575/B/1994. AB határozat

a háziorvosi és házi gyermekorvosi szolgálatról szóló 6/1992. (III. 31.) NM rendelet 2. § (2) és (3) bekezdés alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányosságának utólagos vizsgálatára beadott indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a háziorvosi és házi gyermekorvosi szolgálatról szóló 6/1992. (III. 31.) NM rendelet 2. § (2) és (3) bekezdés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

A háziorvosi és házi gyermekorvosi szolgálatról szóló 6/1992. (III. 31.) NM rendelet 2. §-a a következőképpen rendelkezik:

(1) A háziorvosi szolgálat elsődleges, személyes és folyamatos ellátást nyújt az egészségi állapot megőrzése, a betegség megelőzése és gyógyítása céljából.

(2) A házi gyermekorvos az (1) bekezdésben meghatározott ellátást a 14. életévét be nem töltött személyek számára biztosítja. Felkérésre a 14-18. év közötti személyeket is elláthatja.

(3) Ahol folyamatos házi gyermekorvosi szolgálat működik, a 0-14. éves gyermekeket csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosi szakképesítéssel rendelkező háziorvos látja el.

Az indítványozó álláspontja szerint az idézett R.2. rendelet (továbbiakban: R.) § (2) és (3) bekezdés az állampolgárok szabadságjogait sérti, és nagyobb településeken a szabad orvosválasztást korlátozza. A 14. év feletti lakosok ugyanis szabadon választhatnak orvost, a szülő azonban a 14. éven aluli gyermekének nem választhatja a család meglevő háziorvosát, hanem gyermekszakorvost köteles választani. A R.2. § (2) bekezdés a gyermekorvosokat különbözteti meg hátrányosan, mivel a 14. év alattiakon túl csak a 14-18. év közöttiek ellátására jogosultak.

II.

Az indítvány nem megalapozott.

Az Alkotmány 70/A. §-a szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat bármely megkülönböztetés vagy különbségtétel nélkül. Kimondja azt is, hogy az embereknek bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.

Az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdés deklarálja a Magyar Köztársaság területén élők jogát a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. A (2) bekezdés szerint ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a. rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg.

Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés helyes értelmezésével több határozatban foglalkozott. E döntések lényege, hogy az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében érintett jogegyenlőség nem jelenti a társadalomban élő természetes személyeknek a jogon kívüli szempontok szerinti egyenlőségét is. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése nem bármifajta különbségtételt tilt, hanem csupán az emberi méltósághoz való jogot sértő megkülönböztetéseket (61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992. 280-282.). Az Alkotmány 70/A. §-ának értelmezése kapcsán az Alkotmánybíróság már több határozatban rögzítette azt is, hogy ha az adott szabályozási területen belül eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, kellő súlyú alkotmányos indok nélkül ez a megkülönböztetés tilalmába ütközik.

A diszkrimináció vizsgálatánál központi elem annak meghatározása, hogy kiket kell egy csoportba tartozónak tekinteni (752/B/1990. AB határozat, ABH 1991. 513.).

Az orvosok szakmai képesítése szempontjából nem lehet egy csoportba tartozónak tekinteni a gyermekgyógyásza szakképesítésű orvosokat, a felnőtt lakosság gyógyítására képzett általános- vagy szakorvosokat, és nem lehet egy csoportba tartozónak tekinteni a felnőtt orvosi ellátást igénylő lakosságot a gyermekkorú lakossággal. A gyermekek gyógykezelésére képzett szakorvosok, és a gyermekek a felnőttektől és az utóbbiak gyógykezelésére képzett általános- és szakorvosoktól elkülöníthető csoportot képeznek. Hátrányos diszkriminációról akkor lehetne szó, ha a csoportokon belül lenne indokolatlan megkülönböztető rendelkezés a csoport tagjai között. Nem minősíthető alkotmányellenes megkülönböztetésnek, ha a külön-külön csoportba tartozókra vonatkozóan eltérő szabályozás érvényesül. Az, hogy a jogszabály a gyermekkorúakat - ahol arra lehetőség van - a speciális képesítésű gyermekszakorvosokhoz irányítja, kellő súlyú alkotmányos indok alapján történik. Az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdés által deklarált legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot ugyanis a Magyar Köztársaság úgy tudja csak a (2) bekezdésnek megfelelően megvalósítani, ha a területén élőknek szakképesítés szempontjából is a legmagasabb szintű ellátást teszi lehetővé.

A külön-külön csoportba tartozó háziorvosokra és házi gyermekorvosokra vonatkozó eltérő szabályozás tehát sem az orvosi ellátásra jogosult személyek választási jogosultsága, sem az ellátásra köteles orvosok választhatósága szempontjából nem minősíthető alkotmányellenesnek, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

Budapest, 1994. október 20.

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

előadó alkotmánybíró