EH 2010.2146 A dologi zálogkötelezett és a jogosult között - a személyes adós követelésének a biztosítására - létrejött jelzálogszerződés nem minősül a zálogkötelezett vagyonát terhelő olyan ingyenes juttatásnak, amely alapul szolgálhatna arra, hogy a hitelező a dologi zálogkötelezett (adós) elleni felszámolási eljárásra tekintettel, a Cstv. 40. § (1) bekezdésének b) pontja alapján a zálogszerződést sikerrel megtámadhassa [1991. évi XLIX. tv. 40. §, Ptk. 259. §].
A felülvizsgálati kérelem szempontjából irányadó tényállás szerint a VI. r. alperes mint hitelező a 2005. június 22-én kötött kölcsönszerződésben vállalta, hogy 450 000 000 Ft-nak megfelelő euro beruházási és 270 000 000 Ft forgóeszköz-hitelt nyújt az időközben felszámolás útján megszüntetett M. Rt. (korábban II. r. alperes) részére. A fenti kölcsönszerződés biztosítékaként a 2005. június 23-án kelt szerződéssel 5 200 000 euro erejéig keretbiztosítéki jelzálogjogot alapítottak a VI. r. alperes javára az V. r. alperes tulajdonában álló ingatlanokra.
A 2005. augusztus 22-én kelt kölcsönszerződéssel az I. r. alperes 1 000 000 000 Ft, rulírozó módon igénybe vehető, kötött felhasználású export-előfinanszírozási hitel folyósítását vállalta az M. Rt. részére. A hitel biztosítékaként az V. r. alperes a 2005. augusztus 22-én kötött jelzálogszerződéssel jelzálogjogot alapított az I. r. alperes javára a tulajdonában álló ingatlanokra. A jelzálogjogokat az illetékes földhivatal az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte.
Az adós részére a VI. r. alperes a kölcsönszerződés alapján 288 149 265 Ft beruházási; és 270 000 000 Ft forgóeszközhitelt, az I. r. alperes pedig több részletben összesen 440 000 000 Ft hitelt folyósított.
Az M. Rt.-t (volt II. r. alperest) felszámolási eljárás befejezését követően a cégbíróság a cégjegyzékből törölte. Az V. r. alperes ellen 2006. március 27-én felszámolás iránti kérelmet nyújtottak be, a megyei bíróság a 2006. május 23-án jogerőre emelkedett végzésével elrendelte a felszámolását. A felszámolási eljárásban az I. és VI. r. alperesek mint jelzálogjogosultak az általuk folyósított hitel erejéig hitelezői igényt jelentettek be.
A felperesek a módosított keresetükben elsődlegesen az V-VI. r. alperesek között 2005. június 23-án, továbbá az I. és V. r. alperesek között 2005. augusztus 22-én létrejött jelzálogszerződések relatív hatálytalanságának, másodlagosan érvénytelenségének megállapítását, a jelzálogjoggal terhelt ingatlanokra bejegyzett jelzálogjogok törlésének elrendelését és az alperesek ennek tűrésére való kötelezését kérték. Keresetüket az 1991. évi XLIX. évi (Cstv.) 40. §-a (1) bekezdésének b) pontjára, ezen belül az V. r. alperesi vagyont terhelő ingyenes kötelezettségvállalásra alapították. Arra hivatkoztak, hogy az V. r. alperes a felvett hitelekből nem részesült, azok nála semmilyen módon nem hasznosultak, így az V. r. alperes részéről a kötelezettségvállalás ingyenesen történt.
Az I. és VI. r. alperesek a kereset elutasítását kérték, az V. r. alperes a kereset teljesítését nem ellenezte.
Az I. r. alperes azzal védekezett, hogy a dologi kötelezettségvállalásnak - jelzálogjog alapításának - nem feltételei a zálogkötelezett részére ellenérték fizetése. Másrészt hivatkozott arra, hogy a hitel nyújtása az V. r. alperesnek is érdekében állt, továbbá az I. r. felperes mint az V. r. alperes tulajdonosa, a 2005. március 30-i taggyűlésen maga is támogatta az ingatlanok biztosítékként történő felajánlását az M. Rt. hitelének biztosítására.
Az V. r. alperes arra hivatkozott, hogy a hitelekből nem részesült, és az egyenes adós sem ellentételezte a jelzálog- kötelezettség részéről történő vállalását.
