881/B/1991. AB határozat

a tervszerű devizagazdálkodásról szóló 1974. évi 1. törvényerejű rendelet 6. § (1) bekezdés d) pontja alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot.

Az Alkotmánybíróság a tervszerű devizagazdálkodásról szóló 1974. évi 1. törvényerejű rendelet 6. § (1) bekezdés d) pontja alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt és e rendelkezés megsemmisítése iránti kérelmet elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

A tervszerű devizagazdálkodásról szóló törvényerejű rendeletnek az indítványozó által támadott 6. § (1) bekezdés d) pontja úgy rendelkezik, hogy csak devizahatósági engedéllyel szabad belföldi által külföldön, illetve a külföldi által belföldön vállalatot létesíteni, illetve vállalati érdekeltséget szerezni. Az indítványozó álláspontja szerint a hivatkozott jogszabályhely sérti az Alkotmány 9. § (2) bekezdését, amelynek értelmében a Magyar Köztáraság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát, s ezért az alkotmányellenes.

Az indítványozó kifogásolta továbbá azt is, hogy a devizagazdálkodásról szóló törvényerejű rendelet végrehajtása tárgyában kiadott 1/1974. (I. 17.) PM rendelet 10/A. § (2) bekezdése a külföldi javára a korlátozás alól kivételt teremt. Eszerint ugyanis a külföldi által külföldi részvétellel működő társaság alapításához, ilyen társasági érdekeltség megszerzéséhez nem kell devizahatósági engedély.

A külföldi illetőleg a belföldi vállalkozók jogainak ilyen eltérő szabályozása az indítványozó véleménye szerint sérti az Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdésében megfogalmazott diszkrimináció tilalmát, a minden helyzetre kiterjedő jog- és esélyegyenlőséget. Kérte ezért a sérelmezett korlátozó rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését.

II.

Az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozatlannak találta.

1. Az Alkotmánybíróság döntésének meghozatalakor először azt vizsgálta, hogy az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében írt, a vállalkozás jogát és szabadságát garantáló alkotmányos rendelkezésből nem következik-e a támadott korlátozó szabályozás alkotmányellenessége.

Az Alkotmány 9. §-a szerint Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amely a különböző tulajdonformák egyenragúságának, valamint a vállalkozás és verseny szabadságának alkotmányosan elismert elve alapján működik. A vállalkozás szabadsága és a vállalkozáshoz való jog tehát a piacgazdaság egyik lényeges eleme, amelynek alapjogi státusából következik, hogy korlátozása ellen nemcsak az Alkotmány 9. § (2) bekezdése nyújt védelmet, ha ti. a jogszabályi korlátozás nem a piacgazdaság előmozdítását, kiegészítését szolgálja, hanem az Alkotmány 8. § (2) bekezdése alapján az - lényeges tartalmát tekintve - még törvényhozási úton is korlátozhatatlan. A vállalkozás jogának alapjogi minőségéből tehát az következik, hogy az csak akkor és annyiban korlátozható, amikor és amennyiben a korlátozás végső eszközének fennállnak az alkotmányos indokai.

2. Az Alkotmánybíróság azonban rámutat arra, hogy a vállalkozáshoz való jog törvényi korlátozását csaknem valamennyi piacgazdaság ismeri. Számos külföldi országban maga az alkotmány fogalmaz meg különböző korlátokat. Így például az olasz alkotmány 41. §-a szerint a magánkezdeményezés és a vállalkozás szabadsága nem kerülhet ellentétbe a társadalmi hasznosság alkotmányos követelményével. A görög alkotmány 78. §-a pedig kifejezetten megengedi a vállalkozás szabadságát korlátozó rendszabályok kiadását az ország valutahelyzetének biztosítása érdekében. Ilyen korlátozó tartalmú rendelkezésnek minősül a magyar Alkotmány 10. § (2) bekezdése, amely kimondja, hogy az állam kizárólagos gazdasági tevékenységének körét törvény határozza meg. Ebből következik, hogy van, és alkotmányosan megengedett olyan gazdálkodás, vállalkozói szféra, amelynek folytatására kizárólag az állam jogosult. Az Alkotmánybíróság - más összefüggésben - egyébként már többször rámutatott arra, hogy az Alkotmány 8. § (2) bekezdése is eleve teret enged az alkotmányos alapjogok korlátozásának, ha a korlátozás nem az alapjog érinthetetlen lényegére vonatkozik.

3. A külföldön történő beruházásnak devizahatósági engedélyhez kötése a vállalkozás szabadságának és az ahhoz való jognak kétségtelen korlátozását jelenti.

Az ilyenfajta jogi korlátozások más államok gyakorlatában sem ismeretlenek. A belföldi fizetőeszköz konvertibilitásának hiánya ugyanis - nemzetgazdasági érdekből - a valutakiáramlás állami ellenőrzésével, korlátozásával jár.

A hatályos magyar devizajogszabályok értelmében a devizagazdálkodás állami monopólium, amelyet az állam a devizahatóság és a devizagazdálkodási szervek útján gyakorol. Ennek keretében az államnak jogában áll a devizagazdálkodást oly módon szabályozni, ahogy azt gazdaságpolitikai céljai elérése és a nemzetgazdaság érdekében jónak látja. Ahogy arra az Alkotmánybíróság 245/B/1990/5. AB határozatában rámutatott, a nemzetgazdaság szolgálatában az állam közhatalmát érvényesítve különféle korlátozásokat állapíthat meg. Ezekhez alkotmányos alapot nyújt az Alkotmány már idézett 10. § (2) bekezdése, amelynek figyelembevételével a devizagazdálkodás állami kizárólagossága, továbbá a devizaforgalom ellenőrzése és korlátozása nem alkotmányellenes.

