BH 2019.11.295 I. Nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet a büntetőügyben eljáró hatóságok bűncselekmény útján, más tiltott módon vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával, illetve sérelmével szereztek meg. A felhasználni indítványozott bizonyítási eszköz kizártsága csak úgy állapítható meg, ha a bíróság a bizonyítási eszköz törvényességét megvizsgálja. Erre vonatkozóan külön indítványra nincs szükség; amennyiben a bíróság az arra jogosultak egyikének indítványa alapján bizonyítást rendel el, vagy hivatalból bizonyítási eszköz beszerzéséről rendelkezik, a bizonyíték törvényes voltának vizsgálatára hivatalból sor kerülhet [Be. 167. § (5) bek.].

II. A hivatali visszaélés bűncselekménye nem keret-tényállás, azonban a hivatali kötelességre egyéb jogszabályi rendelkezések vonatkoznak, a törvényi tényállás egyes elemeit konkretizálják, meghatározzák a hivatalos személy azon kötelességét, amelynek megszegésével bűncselekményt valósít meg. 2018. december 31. napja óta az informatikai platformon keresztül az adatszolgáltatás céljának és jogalapjának igazolása nélkül, nyilvánosan, közvetlenül, díjmentesen, elektronikus úton is lekérdezhetők a járműnyilvántartásból a törvényben meghatározott adatok. Ezen időponttól az az ügyfélszolgálati ügyintéző, aki mindössze annyiban szegi meg a rá vonatkozó szabályokat, hogy telefonon ad tájékoztatást a járműnyilvántartás adataiból, már nem valósít meg hivatali visszaélést [Btk. 305. § a) pont; 1/1999. BJE határozat, a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. tv. 24. § (3a) bek.].

[1] A törvényszék a 2017. szeptember 29. napján meghozott ítéletével bűnösnek találta

- a III. r. vádlottat felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettében [Btk. 305. § a) pont],

- a IV. r. vádlottat 2 rendbeli felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettében [Btk. 305. § a) pont],

- a VII. r. vádlottat 2 rendbeli felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettében [Btk. 305. § a) pont],

- a IX. r. vádlottat felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettében [Btk. 305. § a) pont],

ezért őket megrovásban részesítette.

[2] Az ellentétes irányú fellebbezések alapján másodfokon eljáró ítélőtábla a 2018. június 14. napján meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét e vádlottak vonatkozásában megváltoztatta, a III. és a IV. r. vádlottra vonatkozó részében hatályon kívül helyezte és a velük szemben indított büntetőeljárást megszüntette, míg a VII. r. vádlottat a 2 rendbeli, a IX. r. vádlottat az 1 rendbeli felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettének [Btk. 305. § a) pont] vádja alól felmentette.

[3] A másodfokú ítélet ellen a fellebbviteli főügyészség valamennyi, a másodfokú ítélettel érintett vádlott terhére másodfellebbezést jelentett be, a III. r. és a IV. r. vádlottat érintően az eljárás megszüntetése miatt, a VII. r. és a IX. r. vádlottat érintően felmentésük miatt, bűnösségük megállapítása és velük szemben pénzbüntetés kiszabása érdekében.

[4] A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévedett, amikor a törvényes vád hiányát megállapítva a III. és a IV. r. vádlottal szemben a büntetőeljárást megszüntette, és tévedett akkor is, amikor a VII. és a IX. r. vádlottak esetében a titkos információgyűjtés eredményét a bizonyítékok köréből kirekesztette.

[5] Véleménye szerint a főügyészség vádirata megfelelt a vádirat benyújtásakor, illetve az első- és másodfokú eljárás lefolytatásakor hatályos, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: korábbi Be.) 2. § (2) bekezdésének, mert a vádirat

2. pontja tartalmazza, hogy a III. r. vádlott volt a bűncselekmény elkövetésére felbujtó személy, ahogy azt is, hogy az adatkérése nem a saját tulajdonát képező gépjárműre vonatkozott, a vádirat bevezető része pedig tartalmazta, hogy a gépjármű-nyilvántartásból hogyan, milyen feltételek mellett lehetett jogszerűen adatokat lekérdezni.

