ÍH 2007.165 UTÓBB MEGSEMMISÍTETT JOGSZABÁLY ALKALMAZÁSÁRA ALAPÍTOTT KÁRIGÉNY AZ ÁLLAMMAL ÉS A BÍRÓSÁGGAL SZEMBEN

I. Az állam csak a vagyoni jogviszonyok alanyaként minősül jogi személynek, a közjogi feladatok ellátása a tőle elkülönülő jogalanyisággal rendelkező állami szervek feladata. Emiatt a jogalkotás hibájával okozott kárért sem állapítható meg a felelőssége.

II. A bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított polgári per nem eredményezheti a jogellenesnek tartott büntető határozat érdemi felülvizsgálatát. [Be. 360. § (1) bek.; Ptk. 28. § (1) bek., 339. §, 349. § (1) bek.; Abtv. 43. § (3) bek.].

A M.-i Városi Bíróság a 2004. október 22-én meghozott ítéletében segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt a felperest főbüntetésként 6 hónapi, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta, mellékbüntetésként 1 évre eltiltotta a járművezetéstől és egyidejűleg kötelezte 251 955 forint bűnügyi költség megfizetésére. A felperes fellebbezése folytán eljárt B. Megyei Bíróság 2005. február 23-án tanácsülésen hozta meg az 1. Bf. 1905/2004/6. számú, az elsőfokú ítéletet részben megváltoztató ítéletét, és a felperes terhére kiszabott főbüntetést 180 napi tételű, 300 Ft napi összegű, összesen 54 000 forint pénzbüntetésre enyhítette, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A felperes még 2005. április 6-án és 9-én megfizette az államnak az 54 000 forint pénzbüntetést, valamint a 251 955 forint bűnügyi költséget.

Az Alkotmánybíróság a 20/2005. (V. 26.) AB számú határozatában alkotmánysértőnek találta és ezért a kihirdetés napjával megsemmisítette a Be. 360. §-ának (1) bekezdését. Kimondta, hogy a megsemmisített rendelkezés - többek között - a B. Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság előtt felperes ügyében folyt 1. Bf. 1905/2004. számú jogerősen befejezett ügyében sem alkalmazható. A határozat indokolása szerint a Be. hivatkozott rendelkezése azzal, hogy az alkalmazandó eljárási forma felőli döntést kizárólag a tanács elnökének döntési jogkörébe utalta, a jogorvoslás mélységére is kiható, szervezeten belüli hatáskör elvonást jelent, veszélyezteti a társas bíráskodás, a bírói függetlenség, a tisztességes eljárás és a nyilvános eljárás jogállami alapokon nyugvó elvét.

A felperesnek az alkotmánybírósági határozat közzétételét követően előterjesztett felülvizsgálati indítványát a II. r. alperes Legfelsőbb Bíróság perújítási kérelmét pedig a D.-i Ítélőtábla a 2006. február 21-én meghozott végzésével jogerősen elutasította.

A felperes keresetében az I. r. alperes Magyar Államot és a II. r. alperes Legfelsőbb Bíróságot az általa kifizetett pénzbüntetés és bűnügyi költség együttes összegének, 305 955 forintnak, továbbá ezen tőke után 2005. április 6. napjától számított törvényes kamatainak megfizetésére kérte kötelezni kártérítés címén. Előadta, hogy az általa megfizetett összeg kárként jelentkezik, amelynek közvetlen oka a B. Megyei Bíróság azon ítélkezési gyakorlata, amelynek során a Be. alkotmánysértő rendelkezését alkalmazva tanácsülésen bírálta el a fellebbezését, nem észlelve az általa alkalmazott eljárási szabály alkotmánysértő, illetve nemzetközi szerződésbe ütköző voltát. Közvetett felelősség terheli az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot is a jogszabály-előkészítés elmulasztása miatt, továbbá az Országgyűlést a megfelelő jogszabály alkotásának hiánya miatt.

Közvetlenül felelős az okozott kárért a II. r. alperes a joggyakorlat téves irányban történő befolyásolása miatt, továbbá azért, mert figyelmen kívül hagyta az Alkotmánybíróság rá is kötelező határozatát és ezzel "alkotmányos válságot idézett elő". Az I. r. alperes kártérítési felelőssége pedig abban áll, hogy eltűrte a jogrendszer alkotmánysértő voltát. A jogerős ítéletet ugyanis nem lehetett volna meghozni alkotmánysértő jogszabály alapján.

