EH 2010.2141 Nincs helye szülői felelősségre vonatkozó (gyermekelhelyezés) perben az eljárás megszüntetésének joghatóság hiánya miatt, ha - bár más joghatósági ok nem áll fenn - az alperes perbeli nyilatkozataival egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy a magyar bíróság joghatóságát elfogadja, és ez szolgálja legjobban a gyermek érdekeit is [Pp. 130. §, 157/A. §; 2201/2003. EK 12. §].

A magyar állampolgárságú felek élettársi kapcsolatából 2002. január 17-én Magyarországon született az ugyancsak magyar állampolgárságú Alexander utónevű gyermekük. A gyermek születését követően a család - munkavégzés céljából - Spanyolországba költözött, szokásos tartózkodási helyük M. város volt.

Az együttélés során a felek kapcsolata megromlott, az életközösségük megszűnt. 2006-ban a M.-i Bíróság családon belüli erőszak miatt a felperessel szemben eljárást folytatott és ezzel összefüggésben a felek gyermekének felügyeletére, gondozására az alperest jogosította fel.

2007 januárja óta a felperes már ismételten Magyarországon él.

2007 januárjában az alperes a gyermeket a felperessel való kapcsolattartás céljából Magyarországra hozta, az eredeti elképzelése szerint egyhetes időtartamra, a felperes kérésére azonban a gyermek magyarországi tartózkodását több alkalommal meghosszabbították. 2007 júniusában a felperes kijelentette, hogy Alexandert nem engedi vissza az édesanyjával Spanyolországba, egyidejűleg keresetet nyújtott be a magyar bíróságnál Alexander nála történő elhelyezése iránt.

Az alperes a kereset elutasítását kérte és viszontkeresetet támasztott a gyermek nála történő elhelyezése iránt.

Az eljárás során mind a két fél kezdeményezte pszichológus szakértő kirendelését. Annak érdekében, hogy a szakértői vizsgálat előtt az alperes is megfelelő időt tölthessen gyermekével, a kisfiú státusát a 2007. november 4-i tárgyaláson ideiglenes részegyezséggel rendezték, melynek értelmében Alexander a felperesi apa elhelyezésébe került, és részletesen szabályozták az alperes és a gyermek közötti kapcsolattartás rendjét.

2008. február 28-án az alperes az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz fordult a gyermek jogellenes Magyarországra hozatala, illetve itteni visszatartása miatt. E kérelmét azonban 2008. március 31-én visszavonta, mivel időközben a gyermeket egy kapcsolattartás alkalmával - a felek ideiglenes gyermekelhelyezésre vonatkozó jogerős egyezségének hatálya alatt - Spanyolországba vitte. Ekkor a felperes kezdeményezett eljárást a gyermek jogellenes külföldre vitele miatt. A spanyol hatóság a kérelmének helyt adva intézkedett Alexander Magyarországra történő visszavitele érdekében, ami 2008. november 12-én meg is történt. A kisfiú azóta a felperessel él Magyarországon.

Amíg az alperes 2008 márciusa és novembere között a gyermekkel Spanyolországban tartózkodott, pert indított a spanyol bíróság előtt a gyermek nála történő elhelyezése iránt, majd a magyar bíróságon 2008. június 2-án érkeztetett beadványában joghatósági kifogást terjesztett elő, arra hivatkozva, hogy a M.-i bíróság a gyermeket a családon belüli erőszak miatti eljárása során az ő felügyeletébe és gondozásába helyezte el, ezért a felperes csak a gyermek elhelyezésének megváltoztatását kérhetné a gyermek szokásos tartózkodása helye szerinti spanyol bíróságnál.

A felperes kérte, hogy a bíróság a kiskorú gyermeket ideiglenes intézkedéssel nála helyezze el, tekintettel arra, hogy az alperes a felek korábbi részegyezségében foglaltakat nem tartotta meg. Az alperes ugyancsak ideiglenes intézkedéssel kérte a gyermek nála történő elhelyezését.

Az elsőfokú bíróság az alperes joghatósági kifogásának helyt adott és megállapította joghatósága hiányát az Alexander utónevű gyermek feletti "szülői felelősség" iránti kérelmek tekintetében, egyben a pert megszüntette. Joghatóság hiányában - a sürgős szükség fenn nem állása miatt - mellőzte az ideiglenes intézkedések iránti kérelmek elbírálását is.

Az elsőfokú bíróság végzésének indokolásában megállapította, hogy a gyermek 2007 januárja előtt életvitelszerűen Spanyolországban tartózkodott, a felek életközössége időszakában is ez volt a gyermek szokásos tartózkodási helye.

