BH 2015.8.234 A bizalom megrendüléséhez nemcsak egyszeri esemény, hanem egy folyamat is vezethet, különösen, ha a tartós jogviszonynak minősülő munkaviszonyban a munkáltatónak felrótt magatartás több munkavállaló irányában is megállapítható. Önmagában az, hogy a munkavállalók rendkívüli felmondásukat megelőzően is megkísérelték a munkaviszonyukat megszüntetni, a rendkívüli felmondás jogellenességét nem eredményezi akkor sem, ha annak szövegezése több munkavállalónál azonos [1992. évi XXII. tv. 96. § (1) bek., 101. § (1), (3) bek.; 1952. évi III. tv. 164. § (1) bek.]

[1] A felperes a keresetében az alperesek által történt munkaviszony-megszüntetés jogellenességének megállapítását, ennek jogkövetkezményeként a rájuk irányadó 30 napos felmondási időre járó átlagkereset, valamint az alpereseket 6525 euró, az I., IV. és VII. r. alpereseket további 6307,5 euró egyetemleges megfizetésére, továbbá tanulmányi szerződés megszegése miatt a VI. r. alperest 72 584 forint, a IX. r. alperest 78 843 forint megfizetésére kérte kötelezni.

[2] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperesek jogellenesen szüntették meg a felperesnél fennállt munkaviszonyukat. Kötelezte az alpereseket a rájuk irányadó felmondási időre járó átlagkereset megfizetésére, és marasztalta a VI. és a IX. r. alpereseket a tanulmányi szerződés megszegése miatt a kereset szerint. Ezt meghaladóan (az Euróban érvényesített kártérítés megfizetésére irányuló) keresetet elutasította.

[3] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a I-V. r., és VIII. r. alperesek csőszerelő, a VI. és a IX. r. alperes hegesztő, a VII. r. alperes hegesztő-mérnök munkakörben állt az alperesnél munkaviszonyban. Munkavégzésük tartós kiküldetésben Németországban történt. 2008 nyarán és őszén S.-ben dolgoztak. Valamennyi alperes rendelkezett a tartós kiküldetésre vonatkozó munkaszerződés-módosítással, amelyben annak várható lejárata is szerepelt.

[4] A II. r. alperes 2008. július 7-én, a III. r. alperes 2008. július 10-én rendes felmondással élt, a IV. r. alperes 2008. július 3-án, a VI. r. alperes 2008. június 10-én, a VIII. r. alperes 2008. július 11-én munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését kezdeményezte, az V. r. alperes 2008. július 11-én, a IX. r. alperes 2008. július 11-én rendkívüli felmondással élt. Az V. r. alperes arra hivatkozott, hogy egyedül neveli a fiát, akinek rossz tanulmányi eredményei miatt helyben szeretne munkát vállalni. A VI. r. alperes jobb kereseti lehetőség miatt, a VIII. r. alperes rossz egészségi állapota miatt, a IX. r. alperes nagyszüleivel kapcsolatos családi okok miatt kezdeményezte a munkaviszonya megszüntetését.

[5] 2008. július 23-án a III. r. alperes rendes felmondással élt, amelyben édesanyja otthoni ápolása miatt kérte a munkaviszonya 2008. július 31-vel történő megszüntetését.

[6] A felperes válaszaiban hivatkozott arra, hogy az alperesek munkaviszonya határozott időtartamú, így annak megszüntetésére az adott alperes által választott mód nem jogszerű, és ragaszkodik a munkaszerződés szerinti (az alperesekkel közölt) ideig a munkaviszony fennmaradásához.

[7] Ezt követően az I. r. alperes 2008. szeptember 11-én, a II. r. alperes 2008. augusztus 4-én, a III. r. alperes 2008. július 23-án, a IV. r. alperes 2008. augusztus 4-én, az V. r. alperes 2008. szeptember 3-án, a VI. r. alperes 2008. július 31-én, a VII. r. alperes 2008. augusztus 26-án, a VIII. r. alperes 2008. augusztus 14-én, a IX. r. alperes 2008. augusztus 8-án rendkívüli felmondással élt, amelyben mindegyikőjük azonos okokra hivatkozott: tudomásukra jutott, hogy a felperes a jelenlegi s.-i munkavégzési helyén olyan német nyelvű munkaszerződés alapján foglalkoztatja, amely nem tőlük származik. Ez a munkaszerződés, amely tartalmában is eltér a magyar nyelven aláírt munkaszerződésektől, az AMS-hez (osztrák adóhatósághoz) tudta és jóváhagyása nélkül került beadásra. Emiatt a felperessel szembeni bizalmuk teljes mértékben megrendült.

