EH 2012.08.M5 Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése iránt indított munkaügyi perben a szakszervezetet a keresetindítás joga a törvény együttes feltételeinek (személyiség lényegi vonásának minősülő tulajdonság, személyek meghatározott csoportja) fennállása esetén illeti meg [2003. évi CXXV. tv. 20. §].
A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes tizenegy név szerint megjelölt munkavállalóját hátrányosan megkülönböztette. E munkavállalók érdekképviseleti szervhez tartoznak, illetve annak tagjai, és K. állomáson teljesítenek szolgálatot. A felperes a 2003. évi CXXV. törvény (továbbiakban: Esélytv.) 20. § (1) bekezdés c) pontjára hivatkozott, és e törvény 8. § t) pontjában és a 10. § (1) és (3) bekezdésben lévő szabályok megsértését állította. A jogsértés megállapítását, és az alperes ettől eltiltását kérte.
A felperes azt is előadta, hogy az Esélytv. 20. § (1) bekezdés alapján eljárva, tehát nem a munkavállalók képviseletében nyújtotta be a keresetét, a munkavállalókat az érdekképviseleti szervhez tartozás miatt érte hátrányos megkülönböztetés [Esélytv. 8. § s) pont]. Jogsértés azáltal valósult meg, hogy az ún. k.-i munkavállalókat a 2000/43/EK irányelv 2. cikk (2) bekezdés a) pont szerinti hátrányos megkülönböztetés érte. A perbeli legitimációját az Esélytv. 20. § (1) bekezdés c) pontjára alapította.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A döntését elsődlegesen arra alapította, hogy a szakszervezet által történő keresetindításnak egyik feltétele, nevezetesen az, hogy a jogsértésnek személyek pontosan meg nem határozható nagyobb csoportját kell érintenie, hiányzik, mivel a felperes egyértelműen megjelölte azokat a személyeket, akiket a jogsértés érint. Egyebekben a munkaügyi bíróság álláspontja szerint adott esetben a keresetindítás másik feltétele is hiányzik, amennyiben a jogsértés nem alapul olyan tulajdonságon, amely a személyiség lényegi vonásának tekinthető [2003. évi CXXV. törvény 20. § (1) bekezdés c) pont].
A munkaügyi bíróság ítélete ellen a felperes a keresetének helyt adó ítélet iránt fellebbezéssel élt. Arra hivatkozott, hogy "a jelzett problémák nagyságrendileg sokkal több kollégát érintenek, mint a név szerint felsoroltak." A felperes sérelmezte az elutasítást amiatt is, hogy az elsőfokú bíróság nem tartotta a személyiség lényegi vonásának, hogy az érintettek az utóbb megszüntetett k.-i egység munkavállalói.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet indokolása szerint a keresetindítás törvényben meghatározott együttes feltételei nem állnak fenn, mert a felperest ez a jog abban az esetben illeti meg, ha az egyenlő bánásmód követelményének megsértése vagy közvetlen veszélye olyan tulajdonságon alapul, amely az egyes ember személyiségének lényegi vonása, és a jogsértés vagy annak közvetlen veszélye személyek pontosan meg nem határozható nagyobb csoportját érinti.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben a meghozott ítéletek hatályon kívül helyezését, és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy a szakszervezetet az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt indult eljárásban az ügyfél jogai illetik meg (Esélytv. 18. §). Megítélése szerint a jogerős ítélet téves jogértelmezéssel állapította meg a személyiség lényegi vonásának hiányát, mivel az adott esetben a hátrányos megkülönböztetés az ún. kiskunfélegyházi munkavállalókat érte [Esélytv. 8. § t) pont]. Más telephelyek esetében ilyen jogsértést nem tapasztaltak. A másodfokú bíróság tévesen rótta fel, hogy nem hivatkozott az előbb megjelölt jogszabályra.
A felperes másodlagosan az ítéletek hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság érdemi eljárásra utasítását kérte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a felülvizsgálati kérelem "elutasítására" irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Megalapozottan adta elő a felperes, hogy a perben nem képviselőként, hanem félként lépett fel és járt el [Esélytv. 20. § (1) bekezdés c) pont]. A felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet az indokolásában az Esélytv. 18. § (1) bekezdésére hivatkozással fejtette ki a szakszervezet képviseleti jogosultságával kapcsolatos jogi álláspontját. Megállapította tehát, hogy a felperes félként keresetet indított, ezért nem tekinthető képviselőnek, továbbá a perben félként (felperesként) fellépő szakszervezet képviseleti jogosultságára vonatkozó, a közigazgatási eljárásban irányadó Esélytv. 18. § (2) bekezdés az ügyben nem volt alkalmazható. E helyes jogi álláspont folytán azt kellett vizsgálni, hogy az Esélytv. 20. § (1) bekezdésében megjelölt felperes szakszervezetet a törvény ugyanezen rendelkezésében előírt együttes feltételek alapján a keresetindítás joga megillette-e. Ebből következően a felülvizsgálati kérelemnek az Esélytv. 18. §-ával kapcsolatos érvelése téves.
A törvény 20. § (1) bekezdése a közérdekű igényérvényesítés (munkaügyi per) eljárásjogi - együttes - feltételeit határozza meg, amelyek közül csupán az egyik az egyenlő bánásmód követelményének megsértése vagy ennek veszélye. További feltétel, hogy az említett jogsértés, vagy annak közvetlen veszélye pontosan meg nem határozható személyek nagyobb csoportját érintse olyan tulajdonságon alapulva, amely az egyes ember személyiségének lényegi vonása.
A másodfokú bíróság a törvénynek megfelelően fejtette ki, hogy a felperes keresetindítási jogosultsága azért nem állt fenn, mert az állított jogsértésben érintett személyeket név szerint megjelölte; másrészt az, hogy ők az utóbb megszüntetett k.-i telephely munkavállalói, nem minősül a személyiség lényegi vonásának. Az ember személyiségének lényegi vonása lehet valamely képesség, készség, tulajdonság, megnyilvánulási mód, szokások stb. Nem épül be azonban a személyiségbe - ezáltal nem válik lényegi vonássá - olyan körülmény, amellyel az egyén munkavégzésének, lakóhelyének, szabadidő-eltöltésének stb. földrajzi helye határozható meg. Ez akkor sem a személyiség része, ha egy adott helységben, annak meghatározott részében egyszerre többen dolgoznak. Ennélfogva az, hogy a felperes által megjelölt autóbuszvezetők korábban valamennyien K.-n dolgoztak, nem minősülhet a személyiségük lényegi vonásaként, ezért (sem) állnak fenn az adott esetben az Esélytv. 20. § (1) bekezdésben lévő együttes feltételek, következésképpen a jogerős másodfokú ítélet nem jogszabálysértő. A kifejtetteket nem érinti, hogy az Esélytv. (anyagi jogi szabályként) miként határozza meg a közvetlen hátrányos megkülönböztetés fogalmát a 8. § t) pontjában.
Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdés].