BH 2010.6.148 A színlelt szerződéssel kapcsolatban - ha az más szerződést leplez - nincs helye az érvénytelenség jogkövetkezményei levonásának, hanem arra - amennyiben a leplezett szerződés is érvénytelen - az utóbbi szerződés keretében kerül sor [Ptk. 207. § (6) bekezdés].

A perbeli önkormányzati bérlakást, annak bérlője J. I. - a felperes jogelődje - az 1991. július 30-án kelt adásvételi szerződéssel kedvezményes, 245 190 forintos vételáron vásárolta meg. A szerződés megkötésekor a vételárból egy összegben 24 519 forintot fizetett ki, míg a fennmaradó hátralékot havi 850 forintos részletekben volt jogosult törleszteni. A felperes jogelődje a lakást az 1993. október 7. napján megkötött ajándékozási szerződéssel - holtig tartó haszonélvezeti joga fenntartása mellett - az alperesnek ajándékozta. A lakás önkormányzat részére kifizetett vételárát a későbbiekben az ekkor még kiskorú alperes törvényes képviselője részletekben megfizette a felperes jogelődjének.

J. I. az 1992. szeptember 17-én kelt végrendeletében minden vagyona örököseként az alperest nevezte meg, majd ezt a 2001. szeptember 10-i keltezésű végrendeletével megváltoztatva ingóságait, majd a 2001. november 28-án kelt végrendelet kiegészítéssel a perbeli ingatlan tulajdonjogát a felperesre hagyta. 2000. december 14. napján a felperes jogelődje és a még kiskorú alperes törvényes képviselője szerződést írtak alá az ajándékozási szerződés felbontásáról, de azt a gyámhatóság nem hagyta jóvá, majd az ajándék visszaadásától már az alperes is elzárkózott. J. I. 2001. október 2. napján pert indított az alperessel szemben az ajándék visszakövetelése iránt, de az eljárás alatt 2002. február 2. napján elhunyt, örököse - végrendeleti öröklés alapján - a felperes lett. A per tárgyát képező ingatlant az alperes 2002. augusztus 16-án értékesítette M. T.-né részére.

Az ajándék visszakövetelése iránti perbe jogutódként perbelépő felperes módosított keresetében előadta, hogy jogelődje és az alperes valós szándéka nem ajándékozásra, hanem adásvételre irányult, amelynek során az alperes kirívóan alacsony vételáron vásárolta meg a perbeli ingatlant. A szerződést ezért feltűnő értékaránytalanság jogcímén megtámadta, kérte annak megállapítását, hogy az a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése alapján érvénytelen és - tekintettel arra, hogy az ingatlan már eladásra került - az alperest a lakás szakértő által megállapított valós értéke és a vételár a különbözetének - amelyet 4 000 000 forint 70%-ában jelölt meg - és ennek az 1994. szeptember 21-től járó kamatainak, valamint a perköltségeknek a megfizetésére kötelezni. Hivatkozott arra, hogy a szerződés tényleges tartalmát csak a 2007. április 2-i tárgyaláson ismerte meg, ezért a Ptk. 236. §-ának (1) és (3) bekezdése, valamint a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése alapján a rendelkezésére álló három hónapon belül került sor a megtámadásra.

Az alperes a kereset elutasítását kérte, hivatkozva arra, hogy a lakás nem piaci, hanem önkormányzati értékesítésű volt. A szerződés nem színlelt, akaratuk egyező szándékkal arra irányult, hogy a lakás - az önkormányzat részére fizetett vételár megtérítése mellett - az alperes tulajdonába kerüljön és ezt ilyen jogi formában látták megvalósíthatónak.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Ítéletének indokolása szerint a felperes jogelődje és az alperes jogviszonya - tekintettel arra, hogy az alperes az ingatlan eredeti vételárát részletekben megfizette - nem tekinthető teljesen ingyenesnek. Nem merült fel azonban olyan adat, hogy J. I. az ingatlant piaci áron kívánta volna eladni az alperesnek, a jogügylet valós tartalmával tisztában volt, a felperes ennek ellenkezőjét csupán állította, de igazolni semmivel sem tudta. Dr. M. B. az ajándékozási szerződést felbontó szerződést készítő ügyvéd vallomása, továbbá az a tény, hogy a felperes jogelődje az alperes javára végrendelkezett, azt támasztja alá, hogy J. I. a lakását az alperesnek kívánta juttatni. A vételár utolsó részletének átvételekor tudnia kellett, hogy ezzel a lakás megszerzésének költségeit kapta meg, ezért ennek időpontjától, azaz 1995. január 16-tól kezdődően egy éven belül élhetett volna megtámadási jogával. Ha esetlegesen ekkor sem ismerte volna fel azt, hogy az alperes milyen vételáron szerezte meg a lakást, legkésőbb a szerződés felbontásáról szóló tárgyalásokon ezt már feltétlenül tudnia kellett, hiszen arra ő maga készítette el az elszámolást. A jogutódlás bekövetkeztével a szerződés megtámadására nyitva álló határidő nem nyílik meg újra, ezért - a határidő elmulasztása folytán - a felperes keresetét el kellett utasítani.

A felperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság elfogadta a felperes azon hivatkozását, amely szerint jogelődje és az alperes között ténylegesen visszterhes szerződés jött létre és ezen megállapítással szemben az alperes nem élt fellebbezéssel. Ezért, továbbá mert a peradatokból megállapíthatóan az alperes - törvényes képviselője útján - valóban megtérítette a lakás önkormányzattól való megszerzésének költségeit, nincs elvi akadálya a szerződés Ptk. 201. §-ának (2) bekezdésére hivatkozással történt megtámadásának. Az egy éves megtámadási határidő a felperes jogelődjének 1993. október 7-én közjegyzői okiratba foglalt szerződéses nyilatkozatával vette kezdetét, mert ekkor részéről a teljesítés megtörtént. Ezt követően azonban a szerződést nem támadta meg, a felperes pedig - jogelődje vonatkozásában - olyan menthető okot, amely miatt az igényét nem tudta érvényesíteni, nem jelölt meg. A másodfokú bíróság ezért, eltérő okokból ugyan, de egyetértett az elsőfokú bíróság azon következtetésével, hogy a szerződés megtámadására a rendelkezésre álló határidőn belül nem került sor, ennek következtében szükségtelen lett volna vizsgálni a megjelölt érvénytelenségi ok egyéb törvényi feltételeit, így az elsőfokú bíróság alappal mellőzte a további bizonyítás felvételét.

A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság - jogszabályoknak megfelelő - új határozat hozatalára utasítását kérte. Kérelme indokai szerint az elsőfokú eljárás során hivatkozott arra, hogy jogelődje és az alperes között színlelt adásvételi szerződés jött létre, amelynek alapján az ajándékozási szerződés semmis volt, így annak érvénytelenségére bárki, határidő nélkül hivatkozhat és ennek megállapításához külön eljárás nem szükséges. A semmisség megállapítása esetén - különösen, ha arra maga a fél hivatkozik - a bíróságnak rendelkeznie kell a semmisségről, illetve a felek közötti tényleges jogviszonyról és annak tartalmáról. Az elsőfokú bíróság elfogadta azt a tényt, hogy adásvételi szerződés jött létre, de nem vizsgálta annak feltételeit, az ellenszolgáltatást jelentő vételár összegét. Bizonyítási indítványai elutasításra kerültek és az eljáró bíróságok a semmisség kérdését nem vizsgálták, holott az első fokon eljárt bíróságnak a Pp. 3. §-ának (3) bekezdése és 164. §-ának (1) bekezdése szerint nem csak a bizonyítást kellett volna elrendelnie, hanem a bizonyítással kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségének is eleget kellett volna tennie. A semmisségre vonatkozó kérelmét azért nem tudta pontosabban kifejteni, mert ennek előterjesztését követően az elsőfokú bíróság a tárgyalást berekesztette. Előadását azonban annak tartalma alapján kellett volna vizsgálni, és az általa előterjesztett kettő kereseti kérelem közül először a semmisség kérdésében dönteni. Ennek elmaradása folytán a jogerős határozat ellentétes a Ptk. 234. §-ának (1)-(2) bekezdésével és a 237. § (1)-(2) bekezdésével. A semmisség megállapítását követő eljárásban lett volna tisztázható a vételár összege, valamint a semmisség kimondásához fűződő azon joghatás, hogy a megtámadás elévülése nyugszik addig, amíg az ajándékozási szerződés semmisségének megállapítása nem történik meg.