[6] Utalt arra, hogy a III. r. vádlott hivatalos kérelmet nem nyújtott be, adatszolgáltatás iránt hivatalos kérelem benyújtására nem hatalmazta fel a II. r. vádlottat, és a vádirat ezzel kifejezte, hogy a III. r. vádlott a II. r. vádlotton keresztül a jogszerű út megkerülésével akart adatokat megszerezni.

[7] Emellett kifejtette, hogy a vádirat bevezető része tartalmazta a vádlottak kapcsolati rendszerét is, amelyből kiderült, miszerint a III. r. vádlott csak a II. r. vádlottat ismerte, az I. r. vádlottat nem, ezért a vádirat nem is azt tartalmazza, hogy a III. r. vádlott arra kérte a II. r. vádlottat, hogy az I. r. vádlottól szerezze meg az adatokat. Ettől függetlenül a vádirat kifejezte azt is, hogy a III. r. vádlott kérésének teljesítése feltételezte a hivatalos személynek a hivatalos út megkerülésével járó közreműködését.

[8] A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a IV. r. vádlott esetében is törvényes a vád, mivel az tartalmazta, hogy bár első alkalommal valóban a saját gépjárművével kapcsolatban hívta fel az I. r. vádlottat, azt követően azonban már nem a saját pótkocsijáról érdeklődött, anélkül hogy a pótkocsi tulajdonosától erre vonatkozóan meglett volna a felhatalmazása, így a IV. r. vádlott kérése tartalmilag azt jelentette, hogy az I. r. vádlottnak a IV. r. vádlott és ismerőse gépjárműjének adatait össze kellett hasonlítania.

[9] Tévesnek tartotta a másodfokú bíróság álláspontját azért is, mert az összehasonlítás alapjául szolgáló rendszámokat a IV. r. vádlott szolgáltatta, ezért tudnia kellett az I. r. vádlott jogszabályba ütköző magatartásáról.

[10] A fellebbviteli főügyészség tévesnek tartotta továbbá az ítélőtábla álláspontját a titkos információgyűjtés eredményének felhasználhatóságával kapcsolatban is, mivel a másodfokú bíróság által hivatkozott, az iratok között fellelhető végzések és igazolások aggálytalanul igazolták a titkos információgyűjtéssel kapcsolatos törvényi rendelkezések betartását, az ügyészség a vádiratban megjelölte a vádat alátámasztó bizonyítékok között a titkos információgyűjtés eredményeként rögzített telefonbeszélgetéseket, amelyeket az elsőfokú bíróság a tárgyalás anyagává is tett. Így álláspontja szerint az ítélőtáblának nem a vádat alátámasztó bizonyítékok meglétével, hanem a bizonyítási eszköz beszerzésének törvényességével kapcsolatban merültek fel kételyei, és csupán annyiban, hogy nem tartotta elégségesnek a korábbi Be. 206/A. § (4) és (5) bekezdésében írt bírósági határozat és igazolás meglétét, és úgy hivatkozott a korábbi Be. 78. § (4) bekezdésében foglaltakra, hogy nem jelölte meg, mire alapozza, miszerint az adatokat bűncselekmény útján, tiltott módon, vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerezték be; úgy vetette el a titkos információgyűjtés eredményének felhasználhatóságát, hogy annak jogszerűtlenségére semmilyen adat nem merült fel.

[11] Végül ellentmondásosnak ítélte a másodfokú bíróság ítéletét azért is, mert az úgy határozott a VII. r. és a IX. r. vádlottak felmentéséről, hogy az elsőfokú ítélet szerinti tényállást nem módosította, a változatlan tényállás mellett pedig e vádlottak felmentésére nem volt alap.