BH 2020.3.74 Megkülönböztető fény- és hangjelzést használó jármű vezetőjének figyelembe kell vennie, hogy a többi közlekedő észlelte-e a jelzést, továbbá hogy az akadálytalan továbbhaladását biztosítják-e. Amennyiben haladása során a kellő körültekintést tanúsítja, a baleset bekövetkezéséért felelőssége nem állapítható meg [1952. évi III. tv. (régi Pp.) 3. § (1) és (3) bek., 177. § (1) bek. 1/1975. KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 49. § (2) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] 2014. július 7-én megyei katasztrófavédelmi igazgatóság különleges tűzoltó szerkocsija megkülönböztető fény- és hangjelzés együttes használatával Gy.-n, a B. felüljáró irányából az I. út irányába haladt az M. út belső forgalmi sávjában. Az M. út és az N. J. út kereszteződésében az úttest forgalmának irányítására szolgáló fényjelző készülék piros fényjelzésén áthaladva összeütközött a T. utca irányából az M. út irányába, az N. J. úton közlekedő és a zöld fényjelzésen áthaladó, felperes által vezetett személygépkocsival. A felperes a baleset során életveszélyes sérüléseket szenvedett.

[2] Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt az ügyben büntetőeljárás indult, amelyben az ügyészség a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette. A felperes panaszát a Legfőbb Ügyészség elutasította.

[3] A tűzoltó jármű az alperesnél rendelkezett kötelező felelősségbiztosítási szerződéssel.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[4] A felperes keresetében 8 000 000 forint sérelemdíj és vagyoni kárai megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:519. és 6:520. §-a valamint a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) 49. § (2) bekezdése alapján. Állította, hogy az alperes biztosítottja által vezetett gépjármű okozta a balesetet. Álláspontja szerint a biztosított jármű vezetőjének a kereszteződéshez érve lassítania kellett volna, hiszen észlelhető volt számára, hogy a felperes gépjárműve a kereszteződésben, vagy annak közelében folyamatos mozgásban halad. Nem következtethetett az alperes biztosítottjának járművezetője a felperes lassítására vagy akár arra a szándékára, hogy el fogja engedni a tűzoltójárművet. Arra is hivatkozott, hogy az alperesi biztosított gépjármű sebessége objektíve nem volt alkalmas arra, hogy a jármű vezetője szükség esetén a járművet megállítsa, illetve annak sebességét hatásosan mérsékelje. Felróható vezetéstechnikai hibaként kérte figyelembe venni, hogy a tűzoltójármű nem olyan sebességgel közelítette meg a kereszteződést, ami adott esetben alkalmas lett volna arra, hogy a megkülönböztető jelzést nem észlelő jármű behaladása esetén is el tudja kerülni a balesetet.

[5] Az alperes a kereset elutasítását kérte mindkét gépjármű fokozott veszéllyel járó tevékenységére hivatkozva. A Ptk. 6:539. § (1) bekezdését kérte alkalmazni, azzal, hogy a felróhatóság arányában kell az egymásnak okozott kárt megtéríteni. Védekezése szerint a kereset csak akkor lehetne megalapozott, ha a felperes azt bizonyítja, hogy az alperes biztosítottjának gépjárművezetője felróhatóan okozott kárt, azaz közlekedési szabályt szegett meg oly módon, hogy az okozati összefüggésben áll a baleset bekövetkezésével. Ennek bizonyítása azonban a perben eredménytelen maradt.

Az első- és a másodfokú ítélet

[6] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A felperes büntetőeljárás során tett tanúvallomása, a perben tett személyes nyilatkozata, a kihallgatott tanúk vallomása, valamint a büntetőeljárás során kirendelt szakértő és a perben kirendelt igazságügyi szakértő véleményének értékelésével megállapította, hogy a baleset kizárólag a felperesnek felróható okból következett be, mert nem adott elsőbbséget a megkülönböztető jelzést használó gépjárműnek, és féktávolságon belül hajtott elé. Az alperes által előterjesztett magánszakértői véleményt nem találta alkalmasnak arra, hogy megingassa a büntetőeljárásban, illetve a perben kirendelt igazságügyi szakértői vélemények megalapozottságát. Úgy ítélte meg: az alperes biztosítottjának gépjárművezetőjét sem észlelési, sem cselekvési késedelem nem terheli, ezért az alperes nem köteles a felperest a baleset következtében ért károk megtérítésére.

[7] A felperes fellebbezése nyomán eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, egyetértve az elsőfokú bíróság érdemi döntésével és annak jogi indokaival is. Kifejtette, hogy a felperes kárigénye alaposnak akkor bizonyulhatott volna, ha a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 164. § (1) bekezdése alapján az alperes biztosítottjának gépjárművét vezető személy felróható magatartását, azaz a KRESZ 49. § (2) bekezdésébe ütköző szabályszegését bizonyítja. A perben beszerzett igazságügyi szakértői vélemény alapján azt állapította meg, hogy az alperesi biztosított jármű vezetője a felperes kereszteződésbe való behaladása előtt már reagált a veszélyhelyzetre, már akkor intenzív fékezésbe kezdett, amikor a felperes még nem volt a kereszteződésben. Amikor a tűzoltóautó vezetője a felperes kereszteződésbe való behaladását veszélyesnek ítélhette meg, a felperes már féktávolságon belül volt. A KRESZ 49. § (2) bekezdésében írt kötelezettség vizsgálata során kiemelt jelentőséget tulajdonított annak, hogy a felperes az előtte álló gépjárművet úgy kerülte ki, hogy bal kerekeivel a balra kanyarodó sáv záróvonalát érintette. Megállapította azt is, hogy a tűzoltóautó vezetőjének - látva, hogy a felperes előtt álló gépjármű az elsőbbséget megadja - nem kellett arra számítania, hogy a vele azonos sávban érkező felperes a balra kanyarodó sávot is igénybe véve az előtte álló gépjárművet ki fogja kerülni, és féktávolságon belül a kereszteződésbe hajt. Utalt arra, hogy a magánszakértői vélemény sem vonta kétségbe az igazságügyi szakértő által vizsgált adatokat, azonban abból nem tűnik ki, hogy a térfigyelőkamera-felvételeket a vélemény elkészítéséhez a magánszakértő felhasználta volna, vagy egyáltalán megtekintette volna. Úgy ítélte meg, a magánszakértői vélemény nem volt alkalmas arra, hogy a kirendelt szakértő véleményével kapcsolatban az elsőfokú bíróságban aggályokat keltsen, annak megállapításait elbizonytalanítsa, ezért az elsőfokú bíróság nem sértette meg a régi Pp. 182. § (3) bekezdését.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[8] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. A régi Pp. 3. § (1) bekezdése, a 177. § (1) bekezdése és a KRESZ 49. § (2) bekezdése megsértését állította.

[9] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.

A Kúria döntése és jogi indokai

[10] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozatlan.

[11] A felülvizsgálati kérelem tartalmából megállapítható, hogy a felperes az eljárt bíróságok bizonyítási teherről - a hangszakértő kirendelésének szükségességéről - történő tájékoztatása hiányát sérelmezte, azaz a régi Pp. 3. § (3) bekezdésében írtak megsértését állította. A Kúria e körben, valamint a régi Pp. 177. § (1) bekezdésére alapított érvelés tekintetében is azt állapította meg, hogy az eljárt bíróságok a bizonyítási teherről történt tájékoztatási kötelezettségüket nem sértették meg, mivel a per érdemi eldöntéséhez szükséges tényeket teljes körűen feltárták, azok rendelkezésre álltak, további szakértő kirendelésének szükségessége nem állt fenn.