A Szegedi Ítélőtábla Pf.20465/2018/6. számú határozata sérelemdíj tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 146. §, 206. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 75. §, 84. §, 339. §, 340. §, 349. §, 1979. évi 11. törvényerejű rendelet (Bv. tvr.) 36. §, 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:43. §, 2:51. §, 2:52. §, 6:519. §, 6:548. §, 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet (Bv. Szabályzat) 135. §, 13/1996. (XII. 23.) IM rendelet 1. §] Bírók: Bálind Attila, Bánfalvi-Bottyán Csilla, Kiss Gabriella

SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA

Pf.I.20.465/2018/6. szám

A Szegedi Ítélőtábla a dr. Csohány László ügyvéd által képviselt felperes neve (címe) szám alatti lakos felperesnek - a (jogtanácsos neve) jogtanácsos által képviselt alperes neve (címe) szám alatti székhelyű alperes ellen sérelemdíj megfizetése iránt indított perében a Kecskeméti Törvényszék 2018. április 18. napján kelt 10.P.21.145/2017/31. sorszámú ítélete ellen a felperes részéről 32. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán lefolytatott másodfokú eljárásban meghozta a következő

Í T É L E T E T :

Az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 20.000,- (Húszezer) forint másodfokú eljárási költséget, és az államnak - külön felhívásra - 240.000,- (Kettőszáznegyvenezer) forint le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I N D O K O L Á S

Az alperes 2014. január 17-től az alperesi bv intézetben töltötte büntetését 2014. szeptember 29-ig. Ezalatt - március 10-24. között - (város 1)-re helyezték. 2014. szeptember 29-től szabadulásáig, 2015. január 21-ig a (város 2)-i Büntetésvégrehajtási Intézetben volt fogvatartva.

Az alperesi bv intézet nem fegyház fokozatú, főként mezőgazdasági munkavégzést folytató fogvatartottak elhelyezését szolgálja. A zárkák 8 személyesek, bennük általában 10-14 főt helyeztek el. A zárkákban elkülönített, külön szellőzésű WC-k találhatók.

A felperes március 15. után erősen viszkető, kipirosodott, fájdalmas csípéseket észlelt magán, ezt azonban az alperesnek nem jelezte.

(Város 2)-re szállításakor orvosi vizsgálaton esett át, befogadási törzslapján a "panaszmentes", "intézkedést nem igényel" feljegyzés szerepel.

Szabadulását követően 2015. január 27-én jelent meg a (város 3)-i ... Kórház bőrgyógyászati szakrendelésén azzal, hogy bőre 4 hónapja erősen viszket. Státuszában rögzítették, hogy bőrén testszerte viszkető, pontszerű, kivakart sebek láthatók. Diagnózisként rühességet állapítottak meg, kenőcs alkalmazását írták elő részletesen felsorolt higiénés teendők mellett.

A felperes keresetében összesen 3.000.000,- forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest, melyből 1.000.000,- forintot nemvagyoni kártérítésként igényelt az 1959-es Ptk. (rPtk.) alapján a nem megfelelő elhelyezési körülmények, így a zárkában a szükséges mozgástér és légtér hiánya, az el nem különített WC, valamint a nem megfelelő szellőzés miatt. További 2.000.000,- forintot a 2013. évi V. törvény (Ptk.) alapján sérelemdíjként követelt az ágyi poloska csípések, illetve kialakult rühessége miatt.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Elismerte a zárkák túlzsúfoltságát. Állítása szerint az intézetben nincs olyan zárka, ahol a WC fallal ne lenne elválasztva, és mindegyik zárka egy bukó-nyíló ablakkal van felszerelve, ugyanilyen ablak külön a WC-kben is kialakításra került. Hangsúlyozta, az ágyneműket kéthetente tisztítják és rendszeresen, évente legalább két alkalommal poloskairtást végeztetnek.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Mindenekelőtt az 1959-es Ptk. alkalmazásának indokait fejtette ki. Ekörben rámutatott, a 2013. évi CLXXVIII. törvény (Ptké.) 8. § (1) és (2) bekezdését kellett alapul venni. Ahhoz, hogy a fertőzés kapcsán az új, a 2013-as Ptk. legyen alkalmazható, a felperesnek bizonyítania kellett volna, hogy annak eredete a 2014. március 15. utáni időszakra esett, ami azonban nem volt megállapítható. Kiemelte, a felperes csak szabadulása után fordult szakorvoshoz, (tanú 1) kezelőorvos tanúvallomása szerint pedig a fertőzés kialakulásának idejére már ellátásakor sem lehetett következtetni. Emiatt - évekkel a történtek után - a felperes által indítványozott orvosszakértői bizonyítástól sem lett volna várható erre nézve pontosabb megállapítás.

