BH 1994.5.290 Üzemnek, üzletnek, munkahelynek a munkavállalókkal együttesen történt, megállapodáson alapuló tényleges átvételére tekintettel az új munkáltató a korábbinak a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek tekintetében - egyetemes jogutódlás hiányában is - különös jogutóda. A munkaviszonyt a munkáltató személyében bekövetkezett különös jogutódlás nem érinti, ezért a munkavállalók nem támaszthatnak igényt végkielégítésre a korábbi munkáltatóval szemben (MK 154. sz. állásfoglalás).

A felperesek eladó munkakörben álltak alkalmazásban az alperesnél.

1992. június 30-án az alperes és D. Gy. vállalkozó jegyzőkönyvet vettek fel arról, hogy a vállalkozó pályázat folytán elnyerte annak a boltnak a bérleti jogát, ahol a felperesek dolgoztak. A pályázat alapján a vállalkozó - egyebek mellett - arra is kötelezettséget vállalt, hogy a vezetők kivételével a bolt dolgozóit az eredeti munkakörben, a korábbi átlagkeresetnek megfelelő munkabér mellett tovább foglalkoztatja. Mindezek alapján az alperes az átvett dolgozók munkakönyvét a vállalkozónak átadta. A felperesek a munkát D. Gy. vállalkozónál felvették. A bérleti szerződés hatálybalépését megelőzően a felperesek D. Gy.-től, aki ekkor még az alperesnél kereskedelmi vezető munkakörben dolgozott, azt a tájékoztatást kapták, hogy a munkaviszonyuk az alperesnél a bolt bérbeadása miatt 1992. június végén megszűnik. Ezt a tájékoztatást a felperesek tudomásul vették.

Az alperes írásban arra tett ajánlatot a felpereseknek, hogy a munkaviszonyt közös megegyezéssel szüntessék meg. A felperesek az ajánlatot nem fogadták el, a munkát D. Gy. vállalkozónál 1992. július 1-jén megkezdték. Az alperes a felperesek munkaviszonyát nem mondta fel. A felperesek 1992. október 9-én (a munkakönyvük 1992. augusztus végi kézhezvételét követően) keresetlevelet nyújtottak be a munkaügyi bíróságnál. Ebben az alperest a munkaviszonyuk jogellenes megszüntetése miatt végkielégítés megfizetésére kérték kötelezni.

A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetének részben helyt adott. Az alperest az I. rendű felperes részére 46 872 Ft, a II. rendű felperes javára 46 032 Ft végkielégítés, az állam javára pedig 5570 Ft illeték megfizetésére kötelezte.

Ítélete indokolásának lényege szerint nem jött létre közös megegyezés a felek között arról, hogy a munkaviszonyok megszűnnek. Az alperes a felperesek munkaviszonyát egyoldalúan szüntette meg, ezért az 1991. évi XLVIII. törvény 2. §-a (4) bekezdésének d) pontja alapján köteles végkielégítést fizetni.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, és kérte a felperesek keresetének elutasítását.

A felperesek a fellebbezési ellenkérelmükben kérték az elsőfokú ítélet megváltoztatását. Követelésük a munkaviszonyuk alperesnél történt megszűnésének megállapítására, felmondási járandóság és a végkielégítés után járó kamat megfizetésére irányult.

A megyei bíróság jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperesek keresetét elutasította.

A megyei bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felperesek munkaviszonya az alperesnél 1992. június 30-án megszűnt. A felperesek nem tudták bizonyítani, hogy munkaviszonyuk az alperes felmondása folytán szűnt meg. A per adatai, különösen az, hogy a munkát a vállalkozónál 1992. július 1-jén megkezdték, vele a feltételekről (munkakör, munkabér, munkavégzés helye) megállapodtak, arra utalnak, hogy a munkaviszonyuk megszűnésére és az újabb keletkezésére irányuló akarat a felperesek részéről megvolt.

Figyelemmel az alperes felmondásának hiányára, a felpereseket sem felmondási járandóság, sem munkabér nem illeti meg.

A jogerős ítélet ellen a felperesek a törvényes határidőben felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be.