14/1991. (IV. 13.) AB határozat

az egyes tartós fogyasztási cikkek jótállásának legkisebb kötelező mértékéről szóló 4/1969. (III. 30.) BkM-KGM-KipM-KkM-NIM együttes rendelet alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság dr. Szűcs Ferenc, 1119 Budapest, Szabados u. 8. szám alatti lakos indítványozónak jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és annak megsemmisítésére irányuló kérelme tárgyában meghozta a következő

határozatot.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egyes tartós fogyasztási cikkek jótállásának legkisebb kötelező mértékéről szóló 4/1969. (III. 30.) BkM-KGM-KipM-KkM-NIM együttes rendelet alkotmányellenes, ezért azt teljes egészében 1991. szeptember 15-ei hatállyal megsemmisíti.

Az Alkotmánybíróság a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

Indítványozó az egyes tartós fogyasztási cikkek jótállásának legkisebb kötelező mértékéről szóló 4/1969. (III. 30.) BkM-KGM-KkM-NIM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát kérte.

Az indítvány 1. pontja szerint "az említett jogszabályi formába öntött írásmű" a Ptk. 685. § a) bekezdése figyelembevételével nem tekinthető jogszabálynak, még akkor sem, ha a Ptk. végrehajtásáról szóló 1978. évi 2. tvr. (Ptké.) 18. §-a ezzel látszólag ellentétesen intézkedik.

A 2. pontban az indítványozó arra hivatkozott, hogy a R. legtöbb intézkedése szemben áll a Polgári Törvénykönyvről szóló módosított 1959. évi IV. törvénynek (Ptk.) a jótállásról szóló 248. §-ával, valamint a Ptk. 305-310. §-aival, de sérti a Ptké. 6. §-ában írtakat is.

A rendeletnek a törvénnyel való szembenállását - többek között - abban mutatta ki, hogy amíg a törvény szerint a jogosult választása szerint kell a vevőt megillető jogosultságot teljesíteni, tehát a vevő dönti el, hogy kijavítást, árleszállítást vagy cserét kér-e, addig a R. szerint a sorrend az, hogy előbb javítani kell és csak kivételes esetben kerülhet sor a cserére. Kifogásolja azt is, hogy a törvény csak akkor enged eltérést a cserétől, ha a hiba rövid időn belül értékcsökkenés nélkül kijavítható. Sérelmezi a R. 4. § (1) bek. b) pontjában írt 60 napos időt is.

Az Alkotmánybíróság az indítvány megküldésével az ipari és kereskedelmi minisztertől észrevételt szerzett be. Ez rámutat arra, hogy a jótállás alapulhat a felek megállapodásán vagy jogszabályon. Utóbbi a fogyasztási cikkek egész sora tekintetében teszi kötelezővé a jótállást s kötelezi fokozott helytállásra a termék szolgáltatóját. Kötelező jótállás esetén a jótállási idő alatt a felmerülő szavatossági jogokat a jótállásra vonatkozó szabályok szerint kell elbírálni. A kötelezettet e szerint terhelik kötelezettségek.

A fő kérdés tehát nem az, hogy a R.-ben foglaltak mennyiben térnek el a szavatossági jogoktól, hanem az, hogy a kötelezett a hibátlan teljesítésért fokozott felelősséggel tartozik.

Hivatkozott az észrevétel arra is, hogy a Ptké. 18. §-a értelmében a Ptk. 685. § a) pontjában foglalt rendelkezés a Törvény hatálybalépése előtt kiadott jogszabályokat nem érinti.

II.

1. Az indítványozónak az a kifogása, hogy a támadott rendelet nem is tekinthető jogszabálynak, alaptalan.

A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 61. §-ának (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy a törvény (az 1988. I. 1-jén történt) hatályba lépése előtt alkotott jogszabály, határozat, utasítás ármegállapítás és jogi iránymutatás hatályát nem érinti.

A Ptk.-nak a jótállásról szóló 248. §-a szerint a jótállási kötelezettséget és annak legkisebb kötelező mértékét jogszabály előírhatja.

A Ptk. 685. §-a a) pontja meghatározza ugyan, hogy a Ptk. alkalmazásakor mi tekinthető jogszabálynak; a Ptké. 18. §-a értelmében ez a rendelkezés a Törvény hatályba lépése előtt kiadott hatályos jogszabályokat nem érinti.

A felhívott jogszabályok alapján jogforrástani szempontból nem lehet tehát a R. jogszabály voltát kérdésessé tenni.

2. Alapos azonban az indítványozónak a jogszabály alkotmányellenességével kapcsolatos álláspontja.

A Ptk. 248. §-a szerint, aki valamely szolgáltatásért jótállást vállal, jótállás időtartama alatt a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka az átadás után keletkezett.

A jótállás tehát a szerződést biztosító olyan mellékkötelezettség, amelynek alapján a kötelezett a szerződésszegés következményei alól csak annak bizonyításával mentesülhet, hogy a hiba oka az átadás után keletkezett.