Az 1959-es Ptk. 349. § (1) bekezdésére és 355. § (1) és (4) bekezdésére utalva kifejtette, a felperesi tanúk előadása nem volt alkalmas az okirati bizonyítékok megdöntésére. A felperest a (város 2)-i bv intézetbe történt szállításkor a befogadó intézet orvosa megvizsgálta, jelentése szerint panaszmentes volt, amit orvosszakértő sem tudott volna cáfolni, ezért kirendelését ez okból is mellőzte.

A felperes élettársa, (tanú 2) tanúvallomásából sem lehetett egyértelmű következtetést levonni a megfertőződés idejére, de az sem volt megállapítható, hogy a felperes az alperesi bv intézetben ilyen panasz miatt orvosi ellátást igényelt volna. A tanú előadása szerint a felperes az elhelyezési körülményeket sem kifogásolta.

(Tanú 3) tanú vallomása sem volt alkalmas a (város 2)-i bv intézet orvosa által elkészített befogadási törzslap adatainak kétségessé tételére, mert ha a felperes látható kiütésekkel kerül átszállításra, vizsgálatakor nem "panaszmentes" állapotot rögzítenek.

Az elhelyezési körülményeket illetően elfogadta (tanú 4) tanú előadását, a zárkák alaprajza szerint pedig megfelelő szellőzésük is biztosított, fallal el nem választott WC helyiségek nincsenek. Tényként állapította meg az ágyneműk kéthetenkénti cseréjét és az ágyi poloskák évente kétszeri irtását utalva arra, hogy a felperesnek ezeket cáfoló bizonyítási indítványa nem volt.

Rögzítette, hogy a zárkák zsúfoltságát az alperes elismerte, az elhelyezett elítéltek száma meghaladta az előírt mértéket. E jogellenesség megállapítása mellett értékelte azonban az alperes befogadási kötelezettségét, ezért - a bírói gyakorlatra hivatkozva - úgy foglalt állást, hogy felróhatóság nem terheli, így kártérítésre nem kötelezhető, de sérelemdíjban sem marasztalható. Kifejtette, a túlzsúfoltság az alperesen kívülálló objektív okból állt elő, a felperest csak olyan zárkában tudta elhelyezni, ahol nem volt elegendő hely. Megjegyezte, a felperes egyébként nemvagyoni hátrányt nem igazolt és nem is nevezett meg.

Az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést annak kereset szerinti megváltoztatása érdekében. Kifogásolta, hogy a zárkák túlzsúfoltsága kapcsán az elsőfokú bíróság bár az alperes magatartásának jogellenességét megállapította, a felróhatóságot mégsem. Véleménye szerint a nemvagyoni hátrány fogalmába a testi szenvedés, az elviselhetetlen körülmények közé kényszerítés értendő. Sérelmezte (tanú 3) tanúvallomásának mellőzését is. Állította, a (város 2)-i bv intézetbe történő átszállítást követően testéről fényképfelvételek készültek. Vitatta azt az ítéleti megállapítást, hogy alperesnél nem kért orvosi vizsgálatot. Állította, egy esetben Fenistil gélt kapott, majd többször is kért egészségügyi ellátást, azonban az őrszemélyzet azt megtagadta. Kifogásolta igazságügyi orvosszakértő kirendelésére irányuló indítványának elutasítását, mivel véleménye szerint ezzel a bizonyítási eszközzel a megfertőződés időpontját meg lehetett volna határozni.