1303/B/1996. AB határozat

a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata iránt benyújtott indítvány alapján meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 19. § (1)-(2) bekezdése, valamint 71. § (3) bekezdésének hetedik francia bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

1. A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 19. § (1) és (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy a köztisztviselőt felmentése esetén - a (8) bekezdésben tételesen felsorolt kivételektől eltekintve - "a felmentési időre járó illetményén túl végkielégítés illeti meg", amely a felmentett köztisztviselő közszolgálati jogviszonyban töltött idejéhez igazodóan kettőtől-tizenkét havi "illetményének megfelelő összeg"-ig terjedhet. A Ktv. 71. § (3) bekezdésének hetedik francia bekezdése pedig azt mondja ki, hogy - eltérő rendelkezés hiányában - ahol jogszabály "munkabért vagy távolléti díjat" említ, "ott illetményt" kell érteni.

2. Az indítványozó úgy véli, hogy a Ktv. "19. § (1) bekezdésében az illetményen fogalom/szó, valamint a (2) bekezdés e) pontjában szereplő, illetményének szó és fogalom alkotmány és törvénysértő." Kéri az Alkotmánybíróságot: "rendelje el e két jogszabályhelyben megjelölt ILLETMÉNY megjelölésű szó helyébe az átlagkereset szavak beépítését." Felfogása szerint az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdéséből - mely szerint egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga -, továbbá a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 95. §-ának (3)--(5) bekezdése, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 37. § (5) bekezdése rendelkezéseiből - melyek szerint a munkaviszonyban, vagy közalkalmazotti jogviszonyban álló személyek végkielégítésének számítási alapja az átlagkereset - az következik, hogy a Ktv. ezen általános rendelkezéseitől eltérő idézett szabályai diszkriminálnak. Az is a hátrányos megkülönböztetés alkotmányi tilalma megszegését igazolja, hogy míg az Mt. 5. § (4) bekezdése szerint jogszabály csak "előnyben részesítési kötelezettséget írhat elő", addig a Ktv. kifogásolt rendelkezései - a végkielégítést illetően - megrövidítik a köztisztviselőket. A Ktv. 71. § (3) bekezdése hetedik francia bekezdésének megsemmisítését pedig azzal az indokkal kéri az indítványozó, hogy a távolléti díj "nem lehet azonos az illetménnyel, csak a munkabérrel." 3. Az indítvány megalapozatlan.

3.1. A végkielégítés sem nem illetmény, sem nem bér, hanem olyan munkajogi intézmény, amely meghatározott munkavállalói körben az illetményhez, más körben a bér alapján kiszámítható átlagkeresethez igazodik. Ezért a végkielégítéshez való jog nincs közvetlen összefüggésben az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdésében garantált ahhoz a jogosultsághoz, hogy egyenlő munkáért mindenkinek egyenlő bérhez van joga. A végkielégítéshez való jog nem is szerepel az Alkotmány XII. fejezetében felsorolt alapvető jogok között.

3.2. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése az alapvető jogok bizonyos mértékű - de a jog lényeges tartalmát nem érintő - törvényi korlátozását is megengedi. Az alapvető jogok közé nem tartozó végkielégítési jogintézmény - egymástól eltérő munkajogi viszonyoktól függővé tett - meghatározásában pedig a törvényhozó még szélesebb körű döntési jogosultsággal rendelkezik. A törvények - az Alkotmány kivételével - nincsenek hierarchikus kapcsolatban egymással. Az Mt., a Ktv. és a Kjt. a munkaviszonyban álló személyek három nagy csoportjára nézve számos vonatkozásban más munkajogi szabályozást alkalmaz. Önmagában nem alkotmányellenes tehát az sem, ha a törvények a végkielégítés feltételeinek a meghatározásában is differenciálnak a csoportok között. (Más indítvány elbírálása kapcsán ugyanilyen elvi alapokon döntött az Alkotmánybíróság a 397/B/1994. AB határozatában. - ABH 1994. 714.) A differenciált szabályozás nem azonosítható a diszkrimináló szabályozással.

3.3. A Ktv. 71. § (2) bekezdése valóban "beemelte" a Ktv. szabályai közé az Mt. 5. § (4) bekezdését. Ez a rendelkezés nem azt mondja ki, hogy a munkaviszonyra vonatkozó szabály minden egyéb tényezőtől függetlenül a munkavállalót az Mt. ezen előírásához képest csak előnyben részesítheti. A bekezdés az előnyben részesítést csupán szabályalkotási lehetőségként említi, az "írhat elő" fogalmazás ezt egyértelműen kifejezi. E lehetőségen belül az előnyben részesítés kötelezettsége akkor áll fenn, ha a szabály - idézve a törvényt - "a munkavállalók meghatározott körére - a munkaviszonnyal összefüggésben - azonos feltételek esetén" egyaránt és egyöntetűen vonatkozik. Az Mt. 2. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a közszolgálati jogviszonyt külön törvény szabályozza. Ez a külön törvény: a Ktv., s ennek 19. §-a a köztisztviselők körében a végkielégítés feltételeit egységesen szabályozza, a köztisztviselőket egyenlő jogú személyekként kezeli. "Alkotmányellenes megkülönböztetés csak összehasonlítható jogosultak vagy kötelezettek között vethető fel" - rögzítette az Alkotmánybíróság a 4/1993. (II. 12.) AB határozatában (ABH 1993. 65.), s a köztisztviselők, közalkalmazottak, egyéb munkavállalók - eltérő jogállásuk miatt - nem tekinthetők egymással a végkielégítésre vonatkozó igényeik szempontjából összehasonlítható jogúaknak. A Ktv. 71. § (2) bekezdése szerint az indítványozó által említett 95. § (3)-(5) bekezdését és a Kjt. 37. § (5) bekezdését egyébként sem lehet a közszolgálati jogviszonyban alkalmazni.

Arra is rámutat az Alkotmánybíróság, hogy a különböző munkavállalói csoportokat érintő végkielégítési szabályok alkotmányosan azért sem vethetők össze, mert a végkielégítési számítási alapok és szorzatok nem azonosak. Az Mt. és a Kjt. hatálya alá tartozó munkavállalók végkielégítését ugyan az átlagkeresetükhöz kell viszonyítani, a konkrét mérték megállapításakor viszont - fő szabályként - csak egy-hathavi, illetőleg egy-nyolchavi átlagkeresetet lehet figyelembe venni. (Mt. 95. § (4) bekezdés, Kjt. 37. § (5) bekezdés.) A Ktv. hatálya alá tartozó köztisztviselők esetében pedig a végkielégítés az illetményhez igazodik, azonban az összegszerűség megállapítása során két-tizenkét havi illetményt kell számításba venni. [Ktv. 19. § (2) bekezdés.]

3.4. Az Mt. több rendelkezése, köztük - az indítvány szempontjából lényeges - 151. § (2) bekezdésének bevezető mondata így szabályoz: "a munkavállaló részére távolléti díj jár:", ezt követően hét pontba foglalva sorolja fel a járandóság eseteit. A Ktv. 71. § (2) bekezdése az Mt. ezen bekezdésének a közszolgálati jogviszonyban való alkalmazását is elrendeli. Következésképpen a jogalkotónak meg kellett határoznia, hogy a munkabér mellett a távolléti díj Mt. szerinti fogalma alatt a Ktv.-ben mit kell érteni. Az értelmező rendelkezés nem ütközik az Alkotmány előírásaiba; konkrét alkotmányellenességére - beadványában - az indítványozó sem hivatkozik.

4. Az Alkotmánybíróság jogszabály szövegének pozitív megváltoztatását - hatásköre hiányában - nem rendelheti el. A jogszabályban használt fogalmak értelmezése a jogalkalmazásra tartozik. Mivel az indítványban felvetett lehetséges értelmezési változatok egyikénél sem valósul meg alkotmánysértés, az Alkotmánybíróság az elbírálás kapcsán e kérdésben nem foglalt állást. Az "illetmény" szó "átlagkereset" szóval való felcserélése lehetőségét külön vizsgálni sem kellett, mert az indítványt - az érvek megalapozatlansága miatt - elutasította. Ugyanezen okból nem kerülhetett sor a "távolléti díj" szavak törlésére sem.

Budapest, 1997. március 18.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k..

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró