BH 2020.10.316 Az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének megállapításához elengedhetetlen annak tisztázása, hogy a védett tulajdonság és az állított hátrány között az oksági kapcsolat fennáll-e, ennek hiányában marasztalásra nem kerülhet sor [2003. évi CXXV. tv. (Ebktv.) 5. §, 8. §, 14. § (1) bekezdés, 19. § (1), (2) bekezdés].

A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes mint munkáltató és a perben nem álló O. I.-né (a továbbiakban: Kérelmező) között 2016. augusztus 8. napján közfoglalkoztatási szerződés jött létre segédmunkás munkakörben történő foglalkoztatásra. Ezt követően további szerződések alapján a Kérelmező továbbfoglalkoztatására került sor, utoljára a megállapodás 2018. március 1. napjától 2018. június 30. napjáig terjedő időre jött létre. Ezen közfoglalkoztatás keretében a Kérelmező a komlói piacon és környékén, majd a későbbiekben a Városház téren látott el köztisztasági feladatokat 6 óra és 14 óra közötti munkaidőben. A Kérelmező cukorbeteg, amelyre figyelemmel napi kétszer, reggel illetőleg az esti órákban inzulint kell beadnia.

[2] A felperes 2018. április 5-én ellenőrzést tartott, amelynek során a Kérelmezőt figyelmeztetésben részesítette, mivel 11 óra 40 perckor nem tartózkodott a munkaterületen. Ezt követően a felperes 2018. április 10. napján a 7 óra 40 perckor tartott munkaügyi ellenőrzés eredményeként a Kérelmezőt a munkavégzési területről történő távolléte miatt ismételt írásbeli figyelmeztetésben részesítette, valamint a közfoglalkoztatási jogviszonyát azonnali hatállyal megszüntette.

[3] A Kérelmező 2018. május 7. napján az alperesnél terjesztett elő kérelmet, sérelmezve, hogy a közfoglalkoztatási munkaviszonya megszüntetésére az egészségügyi állapotával összefüggő okból került sor, ezért a felperes megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. A Kérelmező a munkaviszonyának jogellenes megszüntetése miatt munkaügyi pert is kezdeményezett.

[4] Az alperes az eljárás megindítását követően a feleket nyilatkozattételre hívta fel, majd eljárását a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon folyamatban lévő munkaügyi per jogerős befejezéséig felfüggesztette.

[5] Az alperes a 2019. május 7. napján kelt EBH/HJF/133/14/2019. számú határozatában megállapította, hogy a felperes mint munkáltató a Kérelmezővel szemben megsértette az egyenlő bánásmód követelményét és egészségi állapoton alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósított meg. Egyidejűleg megtiltotta a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását. Indokolásában az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 5. § d) pontjában, 8. § h) pontjában, 14. § (1) bekezdés a) pontjában, 15. § (1)-(3) bekezdéseiben, 17. §-ában, 19. § (1)-(2) bekezdéseiben, 21. § c) pontjában és 22. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra hivatkozott. Leszögezte, hogy döntésénél a Pécsi Törvényszék 1.Mf.20.821/2018/4. számú ítéletével jóváhagyott Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 3.M.95/2018/11. számú ítéletében (a továbbiakban: munkaügyi bíróság ítélete) rögzített tényállást tekintette irányadónak. Kifejtette, hogy a rendelkezésre álló orvosi dokumentáció alapján a Kérelmező egészségi állapota miatt rendelkezik védett tulajdonsággal, amelyről a felperesi munkáltató, illetőleg a Kérelmező mindenkori közvetlen felettese tudomással bírt. Azt is tényként állapította meg, hogy a Kérelmező számára a felettese engedélyezte az inzulin otthon történő beadását, erre figyelemmel fennáll az okozati összefüggés a Kérelmező betegsége és aközött, hogy a felperes a Kérelmezőt - az inzulin beadása miatt a munkaterületről történő távollétére tekintettel - 2018. április 10. napján figyelmeztetésben részesítette, majd közfoglalkoztatási jogviszonyát azonnali hatállyal megszüntette.