A jótállás és a kellékszavatosság összefüggését olyan szempontból kell vizsgálni, hogy a jótállás mennyiben térhet el a törvénynek a kellékszavatosságra vonatkozó rendelkezéseitől.

Ennek a kérdésnek a megválaszolásánál abból kell kiindulni, hogy a Ptk.-nak a kellékszavatosságra vonatkozó rendelkezései eltérést engedőek (diszpozitívak). A Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis a felek a szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja.

A jótállás, mint a polgári jog külön nevesített intézménye éppen azt a társadalmi szükségletet elégíti ki, hogy a szerződéses teljesítésnél a minőségért a törvényben foglaltaknál szigorúbb felelősséget lehessen vállalni. Eltérhet ugyan a Ptk.-nak a kellékszavatosságra vonatkozó rendelkezéseitől, de csak olyan módon, hogy a vállalt kötelezettség feltételei szigorúbbak legyenek.

Ha tehát a jótállási kötelezettséget külön jogszabály írja elő, ez a Ptk. szabályaival csak akkor lehet összhangban, ha a törvényes kellékszavatossági felelősséget nem enyhíti, illetve szűkíti. A Ptk. 248. §-ának (3) bekezdése szerint ugyanis a kötelező jótállási idő alatt felmerült szavatossági jogokat a jótállásra vonatkozó szabályok szerint kell elbírálni.

A jótállás a hibás teljesítésért való fokozott felelősséget a kötelezett oldalán többek között a kimentés lehetőségének szűkítésével valósítja meg. Ennyiben is szigorúbb felelősséget jelent, és a szerződésszegésből eredő jogok érvényesítésének megkönnyítését teszi lehetővé.

A Ptk.-nak a kellékszavatosságról szóló 306. §-ának (1) bekezdése szerint a jogosult választása szerint kijavítást vagy megfelelő árleszállítást kérhet. A (2) bekezdés szerint, ha szerződésben a dolgot fajta szerint határozták meg, hibás teljesítés esetén a jogosult kérheti a dolog kicserélését is, kivéve ha a hiba rövid idő alatt értékcsökkenés nélkül kijavítható, és a kijavítás a jogosult érdekeinek sérelme nélkül lehetséges. Ezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha termelői vagy kereskedelmi forgalomban az egyébként helyettesíthető dolgot elkülönítéssel vagy kiválasztással határozták meg.

A R. az egyes fogyasztási cikkek jótállásának legkisebb kötelező mértékét írja elő és - bár kötelező módon szabályozza a jótállás legkisebb mértékét és részletezi a javítási határidőket, valamint annak feltételeit és a csere lehetőségét is - mégis a jogosult (a vevő) terhére eltér a Ptk.-nak a szavatossággal kapcsolatos szabályaitól.

A törvény szerint a jogosult döntheti el, hogy kijavítást, árleszállítást vagy cserét kér. A támadott R. 2. §-a szerint jótállás esetén a vásárló elsősorban a hibás termék kijavítását követelheti, és csak ezt követően [a R. 4. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben] követelheti annak kicserélését, illetve visszavételét, továbbá a hibás teljesítés folytán keletkezett költségeinek, valamint tényleges kárának megtérítését.

A R. 4. § (1) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy

"Ha a termék

a) valamilyen okból nem javítható, vagy a javítás után sem vált rendeltetésszerű használatra alkalmassá,

b) javítása hatvan napnál, vagy ha a vásárló részére kölcsönkészüléket nem biztosítottak [3. § (2) bekezdés] harminc napnál hosszabb időt vesz igénybe, a vásárló kívánságára azt azonos típusú termékre kell kicserélni. Ha cserére nincs lehetőség, a vásárló választása szerint a termék visszaszolgáltatása fejében a vételárat vissza kell fizetni, vagy a vételárkülönbözet elszámolása mellett más típusú terméket kell részére kiadni."

Megállapítható tehát, hogy a vizsgált jogszabály olyan feltételrendszert tartalmaz, amely a Ptk. szabályaival ellentétes értelmű, ezáltal maga a jogszabály is ellentétes a Ptk-val.

Az Alkotmány 37. §-ának (3) bekezdése szerint a Kormány tagjai által kiadott rendeletek nem lehetnek ellentétesek a törvénnyel.

Az Alkotmánybíróság a fentiekre tekintettel az 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: ABtv.) 31. §-a (1) bekezdésének értelmében, három tagú tanácsban eljárva a támadott jogszabály alkotmányellenességét megállapította, és azt teljes terjedelmében megsemmisítette. A megsemmisített jogszabály helyett új jogszabálynak a megalkotása indokolt, ezért az Alkotmánybíróság a megsemmisítés időpontját távolabbi időpontban határozta meg. A jogalkotónak módja van ez idő alatt megfelelő jogszabályt kibocsátani. [ABtv. 40. §, 43. § (4) bekezdés.]

Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. [ABtv. 41. §.]

Budapest, 1991.04.03

Dr. Lábady Tamás

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön

előadó alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 771/B/1990-5.