397/B/1994. AB határozat
az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló 1990. évi XVI. törvény 9. §-a, valamint a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről szóló 1990. évi LXVII. törvény 3. § (2) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján - Dr. Zlinszky János alkotmánybíró különvéleményével - meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló 1990. évi XVI. törvény 9. §-a, valamint a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről szóló 1990. évi LXVII. törvény 3. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására vonatkozó indítványt és megsemmisítésére irányuló kérelmet elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó alkotmányellenesnek és erkölcsileg is kifogásolhatónak tartja a rendelkező részben megjelölt törvényi előírásokat.
Az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló 1990. évi LVI. törvény (továbbiakban: Tv.1.) 9. §-a a következőket tartalmazza:
"9. § Ha a képviselő megbízatása az Országgyűlés működésének befejezésével szűnik meg, a volt képviselő - újraválasztásának esetét kivéve - további hat hónapon keresztül az alapdíjának és pótdíjának a megbízatása megszűnését megelőző hat havi átlagának megfelelő összegű ellátásra jogosult. A képviselő kérelmére az ellátást egyösszegben kell kifizetni. Az erre az időre folyósított díjazás időtartama is munkaviszonyban töltött időnek számít."
A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről szóló 1990. évi LXVII. törvény (a továbbiakban: Tv. 2.) 3. § (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdése szerint:
"3. § (1) A polgármester munkaviszonya megszűnik:
a) a helyi önkormányzati képviselő-testület (a továbbiakban: képviselő-testület) megbízatásának lejártát követően az új polgármester megválasztásával;
b) a képviselő-testület feloszlatásának kimondásával;
c) lemondással;
d) a választójog elvesztésével;
e) az összeférhetetlenség kimondásával;
f) a polgármester halálával.
(2) Ha a polgármester munkaviszonya az (1) bekezdés a) pontja alapján szűnik meg, hathavi alapbérének megfelelő összeg illeti meg."
Az indítványozó sérelmezi, hogy az országgyűlési képviselők és a polgármesterek, noha tudják, hogy "meghatározott időre kapják mandátumukat", tehát "már eleve vállalják a feladat meghatározott idejét", s e törvényi kötelezés alapján korábbi "munkahelyükről fizetés nélküli szabadság jár nekik", "a négy év után azonnal visszatérhetnek eredeti foglalkozásukhoz", így "nincs kieső idejük. Ha végkielégítést is kapnak, akkor egyszerre két helyről vesznek fel fizetést". Erre viszont "egyéb meghatározott munkakörben foglalkoztatott állampolgárnak nincs módja."
II.
1. Az Alkotmány 20. § (1) bekezdése alapján az országgyűlési képviselő, az Alkotmány 44. § (2) bekezdése és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 31. § (2) bekezdése szerint a polgármester megbízatása határozott időre szól.
Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény (a továbbiakban: Tv.3.) szabályozza a képviselők munkajogi és társadalombiztosítási jogállását. A Tv.3. 10. §-a és 11. §-ának (1) bekezdése a következőket írja elő:
"10. § (1) A képviselő megbízatásának időtartama alatt - az Alkotmányban és e törvényben írt összeférhetetlenségi eseteket kivéve - munkaviszonyban, valamint munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban állhat, illetőleg kereső foglalkozást folytathat.
(2) A képviselőt mandátuma igazolásától a munkáltató - a dolgozó kérésének megfelelően - a képviselői megbízatásának időtartamára vagy annak egy részére köteles fizetés nélküli szabadságban részesíteni.
(3) A munkavégzési kötelezettséggel járó szövetkezeti tagsági viszonyban álló képviselőkre az (1)-(2) bekezdés rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
(4) Ha a képviselő a megválasztása előtt bíró, ügyész, államigazgatási szerv dolgozója, fegyveres erők, a rendőrség és a rendészeti szervek hivatásos állományú tagja, valamint e törvény 6. § a) pontjában felsorolt hivatali alkalmazott volt, a képviselői megbízatásának megszűnésétől számított harminc napon belül benyújtott írásbeli kérelmére őt az eredeti munkakörébe, illetőleg szolgálati viszonyába vissza kell helyezni.