[6] Álláspontja szerint a felperes az egyenlő bánásmód megsértését érdemben nem tudta cáfolni, mivel a hátrányos megkülönböztetést a munkakörülmény természete nem indokolta. A Kérelmező egészségi állapotára tekintettel orvosi utasítás alapján volt kénytelen az inzulint az otthonában beadni, és emiatt a felperes által alkalmazott hátrány nem tekinthető meghatározott szakmai feltételre alapított megkülönböztetésnek sem. Miután a sérelmezett intézkedés (az azonnali hatályú felmondás) a Kérelmező cukorbetegségével, azaz a védett tulajdonságával ok-okozati összefüggésben állt, ezen intézkedéssel a felperes közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott.

A kereseti kérelem és az alperes védirata

[7] A felperes keresetében az alperes határozatának megsemmisítését kérte.

[9] Az alperes a védiratában a határozatában foglalt indokait fenntartva a felperes keresetének elutasítását kérte.

Az elsőfokú ítélet

[10] Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy a Kérelmező védett tulajdonságának fennállása, valamint a felperes közfoglalkoztatási jogviszonyának megszüntetése révén a Kérelmezővel szemben alkalmazott hátrányos intézkedés tényként volt megállapítható. Mindezek figyelembevételével az Ebktv. 19. § (1) bekezdés a)-b) pontja alapján a Kérelmező a valószínűsítési kötelezettségét teljesítette, ezért a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a valószínűsített körülmények a Kérelmezőnél nem állnak fenn, illetve ha fennállnak, ettől függetlenül az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta, illetőleg az adott jogviszony tekintetében azt nem volt köteles megtartani.

[11] Hangsúlyozta, hogy a felperes a keresetében csak állította, de nem adta részletes indokát, hogy mely körülmények alapján és milyen logikai összefüggés mentén lehet következtetni arra, hogy az elbocsátásnak nem a Kérelmező védett tulajdonsága volt az oka. A felperes az Ebktv. 22. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakat nem igazolta és nem bizonyította. Megítélése szerint a felperes kereseti érvelése több okból ellentmondásokkal terhes és inkoherens volt, mert egyrészt vitatta a munkahelyi körülmények okán az inzulin otthon történő beadásának szükségességét, ugyanakkor azt is állította, hogy engedélyezte az inzulin otthon történő beadását, és ezért az egyenlő bánásmódot nem sértette meg. Ezzel lényegében elismerte az otthon történő beadás indokoltságát. A felperes állította azt is, hogy az alperes a munkaügyi bíróság ítéletét tévesen értelmezte, de arra is utalt, hogy azt nem kellett volna figyelembe vennie, mely előadások szintén ellentmondásban álltak egymással.

[12] Kifejtette, hogy az orvosi igazolás alapján nem volt megkérdőjelezhető az inzulin otthon történő beadásának indokoltsága, amely kifejezetten előírta e célból a reggeli munkavégzés alóli felmentést. A munkakörülményekből adódóan az inzulin otthon történő beadása indokoltságának, illetőleg a felperes erre vonatkozó engedélyének nem volt döntő jelentősége, mivel a hátrányos megkülönböztetés megállapítására nem ez alapján, hanem a távolléttel összefüggésben alkalmazott szankció miatt került sor.

[13] Az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy az alperes az Ebktv. 15/A. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a munkaügyi per elbírálásáig az eljárását jogszerűen függesztette fel, amely döntés ellen a felperes nem fellebbezett. A munkaügyi bíróság a döntését a kettős szankció tilalmára alapította, az egyenlő bánásmód kérdését érdemben nem vizsgálta, azonban a felvett bizonyítás eredményeként olyan megállapításokat tett, amelyek e kérdést is érintették, és amelyet az alperes az eljárása során jogszerűen vett figyelembe, tekintettel a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 6. §-ában és a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 85. § (2) bekezdésében foglaltakra is.