BH+ 2012.4.161 A fizetési felszólítások hivatalos jellege hiányában az alperesekhez meg nem érkezettnek kell tekinteni azokat a küldeményeket, amelyeket a posta "nem kereste" jelzéssel küldött vissza, ezért nem lehet olyan következtetésre jutni, hogy az alperesek saját felróható magatartásuk miatt az elévülésre nem hivatkozhatnak [Ptk. 4. § (4) bek., 214. § (1) bek., 277. § (3) bek., 2003. évi CI. tv. 3. § 10. pontja].

Az O. Bank Rt. D.-i Fiókja az alperesekkel 1991. január 30-án megkötött kölcsönszerződés alapján 490 000 Ft - 25 évi futamidő alatt havi részletekben törlesztendő - általános törlesztési támogatású kölcsönt folyósított lakóház építés céljából. A kölcsön felhasználásával az alperesek felépítették R., M. u. 37. szám alatti lakóházas ingatlanukat, ahová beköltöztek. Bár a bíróság 1996-ban felbontotta az alperesek házasságát, 1999 végéig továbbra is mindketten ebben az ingatlanban éltek, kiköltözésükre azért került sor, mert K. I. és K. I.-né végrehajtást kérők által kezdeményezett végrehajtási eljárás során 1999. október 12-én megtartott árverésen az ingatlan tulajdonjogát egy árverési vevő megszerezte. Ezt követően az alperesek már külön ingatlanokban éltek. Az árverési vételárból felosztható összeg - a végrehajtási költségek levonása után - 2 369 551 Ft volt, és az O. Bank Rt. a perbeli kölcsönszerződés biztosítékaként bejegyzett jelzálogjoga alapján abból 296 487 Ft erejéig részesült kifizetésben.

Az O. Bank Rt. 1999. június 30-i hatállyal a kölcsönszerződést felmondta, majd a 2000. november 30-i állapot szerint a felperesre engedményezte az alperesekkel szembeni követelését.

A felperes módosított keresetében azt kérte, hogy a bíróság egyetemlegesen kötelezze alpereseket 1 276 048 Ft tőke, valamint ennek 2000. december 1-jétől járó - a keresetben pontosan megjelölt - kamatai megfizetésére.

Az alperesek vitatták a tartozás fennállását és hivatkoztak a követelés elévülésére is. Ellenkérelmük a kereset teljes terjedelmű elutasítására irányult.

Az elsőfokú bíróság 16. sorszámú ítéletében a keresettel egyezően, egyetemlegesen marasztalta az alpereseket.

Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg a rendelkezésre álló iratok alapján, hogy az alperesek perbeli tartozása ténylegesen fennáll.

Az ítélet szerint a felperes megfelelően bizonyította, hogy 2002. és 2009. között számos alkalommal megpróbálta felszólítani az alpereseket tartozásuk megfizetésére. Figyelemmel arra, hogy az alperesek saját előadásuk szerint 1999. után nem jelentették be a felperesnek, illetve jogelődjének lakcímváltozásukat, tényként állapította meg, hogy az alperesek megszegték együttműködési kötelezettségüket. Azt is értékelte az elsőfokú bíróság, hogy többszöri költözködéseik során a lakcímbejelentések is elmaradtak, illetve lakcím nélküli külterületi ingatlanokon is tartózkodtak. Mindezen tényekből azt a következtetést vonta le az elsőfokú bíróság, hogy az alperesek az elévülés körében alappal nem hivatkozhatnak saját felróható magatartásukra, ezért a felperes felszólításai - függetlenül attól, hogy azok kézbesítése nem történt meg - minden alkalommal megszakították az elévülést.

Az alperesek fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.

A másodfokú bíróság döntésének meghozatalakor abból indult ki, hogy a kölcsönszerződés 1999. június 30-i felmondásával vált esedékessé az alperesek teljesítése, tehát az elévülés is ekkor kezdődött meg. Álláspontja szerint az elévülés 2000. január 25-én megszakadt, ugyanis ekkor emelkedett jogerőre a bíróság határozata folytán a végrehajtási eljárás során készült felosztási terv, melynek alapján a felperes jogelődje javára 296 487 Ft összegű kifizetésre, az alperesek részéről pedig ilyen összegű teljesítésre, tehát a tartozás elismerésére került sor. A későbbi időszak tekintetében az alperesek vonatkozásában külön-külön vizsgálta a másodfokú bíróság az elévülést.

Az I. r. alperessel kapcsolatban rámutatott arra, hogy miután az I. r. alperes - saját válaszleveléből kitűnően - legkésőbb 2002. augusztus 16-án a felperestől fizetési felszólítást kapott - az elévülés ezen a napon megszakadt és újból elkezdődött. Álláspontja szerint azonban 2002. augusztus 17. és 2007. augusztus 17. között nem történt elévülést megszakító esemény. A felperes 2002. december 11-én kelt fizetési felszólításának megküldése a perben nem nyert bizonyítást, az I. r. alperes által át nem vett 2004. október 14-i fizetési felszólításhoz pedig nem fűződik joghatály, mert azt a felperes nem az I. r. alperes bejelentett címére küldte meg. A 2005. március 2-án kelt fizetési felszólítást ugyan az I. r. alperes lakcímnyilvántartás szerinti címére küldte meg a felperes, de azt a posta értesítése ellenére az I. r. alperes a postán nem kereste, az I. r. alpereshez pedig csak a postai értesítő, de nem maga a küldemény érkezett meg. A Ptk. 214. § (1) bekezdése értelmében a fizetési felszólítás hatályosulásához arra is szükség lett volna, hogy a nyilatkozat a másik félhez megérkezzék. Erre tekintettel 2007. augusztus 17-e elteltével az I. r. alperes vonatkozásában az elévülés bekövetkezett.

A jogerős ítélet szerint a II. r. alperes részére bizonyítottan csak a 2004. október 21-én kelt fizetési felszólítást adta postára a felperes, melynek folytán azonban szintén nem szakadt meg az elévülés, ugyanis ez a küldemény "nem kereste" jelzéssel érkezett vissza a felpereshez. Egyébként még az is vitatott volt a perben, hogy a kézbesítés megkísérlése a II. r. alperes tényleges lakcímén történt-e, az elévülési határidőn belül pedig egyéb, az elévülést megszakító eseményre nem került sor.

A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelmének helyt adó új határozat meghozatalát kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen értelmezte a Ptk. 327. § (1) bekezdésében és 214. §-ában írtakat, nem vette figyelembe a Ptk. 277. § (4) bekezdésének rendelkezését. Felülvizsgálati kérelmét a következőkkel indokolta:

Az alperesek tisztában voltak azzal, hogy a törlesztő részletek fizetésének elmulasztása miatt tartozásuk áll fenn, és emiatt a követelés jogosultja részükre felszólító leveleket küld, így elvárható lett volna, hogy bejelentsék lakcímváltozásukat. Azzal, hogy erre nem került sor és lakcím nélküli külterületi ingatlanokon tartózkodtak, megsértették a Ptk. 277. § (4) bekezdése által előírt együttműködési kötelezettségüket.