3551/2021. (XII. 22.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Debreceni ítélőtábla Bhar.IV.3/2021/7. számú végzése alaptörvény-elleneségének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselőjén (dr. Ludmán Zsolt ügyvéd) keresztül az Abtv. 27. § alapján előterjesztett alkotmányjogi panaszában kérte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Debreceni Ítélőtábla Bhar.IV.3/2021/7. számú végzésének (és erre tekintettel a Nyíregyházi Törvényszék 1.Bf.252/2020/7. számú végzésnek) az alaptörvény-ellenességét, mivel az az indítvány szerint a hivatkozott végzés sérti az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdését, II. cikkét, VI. cikkét valamint IX. cikk (4) bekezdését.
[2] 1.1. A panasz alapjául szolgáló ügy tényállása szerint az indítványozó 2019. október 16-án feljelentést tett a Vásárosnaményi Rendőrkapitányságon az alapügy vádlottjával szemben arra hivatkozással, hogy a vádlott 2019. október 11-13. között, a Tiszakerecsenyben tartott önkormányzati választás kampányidőszakában, szórólapokat juttatott el a lakosokhoz, amelyben az indítványozót (mint akkori polgármestert) súlyos jogszabálysértéssel rágalmazta meg.
[3] A vádlott 2012 óta a tiszakerecsenyi polgármesteri hivatalban dolgozott mint pénzügyi ügyintéző. A 2019-es önkormányzati választásokon az indítványozó kihívójaként indult a polgármesterválasztáson. Az alapügyben kifogásolt szórólapon az akkor hivatalban lévő polgármester (az indítványozó) korábbi választásokon tett ígéreteit, valamint polgármesteri tevékenységét elemezte. Ebben olyan állításokat tett miszerint az önkormányzat mindent az indítványozó által üzemeltetett boltban vásárolt meg (olyan dolgokat is, amelyre valójában nem is volt szükség), önkényesen döntött arról ki vehet részt a közmunkaprogramban, vagy épp, hogy a közösségi terek zárva vannak, és egyes termeket a helyi lakosok is csak jelentős összegeket fizetve vehetnek igénybe. A választáson a helyi lakosok a vádlottat választották meg polgármesternek (mindösszesen 6 szavazat különbséggel).
[4] Az ügyben első fokon a Vásárosnaményi Járásbíróság (a továbbiakban: elsőfokú bíróság) járt el, aki a vádlottat bűnösnek mondta ki rágalmazás vétségében, és ezért őt 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet indokolása szerint a vádlott állításai a hivatali hatalommal visszaélés fogalmi körébe tartoztak, az abban foglalt állításokat pedig több hivatali dolgozó (így pl. a jegyző), és egyéb bizonyíték is tényszerűen cáfolta. Ez alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a vádlott állításai tényszerűen nem voltak igazak, így a vádlott cselekménye jogellenes volt. A valótlan tényállítások pedig nem élvezik a véleménynyilvánítás szabadságának oltalmát, ezért a vádlott elkövette a rágalmazás vétségét.
[5] 1.2. A vádlott (felmentésért) és az indítványozó (súlyosításért) is fellebbezéssel élt az elsőfokú ítélettel szemben a Nyíregyházi Törvényszékhez (a továbbiakban: másodfokú bíróság), amely az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a vádlottat a rágalmazás vétsége alól felmentette. A vádlott fellebbezésében elsősorban arra hivatkozott, hogy cselekménye a választási kampány keretei között értékelhető, és e tekintetben élvezi a véleménynyilvánítás szabadságát. Az indítványozónak mint hivatalban lévő polgármesternek pedig nagyobb tűrési kötelezettsége volt az őt ért kritikákkal szemben.
[6] A másodfokú bíróság (amellett, hogy megállapította, hogy az elsőfokú bíróság számos eljárási szabályszegést is elkövetett) végzésben arra a következtetésre jutott, hogy a vádlott nem követte el a rágalmazás vétségét, mivel a vádlott által megfogalmazott állítások a véleménynyilvánítás szabadságának keretei között maradtak. Ennek során a másodfokú bíróság figyelembe vette, hogy az állítások egy választási kampányban hangzottak el, ahol a közügyek szabad vitatásnak joga még erőteljesebben érvényesül, ráadásul az megfogalmazott kijelentések az indítványozó 5 évvel korábbi választási ígéreteit kérték számon. A másodfokú bíróság az Alkotmánybíróság gyakorlatát is mérvadónak tekintette, és az alapján a közmegbízatását töltő indítványozóval szemben tett állítások nem minősültek tényállításnak, a kijelentések emellett gyalázkodónak sem voltak tekinthetők. Az alkotmánybírósági gyakorlat szerint pedig a közügyek szabad vitatása szükségszerűen együtt jár az akár éleshangú vagy túlzott kritikákkal is, amelyekkel szemben helye van a cáfolatnak is.