[8] 2008 őszén valamennyien a C. Kft.-nél, W.-ben helyezkedtek el.

[9] Az elsőfokú bíróság az 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) 101. § rendelkezéseire alapítva hozta meg döntését. Utalt a kialakult bírói gyakorlatra, miszerint a munkáltató elévülési időn belül érvényesítheti átalánykártérítés megfizetésére irányuló igényét a munkavállaló jogellenes munkaviszony-megszüntetése következményeként. Így a felperes keresete érdemben volt vizsgálható.

[10] A régi Mt. 96. § (1) bekezdés a) és b) pontja, (2) bekezdése, valamint a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján az alpereseket terhelte annak bizonyítása, hogy a rendkívüli felmondás indoka valós és okszerű volt.

[11] Az alperesek nyilatkozata és a csatolt iratok alapján azonban azt állapította meg, hogy az alperesek túlnyomó többsége a rendkívüli felmondását megelőzően többféle módon és indokkal már meg kívánta szüntetni a munkaviszonyát. Ezt követően rövid időn belül teljes mértékben azonos szövegezésű rendkívüli felmondást közöltek a felperessel, majd mindannyian azonos munkavégzési helyen helyezkedtek el.

[12] Az alperesek a korábbi megszüntetési törekvéseik és a rendkívüli felmondás egymáshoz való viszonyára, valamint az indokolás szó szerinti egyezőségére a perben nem tudtak elfogadható magyarázatot adni. Erre tekintettel az elsőfokú bíróságnak az volt az álláspontja, hogy ilyen előzmények után a rendkívüli felmondás az indok valóságának bizonyítása esetén sem vezethetett okszerűen a munkaviszony-megszüntetésére, ezért megállapította, hogy az alperesek jogellenesen szüntették meg a munkaviszonyukat. Jogkövetkezményként a régi Mt. 101. § (1) bekezdés alapján kötelezte őket - tekintettel a Pp. 3. § (2) bekezdésben foglalt kereseti kérelemhez kötöttség elvére is - az általuk nem vitatott havi átlagkereset figyelembevételével a kárátalány megfizetésére.

[13] A régi Mt. 110. § (1) bekezdése és a 113. § (2) bekezdés rendelkezéseire is figyelemmel megállapította, hogy a VI. r. és a IX. r. alperes tekintetében a jogellenes munkaviszony-megszüntetés egyben a tanulmányi szerződés megszegését is jelentette, ezért marasztalta őket a keresettel egyezően ennek jogkövetkezményében.

[14] A felperes ezt meghaladó kártérítés megfizetésére irányuló kereseti kérelmét a lefolytatott bizonyítási eljárás eredménye alapján nem találta megalapozottnak, ezért azt elutasította.

[15] Az elsőfokú bíróság mellőzte H. L. és Sz. É. tanúvallomásában foglaltak értékelését, valamint az alperesek írásszakértő kirendelésére irányuló bizonyítási indítványának foganatosítását, mert álláspontja szerint nem a rendkívüli felmondásban közöltek a valós okai a munkaviszony megszüntetésének, ezért a német nyelvű munkaszerződéseken szereplő aláírás valódiságának nem tulajdonított jelentőséget.

[16] Az alperesek fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú ítéletet fellebbezett részében helybenhagyta.

[17] A törvényszék kifejtette, hogy az alperesek követelése a régi Mt. 173. § (1) bekezdése, 202. § (1) bekezdése és 11. § (1) bekezdése alapján nem évült el. A jogellenes munkaviszony-megszüntetésből eredő felperes munkáltatót megillető átalánykártérítés iránti igény elévülési időn belül volt érvényesíthető.