BH 2008.10.273 A nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokat elősegítő kormányközi megállapodás csak jogilag szabályozott közjogi eljárás útján válhat a belső jog részévé és általánosan kötelezővé - Ennek hiányában a szerződésben kikötött elidegenítési tilalomba ütköző rendelkezés érvénytelenségét a polgári jog szabályai szerint kell elbírálni [1982. évi 27. tvr. 13. §, Ptk. 114. §].

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Törvényszék G.75205/2001/166., Fővárosi Ítélőtábla Gf.40504/2006/4., Kúria Gfv.30258/2007/12. (*BH 2008.10.273*)

***********

Az irányadó tényállás szerint az I. r. alperes tulajdona volt a 11.798/2. hrsz.-ú hétvégi ház és udvar megjelölésű belterületi ingatlan l/2 tulajdoni hányada, míg a felperes 1972-től volt tulajdonosa a Magyar Állam tulajdonában lévő 4146/7. hrsz. alatti telephelyen található felépítményeknek, melyeket az ingatlan-nyilvántartás transzformátorház, autómosó és irodaház megjelöléssel tartott nyilván (4146/7/A. 7/B. és 7/C. hrsz.-ú felépítmények). A felperes és az I. r. alperes 1997. július 11-én kelt csereszerződéssel a fentebb megjelölt helyrajzi számú belterületi ingatlan 1/2 tulajdoni hányadának tulajdonjogát, illetve a b.-i, önálló ingatlanként nyilvántartott felépítmények tulajdonjogát elcserélték egymással. A szerződő felek az ingatlanok egymás birtokába adását - az ott lévő ingóságok elszállítását - a szerződés aláírásától számított 15 napon belül vállalták. A csereszerződés szerint az I. r. alperes köteles volt - a csere tárgyát képező ingatlanok értékének eltérésére tekintettel - 100 db, egyenként 10 000 USD értékű 4,5 tonna teherbírású, GAZ 3309 típusú tehergépkocsi felperes birtokába és tulajdonába adására a csereszerződés aláírásával egy időben. A szerződő felek 1997. szeptember 22-én akként módosították csereszerződésüket, hogy az annak tárgyát képező felépítményeket az I. r. alperes ingatlanforgalmi tevékenysége körében kívánja megszerezni, a tehergépkocsik átadása pedig - az eredetileg rögzített Z. vámszabadterületű átadás helyett - "Kijev-Pavlográd vámszabadterület" teljesítési helyen történik. Fenti okiratok alapján mind a felperes, mind az I. r. alperes tulajdonjogának bejegyzése az ingatlan-nyilvántartásba megtörtént. A felperes 2001. január 30-án kelt levelével az alperes szerződésszegésére hivatkozva a Ptk. 300. §-a alapján a csereszerződéstől elállt. Utóbb az I. r. alperes vagyonbevitel címén a II. r. alperesre ruházta át a felépítmény ingatlanokat a II. r. alperes tulajdonjogának bejegyzésére irányuló eljárást azonban a földhivatal felfüggesztette.

A felperes 2001. február 16-án benyújtott majd módosított keresetében elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy a csereszerződés a Ptk. 215. § (1) bekezdés alkalmazásával nem jött létre, ugyanis az 1979. július 13-án megkötött Kormányközi Egyezmény rendelkezése szerint csak a Magyar Állam hozzájárulásával kerülhetett volna sor a perbeli csereszerződés megkötésére, mely azonban hiányzott. Másodlagos kereseti kérelme annak megállapítására irányult, hogy a csereszerződés annak megkötésére visszaható hatállyal megszűnt a felperes elállása folytán, figyelemmel arra, hogy az I. r. alperes mind a tehergépkocsik átadása, mind az ingatlan birtokba bocsátása tekintetében késedelembe esett. Kérte az eredeti állapot helyreállítását és a II. r. alperes tűrésre kötelezését is.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték.