Az I. r. alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Utalt arra, hogy a Magyar Állam a Ptk. 28. §-ának (1) bekezdése alapján csak mint a vagyoni jogviszonyok alanya jelenik meg a polgári jogi jogviszonyban. A jogalkotás ezzel szemben közjogi jogviszony, és nem tekinthető a Ptk. 349. §-a (1) bekezdése szerinti államigazgatási jellegű szervező-intézkedő tevékenységnek. Az államhatalmi ágak elkülönülése folytán pedig a Magyar Állam a jogalkalmazó szervek tevékenységéért sem felel.

A II. r. alperes ellenkérelme ugyancsak a kereset elutasítására irányult. Hivatkozott arra, hogy a II. r. alperes az akkor hatályos jogszabályi rendelkezések szerint, jogszerű eljárásban, törvényes döntést hozott. A bírói gyakorlat szerint még egy esetleges téves jogszabály-értelmezés sem alapozhatja meg a jogalkalmazó szerv kártérítési felelősségét. Az Alkotmánybíróság nem egyedi ügyben meghozott bírói döntést vizsgált felül, ilyen felülbírálatra nem is jogosult. A felperes az eljárás során egyébként olyan adatot nem tudott szolgáltatni, amely ártatlanságát támasztotta volna alá.

Az elsőfokú bíróság a büntetőeljárás iratainak beszerzését követően meghozott ítéletében a felperes keresetét elutasította.

Ítéletének indokolásában mindenekelőtt kitért arra, hogy miután a következetes bírói gyakorlat szerint a kereseti jogcímhez nem volt kötve, a felperes kártérítési igényét a Ptk. 349. §-ának keretein túl az általános kártérítésnek a Ptk. 339. §-ában szabályozott feltételei szerint is vizsgálta. Helyesnek találta az I. r. alperes ellenkérelmében foglaltakat, utalva arra, hogy az állam absztrakt fogalom, tevékenységét különböző szervei útján valósítja meg, ezért felelőssége csak akkor állapítható meg, ha azt külön jogszabály nevesíti. A felperes által állítottan előidézett alkotmányos válságot nem találta megállapíthatónak.

Az állam szervezeti rendszerét az I. r. alperes létrehozta, ezen belül meghatározta a bíróság, illetve az Alkotmánybíróság hatáskörét. E jogalkalmazó szervek saját hatáskörükben értelmezik a reájuk irányadó jogszabályokat, a hatáskör megosztás folytán tehát ezen szervek tevékenységéért az I. r. alperes nem felel, következésképpen károkozó magatartást sem tanúsíthatott.

A II. r. alperessel szemben előterjesztett kereset kapcsán megállapította, hogy a bíróságok feladatát az Alkotmány 45. §-ának (1), illetve 50. §-ának (1) bekezdése határozza meg. A II. r. alperes a hatáskörét a jogszabályok értelmezésével látja el, mégpedig valamennyi más állami szervtől függetlenül. Ha a bíró e minőségében kárt okoz, az okozott kárért saját személyében nem, helyette a bíróság felel. Ha a bíró a jogszabályok betartásával jogértelmezési tevékenységet végez, még téves értelmezés esetén sem valósít meg kártérítésre alapot adó magatartást. Önmagában tehát a tévedés a bíró felelősségének megállapításához és ehhez kapcsolódóan a bíróság kártérítési felelősségének megállapításához nem vezethet. Mindezekre tekintettel mellőzte a felperes által a II. r. alperes, illetve a B. Megyei Bíróság konkrét döntésének meghozatala körüli körülményekre vonatkozóan felajánlott bizonyítást. Megállapította azt is, hogy az Alkotmánybíróság határozatának közzététele időpontjában a felperes elleni büntetőeljárás már jogerősen befejeződött, az Alkotmánybíróság határozata tehát abban az ügyben végrehajthatatlan volt. Miután a II. r. alperes a jogszabály értelmezésével jutott arra a következtetésre, hogy a felperes felülvizsgálati indítványát el kell utasítani, kártérítési felelőssége nem állapítható meg.