BH+ 2005.9.405 Az örökössel szemben az álörökösnek minősülő Magyar Állam felel, ha a hagyatéki ingatlan időközben jogszabály alapján, ellenérték nélkül az önkormányzat tulajdonába került [Ptk. 193. §, 195. §, 326. §, 1990. évi LXV. tv. 107. §].

Az 1989. július 12-én végintézkedés hátrahagyása nélkül elhunyt A. K. örökhagyó törvényes öröklésre jogosult féltestvérei a felperesek. Az örökhagyó és a felperesek az 1980-as évektől egymással kapcsolatot nem tartottak. Az örökhagyó hagyatékát képezte a b.-i Y. hrsz. alatti lakóház, udvar megjelölésű ingatlan, melyet a hagyatéki eljárásban eljárt közjegyző - eredménytelen hirdetményi felhívást követően - ismert örökös hiányában a IV. r. alperes részére adott át. Az ingatlanra a IV. r. alperes tulajdonjoga és a B. Nagyközségi Tanács VB kezelői joga nyert az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzést. Az 1990. évi LXV. törvény alapján az ingatlan tulajdonjogát az I. r. alperes szerezte meg, majd azt az 1992. október 1-jén megtartott árverésen 3 670 000 forint vételár ellenében a II. és III. r. alperes részére ruházta át. A földhivatal 1992. november 12-én kelt 38 586/1992. számú határozatával a II-III. r. alperes tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte.

A II-III. r. alperesek az ingatlanon lévő lakóházat lebontva az ingatlanon közművesített új felépítményt létesítettek.

A felperesek 1998. őszén jelentették be öröklési igényüket az I. és IV. r. alpereseknek, majd keresetükben örökösi minőségük megállapítását és - a II-III. r. alperes ingatlan-nyilvántartásban bízva jóhiszemű ellenérték fejében szerzett tulajdonjogára figyelemmel - az I. és IV. r. alpereseket az ingatlan 3 664 471 forint ellenértékének és az összeg 1992. október 20-tól járó törvényes kamatának az egyetemleges megfizetésére kérték kötelezni.

Az I. r. alperes eredeti jogszerzésre hivatkozva, a IV. r. alperes pedig álörökösi minőségét elismerve azért kérte a kereset elutasítását, mert az ingatlanért ellenértéket nem kapott. Mindkét alperes hivatkozott a felperesek kötelmi követelésének elévülésére is.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Ítélete indokolása szerint a felperesek igénye öröklési és tulajdoni igénynek minősül, és annak következtében, hogy az ingatlan-nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében jóhiszemű szerzővel szemben tulajdoni igényük nem foghat helyt, az ellenértékre vonatkozó követelésük nem évült el. A IV. r. alperes jóhiszemű álörökös, azonban az ingatlan a birtokába ténylegesen nem került, ezért a Ptk. 679. §-a alapján az ingatlan ellenértékéért felelőssége nem áll fenn. Az I. r. alperes az ingatlan tulajdonjogához eredeti szerzésmóddal jutott, ezért vele szemben a felperesek követelése ugyancsak alaptalan.

Az I. r. felperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta és kötelezte a IV. r. alperest, hogy fizessen meg az I. r. felperesnek 15 nap alatt 1 221 490 forintot és annak 1992. október 20-tól 2001. december 31-ig évi 20%-os, 2002. január 1-jétől a kifizetésig járó a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott késedelmi kamatát, amely a 2002-2003. években 11%. Mellőzte az I. r. felperesnek a IV. r. alperes javára történő perköltség fizetési kötelezettségét, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta és rendelkezett a másodfokú perköltség megfizetése tárgyában.

