BH 1993.5.271 I. A csalással bűnhalmazatban a magánokirat-hamisítás vétségét is megvalósítja, aki az adóhatóságot a hamis okirat benyújtásával megtévesztve általános forgalmi adót jogosulatlanul igényel vissza [Btk. 12. § (1) bek., 276. §, 318. § (1) bek.].

II. A csalás elhatárolása az adócsalástól [Btk. 310. § (1) bek., 318. § (1) bek.].

III. A magánokirat-hamisítás elkövetésének időpontja a hamis magánokirat felhasználásával (benyújtásával) azonos, ezt az időpontot kell figyelembe venni mind a korábbi - felfüggesztett - szabadságvesztés végrehajtásának az elrendelése, mind pedig a korábbi elítéléssel kapcsolatos végrehajtási kegyelem hatályvesztésének a megállapítása szempontjából [Btk. 91. § (1) bek. b) pont, 276. §, 1990. évi XXXIX. tv. 9. §]

A megyei bíróság a vádlott bűnösségét folytatólagosan elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettében állapította meg, és ezért 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 1 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.

A 24 éves vádlott gépkocsivezető szakképzettségű, jelenleg munkanélküli, de havonta 10 000 forint összegű segélyt kap. Vagyona egy lakás, egy tehergépkocsi és egy személygépkocsi. Nőtlen, gyermektelen.

A városi bíróság 1987. január 30. napján jogerőre emelkedett ítéletével ittas járművezetés vétsége miatt pénzbüntetésre és 1 évre a járművezetéstől eltiltásra; majd ugyancsak a városi bíróság 1989. május 19. napján jogerőre emelkedett ítéletével ittas járművezetés vétsége miatt 5 hónapi szabadságvesztésre, 2 év 6 hónapra a járművezetéstől eltiltásra és pénz-mellékbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Az 1990. évi XXXIX. törvény 4. §-a alapján közkegyelem folytán a próbaidő 1990. június hó 18. napján megszűnt.

A vádlott 1990. március l. napjától vállalkozói engedéllyel közúti árufuvarozó volt. Ennek során beszerzési és értékesítési tevékenységet nem végzett.

Az általános forgalmi adóról szóló, az 1990. évi XCIV. törvénnyel módosított 1989. évi XL. törvény 32. §-ának (1) bekezdése szerint az adóalany az értékesítésre irányuló tevékenysége körében az általa fizetendő adóból a beszerzéseit terhelő (előzetesen felszámított) adót levonhatja a vásárolt termék vagy szolgáltatás után, a számlán feltüntetett mértékben. Az említett törvény 65. §-ának (1) bekezdése alapján a levonásoknak az adófizetési kötelezettséget meghaladó része visszaigényelhető. A visszaigénylés az 1990. évi XCI. törvényben előírt szabályok szerint az adóhatósághoz erre a célra rendszeresített formanyomtatvány benyújtásával történik. Az adózó a törvény 1. §-ának (5) bekezdése szerint köteles a jogait jóhiszeműen gyakorolni.

A vádlott 1991 májusától szeptemberéig az adóhatóságot öt alkalommal tévedésbe ejtette azáltal, hogy bizonyos összegű forgalmi adót igényelt vissza, holott erre a hivatkozott jogszabályok előírásai alapján jogosultsága nem volt. Ennek alapján az 1991. május 10. napján kelt és az adóhatósághoz május 14. napján érkezett igénylésére 276 000 forintot; az 1991. június 6. napján kelt igénylésére 297 000 forintot; az 1991. július 5. napján kelt igénylésére 297 000 forintot; az 1991. július 11. napján kelt igénylésére 298 000 forintot, végül az 1991. szeptember 10. napján kelt igénylésére 397 000 forintot, tehát összesen 1 565 000 forintot utalt át átutalási betétszámlájára az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Adóelszámolási Irodája.

A vádlott a pénzösszegeket a számlájáról esetenként felvette, azt a saját céljaira költötte, és barátai társaságában elszórakozta. Az okozott kárt nem térítette meg. Ennek biztosítására a nyomozás során bűnügyi zár alá vették a tehergépjárművét és a lakását. A sértett a büntetőügyben polgári jogi igényt nem terjesztett elő.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és a védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. A legfőbb ügyész a súlyosításért bejelentett fellebbezést fenntartotta.

A megyei bíróság az eljárási szabályok megtartásával folytatta le a tárgyalást. A történeti tényállást a vádlott beismerésén túlmenően a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok, valamint a tanúként kihallgatott APEH főrevizor vallomása alapján, megalapozottan állapította meg. Az elsőfokú bíróság a tényállás megállapítása során eleget tett a törvényben írt indokolási kötelezettségének, és így a tényállás irányadó volt a másodfokú bíróság eljárásban [Be. 239. § (1) bek.].