61998CJ0377[1]

A Bíróság október 9.-i ítélete: 2001. Holland Királyság kontra Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa. 98/44/EK irányelv - Jogalap. C-377/98. sz. ügy.

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

2001. október 9.(*)

"Megsemmisítés - 98/44/EK irányelv - A biotechnológiai találmányok jogi oltalma - Jogalap - Az EK-Szerződés 100a. cikke (jelenleg, módosítást követően EK 95. cikk), az EK-Szerződés 235. cikke (jelenleg EK 308. cikk) vagy az EK-Szerződés 130. és 130f. cikke (jelenleg EK 157. cikk és EK 163. cikk) - Szubszidiaritás - Jogbiztonság - A tagállamok nemzetközi jogi kötelezettségei - Alapvető jogok - Emberi méltóság - A kollegialitás elve a Bizottság jogalkotási javaslatai vonatkozásában"

A C-377/98. sz. ügyben,

a Holland Királyság (képviselik: M. A. Fierstra és I. van der Steen, meghatalmazotti minőségben)

felperesnek,

támogatják:

az Olasz Köztársaság (képviseli: U. Leanza, meghatalmazotti minőségben, segítője: P. G. Ferri avvocato dello Stato, kézbesítési cím: Luxembourg),

a Norvég Királyság (képviseli: H. W. Longva, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozók,

az Európai Parlament (képviselik: J. Schoo és E. Vandenbosch, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

és

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: R. Gosalbo Bono, G. Houttuin és A. Lo Monaco, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperesek ellen,

támogatja őket:

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: K. Banks és P. van Nuffel, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

beavatkozó,

a biotechnológiai találmányok jogi oltalmáról szóló, 1998. július 6-i 98/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 213., 13. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 20. kötet, 395. o.) megsemmisítése tárgyában,

A BÍRÓSÁG,

tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, C. Gulmann, A. La Pergola, M. Wathelet és V. Skouris tanácselnökök, D. A. O. Edward, J.-P. Puissochet (előadó), P. Jann, L. Sevón, F. Macken és N. Colneric, S. von Bahr és J. N. Cunha Rodrigues bírák,

főtanácsnok: F. G. Jacobs,

hivatalvezető: H. A. Rühl főtanácsos,

tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,

a feleknek a 2001. február 13-i tárgyaláson történt meghallgatását követően, amelynek során a Holland Királyságot J. van Bakel, meghatalmazotti minőségben, az Olasz Köztársaságot D. Del Gaizo avvocato dello Stato, a Norvég Királyságot H. Seland, meghatalmazotti minőségben, az Európai Parlamentet J. Schoo és E. Vandenbosch, a Tanácsot G. Houttuin és A. Lo Monaco, valamint a Bizottságot K. Banks és P. van Nuffel képviselte,

a főtanácsnok indítványának a 2001. június 14-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 A Bíróság Hivatalához 1998. október 19-én érkezett keresetlevelével a Holland Királyság az EK-Szerződés 173. cikke (jelenleg, módosítást követően EK 230. cikk) alapján kéri a Bíróságot, hogy semmisítse meg a biotechnológiai találmányok jogi oltalmáról szóló, 1998. július 6-i 98/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (HL L 213., 13. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 20. kötet, 395. o., a továbbiakban: irányelv).

2 Az EK-Szerződés 100a. cikke (jelenleg, módosítást követően EK 95. cikk) alapján elfogadott irányelv célja a tagállamok kötelezése arra, hogy nemzetközi kötelezettségeik betartása mellett a biotechnológiai találmányokat a nemzeti szabadalmi jog alapján oltalomban részesítsék.

3 Az irányelv e célból többek között meghatározza azt, hogy a növényekre, az állatokra és az emberi testre vonatkozó találmányok közül melyeket lehet szabadalmaztatni.

4 A felperes elöljáróban előadja, hogy a holland parlament kifejezett kérésére jár el, mivel az tiltakozását fejezte ki az állatokra és növényekre vonatkozó genetikai módosítással és az ilyen beavatkozás elősegítésére alkalmas biotechnológiai eljárásokból származó termékek szabadalmaztatásával szemben.

5 A Bíróság elnöke 1999. április 28-i végzésével az Európai Közösségek Bizottsága részére megengedte a beavatkozást az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa kérelmeinek támogatása végett. A Bíróság elnöke 1999. május 3-i végzéseivel megengedte az Olasz Köztársaság és a Norvég Királyság számára a beavatkozást a Holland Királyság kérelmeinek támogatása végett.

A Norvég Királyság beavatkozásának elfogadhatóságáról

6 A Parlament és a Tanács arra hivatkozik, hogy a Norvég Királyság 1999. március 19-én benyújtott beadványával csupán fel akarta hívni a Bíróság figyelmét egyes olyan problémákra, amelyek az irányelvnek az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás (a továbbiakban: EGT-megállapodás) keretében történő végrehajtásával kapcsolatban merülhetnek fel, ám nem kíván a keresetlevélben megfogalmazott kérelmekhez csatlakozni, és az irányelv megsemmisítését sem kéri. A beadvány tehát nem minősül a Holland Királyság kérelmeit támogató beavatkozásnak, és ezért nem fogadható el.

7 E tekintetben a Bíróság EK-alapokmányának 37. cikke előírja, hogy a beavatkozásra vonatkozó kérelemben tett indítványok csak az egyik fél indítványainak támogatására korlátozódhatnak.

