BH 1972.6.7099 A halászati jog a mesterséges tavakon is az államot illeti. Az állam a halászati jogát hasznosítás útján gyakorolja. A halászatra jogosult a mesterséges tóba vezetett mérgező hatású szennyvíztől elpusztult halakért kárának megtérítését igényelheti [1961. évi 15. sz. tvr. 2. § (1), (2) bek., 3., 5., 26. §, Ptk. 128. §, 1/1962. (I. 24.) FM sz. r. 43. §].

A felperes keresetében előadta, hogy az alperes 1969-ben mérgező hatású szennyvizet vezetett be az ún. Nagybirkás tóba, és ennek következtében 163 000 Ft értékű hal pusztult el. Kérte az alperesnek az okozott kár megtérítésére való kötelezését.

Az első fokú bíróság elutasította a felperes keresetét. E. G. mérnökszakértő véleménye alapján tényként állapította meg, hogy az ún. Nagybirkás tó mesterséges tó, mert emberi tevékenység hatására létrejött mesterséges terepalakulat.

Elfogadta M. J. szakértőnek azt- a véleményét is, hogy a perbeli tó vizét a beleömlő szennyvíz mérgezi, és ez idézi elő a halpusztulást. A tóba azonban nemcsak az alperes vezeti be a szennyvizet, hanem belefolyik a városi szennyvíz is. Ebből kétségtelen, hogy az 1969-ben bekövetkezett halpusztulást nem lehet csak az alperes által bevezetett szennyvíz káros hatásának tulajdonítani.

Az első fokú bíróság érdemi döntését arra a jogi álláspontra alapította, hogy a perbeli tó tekintetében a halászatról szóló 1961. évi 15. sz. tvr. rendelkezései nem alkalmazhatók. Ezért az Országos Halászati Felügyelőség törvényes alap nélkül biztosította a Nagybirkás tó halászati jogát a felperesnek. A tó használata az alperest illette meg és illeti meg jelenleg is.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.

A legfőbb ügyész képviselője a fellebbezési eljárásban kifejtette, hogy a jogvita eldöntésénél a halászatról szóló jogszabályok rendelkezései az irányadók. Indítványozta az alperes felelősségének megállapítását, az összegszerűség tekintetében az ítélet hatályon kívül helyezését és az első fokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára való utasítását.

Az első fokú bíróságnak a kereset jogalapja, az alperes kártérítési felelőssége tekintetében elfoglalt álláspontja téves.

A perben elsősorban azt kell eldönteni, hogy valamely meghatározott ingatlan határain belül levő mesterséges tó (derítő, bányató, víztároló stb.) halállományára kiterjed-e az állam halászati joga, illetőleg ha a mesterséges tó állami gazdálkodó szerv kezelésében van, a kezelési jog magába foglalja-e a halászati jog gyakorlását is. Ehhez képest kell dönteni abban a kérdésben, hogy a felperes - az Országos Halászati Felügyelőség engedélye alapján - jogosult volt-e a halászati jog gyakorlására. A felperes ugyanis csak ettől függően érvényesíthet a halállomány pusztulásából kárigényt az alperessel szemben.

A felmerült kérdések megoldásánál nem a Ptk. 128. §-a, hanem a halászatról szóló speciális jogszabályok: az 1961. évi 15. sz. tvr. (a továbbiakban: Tvr.) és a végrehajtása tárgyában kiadott 1/1962. (I. 24.) FM sz. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) rendelkezései az irányadók.