BH 2021.3.66 Az arra jogosult által emelt vád hiányában való eljárás nem anyagi jogi, hanem eljárásjogi sérelem. A vádelv sérelme nem valósul meg, ha a bíróság a vádiratban megnevezett terheltnek a vádiratban terhére rótt cselekmény során megvalósított elkövetési magatartását a bizonyítás eredményeképp a vádiratban foglaltaktól eltérően állapítja meg, akár akként is, hogy annak alapján a terheltnek a vádtól eltérő elkövetői minőségét állapítja meg [Be. 6. § (2), (3) bek., 649. § (2) bek. c) pont].

[1] A járásbíróság a 2019. január 30. napján meghozott és kihirdetett ítéletével az I. r. terheltet és a II. r. terheltet bűnösnek mondta ki rongálás bűntettében [Btk. 371. § (1) bek., (3) bek. a) pont], a II. r. terheltet mint felbujtót, ezért mindkét terheltet 200-200 napi tétel, napi tételenként 1200-1200 forint, összesen 240 000-240 000 forint pénzbüntetésre ítélte.

Az I. r. terhelt védője és a II. r. terhelt által bejelentett fellebbezés alapján eljárt törvényszék mint másodfokú bíróság a 2020. február 25. napján meghozott és kihirdetett ítéletével az I. r. terhelt cselekményét felbujtóként elkövetettnek minősítette, egyebekben azonban az elsőfokú ítéletet mindkét terhelt tekintetében helybenhagyta.

[2] A jogerős ítéletben megállapított tényállás lényege a következő.

Sz. K. 2014 szeptemberében ismerkedett meg a II. r. terhelt volt feleségével, M. P.-vel, majd 2015 őszétől párkapcsolat alakult ki közöttük. A II. r. terhelt Sz. K.-nak és M. P.-nek többször is kifejezésre juttatta, hogy ellenzi a párkapcsolatukat.

[3] A II. r. terhelt felhívására 2016. február 17. napját megelőző, közelebbről meg nem határozható időpontban Sz. K. és M. P. közti párkapcsolat miatt fennálló nem tetszése okából az I. r. terhelt ismeretlen személyt bízott meg azzal, hogy Sz. K. BMW típusú személygépkocsiját rongálja meg.

[4] A II. r. terhelt fenti felhívására az I. r. terhelt megbízása alapján egy ismeretlen személy 2016. február 17. napjának 18 órája és 2016. február 18. napjának 7 óra 54 perce közötti időben Sz. K. D.-n, a H. úton, közterületen leparkolt személygépkocsiját oly módon rongálta meg, hogy a jármű jobb oldali első ajtaját 38 cm hosszúságban vízszintesen megkarcolta, továbbá a jármű első szélvédőjének üvegét a bal és jobb oldalon betörte, melynek következtében a szélvédő pókhálószerűen megrepedt. Ezen túlmenően Sz. K. járművének tetejét egy nem azonosítható, maró hatású folyadékkal leöntette, mely a gépkocsi motorháztetején, első lökhárítóján, bal oldali első sárvédőjén, a bal és jobb oldali ajtaján, továbbá a küszöbén végig folyt és ennek következtében a folyás mentén a jármű festését leoldotta.

[5] Az eljárás során nem nyert kétséget kizáró módon bizonyítást, hogy az I. r. terhelt a gépjármű megrongálásában személyesen részt vett.

[6] A terheltek rongálásra felbujtó cselekménye következtében okozott kárösszeg a gépjármű 570 879 forint összegű javítási költsége, mely nem térült meg.

[7] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen az I. r. és a II. r. terheltek védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjára hivatkozással, amelyben a terheltek felmentését kérte.

[8] Indokai szerint az I. r. terhelt tekintetében a vád mindvégig az volt, hogy a rongálási cselekményt ő követte el. A másodfokú bíróság ehelyett azt állapította meg, hogy a terhelő bizonyítékok nem elégségesek annak kétséget kizáró bizonyossággal történő megállapításához, miszerint az I. r. terhelt a gépjármű megrongálását saját maga végezte. Emiatt a felmentésének lett volna helye, de a másodfokú bíróság a vádtól eltérően az I. r. terhelt felbujtói minőségét állapította meg.

[9] A védő álláspontja szerint ezzel sérült a vádelv. A tettazonosság nem köthető a jogi minősítéshez, az a vádirati tényállás függvénye. Kétségtelen, hogy utóbbi kisebb részleteket illetően változhat, ez azonban nem jelentheti az elkövetési magatartás változását. A tettazonosság hiányára figyelemmel a másodfokú bíróság túlterjeszkedett a vádon akkor, amikor újabb tény megállapításának hiányában jutott arra a következtetésre, hogy a II. r. terhelt nem a cselekmény elkövetésére bujtotta fel az I. r. terheltet, hanem arra, hogy valaki mást bízzon meg annak elkövetésével. Erre nézve azonban semmiféle többlettényállást nem állapított meg. Ezzel pedig a másodfokú bíróság mindkét terhelt esetében olyan, a vádtól eltérő elkövetési magatartást állapított meg, amit a vádirati tényállás egyáltalán nem tartalmazott.

[10] Az indítvány e körben akként összegezte az álláspontját, miszerint az ítélet és a vád egyes elemeinek ugyan nem kell teljes mértékben fedniük egymást, azonban az elkövető személyének és az elkövetési magatartásnak mindenképpen egyeznie kell a vádban leírtakkal.

[11] A védő szerint a másodfokú bíróság által elvégzett tényállás-helyesbítés nem is tekinthető a tényállás részének, mert arra a vádelv megsértésével került sor, és az ügyiratok tartalmára való hivatkozás is súlytalan, mert a másodfokú bíróság többletbizonyítékot nem észlelt azokban sem abban a tekintetben, hogy az I. r. terhelt nem tettes, hanem felbujtó volt. Ténybeli következtetés útján sem lehetett volna ezt megállapítani, mert a megállapított tényből nem feltétlenül és nem kizárólagosan következik a törvényszék megállapítása, ezért az megalapozatlan.

[12] Ekként az I. r. terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására törvénysértően került sor, aminek szükségszerű következménye, hogy tettesi alapcselekmény hiányában a II. r. terheltet is fel kell menteni.

[13] A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt nem tartotta alaposnak, és mindkét terhelt tekintetében a támadott határozatok hatályában fenntartását indítványozta.

[14] Álláspontja szerint az indítványban előadottakkal szemben az ügyben a vádelv és a tettazonosság nem sérült. Kiemelte, hogy a jogerős határozat által megállapított irányadó tényállás nem támadható, és nem kifogásolható a tényállás megállapítását eredményező bizonyítékértékelő tevékenység mikéntje sem. Nem értékelhető a törvényes vád hiányaként és a vádon túlterjeszkedésként az, ha a bíróság egy bűncselekmény törvényi tényállását megvalósító elkövetési magatartás kapcsán a tettazonosság keretei között a vádiratban le nem írt tényt is megállapít, továbbá a vádelv a vád és az ítélet tényállása közötti teljes történeti azonosságot nem követeli meg.

[15] Jelen esetben a bíróság jogerős ítéletében az elkövetés tárgyát, helyét, idejét és módját a váddal egyezően állapította meg, kizárólag az elkövető személye és a terheltek elkövetői alakzata tekintetében tért el a vádtól. Ezzel a tettazonosság körén belül maradt. Az indítvány tévesen értelmezi az "elkövetési magatartás" fogalmát az "elkövetői alakzat" helyett.

[16] A Legfőbb Ügyészség szerint nem akadálya a felbujtó felelősségre vonásának az, hogy a tettes ismeretlen maradt. A bíróság jogerős ítéletében helyesen állapította meg, hogy jelen esetben a szándékos bűncselekmény megvalósult; a tényállásban foglaltak szerint csupán annak elkövetője nem került azonosításra, de az a felbujtó felelősségének megállapításához nem is szükséges. A tettes kilétének egyértelmű azonosításának hiánya nem zárja ki azt, hogy a részesek felelősségre legyenek vonhatók.