8 A norvég kormány az e célból benyújtott beadvánnyal - ahogyan a beadvány végén fogalmaz - azt kívánja jelezni, hogy "a holland kormánynak a 98/44 irányelv megsemmisítésére irányuló keresetében előterjesztett egyes kérdések relevánsak lehetnek annak eldöntésében, hogy az irányelv az EGT-megállapodás hatálya alá tartozik-e, valamint az irányelvnek az EGT-megállapodás keretében történő végrehajtása szempontjából", és arra kéri a Bíróságot, hogy "megfelelően vegye figyelembe a norvég kormány e vonatkozásban kifejtett érveit".

9 Bár szó szerint értve úgy tűnik, hogy az ekként ismertetett cél eltér a beavatkozási beadványok által követhető céloktól, mégis egyértelmű, hogy a norvég kormány szándéka nem arra irányult, hogy újabb kérelmeket fűzzön a felperes által előterjesztett kérelmekhez, és arra sem, hogy azt kérje a Bíróságtól, hogy más kérdésekben határozzon, hanem sokkal inkább arra, hogy a holland kormány keresetének eredményességét további tisztázó megjegyzésekkel segítse elő.

10 Ezt az elemzést az is alátámasztja, hogy a norvég kormány beadványában előadott érvek a Holland Királyság keresetlevelében szereplő megállapításokat ismétlik meg, és bizonyos tekintetben továbbfejlesztik azokat.

11 Ezért azt kell megállapítani, hogy összességében és összefüggéseiben vizsgálva a Norvég Királyság által benyújtott beadvány a felperes kérelmeit támogató, elfogadható beavatkozásnak minősül.

A keresetlevélben foglalt jogalapokról

12 A felperes hat jogalapra hivatkozik: a Szerződés 100a. cikkének az irányelv jogi alapjául történő téves megválasztására, a szubszidiaritás elvének megsértésére, a jogbiztonság elvének megsértésére, a nemzetközi jogi kötelezettségek megsértésére, az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó alapvető jog megsértésére és a lényeges eljárási szabályok megsértésére a Bizottság javaslatának elfogadásakor.

Az első jogalapról

13 A felperes előadja, hogy az irányelv nem tartozik a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítésére vonatkozó azon intézkedések körébe, amelyek tárgya a belső piac megteremtése és működése, és ezért tévesen került a Szerződés 100a. cikke alapján elfogadásra.

14 Először is a tagállamok jogszabályaiban és gyakorlatában mutatkozó különbségek és annak a veszélye, hogy ezek a különbségek növekedhetnek - amire az irányelv ötödik és hatodik preambulumbekezdése is utal, kifejtve azt, hogy ezek az eltérések akadályozhatják a kereskedelmet ,- nem áll fenn, vagy legalábbis csak mellékes szempontokra vonatkozik, és nem indokolja a jogharmonizációs intézkedéseket.

15 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 100a. cikkre, mint jogalapra akkor lehet hivatkozni a nemzeti jogszabályok eltérő alakulásából adódó jövőbeni kereskedelmi akadályok megelőzése érdekében, ha valószínű, hogy keletkezik ilyen akadály, és a szóban forgó intézkedés ennek megelőzésére irányul (a C-350/92. sz., Spanyolország kontra Tanács ügyben 1995. július 13-án hozott ítélet [EBHT 1995., I-1985. o.] 35. pontja és a C-376/98. sz., Németország kontra Parlament és Tanács ügyben 2000. október 5-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-8419. o.] 86. pontja).

16 Márpedig, egyrészt a Parlament és a Tanács által felhozott példák elegendően alátámasztják, hogy azok a különböző értelmezések, amelyeket a biotechnológiai találmányok szabadalmaztathatósága vonatkozásában az irányelvet megelőzően hatályban lévő releváns nemzeti jogszabályok - még ha ez utóbbiak legtöbbször át is vették az 1973. október 5-én Münchenben aláírt, az európai szabadalmak megadásáról szóló egyezményt (a továbbiakban: európai szabadalmi egyezmény) - lehetővé tettek, olyan eltéréseket eredményezhetnek a gyakorlatban és az ítélkezési gyakorlatban, amelyek károsan hatnak ki a belső piac megfelelő működésére.

17 Azonkívül az eltérő fejlődés veszélyéhez az is hozzájárul, hogy bizonyos sajátos vonatkozásokban, például a növényekre, az állatokra és az emberi testre vonatkozó találmányok szabadalmaztathatóságát illetően egyes nemzeti jogrendek között már az irányelv elfogadásakor jelentős, lényeges következményekkel járó eltérések mutatkoztak.

18 Másrészt az irányelv - azáltal, hogy a tagállamokat kötelezi arra, hogy a biotechnológiai találmányokat a nemzeti szabadalmi jog alapján oltalomban részesítsék - valóban a belső piac egységének abból eredő veszélyeztetését kívánja megakadályozni, hogy a tagállamok egyoldalúan határoznak arról, hogy nyújtanak-e ilyen oltalmat, vagy megtagadják azt.

19 Ugyanakkor a felperes másodszor előadja, hogy bár a releváns nemzetközi jogi rendelkezések tagállamok általi alkalmazása jogi bizonytalanságot vet fel, ezeket azonban nem közösségi harmonizációs intézkedés révén, hanem a nemzetközi jogi dokumentumok - mint például az európai szabadalmi egyezmény - szabályait egyértelművé tévő újratárgyalásával lehet kiküszöbölni.

20 Ez az érv nem megalapozott. A harmonizációs intézkedések célja ugyanis a belső piac működése elé háruló akadályok csökkentése, amelyek eredetüktől függetlenül különbségeket mutatnak a tagállamok között. Ha az eltérések a tagállamok részvételével létrejött nemzetközi jogi dokumentumokban szereplő fogalmak nem egyező - vagy esetleg ilyenné váló - értelmezéséből adódnak, úgy alapvetően semmi nem zárja ki azt, hogy irányelv elfogadása biztosítsa hasonló fogalmak egységes értelmezését a tagállamok számára.

21 Azonkívül a jelen ügyben úgy tűnik, hogy ez az eljárás nem volt összeegyeztethetetlen a tagállamoknak az európai szabadalmi egyezmény alapján fennálló kötelezettségei betartásával, és nem volt alkalmatlan sem a biotechnológiai találmányok szabadalmaztathatóságára vonatkozó feltételek egységesítésére irányuló cél elérésére.

22 Következésképpen semmi nem tiltotta a közösségi jogalkotónak, hogy az európai szabadalmi egyezmény módosításának kezdeményezésében megtestesülő közvetettebb és esetlegesebb megoldás helyett az irányelvvel történő harmonizációt válassza.

23 Harmadszor, a felperes szerint az irányelv túllép azon, ami a tagállamok jogszabályainak közelítésére irányuló intézkedések fogalmába általában beletartozhat, mivel valójában újfajta tulajdonjogot keletkeztető jogcímet hoz létre, amely több szempontból is különbözik a hatályos szabadalmi jogban szabályozott jogcímektől. Így az irányelv nemcsak hogy olyan termékekre vonatkozik, amelyek egyes tagállamokban, mint például a Holland Királyságban eddig nem voltak szabadalmaztathatóak, de abban is különbözik a hatályos szabadalmi jogtól, hogy a 8. és 9. cikkében foglalt oltalom nem csak meghatározott biológiai anyagokra vonatkozik, hanem a biológiai anyagok szaporításával vagy többszörözésével előállított biológiai anyagokra is, és hogy a 11. cikk alapján a szabadalmas joga korlátozott a gazdálkodóéval szemben.

24 Amint azt a Bíróság 1994. november 15-i 1/94. sz. véleménye (EBHT 1994., I-5267. o.) 59. pontjában kimondta, a szellemi tulajdon terén a Közösség az EK-Szerződés 100. cikke (jelenleg EK 94. cikk) és az EK-Szerződés 100a. cikke alapján a nemzeti jogszabályok harmonizálására vonatkozó hatáskörrel rendelkezik, és az EK-Szerződés 235. cikke (jelenleg EK 308. cikk) alapján olyan új jogcímeket hozhat létre, amelyek a nemzeti jogcímeknél erősebbek, ahogyan az a közösségi védjegyről szóló rendelettel történt.

25 Márpedig az irányelv alapján megadott szabadalmak nemzeti szabadalmak, amelyeket a tagállamokban érvényben lévő nemzeti eljárások alapján adnak meg, és amelyek oltalma a nemzeti jogból ered. Mivel az irányelvnek nem célja a közösségi szabadalom bevezetése, és nem is eredményezi azt, nem hoz létre olyan új jogcímet, amely a Szerződés 235. cikkére mint jogalapra történő hivatkozást feltételezne. Ezt a megállapítást nem érinti az a tény, hogy a szóban forgó találmányok egyes tagállamokban nem voltak eddig szabadalmaztathatóak - ami éppen hogy igazolja a jogharmonizációt -, és az a körülmény sem, hogy az irányelv a biztosított oltalom terjedelmét illetően pontosításokat tesz, és eltér a hatályos szabadalmi jogtól.

26 Végül negyedszer, az olasz kormány a felperes kérelmeit támogató beavatkozásában megállapítja, hogy az irányelvet az EK-Szerződés 130. és 130f. cikke (jelenleg EK 157. cikk és EK 163. cikk) alapján kellett volna elfogadni, nem pedig a Szerződés 100a. cikke alapján, mivel az irányelvnek szerinte az a fő célja - amint azt az első három preambulumbekezdése is bizonyítja -, hogy a Közösség iparának fejlődését és a génmanipuláció területén a tudományos kutatást támogassa.

27 Azt, hogy milyen jogalap alapján kell elfogadni valamely jogi aktust, az adott jogi aktus fő célkitűzése alapján kell meghatározni (lásd a C-155/91. sz., Bizottság kontra Tanács ügyben 1993. március 17-én hozott ítéletet [EBHT 1993., I-939. o.]). Bár az irányelv kétségtelenül azt a célt tűzte ki, hogy a génmanipuláció területén elősegítse a kutatást és a fejlesztést az Európai Közösségben, az a mód, ahogyan ezt elérni kívánja, abban áll, hogy lebontja azokat a tagállamok közötti jogalkotási és igazságszolgáltatási különbségekből eredő belső piaci akadályokat, amelyek gátolhatják a kutatási és fejlesztési tevékenységet ezen a területen, és egyenlőtlenségekhez vezethetnek.

