BH 2004.6.220 Ha a bűncselekmény elkövetésén tetten ért terhelt - az igazoltatása során - testvére személyi adatait mondja be, és ezek az adatok kerülnek a rendőri jelenésbe, a hamis vád bűntettét követi el, az intellektuális közokirat-hamisítás azonban nem valósul meg [Btk. 233. § (1) bek. a) pont, 274. § (1) bek. c) pont].

A kerületi bíróság a 2000. szeptember 29. napján meghozott ítéletével - melyet a másodfokú bíróság a 2002. március 1. napján kelt ítéletével csupán az egyik cselekmény megnevezését illetően érintett - az I. r. terheltet 1 rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen, nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében mint társtettest 4 rendbeli lopás bűntettében, melyből 3 rendbeli kísérlet, 2 esetben mint társtettest, 2 esetben mint bűnsegédet 1 rendbeli lopás vétségének kísérletében mint társtettest, 1 rendbeli hamis vád bűntettében és 1 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt mint többszörös visszaesőt - halmazati büntetésül - 4 év 3 hónapi fegyházbüntetésre és a közügyektől 5 évi eltiltásra ítélte annak megállapításával, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítéleti tényállás lényege szerint az I. r. terhelt - és az ügyben még felelősségre vont három társa - 1999. év elején több alkalommal, előzetes megbeszélés alapján abból a célból, hogy bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonra tegyenek szert, Budapest különböző kerületeiben a III. r. terhelt által vezetett gépkocsival, betöréses lopásokat követtek el, illetve kíséreltek meg.

Így 1999 februárjában két esetben Budapest XI. kerületében, egy-egy esetben az V. és VII. kerületben, 1999. március 1-jén pedig egy XII. kerületi házban. Ez utóbb említett helyen az I. r. terhelt és a IV. r. terhelt az utcán figyeléssel biztosította a II. és III. r. terhelteket, akik először a második emelet 1. szám alatti lakásba igyekeztek behatolni, de eredménytelenül. Ezt követően a VI. emelet 1. szám alatti lakásba próbáltak bejutni, hogy onnan tulajdonítsanak el ingóságokat, de az egyik ajtószárny megfeszítése ellenére a bejutás itt is eredménytelen maradt.

Az időközben értesített rendőrkapitányság járőre a terhelteket elfogta oly módon, hogy a bejárati kapu előtt az I. r. terheltet és a IV. r. terheltet, a ház második emeletén a II. r. terheltet, míg harmadik emeletén a III. r. terheltet érték tetten. A II. r. terhelt zsebében a ruházat átvizsgálás során egy speciális módon meghajlított telefonkártyát, egy csavarhúzót, egy bicskát és egy ollós­fogós csipeszt foglaltak le.

A tényállás szerint a terheltekkel szemben 1999. március 1-jén 13 óra 30 perckor került sor a fenti intézkedésre. Az igazoltatás során az I. r. terhelt testvérének, M. I.-nek a pontos személyi adatait és nevét adta meg, mivel ellene az összbüntetési ítéletének végrehajtása érdekében a büntetés-végrehajtási intézet elfogatóparancsot bocsátott ki. Emiatt valótlan adatok kerültek a személyi szabadságot korlátozó intézkedésről készült közokiratba. Eszerint őt M. I.-nek hívják és 1954. február 19-én született.

Az I. r. terhelt tényleges személyazonosságának megállapítására a kerületi kapitányságra történt előállítását követően került sor.

Az eljárt bíróságok jogi indokolása szerint az I. r. terhelt azzal, hogy az ellene folytatott rendőri intézkedés során testvére nevét diktálta be, a hatóság előtt testvérét bűncselekmény elkövetésével hamisan vádolta, mivel ezt a nyilatkozatát bűncselekmény kapcsán történő tettenéréskor tette. Előző nyilatkozatával ugyanakkor közreműködött abban, hogy a hatóság képviselője valótlan adatot foglaljon közokiratba; ami alkalmas annak közhitelű bizonyítására, hogy milyen jellegű bűncselekmény gyanúja kapcsán kivel szemben folytatott intézkedést a rendőrhatóság. Ekként megvalósította a Btk. 274. § (1) bekezdés c) pontja szerint minősülő közokirat-hamisítás bűntettét is.

A jogerős határozatoknak a hamis vád bűntettében és a közokirat-hamisítás bűntettében bűnösséget megállapító része ellen, téves minősítést panaszolva, az I. r. terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt.

Érvelése szerint testvére személyi adatainak közlésével közokirat-hamisítást nem valósított meg, hiszen a rendőrségen már a valós személyi adatait adta elő. A hamis vádat pedig azért nem követte el, mert öccse ellen vádemelésre nem került sor; így mindkét esetben legfeljebb a hatóság félrevezetésének vétsége lett volna a terhére róható.

A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt a közokirat-hamisításra vonatkozó részében tartotta alaposnak.

Álláspontja szerint a rendőri jelentés az ún. rendelkező közokiratok körébe tartozik, és intellektuális közokirat-hamisítás tárgya annyiban lehet, amennyiben a hamisítás, valótlanság a közhitelességgel esik egybe. Miután az igazoltatásról készített rendőri jelentés azt nem bizonyítja, s nem is bizonyíthatja közhitelességgel, hogy az intézkedés alá vont személy adatai a valóságnak megfelelnek, a közokirat-hamisítás bűntettében a terhelt bűnösségének a megállapítása anyagi jogi szabályt sért.

Az I. r. terhelt cselekménye az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 21. §-ának (1) bekezdése szerinti "személyazonosság igazolásával kapcsolatos kötelességek megszegése" szabálysértésének megállapítására alkalmas, ami viszont - az 1999. évi LXIX. törvény 84. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján - már elévült.

Mindezekre figyelemmel az I. r. terheltnek a szóban lévő bűncselekmény vádja alóli felmentését, egyebekben pedig a megtámadott határozatok hatályukban történő fenntartását indítványozta.

A nyilvános ülésen a védő és a terhelt mindkét bűncselekmény alól felmentést kérve, míg az ügyész a fentebb vázoltaknak megfelelő tartalommal szólalt fel.

A felülvizsgálati indítvány a közokirat-hamisítást támadó részében alapos, a hamis vád tekintetében alaptalan. A Btk. 233. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében, aki hatóság előtt mást bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol, a hamis vád bűntettét követi el. A (2) bekezdés értelmében súlyosabban büntetendő, ha a hamis vád alapján büntetőeljárás indult.