[7] 1.3. Az indítványozó a másodfokú bíróság végzésével szemben fellebbezéssel élt a Debreceni ítélőtáblához (a továbbiakban: harmadfokú bíróság), amely végzésével a másodfokú bíróság végzését helybenhagyta. A harmadfokú bíróság is hasonló következtetésekre jutott a vádlott állításaival kapcsolatban, mint a másodfokú bíróság, és az alkotmánybírósági gyakorlat alapján megerősítette a másodfokú bíróság érvelését.
[8] 1.4. Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz. Alkotmányjogi panaszában kérte a harmadfokú bíróság (és erre tekintettel a másodfokú bíróság) végzésének megsemmisítését, mivel álláspontja szerint a végzés sérti az Alaptörvény több rendelkezését. Az alkotmányjogi panasz indokolása szerint a harmad- és másodfokú bíróság téves következtetéseket vont le az Alkotmánybíróság gyakorlatából. Véleménye szerint a vádlott állításai tényállításnak minősültek, emellett pedig a kifogásolt bírósági végzések nem végezték el a véleménynyilvánítás szabadságának az emberi méltósággal és a jóhírnévhez való joggal történő összevetését sem [Alaptörvény IX. cikk (4) bekezdés]. Ezáltal pedig azt sem vették figyelembe, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága a valótlan tényállításokra nem terjed ki. Ezt álláspontja szerint a kampányidőszakban elhangzott közlésekre is alkalmazni kell. Azt sem vette figyelembe a kifogásolt végzés, hogy mind a vádlott, mind pedig az indítványozó aktív szereplője volt a kampányidőszaknak, a bíróságok döntései már ezért sem lehetnek alkotmányosak. A vádlott szórólapja véleménye szerint a választási eljárásról szóló törvénnyel sem volt összhangban, hiszen nem támogatta, hanem kifejezetten rombolta a választási eljárás demokratikus voltát. Álláspontja szerint ezért a vádlott állításai megvalósították a rágalmazás vétségét.
[9] 2. Az Abtv. 56. §-a alapján az Alkotmánybíróság először az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának kérdésében dönt, ennek során mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának feltételeit. A befogadás visszautasítása esetén a tanács rövidített indokolással ellátott végzést hoz, amelyben megjelöli a visszautasítás indokát.
[10] Az Alkotmánybíróság az Abtv. 50. § (1) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján tanácsban járt el, és az indítványozó panaszának vizsgálata alapján azt állapította meg, hogy az alkotmányjogi panasz az alábbi okok miatt nem fogadható be.
[11] 2.1. Az indítványozó az Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panaszában a harmad- és a másodfokú bíróságok végzéseinek alaptörvény-ellenességét az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdésének, a II. cikknek, a VI. cikkének, továbbá a IX. cikk (4) bekezdésének sérelmére alapozta. Az Abtv. 27. §-a alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti vagy hatáskörét az Alaptörvénybe ütközően korlátozza, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
[12] 2.2. A harmadfokú bíróság végzése ellen nincs helye fellebbezésnek, az Abtv. 27. §-a szerinti indítvány tehát e tekintetben megfelel a törvényi feltételeknek.
[13] Jelen ügyben az alkotmányjogi panaszt az alapul szolgáló bírósági eljárás sértettje nyújtotta be az alapügyet érdemben lezáró bírósági végzéssel szemben, így az indítványozó érintettnek tekinthető, tehát jogosult volt az alkotmányjogi panasz előterjesztésére.
[14] A fentiek mellett megállapítható, hogy az indítványozó az Abtv. 30. § (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül terjesztette elő az indítványát.
[15] 2.3. Az indítványozó indítványában hivatkozott az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdésének a sérelmére is. Alaptörvény I. cikk (1) bekezdésével összefüggésben az Alkotmánybíróság az alábbiakat hangsúlyozza: az Alaptörvény vonatkozó rendelkezése az állam kötelezettségét határozza meg az alapjogok védelme és biztosítása érdekében, így közvetlenül ezen rendelkezés vonatkozásában sincs helye alkotmányjogi panasz benyújtásának (legutóbb lásd: 3002/2020. (II. 4.) AB határozat, Indokolás [22]).
[16] Az indítványozó az Alaptörvény IX. cikk (4) bekezdésére is hivatkozott alkotmányjogi panaszában, amely szerint "a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére". Ez a rendelkezés azonban nem önálló alapjogot állapít meg, hanem a véleménynyilvánítás szabadságának határát jelöli ki, így az indítványozó erre sem alapíthatta alapjogi sérelmet (lásd ezzel egyezően: 3294/2020. (VII. 17.) AB végzés, Indokolás [19]).
[17] 2.4. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában az Alaptörvény a II. cikkének a sérelmét is állította. Ezen alaptörvényi rendelkezés kapcsán az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében támasztott - a határozott kérelemre vonatkozó - törvényi feltételeknek, ugyanis ezen alaptörvényi rendelkezés vonatkozásában az indítványozó nem adott elő (az érintett alapjogokra nézve önálló) alkotmányjogilag értékelhető érvelést (sőt tulajdonképpen semmilyen érvelést) az ügye vonatkozásában.
[18] Mindezekre tekintettel megállapítható, hogy az indítvány az Alaptörvény II. cikke tekintetében nem felel meg a határozott kérelemre vonatkozó követelményeknek, mivel - az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint - az indokolás hiánya (lásd többek között: 3058/2016. (III. 22.) AB végzés, Indokolás [11]; 3245/2016. (XI. 28.) AB végzés, Indokolás [10], [13]) az ügy érdemi elbírálásának akadálya.
[19] 2.5. Az alkotmányjogi panasz az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése tekintetében megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében támasztott - a határozott kérelemre vonatkozó - törvényi feltételeknek. Az indítvány megjelölte az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést [Abtv. 51. § (1) bekezdés és 52. § (1b) bekezdés a) pont], az Abtv. 27. §-ában foglalt hatáskörben kérve az Alkotmánybíróság eljárását. Az indítványozó megjelölte továbbá az Alkotmánybíróság által vizsgálandó bírói döntést [Abtv. 52. § (1b) bekezdés c) pont] és az Alaptörvény sérelmet szenvedett rendelkezését [Abtv. 52. § (1b) bekezdés d) pont]. Az indítvány benyújtását részletesen indokolta, kifejtve az Alaptörvényben foglalt jog sérelmének mibenlétét [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont]. Az indítványozó kifejezett kérelmet fogalmazott meg a bírói döntés megsemmisítésére nézve [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pont].
[20] Az Abtv. 29. §-ában meghatározottak szerint az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának azonban további feltétele, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását (erről elsőként lásd: 3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30]).
[21] Jelen ügyben az indítványozó arra hivatkozott, hogy a támadott bírósági végzések tévesen ítélték meg a véleménynyilvánítás szabadságának a határait a választási kampányidőszakban, és ezzel megsértették a jóhírnévhez való jogát. Az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a közelmúltban több döntésében is foglalkozott a véleménynyilvánítás szabadságának a határaival választási kampányidőszakban (lásd többek között: 3107/2018. (IV. 9.) AB határozat, vagy épp a 3217/2020. (VI. 19.) AB határozat). Ezen döntéseiben az Alkotmánybíróság pontosan meghatározta azon szempontokat, amelyek figyelembe vétele elengedhetetlen a választási kampányidőszakokban. Erre tekintettel jelen ügy tekintetében megállapítható, hogy a támadott bírósági végzések nem vetik fel sem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét, sem pedig olyan alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, amelyre az Alkotmánybíróság korábban már ne adott volna választ.
[22] 2.6. A fentieken túlmenően az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az Alaptörvény nem biztosít jogot a sértettnek a büntetőeljárás lefolytatására vagy a terhelt büntetőjogi szankcionálására. "A bűncselekmény elkövetése esetén az állami büntető igény érvényesítése és az elkövető megbüntetése ugyanis nem a sértettet, hanem az államot illeti. A büntető igény érvényesítése tehát állami feladat, így sem a sértettnek, sem más harmadik személynek nincs alkotmányos alapjoga a büntető igény érvényesítésének kikényszerítésére és az elkövető megbüntetésére." (Az Alkotmány hatálya alatti gyakorlatot megerősíti: 3014/2013. (I. 28.) AB végzés, Indokolás [4]) Az indítványozó tehát nem hivatkozott olyan alapjogának sérelmére, amely az Abtv. 27. §-a szerinti panasz alapja lehetne.
[23] 3. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján, figyelemmel az Abtv. 56. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakra, az alkotmányjogi panaszt visszautasította.
Budapest, 2021. november 30.
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető, előadó alkotmánybíró
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Handó Tünde alkotmánybíró helyett
Dr. Márki Zoltán s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Pokol Béla alkotmánybíró helyett
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/2741/2021.