BH 2011.10.285 A bankgarancia szerződés alapján keletkező - megtérítési kötelezettség teljesítésének biztosítékául szolgáló - óvadékból a hitelintézet akkor elégítheti ki magát, ha a bankgaranciában vállalt összeget a jogosultnak kifizette. A Cstv. 38. § (5) bekezdésében írtak megkerülését célozza, ezért érvénytelen az a szerződési kikötés, amely az óvadék igénybevételét a bankgarancia nyilatkozat teljesítése nélkül arra az esetre is lehetővé teszi, ha az óvadékot adó kötelezett anyagi helyzetének megrendülése miatt a hitelintézet a bankgarancia szerződést felmondja [Ptk. 249. §, 270. §, 1991. évi XLIX. tv. 38. §].

A jogerős ítéletben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:

A felek között 2007. január 24-én bankgarancia-keretszerződés jött létre 2013. január 17-ig tartó időtartamra a felperes vállalkozói díjai garanciális visszatartásának kiváltása céljából. A keretszerződéshez kapcsolódóan 2007. január 25-én a felek óvadéki szerződést is kötöttek, melyben a felperes letevő arra vállalt kötelezettséget, hogy a bankgarancia-keretszerződésből eredő fizetési kötelezettségei teljesítésének biztosítékául az alperesnél betétet helyez el, és azt, mint az érvényes pénzforgalmi szabályok szerint szabad rendelkezése alól kikerült pénzeszközt óvadékul leköti. A megállapodás szerint az óvadék összege felett sem az óvadékot adó, sem felszámolója nem jogosult rendelkezni az óvadékot adó fizetési kötelezettségeinek fennállása idején (óvadéki szerződés 3. pont).

A bankgarancia-keretszerződés III/5. pontja szerint az ügyfél a szerződés aláírásával kijelentette, hogy a bankgarancia-nyilatkozat érvényessége alatt jogi és gazdasági helyzete mindvégig megfelel a bank által vele szemben támasztott adósminősítési követelményeknek, amely alapján az ügyfél bármikor kész és képes a jelen szerződésből származó valamennyi kötelezettségét határidőben teljesíteni. Az ügyfél tudomásul vette, hogy amennyiben a bank megítélése szerint e követelményeknek nem felel meg, úgy az a szerződés súlyos megszegésének minősül és a bank jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani.

A bankgarancia-keretszerződés III/1. pontja alapján a szerződéshez kapcsolódó Kis- és Középvállalati Hitelezés Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) X/10. pontja szerint a bankkal szerződő fél szerződésszegésének következménye, hogy a bankgarancia jogosultja változatlanul érvényesítheti igényét az alperessel szemben. A bank pedig igénybe veheti a biztosítékokat, függetlenül attól, hogy lehívta-e a jogosult a bankgarancia nyilatkozat alapján a bankgaranciában megjelölt összeget és ennek alapján a szerződő fél megtérítési kötelezettsége beállt-e a bank felé.

A bankgarancia-keretszerződés alapján 2007. január 26-án az alperes kiadta az IGTE026331 számú, 4 207 267 forint összegű jótállási bankgaranciát vállaló nyilatkozatát 2012. augusztus 15-i lejárattal a C. Dunántúl Zrt. javára, a felperes által elvégzett útépítési munka jóteljesítési garanciájaként. A felperes a bankgaranciában megjelölt összeget az alperesnél vezetett számláján elhelyezte óvadékként.

Ugyanezen a napon kibocsátásra került a D. Zrt. felé egy 12 761 024 forintos jótállási bankgarancia is, azonban az ebben szereplő összeg nem került óvadékba helyezésre, ezért nem lépett hatályba.

A megyei bíróság a 2007. szeptember 12-én benyújtott kérelem alapján indult felszámolási eljárásban elrendelte a felperes felszámolását, a felszámolás kezdő időpontja a végzés 2008. február 26-án történt közzététele.

Az alperes 2008. március 12-én hitelezői igénybejelentést tett 16 968 291 forint összegben, melyet a felszámoló függő hitelezői igényként a zálogjoggal biztosított követelések között vett nyilvántartásba. A felszámoló a 2008. május 8-án kelt levelében felhívta az alperest - a Cstv. 38. § (5) bekezdésére utalással - az óvadék felszámoló részére 2008. május 26-ig történő átadására, az alperes a felhívásnak nem tett eleget.

A felperes módosított keresetében - hivatkozva a Ptk. 318. § (1) bekezdésére - annak megállapítását kérte, hogy az alperes az óvadéki szerződésből eredő kötelezettségét megszegte és a Ptk. 271. § (3) bekezdése alapján kérte kötelezni az alperest 4 207 267 forint valamint 2008. május 8-tól számított törvényes kamatainak megfizetésére. 2009. április 22-én a Ptk. 271. § (4) bekezdésében foglaltak szerinti megtámadás lehetőségével élt, majd 2009. május 28-án benyújtott beadványában arra hivatkozott, hogy az ÁSZF X/10. pontjában foglalt kikötés a Cstv. és a Ptk. szabályaiba ütközik.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a szerződés részét képező ÁSZF X/10. pontjában foglaltak alapján a felszámolási eljárásának megindulásával a felperes szerződésszegést követett el, s az alperes ezzel jogosulttá vált az óvadék összegének lehívására.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította és kötelezte a felperest 600 000 forint + áfa ügyvédi munkadíj alperesnek, valamint 900 000 forint eljárási illeték államnak történő megfizetésére. Határozatát azzal indokolta, hogy az alperes az ÁSZF X/10. pontja értelmében jogosult volt az óvadék összegének lehívására, így nem maradt olyan összeg, amellyel el kellett volna számolnia. Az alperes bank kötelezettsége a felperes szerződésszegése esetén is fennáll a jogosult felé, s az ÁSZF X/10. pontja szerint az alperes ilyen esetben igénybe veheti a biztosítékokat függetlenül attól, hogy addigra a bankgarancia lehívásra került-e. A bankgarancia-nyilatkozat ugyanis feltétlen kötelezettségvállalást tartalmaz az alperes részéről 2012. augusztus 15-ig. A bankgarancia megszűnését követően lehet azt megállapítani, hogy a felperes által elhelyezett óvadék összegét az alperes köteles-e a felperesnek kiadni, illetve ezt követően lehet az elszámolást elvégezni.

A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, s kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 4 207 267 forint tőkét és ennek 2008. május 8-tól a kifizetés napjáig a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatát. Kötelezte a felperest 675 000 forint, az alperest pedig 225 000 forint elsőfokú eljárási illeték megfizetésére. A felperest kötelezte, hogy az alperesnek 15 napon belül fizessen meg 532 000 forint, míg az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 177 400 forint elsőfokú perköltséget. Kötelezte az alperest 252 435 forint másodfokú illeték állam javára történő megfizetésére, valamint arra, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 100 000 forint másodfokú perköltséget.

A másodfokú bíróság határozatának indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást a rendelkezésre álló adatok alapján helyesen állapította meg, az abból levont jogi következtetését azonban a másodfokú bíróság nem fogadta el. A bankgarancia-keretszerződés III/5. pontjának értelmezéséből - összevetve azt az ÁSZF X/10. pontjával - azt a következtetést vonta le, hogy a szerződés célja olyan helyzet létrehozása volt, amely lehetőséget adott az alperesnek arra, hogy az óvadékot adó felszámolás alá kerülése esetén - szerződésszegésre hivatkozva - igénybe vegye a biztosítékot, függetlenül attól, hogy a kedvezményezett a kibocsátandó bankgarancia nyilatkozatot lehívta-e, és annak következtében az ügyfél megtérítési kötelezettsége beállt-e a bank felé vagy sem. E szerződéses rendelkezés lehetőséget biztosított az alperesnek arra, hogy a felszámolási eljáráson kívül jusson a biztosítékhoz, megakadályozva ezzel a Cstv. 38. § (5) bekezdésében foglaltak bekövetkezését, nevezetesen azt, hogy a Ptk. 271. §-a szerinti kielégítést követően a fennmaradó összeget a felszámolónak elszámolással haladéktalanul átadja. Megállapította, hogy az ÁSZF X/10. pontja - mely lehetővé tette az alperes számára az óvadék elszámolási kötelezettség nélküli igénybevételét - a Cstv. 38. § (5) bekezdésének a megkerülését célozta, így az a Ptk. 200. § (2) bekezdése értelmében semmis.