A VI. r. alperes előadta, hogy a jelzálogszerződés megkötésével nem vonták el a felperesek kielégítési alapját, ezért a keresetük alaptalan.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította. Az ítélőtábla részítéletével a jelzálogszerződések érvénytelenségére és az eredeti állapot helyreállítására irányuló kereset elutasítását tartalmazó elsőfokú ítéleti rendelkezést hatályon kívül helyezte és ebben a keretben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletében a jelzálogszerződések érvénytelenségét megállapította és elrendelte az eredeti állapot helyreállítását, a perbe hozott zálogjogoknak ingatlan-nyilvántartásból való törlését, valamint az I. és VI. r. alpereseket mindezek tűrésére kötelezte. A jelzálogszerződéseket a zálogkötelezett V. r. alperes vonatkozásában ingyenes kötelezettségvállalásnak minősítette, ez okból a másodlagos keresetben a felperesek által állított értékaránytalanságot nem vizsgálta, a szerződés hatálytalanságának megállapítása iránt előterjesztett kerestet elutasította.
Az ítélőtábla az I. és a VI. r. alperesek fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintve, fellebbezett rendelkezését megváltoztatta és a keresetet elutasította. A megismételt eljárásban a másodfokú bíróságnak az volt a jogi álláspontja, hogy a hitelező a dologi adós részére nem nyújt a kötelezettségvállalás fejében ellenszolgáltatást, ezért e relációban a jelzálogkötelezettség elvállalása valóban ingyenes jogügyletnek tekintendő. A jelzálokötelezettség elvállalása kapcsán azonban a személyes kötelezett és a dologi adós ún. háttérmegállapodást köt, a dologi adós tud arról, hogy a személyi adós olyan visszterhes szerződést köt, amelynek biztosítékát a dologi adós nyújtja. A visszteher az adósnak nyújtott pénzszolgáltatás. A jelzálog járulékos jellege folytán nem választható el a főkötelezettségtől, annak jogi sorsában osztozik, ezért a főkötelem visszterhessége következtében a zálogszerződés is visszterhes kötelezettségnek tekintendő. Az ingyenesség valójában csak a személyes kötelezett és a dologi adós viszonylatában állhat fenn, ami a hitelező és a zálogkötelezett jogviszonyában nem bír jogi relevanciával. Utalt a Cstv. 2000. évi CXXXVII. törvény 3. §-ával módosított 57. §-a (1) bekezdésének b) pontjára, amely azt a követelést is privilegizált besorolásúnak minősítette, amely kizárólag a zálogtárgyból történő kielégítés tűrésére irányul. A hozzá fűzött indokolás szerint ez esetben a zálogszerződés fedezetelvonó jellegét vizsgálni nem kell. Csupán utalt rá, hogy bár az V. r. alperes a kölcsön összegéből közvetlenül nem részesült, a jelzálogkötelezettség vállalásához valós üzleti-gazdasági érdekei szolgáltattak alapot.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és - tartalma szerint - az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérték. A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a Cstv. 40. §-a (1) bekezdésének b) pontjában, a 48. §-ának (1) bekezdésében, a Ptk. 195. és 205. §-aiban foglaltak megsértésében jelölték meg.
Előadták, hogy a másodfokú bíróság döntésének kiindulópontjával ellentétben nincs jogi jelentősége a hitelező személyének. A pénzintézeteket nem lehet e szempontból speciális gazdasági szereplőknek tekinteni, és vonatkozásukban eltérő feltételrendszert és mértéket alkalmazni.
Hivatkoztak a Cstv. 40. §-a (1) bekezdésének b) pontjára, amely - egyéb, a törvényben írt feltételek fennállása esetében - jogkövetkezményként érvénytelenséget fűz az adós által kötött szerződéshez, ha annak tárgya a vagyont terhelő ingyenes kötelezettségvállalás, avagy harmadik személy javára feltűnően aránytalan értékkülönbözettel megkötött visszterhes jogügylet. Jogi álláspontjuk szerint a perbe hozott zálogszerződések az V. r. alperes vonatkozásában ingyenes szerződéseknek minősülnek. Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban feltárta az V. r. alperes és a személyi adós - korábban II. r. alperes, egyben az V. r. alperes fő tulajdonosa - közötti gazdasági és egyéb kapcsolatokat, ezeknek a megismételt eljárásban a másodfokú bíróság nem tulajdonított jogi jelentőséget.
Sérelmezték annak megállapítását, hogy az V. r. és a volt II. r. alperes között bármilyen háttérmegállapodás jött volna létre, továbbá, hogy az V. r. alperesnek tudomása lett volna az I. és VI. r. alperesek mint hitelezők és a volt II. r. alperes mint személyi adós közötti kölcsönszerződés lényeges feltételeiről. Az V. r. alperes szervezeti képviselője egyetlen lényeges szerződési feltételről sem kapott tájékoztatást, "azt írta alá, amit a II. r. alperes mint főtulajdonos elé rakott". Álláspontjuk szerint ezt támasztotta alá E. L. és a volt II. r. alperes gazdasági igazgatójának tanúvallomása is.
Előadták, hogy a kölcsönszerződések a perbeli jelzálogjogokon kívül is biztosítva voltak, a személyi adós maga is elégséges biztosítékot nyújtott a hitel visszafizetéséhez. A kölcsön valójában többszörösen biztosított volt, ezért az eljárt bíróságoknak az aránytalanság kérdését is vizsgálniuk kellett volna. Ez a Ptk. 203. §-ának szempontjából is lényeges, tekintve, hogy a hitelező alperesek az V. r. alperes vagyonának hitelfedezet körébe vonásával további ellenszolgáltatás nélkül ingyenesen jutottak fedezethez, a pénzintézetek egyébként is csak a töredékét folyósították a vállalt hitelnek.
Vitatták a másodfokú bíróság megállapítását, miszerint, ha a személyi és dologi kötelezett egymástól elválik, valójában háromoldalú jogviszony jön létre. A felperesek álláspontja szerint a perbeli jelzálogszerződések kétoldalú jogügyletek voltak, azokat csupán a hitelező, valamint a jelzálogkötelezett írták alá.
Sérelmezték annak megállapítását is, hogy a kölcsön nyújtása az V. r. alperes üzleti-gazdasági érdekeit is szolgálta.
Hivatkoztak arra, hogy a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyott bizonyos, általuk konkrétan meg nem jelölt számviteli szabályokat. Az V. r. alperes teljes ingatlanvagyona egy harmadik gazdasági társaság által felvett hitel biztosítékaként került lekötésre, így a gazdasági életnek azok a szereplői, akik az V. r. alperessel szerződtek, abban a tudatban léptek kapcsolatba az V. r. alperessel, hogy a társaság megfelelő vagyonnal rendelkezik. Csak utóbb szembesültek azzal, hogy az más társaság tartozásának fedezetéül le van kötve, ezáltal sérül "a közhitelesség elve."
Előadták, hogy vizsgálható lett volna a jelzálogszerződések Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerinti jó erkölcsbe ütközés miatti semmissége is.
Az I. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Hivatkozott arra, hogy a zálogjog a főkötelezettség biztosítékául szolgáló járulékos kötelezettségvállalás, amely nem tekinthető önálló szolgáltatásnak, a hitel és a biztosíték nyújtása nem áll egymással a szolgáltatás és ellenszolgáltatás viszonyában, ehhez képest a szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékarányossága a hitelező és a biztosítékot nyújtó közötti jogviszonyban nem vizsgálható.
Az V. r. alperes a felülvizsgálati kérelem teljesítését nem ellenezte, a VI. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem nyújtott be.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között vizsgálta felül és azt nem találta jogszabálysértőnek.
Az ítélőtábla a korábbi részítéletének indokolásában foglaltakhoz nem volt kötve, ezáltal a perbe hozott másodfokú ítéletben jogsértés nélkül foglalhatott el a korábbitól eltérő jogi álláspontot.
Alaptalanul állították a felperesek, hogy a másodfokú bíróság jogi jelentőséget tulajdonított a hitelezők személyének, nevezetesen annak, hogy az I. és VI. r. alperesek pénzintézetek. Az 1996. évi XXVII. törvény 7. §-ának (3) bekezdése szerint 1997. április 30-ig volt alkalmazható a Ptk. korábbi, a bankhitelt biztosító zálogjogról szóló 262. §-a, amely eltérő rendelkezéseket tartalmazott az általános szabályoktól a banki kölcsönök biztosítására kötött zálogszerződések tekintetében. Ez a jogszabály a perbeli zálogszerződések megkötése időpontjában már nem volt hatályban, a másodfokú bíróság pedig utalást sem tett arra, hogy a banki hitel biztosítására kötött jelzálogszerződésre az általánostól eltérő szabályok vonatkoznának.
A felperesek a keresetüket a Cstv. 40. §-a (1) bekezdésének b) pontjára alapítva terjesztették elő, elsődlegesen arra hivatkoztak, hogy az V. r. alperes a zálogszerződésekkel a vagyonát terhelően ingyenesen vállalt kötelezettséget. Helyesen foglalt állást a másodfokú bíróság, miszerint a zálogszerződések ingyenessége nem állapítható meg az alább kifejtettekre tekintettel.