Alexander 2007 januárja óta Magyarországon él, azonban csak 2007. nyarán vált bizonyossá, hogy a felperes nem engedi őt vissza a korábbi szokásos tartózkodási helyére, ekkortól valósult meg a gyermek jogellenes Magyarországon való visszatartása. Ehhez képest időben kezdeményezte az alperes 2008. február 28-án a jogellenes gyermekelvitel miatti eljárást. Ennek 2008. március 31-i visszavonása azonban nem jelentette azt, hogy a magyarországi bíróság a gyermekelhelyezés elbírálására joghatóságot nyert volna, mivel a visszavonás ugyan a visszatartástól számított egy éven belül történt, azonban a gyermek a visszatartástól számítottan még nem tartózkodott egy éve Magyarországon [2201/2003/EK rendelet 10. cikk b) pont ii) alpontja].

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint jelen ügyben a joghatóságról való megállapodásra sem került sor, a felek részegyezsége, annak bírói jóváhagyása nem tekinthető ilyennek a 2201/2003/EK rendelet 12. cikke (3) bekezdésének b) pontja alapján. Az egyezségkötéssel az alperes nem fogadta el a magyar bíróság joghatóságát kifejezetten vagy más egyértelmű módon, ehhez ugyanis nem volt elegendő az alperes perbe bocsátkozása. Az egyezségkötés legfeljebb annyit jelentett, hogy a részegyezség megkötésekor az alperes még nem kifogásolta a joghatóságot, de nem is fogadta el azt.

A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzésének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét pedig helybenhagyta.

A másodfokú bíróság rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság döntésének jogszabályi alapjaként az Európai Unió Tanácsának a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásától, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2201/2003. EK rendelet (a továbbiakban Brüsszel-II.A rendelet) 8., 10. 12., 16., 17. és 20. cikkét, valamint a Pp. 156. §-át, 157/A. §-a (1) bekezdésének b) pontját és 162. §-át hívta fel és döntését részletesen megindokolta.

A perben bizonyítást nyert, hogy a gyermeket 2007. január végén az alperes nem a szokásos tartózkodási hely megváltoztatásának szándékával, hanem az apai kapcsolattartás biztosítása érdekében hozta Magyarországra. A felperes azonban úgy döntött, hogy a gyermeket visszatartja és 2007 júniusában megindította a gyermekelhelyezési pert.

A Brüsszel-II.A. rendeletben szabályozott joghatósági okok közül a 10. cikk szerinti különös joghatóság arra az esetre vonatkozik, amikor a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti bíróságok a gyermek jogellenes elvitelét, illetve visszatartását követően is megtartják joghatóságukat. Amennyiben tehát a gyermek szokásos tartózkodási helye a jogellenes elvitel vagy visszatartás következtében változik meg, úgy a korábbi szokásos tartózkodási hely szerinti tagállam bíróságainak joghatósága továbbra is fennmarad.

Az ettől való eltérés csak igen szűk körben lehetséges. Így a 10. cikk a) pontja értelmében, ha a gyermek szokásos tartózkodási helyet szerez abban a tagállamban, amelybe vitték, és mindegyik felügyeleti joggal rendelkező érintett fél belenyugodott a kialakult helyzetbe, vagy a 10. cikk b) pontja szerint, ha a gyermek szokásos tartózkodási helyet szerzett abban a tagállamban, amelybe vitték és legalább egy éve ebben a tagállamban tartózkodik azt követően, hogy a felügyeleti joggal rendelkező személy tudomást szerzett, illetve tudomást szerezhetett a gyermek tartózkodási helyéről, továbbá a gyermek beilleszkedett az új környezetébe, végül mindezek mellett még további négy feltétel közül legalább egy feltétel is teljesül.

A másodfokú bíróság megállapítása szerint a perbeli esetben a 10. cikk a) pontja szerinti eltérés lehetősége fel sem merül, a 10. cikk b) pontja szerinti mentesülésről pedig azért nincs szó, mivel a keresetlevél 2007. júniusi előterjesztése idején a gyermek még nem tartózkodott egy éve Magyarországon, hiszen csak 2007. januárban került ide. Ebből következően a 10. cikk b) pontja értelmében sem járhat el magyar bíróság, a spanyol bíróság megtartotta joghatóságát.

A Brüsszel-II.A. rendelet 12. cikkében szabályozott joghatósági megállapodás kérdéséről a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal azonos módon foglalt állást, tehát az - álláspontja szerint - jelen ügyben nem volt alkalmazható. Ehhez ugyanis arra lett volna szükség, hogy a magyar bíróság joghatóságát a felek kifejezetten vagy más egyértelmű módon elfogadják. Ez a perbeli esetben nem történt meg, sőt az alperes utóbb kifejezett joghatósági kifogással élt, így nyilvánvaló, hogy sem az alperes perbebocsátkozása, sem pedig a perbeli egyezség nem jelenti, nem jelentheti a joghatósági megállapodás létrejöttét.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a fentiekre tekintettel helyesen döntött az elsőfokú bíróság, amikor a Pp. 157/A. § (1) bekezdése értelmében - figyelemmel a Pp. 130. § (1) bekezdésének a) pontjára - joghatóságának hiányát állapította meg és ezért a pert megszüntette.

Helyesen döntött az elsőfokú bíróság akkor is, amikor az ideiglenes intézkedésre irányuló kérelmeket elutasította, mivel a Brüsszel-II.A. rendelet 20. cikke értelmében erre - joghatóság hiányában - csak sürgős esetben, védelmi intézkedésként kerülhet sor. Jelen ügyben azonban erre nincsen szükség.

A jogerős végzés ellen a felperes nyújtott felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és a magyar bíróságok joghatóságát megállapítva az elsőfokú bíróságnak az eljárás folytatására történő kötelezését kérte. A felperes a Legfelsőbb Bíróság érdemi döntését kérte a gyermekelhelyezésre vonatkozó ideiglenes intézkedés tárgyában is.

A felperes álláspontja szerint a felek és gyermekük magyar állampolgárok, Alexander szokásos tartózkodási helye a perindítás időszakában Magyarországon volt. A gyermek születésétől kezdődően jóval több időt töltött Magyarországon, mint Spanyolországban és a perindítást követően az alperes sem vitatta a magyar bíróság joghatóságát, ezt csak jóval később tette meg, a perben beszerzett pszichológus szakértői vélemény ismeretében, illetve azt követően, hogy az elsőfokú bíróság ideiglenes intézkedéssel - melyet a másodfokú bíróság utóbb hatályon kívül helyezett - a gyermeket a felperes nevelésére, gondozására bízta.

2007 januárja óta a gyermek rövid megszakítással Magyarországon tartózkodik, ehhez a környezethez kötődik, ez a szokásos tartózkodási helye, ide beilleszkedett.

A felperes szerint a másodfokú bíróság által hivatkozott Brüsszel-II.A. rendelet 10. cikke jelen esetben nem alkalmazható, mivel sem jogellenes elvitel, sem jogellenes visszatartás nem történt, az alperes a gyermeket önként hozta Magyarországra és huzamos ideig nem is kifogásolta itt-tartózkodását.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős végzés hatályban tartására irányult.

Az alperes szerint a perben bizonyítást nyert, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helye 2007 januárjáig Spanyolországban volt, őt a felperes jogellenesen vette magához, illetve tartotta vissza.

A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.

A Brüsszel-II.A. rendelet hatálya az 1. cikk b) pontja értelmében kiterjed a szülői felelősség (felügyelet) megállapítása, gyakorlása, átruházása, korlátozása vagy megszüntetése iránti ügyekre.

A 8. cikk (1) bekezdése értelmében egy tagállam bíróságai joghatósággal rendelkeznek olyan gyermek feletti szülői felelősségre vonatkozó ügyekben, aki a bíróság megkeresésekor az adott tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik.

A 10. cikk speciális joghatósági rendelkezéseket tartalmaz a gyermek jogellenes elvitele (visszatartása) esetében, ilyenkor ugyanis - főszabályként - fennmarad az elvitelt megelőző szokásos tartózkodási hely bíróságának joghatósága, azonban - meghatározott szigorú feltételek megvalósulása esetén - kivételesen ez a rendelkezés nem érvényesül, a szülői felügyelettel kapcsolatban az új tartózkodási hely szerinti tagállam bírósága járhat el.

Ezzel összefüggésben helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy jelen esetben a 10. cikknek sem az a), sem a b) pontja nem alkalmazható, ugyanis a felügyeleti joggal rendelkező alperes nem fogadta el az elvitel, illetve visszatartás tényét, illetve a bíróság megkeresésekor (a gyermek elhelyezése iránti keresetlevél benyújtásakor) a gyermek még nem tartózkodott egy éve Magyarországon.

A joghatósági kifogás elutasításának tehát a Brüsszel-II.A. Egyezmény 10. cikke alapján nem volt helye.

Helytelenül értelmezte ugyanakkor az első-, valamint a másodfokú bíróság a Brüsszel-II.A. rendelet "Megállapodás a joghatóságról" című 12. cikkét, illetve az abban foglaltakat. A 12. cikk (3) bekezdése értelmében ugyanis valamely tagállam bíróságai akkor is joghatósággal rendelkeznek a szülői felelősségre vonatkozó ügyben, amennyiben a gyermeket szoros kötelék fűzi az említett tagállamhoz, különösen, ha a szülői felelősség jogosultjainak egyike szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik az adott tagállamban vagy a gyermek az adott tagállam állampolgára és az eljárás valamennyi részes fele kifejezetten vagy más egyértelmű módon elfogadták a bíróságok joghatóságát a bíróság megkeresésének időpontjában és az a gyermek érdekeit legjobban szolgálja.

A 12. cikk értelmében a joghatósági alávetésnek kifejezettnek vagy más egyértelmű módon kinyilvánítottnak kell lennie, nem elegendő tehát a vagyonjogi ügyekben alkalmazandó 44/2001. EK rendelet (Brüsszel-I. rendelet) 24. cikkében foglalt azon rendelkezés, mely szerint a Brüsszel-I. rendelet 1. cikkének hatálya alá tartozó ügyekben az a bíróság is joghatósággal rendelkezik, amely előtt az alperes megjelenik. A szülői felügyeletre (felelősségre) vonatkozó ügyekben az általános joghatósági rendelkezésekhez képest egy másik állam bíróságának joghatóságát csak abban az esetben lehet megállapítani, ha a bíróság megkeresésének (a keresetlevél benyújtásának) időpontjában a szülői felelősség gyakorolói azt kifejezetten vagy más egyértelmű módon elfogadták.

Jelen esetben a joghatóság kifejezett elfogadása az alperes részéről nem történt meg, ugyanakkor az alperes egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy elfogadja a magyar bíróság joghatóságát a gyermek elhelyezésére vonatkozó ügyben, amikor 7. sorszámú, 2007. augusztus 23-án a magyar bírósághoz érkezett beadványában a gyermekelhelyezésre vonatkozóan érdemi ellenkérelmet és viszontkeresetet terjesztett elő, illetve mindezt megelőzően illetékességi kifogással élt, melyben azt kérte, hogy a gyermekelhelyezési pert ne a gyermek tartózkodási helye szerinti bíróság tárgyalja, hanem az ő utolsó belföldi lakóhelye szerinti bíróság, a Pp. 29. § (2) bekezdése alapján ugyanis - álláspontja szerint - ez a bíróság rendelkezik a per eldöntéséhez szükséges illetékességgel. (Az alperes illetékességi kifogását a bíróság elutasította.)

Azzal, hogy az alperes ilyen módon bocsátkozott perbe, tehát hogy az egyik magyar bíróság helyett a másik magyar bíróságot jelölte meg, mint az ügy eldöntésére hatáskörrel és illetékességgel rendelkező fórumot, hallgatólagosan, de egyértelműen elismerte a gyermekelhelyezésre vonatkozóan a magyar bíróság joghatóságát, figyelemmel arra, hogy az egyik vagy másik magyar bíróság illetékességének kérdése nyilvánvalóan csak azt követően merülhet fel, ha bármely magyar bíróság az ügy elbírálására joghatósággal rendelkezik.

A magyar bíróság joghatóságát ismerte el egyértelmű módon az alperes akkor is, amikor a gyermekelhelyezésre vonatkozó részegyezség megkötését megelőzően, a 2007. november 14-én megtartott tárgyaláson kijelentette, hogy a pszichológus szakértői vélemény beszerzését követően "durva, szakmai hiba vagy kifejezett visszaélés hiányában" a szakértői véleménynek megfelelő egyezséget hajlandó kötni a felperessel, még akkor is, ha álláspontját nem igazolja a szakvélemény. Ezzel egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy a magyar bíróság előtt kíván a gyermekelhelyezésre vonatkozó, az eljárás érdemi befejezését jelentő megállapodást kötni.

Az alperes fent idézett két nyilatkozata azt jelenti, hogy az alperes egyértelmű módon elfogadta a magyar bíróság joghatóságát, ami a huzamos ideje Magyarországon élő, ide beilleszkedett gyermek érdekeit is szolgálja.

A magyar bíróság joghatósága tehát a Brüsszel-II.A. rendelet 12. cikke alapján megállapítható volt, az annak történő alávetést az alperes a perben egyértelműen kifejezésre juttatta, emiatt a későbbiekben tett nyilatkozatát, mely a joghatósági kifogásra vonatkozott, a perben eljárt bíróságok már nem vehették volna figyelembe.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős végzés sérti a Brüsszel-II.A. rendelet 12. cikkében és ennek következtében a Pp. 130. § (1) bekezdésének a) pontjában, valamint a 157/A. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltakat, ezért azt a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per folytatására és új - érdemi - határozat hozatalára utasította.

A megismételt eljárásban kell az elsőfokú bíróságnak ismételten döntenie a felek gyermekelhelyezésre vonatkozó ideiglenes intézkedés iránti kérelméről is, azonban már nem a Brüsszel-II.A. rendelet 20. cikke, hanem a Csjt. és a Pp. rendelkezéseinek megfelelően.

(Legf. Bír. Pfv. II. 22.073/2009.)