4. Természetesen a devizagazdálkodás körében is köti a jogalkotót az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének az a rendelkezése, amely megtiltja, hogy alapvető jog lényeges tartalmát akár törvény is korlátozza. A belföldi külföldön való vállalkozási szabadságát engedélyhez kötő szabályozás azonban nem érinti a vállalkozás alkotmányos alapjogának és szabadságának korlátozhatatlan lényegét.

A korlátozás alkotmányosságának elbírálásánál az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatának megfelelően abból indult ki, hogy az elérni kivánt cél szempontjából a korlátozás elkerülhetetlen-e, és annak nagysága arányban áll-e a korlátozással elérni kivánt célkitűzésekkel.

A belföldiek külföldön való vállalkozásának ellenőrizetlenül szabaddá tételével az esetleg hirtelen bekövetkező és nagymértékű valutakiáramlás a nemzetgazdaság pénzügyi egyensúlyát, ezen keresztül pedig az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében deklarált piacgazdaság alapjait veszélyeztethetné. A valutakonvertibilitás hiánya tehát a korlátozás kényszerű oka, azt arányosan indokolja, így a korlátozás nem az alapjog érinthetetlen lényegére vonatkozik.

Az Alkotmánybíróság figyelembe vette a korlátozás terjedelmét is. A belföldiek külföldi befektetésének teljes tilalma természetesen közelebb állna a lényeges tartalom sérelméhez, mint az engedély, amely magának az alkotmányos alapjognak a lényeges tartalmára nem vonatkozik.

Minderre tekintettel ítélte úgy az Alkotmánybíróság, hogy a devizabelföldiek külföldi beruházásának devizahatósági engedélyhez kötése - ez idő szerint - a vállalkozáshoz való alapjog elkerülhetetlen és a szükséges mértéket meg nem haladó, arányos korlátozása, ezért a korlátozással szembeni alkotmányossági kifogás nem megalapozott.

III.

Az Alkotmánybíróság a továbbiakban azt vizsgálta, hogy a devizabelföldiek és a devizakülföldiek befektetésének eltérő szabályozása sérti-e az Alkotmánynak a diszkriminációt tiltó rendelkezését.

A hátrányos megkülönböztetés tilalma azt jelenti, hogy az állam az azonos típusú jogviszonyokon belül az alanyi jogok elosztását illetően - kellő súlyú alkotmányos indok hiányában - nem különböztethet az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében írt szempontok szerint. Nem minősül azonban megengedhetetlen megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás eltérő jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket. Az egyenlőség követelménye tehát a jog általi egyenlőként való kezelésre irányuló alkotmányos elv, amely az azonos (homogén) szabályozási körbe vont jogalanyoknak a jogokból való egyenlő részesedését védi.

A devizagazdálkodás szabályozásának szempontjait tekintve a devizabelföldiek és a devizakülföldiek a jogalanyok két eltérő csoportját alkotják, ezért nincs alkotmányos akadálya annak, hogy a jogalkotó e két csoportnak a befektetésekkel kapcsolatos jogviszonyait eltérő módon rendezze.

Igaz ugyan, hogy az indítvánnyal érintett jog a vállalkozás alkotmányos alapjogára és szabadságára vonatkozik. Ha azonban a törvényhozó bizonyos vállalkozási területekre, így különösen a pénz- és valutaforgalomra alkalmazhat és érvényesíthet korlátozásokat anélkül, hogy ezzel ez alapjog lényeges tartalmát érintené, akkor az egyenlőség vonatkozásában a korlátozásnak alkotmányos alapot adó szempontot kell a jogi szabályozással érintett homogén kört illetően meghatározónak tekinteni. Vagyis a megkülönböztetés tilalmának nem a vállalkozói körre, hanem - a vizsgált devizakorlátozó rendelkezések alkotmányosságára tekintettel -a devizajogszabályokban meghatározott homogén körökre kell vonatkoznia. Minthogy pedig a devizajogszabályok szerint belföldiek és külföldiek nem esnek azonos megítélés alá, a megkülönböztetés tilalmát ezekre az alanyi körökre nézve kell alkalmazni. Az egyenlő jogelosztás követelményének tehát eleget tesz a jogalkotó, ha a devizakülföldiek körére, valamint a devizabelföldiek részére azonos jogokat és kötelezettségeket ír elő, amely jogok és kötelezettségek a két kör tekintetében már - alkotmányos indokok alapján - különbözőek is lehetnek.

Minderre figyelemmel a devizabelföldiek vonatkozásában a külföldi befektetések tekintetében a devizahatósági engedély megszerzésének törvényi előírása - mivel a

belföldi vállalkozókat a szabályozás egyenlőként kezeli - nem sérti a diszkrimináció tilalmára vonatkozó alkotmányi rendelkezést. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az alaptalan indítványt elutasította.

Budapest, 1992. november 9.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Herczegh Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró