3239/2014. (IX. 22.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Mfv.III.10.411/2012/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az indítványozó alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
[2] Az indítványozó az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja és az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján kérte a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Mfv.III.10.411/2012/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[3] Az indítványozó 2001-ben lépett rendőrségi állományba, 2002-ben egy kft társtulajdonosa lett, megszerezve az üzletrészek 26,67%-át. Budapest Rendőrfőkapitánya 2005. január 20-án kelt 113-33/75/2004. számú határozatával megállapította, hogy indítványozó szolgálati viszonyával összeférhetetlen a gazdasági társaságban lévő tulajdonosi pozíciója, ezért felszólította, hogy szüntesse meg a gazdasági összeférhetetlenséget. Az indítványozó erre tekintettel 2005 februárjában - állítása szerint áron alul - értékesítette üzletrészét, egyúttal panasszal élt a határozat ellen. Az Országos Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: ORFK) 2005. május 20-án kelt határozatával hatályon kívül helyezte az összeférhetetlenség megszüntetésére vonatkozó határozatot.
[4] Az indítványozó - számítása szerint - üzletrésze gyors és kényszerű érékesítése miatt mintegy 5,1 millió forintos kárt szenvedett (az üzletrész értéke, és a 2004. évre megállapított osztalék összege), ezért pert indított az ORFK ellen. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, mint elsőfokú bíróság 16.M.4167/2010/3. számú ítéletében helyt adott a keresetnek. A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 55.Mf.630.668/2011/3. számú ítéletével hatályában fenntartotta az elsőfokú ítéletet. Ugyanakkor a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Mfv. III.10.411/2012/5. számú ítéletével részben hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletnek az alperesi marasztalás összegére és a perköltségre vonatkozó részét, részben megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét leszállítva a marasztalás összegét és a perköltséget. A Kúria döntése értelmében az indítványozót mintegy 3,8 millió forint kár érte, így ennek megfizetésére kötelezte az alperes ORFK-t. A Kúria ugyanis elismerte indítványozónak az üzletrész kényszerű eladásából származó kárigényét, azonban azt az osztalék tekintetében már nem látta megalapozottnak. Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria ítélete sérti a tulajdonhoz való jogát [Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése)] és a vállalkozás szabadságából levezethető szerződési szabadságot [Alaptörvény M) cikk (1) bekezdése], valamint a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jogát [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdése].
[5] Az indítványozó úgy véli, hogy a bírói döntés egyrészt sérti a tisztességes eljáráshoz való jogát, mivel azt nem nyilvános tárgyaláson hozta meg a bíróság, így a felek nem fejthették ki álláspontjukat; másrészt azért is sérül, mert a felülvizsgálati eljárásban hozott döntés jogorvoslattal már nem támadható, és ez egyúttal a jogorvoslathoz való jogát is korlátozza.
[6] A tulajdonhoz való jogának sérelmét azzal indokolta az indítványozó, hogy üzletrészének kényszereladása miatt sérült a rendelkezési jog szabad gyakorlása, illetve a hasznok szedésének joga. Véleménye szerint a Kúria döntése nem egy másik alapjogra tekintettel korlátozta a tulajdonjogát - amely az egyén anyagi függetlenségének és így végső soron az emberi méltóságának alapja -, hanem egy hibás jogértelmezés alapján. Ezzel szoros összefüggésben úgy véli az indítványozó, hogy az üzletrész kényszerűségből történő eladása - illetve annak a bíróság általi szentesítése - a szerződési szabadságát is sértette, és emiatt esett el az üzletrész alapján járó osztaléktól, ami szintén tulajdonjogi sérelemként jelent meg számára.
[7] Az indítványozó a fentiek alapján kérte a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Mfv.III.10.411/2012/5. számú ítéletének a megsemmisítését.
[8] 2. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Ezért az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az Abtv. 27. §-a alapján előterjesztett indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz előterjesztésére vonatkozó, törvényben meghatározott formai és tartalmi követelményeknek.