A jelzálogszerződés egy főkötelmet biztosító mellékkötelezettség, amelyet vagy a főkötelem adósa, vagy az ő felkérése alapján egy kívülálló harmadik személy vállal. A jelzálogszerződés érvényességét nem érinti, hogy a zálogtárgyat felajánló harmadik személy milyen megfontolásból fogadja el a főkötelem adósának felkérését a zálogkötelezettség elvállalására, és az sem, hogy a főkötelezettől annak elvállalása ellenében kért-e, és ha igen milyen ellenszolgáltatást a jelzálogkötelezett. A szerződéskötés indokai csak akkor relevánsak, ha az a jelzálogjog jogosultja előtt ismert, és a felek azokat a jelzálogszerződés megkötésénél lényeges feltételnek tekintették. A perbeli esetben adat sem merült fel arra, hogy az I. r., illetve a VI. r. alperesek ismerték volna a főadós, a volt II. r. alperes és az V. r. alperes közötti megállapodás tartalmát - a felperesek állítása szerint ilyen konkrét megállapodás a főadós és az V. r. alperes között nem is létezett. Így a szerződéskötés indokait a felek nem tekinthették a jelzálogszerződés lényeges feltételének.
Amennyiben a harmadik személy és a jogosult a zálogszerződést megkötik, a zálogkötelezett ugyannak a kölcsöntartozásnak válik a dologi kötelezettjévé, amelyért a kölcsönszerződés adósa a személyes kötelezett. A mellékkötelezettség, mint biztosíték a kölcsönnyújtás mint szolgáltatás ellenében terheli a személyes, illetve a dologi kötelezettet. A dologi kötelezett helytállási kötelezettsége azonban nem terjed túl a fedezetül lekötött vagyontárgy értékén és ellenszolgáltatásként nem köteles a kölcsön pénzbeli visszafizetésére, csupán annak tűrésére, hogy a jogosult a lekötött vagyontárgyból kielégítést keressen a fennálló követelés erejéig. A kölcsönszerződés visszterhes szerződésnek minősül, mert a személyes adósnak kamattal vagy anélkül a kapott pénzösszegeket vissza kell fizetnie. Ez a visszteher a dologi zálogkötelezett irányában is fennmarad. Amennyiben a jogosult a zálogtárgyból kielégítést kapott, a követelés az egyéb biztosítékokkal együtt a kielégítés erejéig a zálogtárgy tulajdonosára száll a Ptk. 259. §-ának (1) bekezdése értelmében, tehát a zálogkötelezett lesz az, aki a kölcsön visszafizetését követelheti a személyes kötelezettől. Más kérdés, hogy a személyes adós vagyona és az átszállt biztosítékok a követelés kiegyenlítésére elegendőek-e, de ez nem érinti a zálogszerződés visszterhes jellegét.
Jogsértés nélkül mellőzte tehát a másodfokú bíróság annak vizsgálatát, hogy milyen gazdasági, üzleti kapcsolat volt a
II. r. alperes mint adós és az V. r. alperes mint zálogkötelezett között, avagy állt-e fenn a Ptk. 203. §-ának (2) bekezdésében, illetőleg a 685/B. §-ának (3) bekezdésében írt, összefonódást jelentő kapcsolat. A fenti jogszabályban írt összefonódás csak akkor releváns, ha az a zálogjogosult és a zálogkötelezett között áll fenn.
Annak sincs jogi jelentősége, hogy az V. r. alperes szervezeti képviselője milyen tudomással bírt a kölcsönszerződés tartalmát illetően. V. T. tanú - az V. r. alperes ügyvezetője - a 25. sorszámú jegyzőkönyvbe foglalt vallomásában nem állította, hogy nem volt tudomása a perbeli kölcsön felvételéről. Azt adta elő, hogy a társaság pénzügyei vonatkozásában mások döntöttek, a cégcsoporton belül a döntési jogkör alapvetően a tulajdonosok kezében volt. A perbe hozott zálogszerződések megkötésekor hatályos 1997. évi CXLIV. törvény 39. §-ának (1) bekezdése szerint a gazdasági társaságot a vezető tisztségviselők képviselik harmadik személyekkel szemben, valamint bíróságok és más hatóságok előtt. A vezető tisztségviselők képviseleti jogát a társasági szerződés korlátozhatja, illetőleg több vezető tisztségviselő között megoszthatja. A képviseleti jog korlátozása harmadik személyekkel szemben nem hatályos. Így annak a körülménynek, hogy az általa vezetett társaság tulajdonosai mennyiben korlátozták döntési jogosultságát, az ügy mikénti elbírálása szempontjából jelentőséggel nem bír.
Alaptalan volt a felpereseknek a szerződések értékaránytalanságára való hivatkozása is. A felperesi álláspont szerint az I. és VI. r. alperesek a kölcsönszerződésben írt, de főképpen a ténylegesen folyósított kölcsönösszeghez képest a követelés többszörösét igényelték biztosítékul, a szerződéseket többszörösen túlbiztosították. Maga a főadós is megfelelő biztosítékot nyújtott, emellett az V. r. alperes ingatlanvagyonának zálogul történő lekötésével a hitelezők további biztosítékhoz jutottak.
A jelzálogjog kikötése és a biztosítékok mértéke a jelzálogjog jogosultja részére indokolatlan előnyt nem keletkeztet, tekintve, hogy akármilyen mértékű is a biztosíték, a jogosult abból csupán a biztosított követelésének egyszeri kielégítésére jogosult. Az a körülmény pedig, hogy a követelés több biztosítékkal biztosított, nemcsak, hogy nem hátrányos, hanem ellenkezőleg, hasznos a jelzálogkötelezett számára. A Ptk. már ismertetett 259. §-ának (1) bekezdése szerint a zálogtárgyból való kielégítés esetén a hitelező követelése és annak biztosítékai átszállnak a zálogtárgy tulajdonosára a zálogjog megszűnése mellett. Ha az ily módon megszerzett követelésnek több biztosítéka van, nagyobb az esélye a követelés új jogosultja igényének a megtérülésére. Ha a követelést több kívülálló személy tulajdonában álló zálogtárgy biztosítja, a Ptk. 253. §-ának (1) bekezdése szerint - kétség esetében - minden zálogtárgy az egész követelés biztosítására szolgál ugyan, a (2) bekezdés szerint azonban - ha a felek jogviszonyából más nem következik - egymás közötti viszonyukban a zálogtárgyak értékének alapján kötelesek helytállni. Ha a kielégítést teljesítő vagy tűrő zálogkötelezett a főadóssal szemben a reá szállt követelést nem tudja érvényesíteni, az így keletkezett veszteség több jelzálogkötelezett között oszlik meg, ezzel az egy-egy kötelezettre eső veszteség is csökken.
Az a körülmény, hogy az I. és VI. r. alperesek a kölcsönszerződésben írt összegnek csak egy részét folyósították, a jelzálogszerződés érvényességét nem érinti. Az V. r. alperes azért a tartozásért volt köteles helytállni - a jelzálogszerződésben írt összeg erejéig -, amely a kölcsönszerződésekből fennmaradt. Ha a főadós a kölcsön egy részét nem vette igénybe, avagy a folyósítás rulírozó jellege folytán egyes részleteket időközben visszafizetett és nem maradt fenn a teljes igénybe vehető keretösszeg, az nem jelent a hitelező számára indokolatlan előnyt és nem nehezíti a jelzálogkötelezett helyzetét. Ha kisebb a fennmaradt tartozás, úgy a jelzálogkötelezett terhe is kevesebb lesz.
A felperesek hivatkoztak közelebbről meg nem határozott számviteli szabályok megsértésére a másodfokú bíróság részéről. Tekintve, hogy e vonatkozásban a felperesek konkrét jogsértést nem jelöltek meg, e kérdést a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem vizsgálta. A zálogszerződés Cstv. 40. §-ának (1) bekezdése alapján történő megtámadására nem ad alapot, hogy a felperesek szerint az V. r. alperes, mint gazdálkodó szervezet - egyébként nyilvános mérlege - nem tükrözi a gazdálkodó szervezet ingatlanainak jelzálogjoggal történt megterhelését. A felperesek által hivatkozott sérelem nem áll fenn, tekintve, hogy az ingatlan-nyilvántartásból, mint közhiteles és nyilvános nyilvántartásból a szükséges információk megismerhetők.
A felperesek felülvizsgálati kérelmükben hivatkoztak a jelzálogszerződések jó erkölcsbe ütközésére is. E kérdés a korábbi eljárásoknak nem volt tárgya. Olyan tény, körülmény, vagy jogi álláspont, amely a korábbi eljárásokban nem szerepelt, a Ptk. 270. §-ának (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban nem hozható fel.
A Legfelsőbb Bíróság csupán megjegyzi, hogy figyelemmel az V. r. alperes elleni felszámolás kezdő időpontjára, nem a jogerős ítéletben hivatkozott, a 2000. évi CXXXVII. törvény által módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének b) pontja, hanem a 2004. évi XXVII. törvény 56. §-ával módosított 57. §-a (1) bekezdésének b) pontja volt az adott ügyben irányadó.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság az ítélőtábla jogerős ítéletét a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta.