harmadik része nem fogadható el.

Az első fellebbezési jogalap negyedik részéről

35 Az első fellebbezési jogalap negyedik részében a fellebbező arra hivatkozik, hogy a megsemmisítés iránti kereset nyilvánvaló elfogadhatatlanságának az ideiglenes intézkedésről határozó bíró általi megállapítása sérti a hatékony bírói jogvédelem elvét.

36 A Bizottság ezzel kapcsolatban előadja, hogy nemzeti szinten megfelelő bírói jogvédelem létezik. Úgy véli, hogy a nemzeti bíróságok feladata az egyes személyek bírói jogvédelmének biztosítása olyan esetben, amikor az egyedüli megtámadható aktus nemzeti szinten tett intézkedés, vagy olyan esetben, ha ezt az aktust olyan közösségi aktus alapján fogadták el, amely - az EK 230. cikk alapján - nem támadható meg közösségi bíróságok előtt.

37 Az IFJ nem vitatja, hogy a fellebbezőnek lehetősége volt a belga hatóságok aktusait a nemzeti bíróságok előtt megtámadni. Utal azonban arra, hogy ez utóbbiak soha - még akkor sem, amikor az üggyel foglalkoztak - nem vizsgálták azt, hogy az OLAF által továbbított információk helyesek-e. Az IFJ szerint ezért a megtámadott végzés az igazságszolgáltatás fellebbezővel szembeni megtagadásához vezet.

38 Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy - amint az a jelen végzés 32. pontjában már megállapítást nyert - kizárólag és teljes mértékben a nemzeti hatóságok felelősek azért, hogy milyen lépéseket tesznek az OLAF által nekik továbbított információk nyomán. Így e hatóságoknak maguknak kell megvizsgálniuk, hogy ezek az információk indokolják vagy megkövetelik-e büntetőeljárás indítását. Ebből következik, hogy az ilyen büntetőeljárásokkal szembeni bírói jogvédelmet nemzeti szinten kell biztosítani a belső jog által biztosított valamennyi garancia felhasználásával, ideértve azokat a garanciákat is, amelyek a közösségi jog általános elveinek szerves részét képező alapvető jogokból erednek, amelyeket a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk a közösségi szabályozás végrehajtása során (lásd különösen az 5/88. sz. Wachauf-ügyben 1989. július 13-án hozott ítélet [EBHT 1989., 2609. o.] 19. pontját, valamint a C-20/00. és C-64/00. sz., Booker Aquaculture és Hydro Seafood egyesített ügyekben 2003. július 10-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-7411. o.] 88. pontját).

39 Nemzeti szinten indított eljárás keretében a megkeresett bíróságnak lehetősége van arra, hogy - adott esetben a felek kezdeményezésére - az EK 234. cikk szerinti előzetes döntéshozatali eljárás keretében kérdést intézzen a Bírósághoz a közösségi jog azon rendelkezéseinek értelmezésével kapcsolatban, amelyek tekintetében úgy ítéli meg, hogy ítélete meghozatalához szükség van a kérdés eldöntésére.

40 Ennek következtében nem helyes az a nézet, amely szerint a megtámadott végzés által választott megoldás a hatékony bírói jogvédelem elvének sérelméhez vezet. Következésképpen az első fellebbezési jogalap negyedik része nem fogadható el.

41 A fentiekre tekintettel az első fellebbezési jogalapot el kell utasítani.

A második fellebbezési jogalapról

42 Második fellebbezési jogalapjával a fellebbező egyrészt arra hivatkozik, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíró tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy az OLAF által a nemzeti hatóságok számára továbbított információk és a fellebbező által állított károk között nem áll fenn ok-okozati összefüggés. E tekintetben arra kell utalni, hogy a jelen fellebbezés keretei között már csak a vitatott továbbításról mint a fellebbező által állított károk lehetséges okáról van szó, mivel az OLAF által kiadott két sajtóközlemény már nem jön szóba a fellebbező kártérítési keresetének indokaként. Másrészt a fellebbező arra hivatkozik, hogy a megtámadott végzés indokolása ezen a ponton hiányos.

43 A megtámadott végzés 54. pontjából kiderül, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíró az állandó ítélkezési gyakorlat alapján úgy vélte, hogy az ok-okozati összefüggésnek az illető intézmény állítólagos kötelezettségszegése és a felhozott károk közötti közvetlen okozati kapcsolatnak kell lennie, és az szükséges, hogy a kár bekövetkeztének fő kiváltó oka ez utóbbi intézmény kötelezettségszegő magatartása legyen.

44 Erre az ítélkezési gyakorlatra utalva az ideiglenes intézkedésről határozó bíró a megtámadott végzés 58. pontjában megállapította, hogy nincs ilyen ok-okozati összefüggés az információknak az OLAF által a nemzeti hatóságokhoz történő puszta továbbítása és a fellebbező által állított károk között. Az említett bíró szerint ugyanis egyértelmű, hogy ha ezek a hatóságok nem kezdeményeztek volna nyomozati eljárást, a fellebbező nem szenvedte volna el az állított károkat

45 A fellebbező viszont arra hivatkozik, hogy a megtámadott végzésben tévesen kerültek bemutatásra és alkalmazásra az ítélkezési gyakorlat által az ok-okozati összefüggés feltételeire vonatkozóan meghatározott kritériumok. A fellebbező szerint a lényegi kritérium az, hogy a vitatott továbbítás volt-e a kár döntő oka, és nem pedig az, hogy a továbbítás egy ok-okozati láncolat utolsó cselekménye volt-e.

46 Ezzel kapcsolatban elegendő annak megállapítása, hogy a megtámadott végzés 58. pontjából egyértelműen következik, hogy a nemzeti hatóságok nyomozati eljárás megindításáról szóló határozatának hatása nem azért bír jelentőséggel, mert egy ok-okozati láncolatban az utolsó cselekmény volt, hanem azért, mert az állítólagosan elszenvedett károknak ez volt a döntő oka.

47 Ilyen körülmények között nem állítható, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíró tévesen alkalmazta volna az ok-okozati összefüggéssel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatot, vagy hogy határozatának indokolása e vonatkozásban nem kielégítő.

48 Ebből következően a második fellebbezési jogalapot szintén el kell utasítani.

A harmadik fellebbezési jogalapról

49 A harmadik fellebbezési jogalapjával a fellebbező arra hivatkozik, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíró megsértette a hatékony bírói jogvédelemhez való jogát.

50 Tekintettel arra, hogy a hatékony bírói jogvédelemhez való jog állítólagos megsértésére vonatkozó érvelés az első fellebbezési jogalap negyedik részének keretében már megvizsgálásra került, valamint hogy a fellebbező a jelen fellebbezési jogalap keretében a korábban előadottakat semmi olyan elemmel nem egészítette ki, amely az első fellebbezési jogalap vizsgálata során tett megállapításokat megkérdőjelezné, a harmadik fellebbezési jogalapot el kell utasítani.

51 Mivel a fellebbező által a fellebbezésének alátámasztására felhozott jogalapok közül egyik sem alapos, a fellebbezést el kell utasítani.

A költségekről

52 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján, amely az eljárási szabályzat 118. cikke alapján a fellebbezési eljárásban is alkalmazandó, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A fellebbezőt, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére. Az eljárási szabályzat 69. cikkének 4. §-a szerint, amely a 118. cikk alapján a fellebbezési eljárásban is alkalmazandó, a Bíróság elrendelheti, hogy a tagállamoktól és intézményektől különböző beavatkozók maguk viseljék saját költségeiket. E rendelkezésnek megfelelően az IFJ-t kötelezni kell saját költségeinek viselésére.

A fenti indokok alapján, a Bíróság elnöke a következőképpen határozott:

1) A fellebbezést elutasítja.

2) H.-M. Tillackot kötelezi a jelen eljárás költségeinek viselésére.

3) Az International Federation of Journalists maga viseli saját költségeit.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: angol.