[9] Az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Mfv.III.10.411/2012/5. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata során megállapította, hogy az az Abtv. 51-52. §§-ban foglalt formai feltételeknek megfelel. Ezt követően az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e a befogadhatóság tartalmi követelményeinek, így különösen az Abtv. 26-27. § és 29-31. § szerinti feltételeknek. Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy az ügyben felmerült alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány nem felel meg ezeknek a követelményeknek.
[10] Az indítványozó úgy vélte, hogy azért sérült a tisztességes eljáráshoz való joga, mert a Kúria tárgyalás tartása nélkül hozta meg az Mfv.III.10.411/2012/5. számú határozatát.
[11] A Kúria támadott határozata rögzíti, hogy a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 274. § (1) bekezdése alapján tárgyalás tartása nélkül hozta meg döntését. A Pp. felhívott rendelkezése szerint a felülvizsgálati kérelmet a Kúria tárgyaláson kívül bírálja el, kivéve, ha a felek bármelyike tárgyalás tartását kéri, vagy a Kúria a tárgyaláson való elbírálást szükségesnek tartja. Az indítványozó tehát nem volt elzárva attól, hogy ügyét tárgyaláson bírálja el a felülvizsgálati bíróság.
[12] Az Alkotmánybíróság továbbá rámutat, hogy állandó gyakorlata szerint a tisztességes eljáráshoz való jogból nem következik kényszerítően, hogy a bíróságok egy adott ügyre vonatkozó valamennyi rendes és rendkívüli jogorvoslati eljárásban - tekintettel a tárgyi ügy peres jellegére ezt konkretizálva rendkívüli perorvoslatot jelent - a fél jogait és kötelezettségeit kizárólag tárgyaláson bírálhatnák el. A 3115/2013. (VI. 4.) AB határozat szerint: "A tárgyalási elv, a szóbeliség és a közvetlenség a polgári peres eljárás alapelvei közé tartozik. Nem jelenti azonban ezeknek az alaptörvényi szabállyá emelt alapelveknek a sérelmét, ha a törvény - különösen a rendkívüli - jogorvoslati eljárásokban a bíróság számára lehetővé teszi az indítvány tárgyaláson kívüli elbírálását." (Indokolás [43]).
[13] Az indítványozó a jogorvoslathoz való jog sérelmét abban látta, hogy a felülvizsgálati döntés ellen már nem áll rendelkezésére semmiféle jogorvoslati lehetőség. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a jogorvoslathoz való jogból csupán azt követezik - de az sem abszolút követelményként -, hogy az első fokon meghozott érdemi döntésekkel szemben, azt felülvizsgálandó, magasabb fórumhoz lehessen fordulni. (3120/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [22]-[23]; 3022/2013. (I. 28.) AB végzés, Indokolás [14]-[17]. Ebből következően jelen ügyben, a felülvizsgálattal mint rendkívüli perorvoslattal szemben igénybe vehető esetleges újabb perorvoslat az Alaptörvény által garantált jogorvoslaton túlmutató többletlehetőség.
[14] Az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, valamint az Abtv. 27. §-a alapján a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére van jogköre, a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének, és a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára azonban már nem rendelkezik hatáskörrel (3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]).
[15] A fentiekből megállapítható, hogy az indítványozó alkotmányjogi panaszában a tulajdonhoz való jog és a szerződési szabadság tekintetében valójában a bíróság által megállapított tényállást, a bírói törvényértelmezés helyességét, valamint a bíróság által mindezekből levont következtetéseket vitatta.
[16] Az indítvány összességében tehát nem vetett fel olyan alkotmányjogi jelentőségű kérdést, amely indokolná az érdemi eljárás lefolytatását, és a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség sem merült fel az ügyben.
[17] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Abtv. 27. § szerinti alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-a szerinti feltételeknek, ezért azt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2014. szeptember 15.
Dr. Kiss László s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/98/2014.