A másodfokú bíróság ítélete indokolásában - a BH 1978. évi 378. számú eseti döntésében kifejtett jogelvekre utalással - egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a perbeli öröklési igény dologi jellegű, amely nem évült el. A megtérítési igényre vonatkozóan az elsőfokú bíróság jogi álláspontját azonban csak részben osztotta. A másodfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy az alperesi oldalon történt tulajdoni változások az I. r. felperes öröklési igényét nem érintik, jogviszony azonban csak az I. r. felperes és az álörökös IV. r. alperes között áll fenn, ugyanakkor nem teremt jogviszonyt az I. r. felperes és a I. r. alperes között az a körülmény, hogy jogszabály alapján az ingatlan tulajdonjogát utóbb az önkormányzat szerezte meg. A Ptk. 679. §-ának (2) bekezdésében foglaltak a másodfokú bíróság álláspontja szerint a hagyatéki hitelezői igényekre vonatkoznak, ezért a jogvita eldöntése során annak a ténynek nincs jelentősége, hogy a hagyatéki vagyon nem került az álörökös IV. r. alperes birtokába. Mindezekre tekintettel a IV. r. alperest az I. r. felperest megillető örökrészhez igazodóan marasztalta azzal, hogy az a körülmény, hogy a tulajdonjog átszállása következtében a jogalap nélküli gazdagodás esetleg az I. r. alperesnél következett be, az I. és IV. r. alperesek belső jogviszonyára tartozik és annak vizsgálata a per kereteit meghaladja.

A jogerős ítélet ellen a IV. r. alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyása iránt. Álláspontja szerint a IV. r. alperes megtérítési kötelezettsége nem áll fenn, egyebekben pedig az I. r. felperes követelése elévült. A felülvizsgálati kérelem részletesen kifejtett indokai szerint a jogvita elbírálásánál a jogerős ítéletben hivatkozott eseti döntés nem alkalmazható, mert ott származékos jogszerzésről ráépítésről van szó és a jóhiszemű harmadik személy valóban nem tulajdonostól szerzett, ami a perbeli esetben nem áll fenn. Ugyanakkor hivatkozott a BH 1980. évi 479. számú eseti döntésében foglalt azon jogelvre, hogy a dolog visszaszolgáltatására irányuló igény akkor alakul át pénzköveteléssé, amikor a visszaszolgáltatás lehetetlenné válik. Erre a kötelmi igényre pedig az elévülés szabályai vonatkoznak. Érvelt azzal is, hogy a jogvita elbírálása során a Ptk. 120. §-ának (1) bekezdésében foglaltak analóg módon alkalmazandók. Az I. r. alperes jóhiszemű szerzőnek minősül, eredeti szerzéssel szerzett tulajdonjogot az önkormányzati törvény alapján, ezért az I. r. felperes tulajdonával szemben csak az I. r. alperes tulajdona ismerhető el. Álláspontja szerint téves a jogerős ítélet abban is, hogy jogviszony a felperes és az M. Á. között jött létre és az elszámolás az I. és IV. r. alperesek belső jogviszonyára tartozik. Érvelése szerint az álörökös felelőssége - miként azt a BH 1987. évi 314. számú jogeset is tartalmazza - a Ptk. 193. és 195. §-ain alapul. Az I. r. felperesnek ezért azzal szemben kell igényt érvényesíteni, akinek a dolog ténylegesen a birtokában van, ez pedig nem a IV. r. alperes. Álláspontja szerint jogviszony az I. r. felperes és az I. r. alperes között van, mert hozzá került az ingatlan vételára is, így ő köteles elszámolni az I. r. felperes felé. Hivatkozott arra is, hogy a jogerős ítélet figyelmen kívül hagyta az 1991. évi XXXIII. törvény 36. § (2) bekezdésében foglaltakat, amely az önkormányzat speciális felelősségét állapítja meg, és mindez megelőzi az egyéb felelősségi szabályokat.

Az I. r. felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.

A felülvizsgálati kérelem alaptalan.

1. A per tárgyát képező igény öröklési jogi igénynek minősül. Az öröklési jogi igények körében az elévülés szempontjából különbséget kell tenni tulajdoni jellegű és kötelmi jellegű öröklési igények között. A Ptk. 115. §-ának (1) bekezdése értelmében a tulajdoni igények nem évülnek el. Ilyennek minősül az állagöröklésre, a dologi hagyományra vonatkozó igény. Ezzel szemben öt éves elévülés alá esik a kötelesrész, a kötelmi hagyomány stb., mert ezek az igények kötelmi jellegű alappal rendelkeznek (BH 1967/5334., PJD.III. 23. sz. jogeset).