BH+ 2013.5.195 Szakvélemény csak szakkérdésben adható, de abban nem tehető olyan ténymegállapítás, amely a bíróság mérlegelési körébe tartozik. A per elbírálásához szükséges tények és körülmények feltárása a bíróság feladata [Pp. 177. § (1) bek. és 206. § (1) bek.].

A felperes üzemeltette a Kávéházat. Ettől egy saroknyi távolságban, 2006 februárjában, egy fel nem tárt pince boltozatának beomlása miatt, beszakadt az úttest. Ezután a 2006. május 19-i hosszan tartó esőzések következtében a beszakadás tovább nagyobbodott, melynek során a víz az I. r. alperes által üzemeltetett vízvezeték alól a földet kimosta. Ennek következtében az alátámasztás nélkül maradt és 2006. május 24-én ismételten eltört, majd 2006. június 3-án újabb csőtörés következett be. Ennek során a főnyomóvezetékből ömlő víz a pincében található földet kimosta és a keletkező iszapot, iszapos, sáros vizet a felperes által üzemeltetett Kávéházba benyomta, ahol mind az épületben, mind a berendezési tárgyakban, mind pedig az élelmiszerekben kárt okozott.

A II. r. alperes - mint az érintett közterület kezelője - 2006. februárban, megbízottja útján a helyszínt bejárta, majd a gyalogos közlekedés biztosítására egy fahidat helyezett el, márciusban pedig vízmintavételre és ennek vizsgálatára került sor.

Az I. r. alperes - mint a több alkalommal eltört vízvezeték üzemeltetője - a 2006. május 19-i csőtörést kijavította akként, hogy a törött csőszakaszt kiiktatta, azt műanyagcsővel toldotta, majd acélcsőre függesztette fel, de nem került sor a gödör visszatemetésére. A 2006. május 24-i csőtörés után az I. r. alperes a sérült csőszakaszt műanyag csővel váltotta ki, az üreg feltöltése azonban ekkor is elmaradt. Ezután 2006. május 29-én a II. r. alperes megbízása alapján a H. Kft. elkezdte a pince feltárását, majd a június 3-i csőtörés után a gödröt betömedékelte. Az I. r. alperes ekkor végleges megoldásként új vezetéket helyezett el.

A felperes módosított keresetében a fent részletesen leírt csőtörésből eredő és az épületben, valamint üzlet-berendezésekben és élelmiszer anyagokban keletkezett károk megtérítése iránt támasztott igényt az alperesekkel szemben, amelynek során az egyetemleges marasztalásukat kérte. Az I. r. alperes károkozó magatartását az általa üzemeltetett vízcsőhálózattal kapcsolatos, csőtöréshez vezető mulasztásokban, míg a II. r. alperes károkozó magatartását a közút helyreállításának elmaradásával összefüggő mulasztásában jelölte meg. Előadta, hogy az úttest beomlása és a csőtörés bekövetkezése ellenére nem került sor a vezeték megerősítésére, a pince betemetésére pedig csak a beomlástól számított négy hónap eltelte után került sor.

Az I. r. alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását indítványozta. Azzal védekezett, hogy az általa kezelt vízvezeték meghibásodása az üzemeltetőn kívül álló körülmény miatt következett be, mert a vízvezetéket magába foglaló földszakasz olyan mértékben elmozdult és megcsúszott, hogy az általa szakszerűen rögzített vízvezeték eltört.

A II. r. alperes a jogalap körében érdemi védekezést nem terjesztett elő.

Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban hozott közbenső ítéletével megállapította, hogy az I-II. r. alpereseket egyetemleges felelősség terheli, a 2006. június 3. napján a közüzemi vízvezeték eltörésével oki összefüggésben keletkezett felperesi károkkal kapcsolatban. Úgy foglalt állást, hogy az adott esetben, a keresetben megjelölt főnyomóvezeték veszélyes üzemnek minősül. Rámutatott, hogy az I. r. alperes már az első csőtörés alkalmával tudta, hogy a beomlott pince felett egy régi azbesztcement cső helyezkedik el, amely az állapota miatt eleve sérülékenyebb, továbbá a beomlást követően alátámasztás nélkül is maradt. Kiemelte, hogy az I. r. alperesnek számolnia kellett az időjárási tényezőkkel, valamint azzal, hogy a leesett jelentős mennyiségű csapadék beszívódott a földbe. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az I. r. alperes akkor járt volna el az adott helyzetben általában elvárható módon, ha olyan műszaki megoldást alkalmaz, amely az újabb csőtörés lehetőségét a minimálisra csökkenti. Ez azonban nem történt meg, mert két hét alatt három alkalommal tört el a cső. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy az I. r. alperesnek a veszélyes üzemi felelősség alóli mentesüléshez szükséges feltételeket nem sikerült bizonyítania. A II. r. alperes a perben érdemben nem védekezett, melyből az elsőfokú bíróság arra következtetett, hogy a vele szemben előterjesztett keresetet nem vitatja és a II. r. alperes károkozó magatartását abban határozta meg, hogy késlekedett a pince feltárásával és feltöltésével, a boltozat megerősítésével. Kifejtette, hogy a károkozók egyetemleges marasztalására akkor is sor kerülhet, ha a kártérítő felelősségük nem azonos felelősségi alakzat alapján állapítható meg.

A másodfokú bíróság az I. r. alperes fellebbezése folytán meghozott jogerős közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletének az I. r. alperes kártérítési felelősségére vonatkozó, fellebbezéssel támadott rendelkezését megváltoztatta és az I. r. alperessel szemben előterjesztett keresetet elutasította. Úgy foglalt állást, hogy a perben a Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében a felperesnek kellett volna bizonyítania, miszerint a keresetben érvényesített kárt az I. r. alperes mint veszélyes üzem üzembentartója okozta. A másodfokú bíróság álláspontja szerint azonban ennek az okozati összefüggés tekintetében nem tudott eleget tenni. Ezt a másodfokú bíróság azért nem találta bizonyítottnak, mert a beszerzett igazságügyi szakértői vélemény egyértelműen megállapította, hogy "a káreseményt nem a csőtörések sora okozta", hanem "a sorozatos csőtöréseket a pincemennyezet beomlása és a szokatlan nagy, folyamatos esőzések miatti folyamatos talajsüllyedés okozta". A másodfokú bíróság indokolása szerint a káreseményt egy olyan folyamat okozta, amelyet meg lehetett volna előzni, ha az önkormányzat már 2006. február 10-e után azonnal intézkedik az üreg tömedékeléséről és nem vár vele június 3-ig. Az igazságügyi szakértő álláspontját elfogadva azt állapította meg, hogy nem az I. r. alperes által alkalmazott műszaki megoldások miatt történtek a csőtörések.

A jogerős közbenső ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú közbenső ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a jogerős közbenső ítélet tévesen utasította el az I. r. alperessel szemben a keresetét, mert az I. r. alperes felelőssége a Ptk. 345. § (1) bekezdése alapján fennáll. Érvelése szerint az igazságügyi szakértő megállapította, hogy a 3 bar nyomással terhelt vízvezetékcső megóvására vonatkozó konkrét műszaki előírás nem volt. Hangsúlyozta, miszerint az I. r. alperes rendelkezik olyan szakértelemmel, amelynek birtokában a többszöri csőtörés alapján számolnia kellett azzal, hogy nagyobb károsodás is bekövetkezhet. Kiemelte, hogy a károkozó üzembentartó mentesülésének törvényi feltételeit nem az igazságügyi szakértőnek, hanem a bíróságnak kell megállapítania.

Az I. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályban tartására irányult.