Az elsőfokú bíróság 166. sorszámú ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a Külügyminisztérium Diplomáciai Testületet Ellátó Igazgatóságát (DTEI-t) az 1979. július 13-án kelt Kormányközi Megállapodás alapján a felépítményi ingatlanok tekintetében elővételi jog illette meg. Az DTEI elővételi jogának fenntartása mellett járult hozzá 1992. november 16-án ahhoz, hogy a felperes a perbeli felépítmények tulajdonjogát megszerezhesse, és a felperes tulajdonszerzésére ennek megfelelően került sor. Ezzel a felépítményi ingatlanok kikerültek a Kormányközi Megállapodás hatálya alól, az elővételi jog fennállása pedig nem volt akadálya annak, hogy a felperes az ingatlanokra csereszerződéseket kössön.

Az elsőfokú bíróság szerint a Ptk. 300. § (1) bekezdés, 320. § (1) és (3) bekezdésére, valamint a Bécsi Konvenció 33. cikkére alapítottan nem volt helye a felperes szerződéstől való elállásának. Az I. r. alperes ugyanis az ingatlant ténylegesen a felperes birtokába adta, a csereszerződésben rögzített gépjárműveket pedig átadta a felperesnek. Ezt bizonyítják a perben csatolt átadás-átvételi jegyzőkönyvek, vámáru-nyilatkozatok, számlák és a tanúk vallomásai.

A felperes fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság 4. sorszámú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság szerint a szavak általánosan elfogadott jelentése alapján - a Ptk. 207. § (1) bekezdésének alkalmazásával - az következik az 1979. július 13-ai Kormányközi Megállapodásból, hogy a magyar fél hozzájárulására akkor van szükség, ha a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége kívánja az ingatlant elidegeníteni, a további elidegenítésekhez azonban már nem szükséges a magyar fél hozzájárulása. Álláspontja szerint az I. r. alperes szerződésszegését a felperes bizonyítani nem tudta, az elsőfokú bíróság pedig a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerű mérlegelése alapján jutott arra a következtetésre, hogy az ingatlanok birtokba adása a felperes részére ténylegesen megtörtént. Ennek megállapítása során a másodfokú bíróság az átadás-átvételi jegyzőkönyv mellett a tanúk vallomásának tulajdonított jelentőséget. Hangsúlyozta, hogy a G. D. cég 2002. március 22-én kelt levelében megfelelően igazolta, hogy a felperes rendelkezésére tárolják jelenleg is a 100 db tehergépjárművet, melyeket a felperes bármikor átvehet. Ezt az okiratot maga a felperes csatolta, annak bizonyító erejét csak utólag vonta kétségbe.

A felperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítéletnek az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályú hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a keresetének helyt adó határozat meghozatalát, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra, új határozat hozatalára utasítását kérte. Felülvizsgálati kérelmét az alábbiakkal indokolta:

Álláspontja szerint az elsődleges kereseti kérelem elbírálása során döntő jelentősége van annak, hogy a földtulajdonos Magyar Állam saját földjén külállamnak ráépítést engedélyezett, ezért korlátokat szabhatott a ráépítő számára a tekintetben, hogy mi legyen a jövőben létrejövő épületek rendeltetése, továbbá kiköthette, hogy a földhasználat ideje alatt az épületek elidegenítése a földtulajdonos hozzájárulásától függjön. A Kormányközi Megállapodásból kitűnik, hogy a Magyar Állam által engedélyezett ingyenes és határidő nélküli használati jog célja nem az ingatlanforgalmazás, hanem a két ország külkereskedelmi kapcsolatainak támogatását szolgáló műszaki központ volt. A felépítmények rendeltetése nem volt időleges. A Szovjetunió korlátozásokkal szerezte meg a földhasználatot és az ingatlanok tulajdonjogát épp úgy mint az Orosz Föderáció is, és így csak korlátozott tulajdonjog átruházására voltak jogosultak. Szó sincs arról, hogy az ingatlanok csak addig tartoztak volna a Kormányközi Megállapodás hatálya alá, amíg azok szovjet vagy orosz tulajdont képeznek. Ez az értelmezés a Ptk. 3. § (1) bekezdésébe és 228. §-ának (2) bekezdésébe ütközik. A Magyar Állam hozzájárulási jogának létezése nem a jogosult személyétől, hanem a földhasználat tényétől és tartalmától függött, így tölthette csak be a hozzájárulási jog azt a funkcióját, hogy a Magyar Állam mindenkor kontrollálhassa a felépítményeknek az eredeti rendeltetés szerinti működését.