28 A tagállamok jogszabályainak közelítése tehát nem mellékes vagy kiegészítő célja az irányelvnek, hanem magának az irányelv lényegének felel meg. Az, hogy az EK-Szerződés 130. és 130f. cikkéhez tartozó célra is irányul, ilyen körülmények között nem zárja ki az EK-Szerződés 100a. cikkére mint az irányelv jogalapjára történő hivatkozást (amalógia útján lásd a C-62/88. sz., Görögország kontra Tanács ügyben 1990. március 29-én hozott ítélet [EBHT 1990., I-1527. o.] 18-20. pontját).

29 A fentiekből az következik, hogy az irányelvet jogosan fogadták el az EK-Szerződés 100a. cikke alapján, és az első jogalapot ezért el kell utasítani.

A második jogalapról

30 A felperes előadja, hogy az irányelv sérti az EK-Szerződés 3b. cikkében (jelenleg EK 5. cikk) kimondott szubszidiaritás elvét, és másodlagosan azt, hogy az irányelv nem tartalmaz elegendő indokolást annak bizonyításához, hogy figyelembe vették ezt a követelményt.

31 Emlékeztetni kell arra, hogy az EK 5. cikk második bekezdésének értelmében azokon a területeken, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörébe, a Közösség csak akkor és annyiban jár el, amennyiben a tervezett intézkedés céljait a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és ezért a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatása miatt azok közösségi szinten jobban megvalósíthatók.

32 Az irányelv arra irányuló célkitűzését, hogy a biotechnológiai találmányok oltalma terén a tagállamok jogszabályaiban és gyakorlatában mutatkozó különbségek megelőzésével, sőt kiküszöbölésével biztosítsa a belső piac megfelelő működését, nem lehetett volna kizárólag tagállami szintű intézkedéssel megvalósítani. Mivel ennek az oltalomnak a terjedelme közvetlen hatással bír a kereskedelemre, és így a Közösségen belüli kereskedelemre is, nyilvánvaló, hogy a kérdéses célkitűzés a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatása miatt jobban megvalósítható közösségi szinten.

33 Ami a szubszidiaritás elve tiszteletben tartásának igazolását illeti, azt hallgatólagosan, ám bizonyosan megteszi az irányelv ötödik, hatodik és hetedik preambulumbekezdése, amely szerint közösségi beavatkozás hiányában a nemzeti jogszabályok és gyakorlat fejlődése akadályozza a belső piac megfelelő működését. Így az irányelv e tekintetben elegendő indokolást tartalmaz.

34 A második jogalapot ezért el kell utasítani.

A harmadik jogalapról

35 A felperes szerint az irányelv a preambulumbekezdéseiben említett jogi bizonytalanság felszámolása helyett még inkább fokozza azt, és ezáltal sérti a jogbiztonság elvét. Egyrészt ugyanis az általános és többértelmű fogalmak - mint a 6. cikkében szereplő közrend vagy közerkölcs - alkalmazását illetően diszkrecionális jogkört enged a nemzeti hatóságoknak. Másrészt az irányelv olyan, kevéssé világos rendelkezéseket tartalmaz, amelyeknek egymáshoz való viszonya nem egyértelmű, különösen a növényfajták szabadalmaztathatóságára vonatkozóan, amelyet az irányelv 4. cikkének (1) és (2) bekezdése, 8. és 9. cikke, valamint harmincegyedik és harminckettedik preambulumbekezdése tárgyal.

36 Külön-külön kell megvizsgálni a felperes két pontos kifogását, amelyet a jogbiztonság elvének megsértésére vonatkozó érvelésének alátámasztására hozott fel.

37 Először is megállapítható, hogy az irányelv 6. cikke, amely szerint a találmány nem részesülhet szabadalmi oltalomban, ha kereskedelmi célból történő hasznosítása a közrendbe vagy a közerkölcsbe ütközne, ennek a kizáró feltételnek az alkalmazásában széles mérlegelési jogkört enged a tagállami hatóságoknak és bíróságoknak.

38 Ez a mérlegelési jogkör azonban szükséges azoknak a sajátos nehézségeknek a figyelembevételéhez, amelyek az adott tagállam szociális és kulturális adottságaira (amelyeket a nemzeti jogalkotó, közigazgatási hatóságok és bíróságok jobban ismerhetnek, mint a közösségi hatóságok) tekintettel egyes szabadalmak hasznosításával kapcsolatban felmerülhetnek. Az ilyen szabály, amely alapján a közrend vagy a közerkölcs fenyegetettsége esetén megtagadható a szabadalom, egyébként klasszikus a szabadalmi jogban, és többek között az olyan releváns nemzetközi jogi dokumentumokban is megjelenik, mint az európai szabadalmi egyezmény.

39 Azonkívül a tagállamok számára biztosított mérlegelési jogkör nem diszkrecionális jellegű, mivel az irányelv keretek közé szorítja ezeket a fogalmakat, egyrészt annak kimondásával, hogy a hasznosítás nem tekinthető közrendbe vagy közerkölcsbe ütközőnek pusztán azért, mert az valamely jogszabállyal ellentétben áll, másrészt azáltal, hogy példaként felsorol négy olyan eljárást, illetve alkalmazást, amely nem részesülhet szabadalmi oltalomban. A közösségi jogalkotó tehát iránymutatást ad a szóban forgó fogalmak használatára vonatkozóan, amelyek egyébként nem léteznek az általános szabadalmi jogban.

40 Végül nem tekinthető ellentétesnek a jogbiztonság elvével az irányelv akkor, ha végrehajtásának feltételeit illetően a tagállamok jogában ismert fogalmakra utal, és - mint a jelen ügyben is - meghatározza azok alkalmazási körét és korlátait, figyelembe véve ennek során az adott terület sajátosságait.

41 Az irányelv 6. cikke ezért nem fokozza azt a jogi bizonytalanságot, amelynek leküzdését célul tűzte ki.

42 Másodszor, ami a növényfajták szabadalmaztathatóságát illeti, a keresetlevélben hivatkozott rendelkezések vizsgálatából nem lehet arra következtetni, hogy azok összefüggéstelenek lennének.

43 Ahogyan azt a Parlament és a Tanács ellenkérelmében ugyanis kifejtette, az irányelv 4. cikke szerint nem részesülhetnek szabadalmi oltalomban a növényfajták, viszont oltalomban részesülhet az a találmány, amelynek műszaki megvalósíthatósága nem korlátozódik valamely meghatározott növényfajtára.

44 Ezt a különbségtételt juttatja kifejezésre az irányelv huszonkilencedik, harmincadik, harmincegyedik és harminckettedik preambulumbekezdése, amelyek szerint a növényfajták az új fajták oltalmára vonatkozó jogszabályok hatálya alá tartoznak, de az új fajták oltalma csak azokra a fajtákra vonatkozik, amelyeket teljes génállományuk határoz meg. A fajtánál magasabb rendszertani besorolású növénycsoportosítás esetében, amelyet egy bizonyos gén jelenléte határoz meg, nem pedig annak teljes génállománya, nem áll fenn az összetévesztés veszélye a fajtaoltalomra és a szabadalomra vonatkozó jogszabályok között. Ezért szabadalmaztathatóak azok a találmányok, amelyek csak egy gént vesznek fel, és egyetlen növényfajtánál nagyobb növénycsoportosításra vonatkoznak.

45 Ebből következően egy meghatározott növényfajta genetikai módosítása nem szabadalmaztatható, viszont szabadalmi oltalomban részesülhet a szélesebb kiterjedésű, például egy fajtára vonatkozó módosítás.

46 Az irányelv 8. és 9. cikke nem a szabadalmaztathatóság elvére vonatkozik, hanem a szabadalmi oltalom terjedelmére. E rendelkezések szerint az oltalom kiterjed a szabadalmaztatott információt tartalmazó biológiai anyagból szaporítás vagy többszörözés útján előállított biológiai anyagokra. A szabadalmi oltalom tehát anélkül is kiterjedhet egy növényfajtára, hogy az maga szabadalmaztatható lenne.

47 Végül az irányelv 12. cikke a kényszerengedély rendszerével azokat az eseteket szabályozza, amikor a biotechnológiai találmányra vonatkozóan megadott szabadalom egy korábbi növényfajta-oltalmat sért és fordítva.

48 Így a felperes által az irányelvből eredő jogi bizonytalanság alátámasztására vonatkozóan előadott két kifogás nem indokolja az irányelv megsemmisítését.

49 A harmadik jogalapot ezért el kell utasítani.

A negyedik jogalapról

50 A felperes arra hivatkozik, hogy az irányelv által a tagállamok számára előírt kötelezettségek nem egyeztethetők össze nemzetközi jogi kötelezettségeikkel, jóllehet az irányelv, 1. cikkének (2) bekezdése szerint, nem érinti a nemzetközi megállapodásokban vállalt kötelezettségeket. Az irányelv sérti különösen az Európai Közösség nevében, a hatáskörébe tartozó tárgykörök tekintetében, az 1994. december 22-i 94/800/EK tanácsi határozattal (HL L 336., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 80. o.) jóváhagyott, a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó egyezmény (a továbbiakban: WTO-egyezmény) 1.C. mellékletét képező, a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodást (a továbbiakban: TRIPs-megállapodás), a WTO-egyezmény 1.A. mellékletét képező, a kereskedelem műszaki akadályairól szóló megállapodást és az 1992. június 5-én Rio de Janeiróban aláírt és az Európai Közösség nevében az 1993. október 25-i 93/626/EGK tanácsi határozattal (HL L 309., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 19. kötet, 126. o.) jóváhagyott, a biológiai sokféleségről szóló egyezményt.

51 A Parlament és a Tanács mindenekelőtt arra mutat rá, hogy az európai szabadalmi egyezmény nem teremt kötelezettségeket a Közösség számára, mivel az nem részes az egyezményben. A többi három hivatkozott nemzetközi jogi dokumentummal kapcsolatban a Tanács arra hivatkozik, hogy a közösségi jogi aktusok jogszerűségét csak olyan, a Közösség által kötött nemzetközi megállapodások megsértése miatt lehet megtámadni, amelyek rendelkezései közvetlen hatállyal bírnak. A jelen ügyben ez nem áll fenn.

52 Megállapítható, hogy a közösségi aktusok jogszerűsége főszabály szerint nem függ attól, hogy összeegyeztethető-e egy olyan nemzetközi megállapodással, amelynek a Közösség nem részese, mint például az európai szabadalmi egyezmény. A közösségi aktusok jogszerűségét olyan nemzetközi jogi dokumentumok alapján sem lehet megítélni, mint a WTO-egyezmény, illetve a részeit képező TRIPs-megállapodás és a kereskedelem műszaki akadályairól szóló megállapodás, amelyek jellegükre és szerkezetükre tekintettel elvileg nem tartoznak azon jogi normák körébe, amelyek vonatkozásában a Bíróság felülvizsgálja a közösségi intézmények jogi aktusainak jogszerűségét (a C-149/96. sz., Portugália kontra Tanács ügyben 1999. november 23-án hozott ítélet [EBHT 1999., I-8395. o.] 47. pontja).

53 Nem lehet azonban hasonlóképpen kizárni a biológiai sokféleségről szóló egyezményt, amely a WTO-egyezménytől eltérően nem alapul szigorúan a viszonosság és a kölcsönös előnyök elvén (lásd a fent hivatkozott Portugália kontra Tanács ügyben hozott ítélet 42-46. pontját).

54 Még ha feltételezzük is, amit a Tanács állít, hogy az egyezmény rendelkezéseinek nincsen közvetlen hatálya, vagyis nem teremt olyan jogokat, amelyekre magánszemélyek közvetlenül hivatkozhatnak a bíróság előtt, ez a körülmény akkor sem akadálya annak, hogy a Közösségre, mint az egyezményben részes félre háruló kötelezettségek betartása bírósági felülvizsgálat tárgya legyen (a C-162/96. sz. Racke-ügyben 1998. június 16-án hozott ítélet [EBHT 1998., I-3655. o.] 45., 47. és 51. pontja).

55 Azonkívül a keresetlevélben hivatkozott jogalapot úgy kell érteni, hogy az nem annyira a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek Közösség általi közvetlen megsértése ellen irányul, hanem inkább azt kifogásolja, hogy az irányelvvel létrehozott tagállami kötelezettségek sértik a tagállamok nemzetközi jogi kötelezettségeit, jóllehet az irányelv úgy rendelkezik, hogy nem érintheti ezeket a kötelezettségeket.

56 A jogalap már önmagában ebből az indokból elfogadható.

57 A felperes érdemben elsőként azt fejti ki, hogy a TRIPs-megállapodás 27. cikke (3) bekezdésének b) pontja lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy kizárják a szabadalmi oltalomból azokat a növényeket és állatokat, amelyek nem mikroorganizmusok, az irányelv viszont nem teszi ezt lehetővé számukra.

58 E tekintetben elegendő azt megállapítani, hogy - bár az irányelv valóban megfosztja a tagállamokat attól a lehetőségtől, amelyet a TRIPs-megállapodás biztosít a növények és állatok szabadalmaztathatósága tekintetében a részes államok számára - az irányelv 4. cikkében választott megoldás önmagában véve azonban összeegyeztethető a megállapodással, amely egyébként nem tiltja meg, hogy egyes részes államok a megállapodás végrehajtása végett közös álláspontot fogadjanak el. Ha a tagállamok a részvételükkel létrejött nemzetközi jogi aktus alapján közösen határoznak valamely kérdésről, akkor ez a Szerződés 100a. cikke szerinti harmonizáció körébe tartozik.

59 Másodszor, az irányelv a kereskedelem műszaki akadályairól szóló megállapodás értelmében technikai szabályzatokat tartalmaz, amelyeket be kellett volna jelenteni a Kereskedelmi Világszervezet titkárságának.

60 Mindenképpen megállapítható, hogy az irányelv nem tartalmaz technikai szabályzatot a kereskedelem műszaki akadályairól szóló megállapodás értelmében, amely I. mellékletében úgy definiálja a műszaki szabályzatot, mint olyan okmányt, amely meghatározza a termék jellemző ismertetőjegyeit vagy vonatkozó feldolgozási eljárásait és gyártási módszereit. Ennélfogva nem is szükséges állást foglalni abban a kérdésben, hogy a biotechnológiai találmányok jogi oltalma mennyiben tartozhat a kereskedelem műszaki akadályairól szóló megállapodás alkalmazási körébe.

61 Harmadszor, a felperes arra hivatkozik, hogy az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése, amely szerint a találmány nem részesülhet szabadalmi oltalomban, "ha kereskedelmi célból történő hasznosítása a közrendbe vagy a közerkölcsbe ütközne", összeegyeztethetetlen az európai szabadalmi egyezmény 53. cikkével, amely azokat a találmányokat zárja ki a szabadalmi oltalomból, amelyek "közzététele vagy hasznosítása a közrendbe vagy a közerkölcsbe ütközne". A használt kifejezések közötti eltérés érinti a tagállamoknak az európai szabadalmi egyezményben vállalt kötelezettségeit, és ezáltal sérti az irányelv 2. cikkét.

62 A felperes azonban egyáltalán nem fejti ki, hogy az irányelv e vonatkozásban némileg eltérő, és a TRIPs-megállapodás 27. cikke (2) bekezdésének szövegezéséből merített szóhasználata mennyiben kötelezi arra a tagállamokat, hogy az irányelv alapján fennálló kötelezettségeik betartása érdekében megsértsék az európai szabadalmi egyezményben vállalt kötelezettségeiket. Ellenkező értelmű konkrét példák hiányában ésszerűen abból kell kiindulni, hogy a közrendbe vagy a közerkölcsbe ütközés ugyanúgy megállapítható az adott találmányra, függetlenül attól, hogy a közzétételére, a hasznosítására vagy a kereskedelmi célból történő hasznosítására hivatkoznak.

63 Végül, negyedszer, a felperes és még inkább a felperes kérelmeinek támogatása végett beavatkozó norvég kormány arra hivatkozik, hogy az irányelvnek a biotechnológiai találmányok valamennyi tagállamban való szabadalmaztathatóságára irányuló célja ellentétes a genetikai erőforrások hasznosításából származó előnyök méltányos elosztásával, amely a biológiai sokféleségről szóló egyezmény egyik célkitűzése.

64 A felperes és a beavatkozó által hivatkozott veszélyek azonban hipotetikus jellegűek, és nem következnek közvetlenül az irányelv rendelkezéseiből, legfeljebb abból, ahogyan azt szerintük alkalmaznák.

65 Amíg - mint a jelen ügyben - nem szolgáltatnak erre vonatkozóan bizonyítékot, nem lehet ugyanis abból kiindulni, hogy önmagában a biotechnológiai találmányok szabadalmi oltalomban részesítése - mint ahogyan azt állítják - azt fogja eredményezni, hogy a fejlődő államok többé nem tudják ellenőrizni biológiai erőforrásaikat, és nem használják majd hagyományos ismereteiket, vagy hogy ez a monokultúrának kedvezne, illetve visszaszorítaná a biológiai sokféleség megőrzésére irányuló nemzeti és nemzetközi erőfeszítéseket.

66 Azonkívül, bár a biológiai sokféleségről szóló egyezmény célul tűzi ki a genetikai erőforrások hasznosításából származó előnyök igazságos és méltányos elosztását, különösen a genetikai erőforrásokhoz való megfelelő hozzáférhetőség révén, és a vonatkozó technológiák megfelelő átadását, ugyanakkor kifejti, hogy ez utóbbi során figyelembe kell venni az ezen erőforrásokkal és technológiákkal kapcsolatos minden jogot. A biológiai sokféleségről szóló egyezmény egyik rendelkezése sem írja elő kifejezetten, hogy a biotechnológiai találmányok szabadalmaztatására vonatkozó feltételek körébe a genetikai erőforrás szerinti ország érdekeinek figyelembevétele vagy a technológiaátadás megtörténte is beletartozik.

67 Végül azzal kapcsolatban, hogy az irányelv a biológiai sokféleségről szóló egyezmény célkitűzéseinek megvalósításához szükséges nemzetközi együttműködés során akadályt jelenthet, emlékeztetni kell arra, hogy az irányelv 2. cikke alapján a tagállamoknak azt a - többek között a biológiai sokféleségre vonatkozóan - vállalt kötelezettségeikkel összhangban kell alkalmazniuk.

68 A fentiekből következően a negyedik jogalapot el kell utasítani.

Az ötödik jogalapról

69 A felperes szerint az emberi testből izolált részeknek az irányelv 5. cikkének (2) bekezdéséből eredő szabadalmaztathatósága az élő emberi anyag eszközzé minősítését jelenti, és ez sérti az emberi méltóságot. Azonkívül a személyek önrendelkezési jogát is veszélyezteti, hogy nincsen olyan rendelkezés, amely előírná a biotechnológiai úton előállított termékek donorja vagy recipiense beleegyezésének a vizsgálatát.

70 A Bíróság feladata, hogy az intézmények aktusainak a közösségi jog általános alapelveivel való összeegyeztethetőségének vizsgálatakor biztosítsa az emberi méltóság és a személy sérthetetlenségéhez való alapvető jog tiszteletben tartását.

71 Az emberi méltóság tiszteletben tartását az irányelv 5. cikkének (1) bekezdése elvben biztosítja annak kimondásával, hogy kialakulásának és fejlődésének egyetlen szakaszában sem lehet szabadalmaztatható találmány tárgya az emberi test.

72 Ami az emberi test részeit illeti, ezek sem szabadalmaztathatóak, és felfedezésük sem lehet oltalom tárgya. Csak olyan találmány lehet szabadalmi bejelentés tárgya, amely valamely természetben előforduló részt olyan műszaki eljáráshoz kapcsol, amelynek révén az ipari alkalmazás szempontjából izolálható vagy reprodukálható lesz.

73 Mint ahogyan azt az irányelv huszadik és huszonegyedik preambulumbekezdése kimondja, az emberi test részei szabadalmaztatható termék részét képezhetik, de természetes környezetükben nem tulajdoníthatók el.

74 Ez a különbségtétel az emberi gén szekvenciájára vagy részszekvenciájára vonatkozó eljárásokra is vonatkozik. Az ilyen eljárások eredménye csak akkor szabadalmaztatható, ha a bejelentés mellé csatolják egyrészt a szekventálás újfajta, a találmányt lehetővé tévő módszerének leírását, másrészt pedig az eljárással célul kitűzött ipari alkalmazhatóság feltárását, ahogyan azt az irányelv 5. cikkének (3) bekezdése előírja. Ipari alkalmazhatóság hiányában nem találmányról beszélhetünk, hanem egy DNA-szekvencia felfedezéséről, amely mint olyan, nem szabadalmaztatható.

75 Így az irányelv csak a tudományos vagy műszaki jellegű, innovatív eljárások eredményét részesíti oltalomban, és csak annyiban terjed ki az emberben természetes állapotukban megtalálható biológiai adatokra, amennyiben ezek egy adott ipari alkalmazás hasznosításához szükségesek.

76 További biztosítékot nyújt az irányelv 6. cikke, amely szerint közrendbe vagy a közerkölcsbe ütközik, és ezért nem részesülhet szabadalmi oltalomban az ember klónozására szolgáló eljárás, az ember csíravonalának genetikai azonosságát módosító eljárás és az emberi embrió ipari vagy kereskedelmi célra történő alkalmazása. Az irányelv harmincnyolcadik preambulumbekezdése értelmében ez a felsorolás nem kimerítő jellegű, és azok az eljárások, amelyek alkalmazása sérti az emberi méltóságot, szintén nem szabadalmaztathatóak.

77 Ezekből a rendelkezésekből következik, hogy az irányelv kellően szigorúan szabályozza a szabadalmi jogot az emberi eredetű élő anyag vonatkozásában oly módon, hogy az emberi testtel valóban ne lehessen rendelkezni, és ne lehessen azt elidegeníteni, és így az emberi méltóság se sérüljön.

78 A jogalap második része a személy sérthetetlenségére vonatkozó jogra irányul, amennyiben az magában foglalja az orvostudomány és a biológia területén a donor és a recipiens szabad és megfelelő tájékoztatást követően adott beleegyezését.

79 Meg kell azonban állapítani azt, hogy hatástalan erre az alapvető jogra hivatkozni olyan irányelvvel szemben, amely csupán a szabadalmak megadására vonatkozik, és alkalmazási köre így nem terjed ki a szabadalom megadása előtti és utáni folyamatokra, legyen az akár a szabadalmazott termék kutatása vagy hasznosítása.

80 Amint arra az irányelv tizennegyedik preambulumbekezdése is emlékeztet, a szabadalom megadása nem érinti a szabadalmaztatható termékek kutatására vagy a szabadalmazott termékek hasznosítására vonatkozó korlátozásokat vagy tiltásokat. Az irányelvnek nem célja az, hogy felváltsa azokat a korlátozó rendelkezéseket, amelyek az irányelv alkalmazási körén túl biztosítják egyes etikai normák - és ezek között a megfelelő tájékoztatást követő beleegyezéssel megvalósuló önrendelkezési jog - betartását.

81 Az ötödik jogalapot ennélfogva el kell utasítani.

A hatodik jogalapról

82 A felperes végül kifejti, hogy az irányelv lényeges eljárási szabályokat sért, mivel nem tesz semmilyen megjegyzést, amely alapján bizonyos lenne, hogy a Bizottság javaslatát valóban testületileg és a hivatalos nyelveken kiállított szövegek alapján fogadták el.

83 A Tanács szerint ez a jogalap elfogadhatatlan, mivel a felperes nem fejti ki, hogy a Bizottság eredeti vagy módosított javaslatára gondol-e, és nem hoz fel semmit jogalapja alátámasztására.

84 Meg kell azonban állapítani, hogy mivel az irányelv a preambulumában "a Bizottság javaslatára" hivatkozik, és a lábjegyzetben az Európai Közösségek Hivatalos Lapjának 1996. október 8-i és 1997. október 11-i számára utal, a jogalap mind a Bizottság által 1996. január 25-én előterjesztett 96/C 296/03 javaslatra (HL 1996. C 296., 4. o.), mind a Bizottság által 1997. augusztus 29-én előterjesztett 97/C 311/05 módosított javaslatra (HL 1997. C 311., 12. o.) vonatkozik. A jogalap továbbá kellően világos ahhoz, hogy a Bíróság megértse a tartalmát.

85 Miután a Bizottság beavatkozásában alátámasztotta, hogy betartották a kollegialitás elvét és a tanácskozásaira vonatkozó nyelvhasználati szabályokat, a felperes kifejtette, hogy jogalapja nem magának a kollegialitás elvének a megsértésén alapul, hanem azon, hogy az irányelv szövegéből hiányzik az egyértelmű indokolás ezen elv betartására vonatkozóan.

86 E tekintetben az irányelvek indokolására vonatkozó, az EK-Szerződés 190. cikkéből (jelenleg EK 253. cikk) eredő kötelezettség nem jelenti azt, hogy az e cikkben említett javaslatoknak és véleményeknek utalniuk kell azokra a ténybeli körülményekre, amelyek alapján megállapítható, hogy a jogalkotásban részt vett intézmények mindegyike betartotta a rá vonatkozó eljárási szabályokat.

87 Azonkívül csak abban az esetben vizsgálódhatna megalapozottan valamely intézmény, ha a részvételét megelőző eljárás jogszerűségét illetően komoly kétség merülne fel. Márpedig azt nem bizonyították, és még csak nem is állították, hogy a jelen ügyben a Parlament vagy a Tanács indokkal feltételezhette volna, hogy a Bizottság szabálytalanul járt el a javaslat megtárgyalásakor.

88 Ennélfogva a hatodik jogalapot, valamint a keresetlevelet egészében el kell utasítani.

A költségekről

89 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Holland Királyságot, mivel pervesztes lett, a Parlament és a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

90 Az eljárási szabályzat 69. cikke 4. §-ának első és második bekezdése alapján az Olasz Köztársaság, a Norvég Királyság és a Bizottság, mint beavatkozók, maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján

A BÍRÓSÁG

a következőképpen határozott:

1) A keresetet elutasítja.

2) A Holland Királyságot kötelezi a költségek viselésére.

3) Az Olasz Köztársaság, a Norvég Királyság és az Európai Közösségek Bizottsága maguk viselik saját költségeiket.

Rodríguez Iglesias Jann Macken

Colneric von Bahr Gulmann

Edward La Pergola Puissochet Sevón

Wathelet Skouris Cunha Rodrigues

Kihirdetve Luxembourgban, a 2001. október 9-i nyilvános ülésen.

R. Grass G. C. Rodríguez Iglesias

hivatalvezető elnök

*Az eljárás nyelve: holland