11. § (1) A képviselő társadalombiztosítási jogállására a munkaviszonyban állókra vonatkozó szabályok az irányadók azzal, hogy a képviselő tiszteletdíja társadalombiztosítási járulék alapjául szolgáló jövedelem..."
A Tv.2. 2. § (1) bekezdése a polgármester munkajogi jogállását munkaviszonynak, ennek megfelelően az 5. § (1) bekezdése a díjazását munkabérnek minősíti. Egyebekben a Tv.2. 2. § (3)-(5) bekezdése - szinte szó szerint - átveszi a Tv.3.-ban az országgyűlési képviselőkre megállapított munkajogi szabályokat:
"(3) A polgármestert - kérésére - megválasztásától a munkáltató a polgármesteri megbízatásának időtartamára vagy annak egy részére köteles fizetés nélküli szabadságban részesíteni.
(4) A munkavégzési kötelezettséggel járó szövetkezeti tagsági viszonyban álló polgármesterekre a (2)-(3) bekezdés rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
(5) Ha a polgármester a megválasztása előtt bíró, ügyész, államigazgatási szerv dolgozója, fegyveres erők, a rendőrség és a rendészeti szervek hivatásos állományú tagja volt, a polgármesteri megbízatásának megszűnésétől számított harminc napon belül benyújtott írásbeli kérelmére őt az eredeti munkakörébe, illetőleg szolgálati viszonyába vissza kell helyezni."
Noha a képviselő és a polgármester egyaránt közmegbízatást lát el, jogviszonyuk jellege mégsem azonos. Amíg ugyanis a polgármester a Tv.2. értelmében egyértelműen munkaviszonyban áll, a képviselői megbízatás sajátos közjogi jogviszony (nem munkaviszony), amelynek tartamát azonban a Tv.3. szerint munkaviszonyban töltött időnek, illetőleg nyugdíjra jogosító szolgálati időnek kell tekinteni.
2. A fentiekből következően bár az országgyűlési képviselők és a polgármesterek megbízatása munkavégzési tevékenységre vonatkozik, ebből azonban nem lehet azt a következtetést levonni, hogy jogviszonyaikat tilos az általános munkajogi szabályoktól - a megbízatásaik sajátosságaihoz igazodó, de az alkotmányi előírásokat nem sértő módon - eltérő törvényi szabályozással rendezni.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált demokratikus jogállamisággal a végkielégítés differenciált szabályozása nincs közvetlen összefüggésben.
A végkielégítés feltételeit - hasonlóan, bár egymástól részben eltérően - törvények állapítják meg. [A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 95. §-a, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Katv.) 37. §-a, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 19-20. §-a, a Tv.1. 9. §-a és a Tv.2. 3. §-ának (2) bekezdése.] A törvények - az Alkotmány kivételével - nincsenek hierarchikus kapcsolatban egymással. Amiként tehát önmagában véve az nem alkotmányellenes, hogy a most említett három törvény a munkaviszonyban álló személyek három nagy csoportjára nézve egymástól sok tekintetben - így egyebek között a végkielégítés tekintetében is - eltérő szabályokat állapít meg, nem alkotmányellenes a képviselők és a polgármesterek végkielégítés jellegű juttatásának az említett három törvényben foglaltaktól különböző szabályozása sem. Az Alkotmánybíróság csak azt vizsgálhatja, hogy az indítvánnyal megtámadott jogszabály ellentétes-e az Alkotmánnyal, sérti-e az Alkotmány valamely rendelkezését.
3. A 70/A. § szerint a "Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés... nélkül", továbbá "a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti." A végkielégítés jogintézménye nem sorolható sem az emberi, sem az állampolgári jogok körébe.
A végkielégítés feltételeinek szabályozása tehát csak egészen szélsőséges esetben lehet alkotmányellenes, A konkrét végkielégítési jogszabály akkor ütközne az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe, ha a végkielégítéssel érintett személyi körön belül faj, szín, nem, nyelv, vallás, vélemény, származás, vagyoni vagy egyéb helyzet szerint tenne különbséget. Mivel pedig a Tv.1. és a Tv.2. támadott előírása mindenféle megkülönböztetés nélkül minden újra nem választott volt képviselőre és polgármesterre egyaránt vonatkozik, ilyen alkotmánysértő különbségtételt megállapítani nem lehet. Mivelhogy a képviselők és a polgármesterek emberi és állampolgári jogai nem különböznek az emberek és az állampolgárok más csoportjainak e jogaitól, az egyenjogúság követelménye nem szenved sérelmet, ezért megalapozatlan a végkielégítés kapcsán az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölésének alkotmányos követelményére való hivatkozás is.
4. Az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése rögzíti, hogy "egyenlő munkáért mindenkinek bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga." Ezt az elvi követelményt a 70/B. § (3) bekezdése kiegészíti azzal, hogy minden "dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének". A képviselők tiszteletdíja és a polgármesterek munkabére összegszerűségének és összetevőinek alkotmányosságát az indítványozó sem vitatja. A végzett munka mennyisége és minősége szerint, normatíva alapján az adott kategórián belül egyenlően megállapított, díjhoz, illetőleg bérhez viszonyítottan törvényhozói mérlegeléssel biztosított végkielégítés pedig olyan munkajogi rendelkezés, amely szintén nincs ellentétben az Alkotmány 70/B. §-ának rendelkezéseivel.
Természetesen előfordulhat, hogy a végkielégítése összegét felvevő volt képviselő vagy polgármester megbízatásának megszűnte után nyomban visszatér eredeti munkakörébe, folytatja megszakított foglalkozását, vagy új vállalkozásba kezd. Ebben az esetben meghatározott időre valóban két helyről részesül ellátmányban. Ez azonban nem csupán a képviselők, illetőleg a polgármesterek esetében fordulhat elő. Az érintett személyek jövőjének egzisztenciális körülményei ugyanis jogszabályilag eleve nem tervezhetők meg. Az Mt. a Katv. és a Ktv. felmondási, felmentési és végkielégítési szabályai ugyancsak nem zárják ki, s a jövő ismeretének hiányában ezt nem is tehetik meg, hogy a munkaviszonyát megszüntetett munkavállaló, közalkalmazott vagy köztisztviselő még a munka alóli felmentése vagy a végkielégítéséhez figyelembe vett időtartam alatt rögtön kereső foglalkozást keressen és találjon, s így esetleg "egyszerre két helyről" - indítványozó fogalmazását átvéve - vegyen fel fizetést.
III.
Az Alkotmánybíróság az indítványozó erkölcsi megítélésű kifogásával - hatásköre hiányában - nem foglalkozott. A II. részben kifejtett indokai és alkotmányi hivatkozásai alapján azonban az Alkotmánybíróság az indítványt nem találta megalapozottnak, ezért azt elutasította.
Budapest, 1994. június 14.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János alkotmánybíró különvéleménye
Az Alkotmány 20. § (4) bekezdése az Országgyűlés feladatává teszi, hogy az országgyűlési képviselők részére függetlenségüket biztosító tiszteletdíjat, meghatározott kedvezményeket és költségtérítést állapítson meg, a jelenlévő képviselők kétharmadát elérő többséggel megszavazott törvényben. Az Országgyűlésnek tehát legitimációja van arra, hogy tagjai részére járó tiszteletdíjat és kedvezményeket, térítéseket állapítson meg.
Formailag az Alkotmány ezzel meghatalmazza az Országgyűlést, hogy tagjai részére bármely, a kétharmados többséget elnyerő, anyagi juttatást megállapítson. Pusztán legalitási szempontok szerint az ilyen törvény nem lehet alkotmányellenes. Jogállamban azonban az ilyen felhatalmazás csak akkor teljesül alkotmányosan, ha a formai szavazati arányon túl - amelynek megkívánása ilyen törvénynél nem jelent különösebb biztosítékot - a megállapított juttatások megfelelnek a törvényes célnak, valamint beleilleszkednek az adott jogrendszerbe, tehát nem minősülnek önkényesnek és az állampolgári egyenlőséget sértőnek, nem létesítenek indokolatlan előjogokat, nem terhelik indokolatlanul a költségvetést, beleilleszkednek a közterhekként megállapítható kiadások rendszerébe.
Az Alkotmánybíróság akkor állapítja meg valamely jogszabály alkotmányellenességét, ha az alapjogot, alkotmányos elvet vagy értéket sért vagy korlátoz, anélkül, hogy a sérelem ill. korlátozás más alkotmányos szempont miatt szükséges és a védett joghoz képest arányos lenne. A törvény, jogszabály jogállamban akkor alkotmányos, ha a politikai feladatok alkotmányos keretek közötti megvalósításához szükséges és nem létesít önkényes korlátozást az állampolgárok szabadsága vagy önkényes terhet a közterhet viseló'k vonatkozásában.
Nem kétséges, hogy a képviselői megbízatás sajátos köztisztség, amelyet nehéz más tisztséggel azonos csoportba sorolni, ugyanígy a polgármesteri viszony is a köztisztviselői viszonyokon belül egyedülálló, azoktól sok vonatkozásban különböző megbízatás. Annak, hogy adott megbízatások anyagi ellentételezését a törvényhozó egyedileg állapítsa meg, nincs alkotmányos akadálya. Mindazonáltal a jogállam lényegéből folyik, hogy minden jogalkotás - az ilyen egyedi jogalkotás is - megfeleljen a maga alkotmányos céljának, ne legyen indokolatlan, aránytalanul korlátozó vagy terhelő, ne sértse az állampolgári egyenlőséget és illeszkedjék bele az adott törvényes rendbe.
Amikor az állampolgárok kifogásolják, hogy a képviselők megbízatásuk lejárta után olyan mértékű ellátmányi juttatásban részesülnek, amely más párhuzamba állítható esetekben, kivéve a polgármestereket, nem jár a megbízatás vagy munkaviszony megszűnte után, úgy ezt nyilván nem érzik a jogállamisággal összhangban lévőnek. Nem ismeretesek más jogállamban olyan törvények, amelyek a képviselői mandátum lejárta után a támadott normához hasonló kedvezményes ellátmányban részesítenék a képviselőt vagy a választott polgármestert. Ha tehát a magyar törvényhozó ezen esetekre ilyen kivételes kedvezményt kíván nyújtani, annak indokoltnak kell lennie, vagy legalábbis a magyar jogrendszer megoldásaitól rendszerbelileg nem szabad indokolatlanul különböznie.
Az Alkotmány 20. § (1) bekezdése szerint a képviselőt a függetlenségét biztosító tiszteletdíj, továbbá meghatározott kedvezmények és költségeinek fedezésére költségtérítés illetik meg, az Országgyűlés kétharmada által megfogalmazott törvény szerint. A megbízatás megszűntekor járó hathavi ellátmány nyilván nem a képviselő függetlenségét biztosító tiszteletdíj, nem is költségtérítés, hanem egyéb meghatározott kedvezmény. A kedvezmények akkor alkotmányosak, ha azok a képviselői munkát segítik elő, vagy annak többletterheit ellentételezik, ilyen indok nélkül önkényesek. Ezen az sem változtat, hogy kétharmados törvény állapítja meg őket, hiszen ez esetben a törvényalkotó saját előnyére alkot törvényt, és ezért itt a formai egyetértésen túl a jogállami indokoltság szempontja fokozottan vizsgálandó. Mind a jogegyenlőséggel, mind a közteherviseléssel, mind a jogállammal szembeni törvényhozói felelősséggel ellenkezik a kedvezmények önkényes, közcélt nem szolgáló megállapítása.
A mandátum megszűnése esetére megállapított ellátmány fogalmilag azzal a végkielégítéssel állítható párhuzamba, amelyet mind a Munkatörvény, mind a Közalkalmazotti törvény, mind a Köztisztviselői törvény ismernek. Mindhárom törvényben azonos elv, hogy végkielégítés a határozatlan idejű tartós jogviszony megbízói (munkaadói) megszüntetése esetén jár, mégpedig a már letöltött munkaviszonnyal arányosan növekvő mértékben és összegben. A képviselői kedvezményt megállapító támadott törvény nem tesz különbséget aközött, hogy a képviselői mandátum egy vagy több törvénykezési periódust követően szűnik-e meg. Nem is határozatlan idejű megbízatás megbízói visszavonása esetén jár, hanem eleve határozott idejű megbízás megszűntekor. Mindkét szempontból szemben áll a párhuzamba állítható esetekkel. Összegszerűségében a Munkatörvény 3-5 év közötti munkaviszony felmondása esetére kéthavi, a Közalkalmazotti törvény négy év után 3 havi, a Köztisztviselői törvény 5 év alatt 2 havi illetménynek megfelelő végkielégítést tart arányosnak. Ehhez képest a képviselők és polgármesterek juttatása aránytalanul magasabb, többszörös összegű, ennek tehát indokát kellene adni. Ilyen indokot sem a törvény nem jelöl meg, sem az Alkotmánybíróság nem lát fennforogni.
Az alkalmaztatási viszonyok után járó végkielégítés indoka, egyrészt, hogy a munkavállalónak az újra elhelyezkedésig biztosítsa megélhetését, másrészt, hogy a hosszabb munkaviszony esetén a felmondás megfontolására intse a munkáltatót. E kettős cél miatt akkor is járhat végkielégítés, ha a munkavállaló a végkielégítéssel biztosított időtartam alatt új munkaviszonyt létesít, mert a második szempont akkor is érvényesül, ha az első elesett. Nem jár viszont egyik párhuzamba állítható esetben sem végkielégítés akkor, ha határozott idejű viszony szűnik meg, mert erre a munkavállalónak módja van felkészülni.
Elképzelhető alkotmányos indoka annak, hogy a képviselőnek, aki megbízatása utolsó pillanatáig képviselőként tevékenykedik, az átállásra bizonyos időt biztosítsanak, vagy a más munkakörbe való visszakerülését zökkenőmentesen megoldják. A jogszabály ezt a célt különböző intézkedésekkel egyébként is szolgálja. Számos munkaviszony vonatkozásában jogszabály .biztosítja, hogy a képviselő részére előző munkahelye, alkalmaztatása fenntartandó, egy sor esetben pedig egyenesen azt teszi lehetővé a meglehetősen nagyvonalú összeférhetetlenségi szabályozás révén, hogy a képviselő párhuzamosan régi foglalkozását is gyakorolja. Nyilvánvaló, hogy a zökkenőmentes átállásra indokolatlan bármilyen anyagi juttatást biztosítani akkor, ha a képviselő részére korábbi munkahelyét fenn kellett tartani és oda akadálytalanul és anyagi veszteség nélkül visszatérhet, vagy ha képviselősége alatt korábbi foglalkozását is folytatta. Amellett a képviselők számára- a megbízatás utáni elhelyezkedés - amelyre felkészülhettek, általában inkább kisebb nehézséget jelenthet, mint az átlagos tisztviselőnek. Figyelembe kell venni még az átállás szempontjából, hogy a képviselői megbízatás utolsó hónapjában, a választástól az új Országgyűlés első üléséig, a képviselőnek megbízatásából alig adódhat teendője, mindazonáltal erre még kapja képviselői illetményét, számára tehát az átállási idő ezzel is meghosszabbodik.
A törvény mai megfogalmazása az előző munkahelyre törvényben biztosított visszatérés eseteit nem különbözteti meg azoktól, amikor a képviselőnek valóban át kell állnia a más kereső foglalkozásra megbízatása megszűntekor. A törvény egyenlő elbánásban részesíti azokat, akiket semmi anyagi hátrány nem ér, azokkal, akiknél átmeneti hátrány valószínűleg jelentkezik. Ebben a formájában a végkielégítésszerű ellátmány nem más, mint jutalom azért, hogy valaki a mandátum idejét kitöltötte. Nem jár még arányosan sem azoknak, akik meggyőződésük okán esetleg közben lemondanak a mandátumukról (pl. mert pártot változtatnak és pártlistáról kapták a mandátumot). Ebben a tekintetben a jelenlegi jogi rendezés egyenesen a jogállami elvek figyelmen kívül hagyására ösztönöz, a képviselői függetlenség ellen hat, az alkotmányos céllal ellenkezően jutalmaz.
Indokolatlanul különböztet a törvény azok között, akik hasonló határozott idejű közmegbizatást vállalnak, esetleg a képviselőkénél és a polgármesterekénél szigorúbb összeférhetetlenségi szabályok szerint (ombudsman, köztársasági megbízott), mégpedig indok nélkül a képviselők és polgármesterek javára. A különböztetés ebben is ellenkezik a jogállami elvekkel, mert - ha egyáltalán, úgy - az újra elhelyezkedés összeférhetetlenségi szabályokból adódóan nehezebb vagy könnyebb volta szerint lenne indokolt különböztetni a megbízatás utáni helyzetek között.
Nincs alkotmányos akadálya annak, hogy a törvényhozó a köztisztséget ellátó polgárt, aki tisztségét felelősséggel és megbecsült módon hordozta, továbbra is megkülönböztetett tiszteletben részesítse. Ennek azonban a pénzajándék nem megfelelő módja. A köztisztséget viselőnek példát kell mutatnia felelősségérzetből és az állam gondjai iránti érzékenységben. Deák Ferenc annak idején képviselői napidíját sem vette fel azokon a napokon, amikor nem vett részt a Parlament ülésén, akármilyen okon is. A megingott közerkölcsök alakításában az Országgyűlésnek élen kellene járnia, nemcsak a programok megfogalmazásakor, hanem az egyéni érdekeknek a köz érdekével való szembesülésekor is. Az Alkotmány alkalmazásakor a polgári erkölcs általános normái a jogállam elvéből következően alkalmazandók és mind az Alkotmánybíróságra, mind a törvényhozóra kötelezők. Ezek közé tartozik, hogy pusztán egyéni helyzeti előnyből adódó anyagi terhek nem tüntethetők fel és állapíthatók meg közteherként.
Álláspontom szerint tehát a megtámadott törvény nemcsak etikailag kérdőjelezhető meg, hanem alkotmánysértő is, mert sérti a jogállami jogalkotás alapelveit, de ellentétes az Alkotmány 70/B. §-ával is. Lehet, hogy ennek megállapítása éppen akkor, amikor a parlament mandátuma lejár, váratlanul érintene egyes képviselőket és sértené a jogbiztonság ugyancsak létező szempontját. Az Alkotmánybíróság azonban csak panasz alapján, az Országgyűlés megbízatásának utolsó hónapjában foglalkozhatott a kérdéssel. Lehetősége lett volna - a két szempontot egyeztetve -a hatályon kívül helyezés időpontját úgy megállapítani, hogy a most feloszló képviselőház tagjait már ne érintse. A megsemmisítéssel módot adhatott volna a következő Országgyűlésnek jogállami megoldás keresésére a kérdés rendezéséhez.
A panasz puszta elutasítása kellő figyelemfelhívás nélkül nem segíti a tartalmi jogállamiság kialakulását, az Alkotmánybíróság számára pedig nemcsak a formai, hanem a tartalmi jogállamiság alakítása is kötelező feladat.
Budapest, 1994. június 14.
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró