1263/B/1993. AB határozat
az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 16-17. § és a 19. § (2)-(5) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítvány ügyében meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 16-17. § és a 19. § (2)-(5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítása iránti indítványt és az e rendelkezések megsemmisítésére irányuló kérelmet elutasítja.
INDOKOLÁS
Az indítványozó az Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakkal ütköző, és ezért alkotmányellenes rendelkezéseknek tartja az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 16. §-át, valamint a 19. §-ának (2)-(5) bekezdéseit.
Az indítványozó azáltal látja veszélyeztetve a piacgazdaságot és a vállalkozás szabadságát, hogy a törvény az adófizetések esedékességét a könyvvezetések mikéntje szerint különböző módokon állapítja meg.
A törvény 17. §-ának alkotmányellenessége az indítványozó szerint abban áll, hogy bár a tv. 3. §-a rendelkezik a jogszabály tárgyi hatályáról, a 17. § ezen túlterjeszkedve egy újabb tárgyi hatályt állapít meg. Ez álláspontja szerint sérti a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 18. § (2) és (3) bekezdését, valamint annak 24. §-át.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány nem megalapozott.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azzal, hogy az általános forgalmi adó elszámolási rendszerét a jogalkotó a számvitel rendjéről szóló 1991. évi XVIII. törvény rendelkezéseivel - a pénzforgalmi és nem pénzforgalmi szemléletű nyilvántartási renddel - összhangban szabályozza, nem sérti az Alkotmány 9. §-ának rendelkezéseit.
Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése szerint "Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát."
Az indítvánnyal érintett adótörvény 16. § (1) bekezdése arról rendelkezik, hogy a kettős könyvviteli rendet követőknél, így "...a termékértékesítésnél és a szolgáltatás nyújtásánál... a teljesítésről, illetve a részteljesítésről kibocsátott számlában... a teljesítés időpontjaként feltüntetett napon keletkezik" az adófizetési kötelezettség.
A 19. § (1) bekezdés szerint pedig "Annak az adóalanynak, aki (amely) nyilvántartását az egyszeres könyvvitel szabályai szerint vezeti... az adófizetési kötelezettsége az ellenérték megfizetésének időpontjában keletkezik."
E rendelkezések éppúgy, mint a számviteli törvény rendelkezései pénzügyi, gazdasági megfontolásokon alapulnak.
A két elszámolási, eljárási szabályozás összhangja van hivatva biztosítani a szükséges nyilvántartást és ellenőrzést, s ez követi a pénzmozgásokat is. Az, hogy valamely adóalany az egyszeres könyvviteli vagy a kettős könyvviteli rend szerint vezeti a nyilvántartást, nem szükségképpen a tulajdoni formától függ, egyébként pedig a törvény - a tulajdonos kilétére való tekintet nélkül - azonos szabályokat foglal magában egyfelől az egyszeres könyvviteli rendet, másfelől a kettős könyvviteli rendet alkalmazó adóalanyok összességére nézve. Ekként a sérelmezett szabályozás nem áll ellentétben az Alkotmány 9. §-ával. Annak elbírálása pedig, hogy e szabályok megfelelően biztosítják-e a kitűzött célokat, vagy mennyiben okoznak esetleg ügyintézési többletmunkát, többlet-adminisztrációt az érintettek számára, vagy van más megoldása is a kérdésnek, a jogalkotó hatáskörébe esik. Ennek felülvizsgálata - mivel nem alkotmányossági, hanem célszerűségi kérdés - nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe.
Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 16. § és a 19. § (2) és (5) bekezdései elleni indítványt elutasította.
Az adótörvény 17. §-a alkotmányellenességét nem állítja az indítványozó, csupán annak a jogalkotásról szóló törvénnyel (Jat.) való ütközését sérelmezi. Azt állítja, hogy az 1992. évi LXXIV. törvény 17. §-a nem "világos és egyértelmű" [Jat. 18. § (2) bekezdés] és nem az előírt módon került megalkotásra (Jat. 24. §).
A Jat. 18. §-ának (2) bekezdése értelmében a jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan és közérthetően kell megszövegezni. Pusztán az a tény, hogy valamely jogszabályi rendelkezést többféleképpen lehet értelmezni, nem szükségképpen jelenti a Jat. idézett szabályának megsértését. A leggondosabb jogszabályszerkesztés és jogszabály-előkészítés mellett is előfordulhatnak ugyanis a gyakorlatban jogszabályértelmezési nehézségek, amelyeket általában a jogalkotói vagy jogalkalmazói jogszabályértelmezés eszközeivel kell felszámolni. Ugyanez az irányadó arra az esetre, ha valamely rendelkezés kétségtelenül nem áll összhangban a Jat. idézett szabályával, de a jogszabályértelmezés révén gondoskodni lehet a szóban forgó jogszabály helyes alkalmazásáról. Amennyiben tehát egy törvény valamely rendelkezése nem felel meg a Jat. 18. § (2) bekezdésében megfogalmazott követelménynek, ez önmagában véve még nem jelent alkotmányellenességet. Alkotmánysértésnek csak az minősül, ha a sérelmezett jogszabály tartalma olyan mértékben homályos, vagy rendelkezései olyannyira ellentmondásosak, hogy a tisztázatlanság feloldására a jogszabályértelmezés már nem elegendő, s a jogalkotási fogyatékosság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság szerves részét alkotó jogbiztonság sérelmét idézi elő. Az indítványban megjelölt rendelkezések felülvizsgálata során az Alkotmánybíróság ilyen jellegű alkotmányellenességet nem állapított meg.
A Jat. 18. §-ának (3) bekezdése kimondja: az azonos vagy hasonló életviszonyokat általában azonos vagy hasonló módon kell szabályozni. E rendelkezés nem foglal magában abszolút tilalmat, s nem zárja ki azt sem, hogy a jogalkotó - amennyiben az nem sérti az Alkotmány 70/A. §-ában foglaltakat - különbséget tegyen a jogalanyok bizonyos csoportjai között. Az Alkotmánybíróság tehát a Jat. 18. §-ának (3) bekezdése alapján sem állapított meg alkotmánysértést.
Végül az indítványozók által megjelölt harmadik rendelkezés, a Jat. 24. §-ának (1) bekezdése szerint az igazságügy-miniszter felelős azért, hogy a jogszabály összhangban álljon más jogszabályokkal, megfeleljen a jogpolitikai elveknek, illeszkedjen be az egységes jogrendszerbe és feleljen meg a jogalkotás szakmai követelményeinek.
Az Alkotmánybíróság már több határozatában, így a 35/1991. (VI. 20.) AB határozatában (ABK, 1991, 176.) elvi éllel kifejtette azt az álláspontját, mely szerint az egyes jogszabályi rendelkezések közötti vélt vagy valós ellentétek önmagukban nem jelentenek alkotmányellenességet. Az ilyen rendelkezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének sérelmével is együtt jár. Az indítványozó az áfa tv. 17. §-ával kapcsolatban ilyen alkotmányellenességre nem hivatkozott. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság a 17. §-ra vonatkozó indítványt elutasította.
Budapest, 1994. május 16.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró