BH 2020.4.109 A diagnosztikai tévedés akkor nem szolgál kártérítési felelősség alapjául, ha az egészségügyi szolgáltató a helyes diagnózis felállítása érdekében megtett minden, a szakma szabályai szerint indokolt intézkedést, illetve tevékenysége megfelelt az elvárható gondosságnak is [1952. évi III. tv. (régi Pp.) 177. § (1) bek., 206. § (1) bek.].

Pertörténet:

Kaposvári Törvényszék P.22056/2015/46., Pécsi Ítélőtábla Pf.20156/2017/5., Kúria Pfv.20655/2018/4. (*BH 2020.4.109*)

***********

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] Az I. rendű felperes házastársa, a II. rendű felperes édesapja (a továbbiakban: a felperesek hozzátartozója) 2011. augusztus 5-én hasi panasszal jelentkezett az alperes intézményben. Kivizsgálást követően műtötték, amelynek során a gyomor kisgörbületi oldalán lévő perforációs nyílást elvarrták. Zavartalan posztoperatív szakot követően, 2011. augusztus 12-én bocsátották otthonába.

[2] Egynapos lázas állapot miatt 2011. augusztus 21-én jelentkezett ismét az alperesnél. Röntgen, hasi ultrahang és laboratóriumi vizsgálatok elvégzését követően húgyúti fertőzést diagnosztizáltak, a beteget antibiotikummal ellátva otthonába bocsátották.

[3] 2011. augusztus 23-án lázas állapot, nehéz légzés, gyomortáji fájdalom miatt mentő szállította a felperesek hozzátartozóját az alperes sürgősségi betegellátó osztályára. CT-vizsgálattal nála májtályogot találtak, állapotromlást követően ugyanezen a napon elhunyt.

[4] A hatósági boncolás megállapítása szerint a halál oka a vérmérgezés okozta többszervi elégtelenség volt.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[5] A felperesek keresetükben kérték az alperest kötelezni az I. rendű felperes részére 7 000 000 forint, a II. rendű felperes részére 10 000 000 forint nem vagyoni kár és késedelmi kamatai, valamint 2011. szeptember 1-jétől a felperesek között 45-55%-os arányban az összeg évenkénti inflációt követő emelésével havi 86 511 forint keresetveszteség, valamint a lejárt járadék után késedelmi kamat megfizetésére. Kérték továbbá kötelezni az alperest 2012. június 1-jétől évi egy alkalommal 23 400 forint iskolatámogatás megfizetésére is.

[6] Az alperes és az alperesi beavatkozó ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték arra hivatkozással, hogy a felperesek hozzátartozójának ellátása a szakma szabályainak és az elvárható gondosság elvének megfelelően történt.

Az első- és másodfokú ítélet

[7] Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest az I. rendű felperes részére 6 010 465 forint és az egyes részösszegek után késedelmi kamat, továbbá 130 000 forint perköltség; a II. rendű felperes részére 7 507 857 forint és az egyes részösszegek után késedelmi kamat, valamint 100 000 forint perköltség; 2017. június 1. napjától minden hónap 20. napjáig havonta előre esedékesen az I. rendű felperes részére 42 770 forint, a II. rendű felperes részére 52 293 forint járadék, illetve ennek 2018. január 1-jétől minden évben a KSH által közzétett előző évi inflációval emelt összegének megfizetésére; ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[8] A perben kirendelt szakértői intézet szakvéleménye alapján megállapította, hogy a 2011. augusztus 5-én végzett műtét, illetve az azt követő ellátás során szakmai szabályszegésre, gondatlanságra, mulasztásra utaló adat nem merült fel.

[9] A szakvélemény alapján a 2011. augusztus 21-én megállapított húgyúti fertőzést diagnosztikai tévedésnek értékelte, amelyet részben objektív okokra (nem egyértelmű tünetek, hasi ultrahangvizsgálat negatív lelete), részben szubjektív okokra (nem kellő körültekintéssel végzett orvosi tevékenység, a lázas állapot és a laboratóriumi vizsgálat gyulladásra utaló értékeinek értékelése, sebészeti konzílium kérésének elmulasztása) visszavezethetőnek tartott. A szakvélemény figyelembevételével rögzítette, hogy adott helyzetben célszerű lett volna legalább sebészeti konzílium igénybevétele, vagy akár a beteg megfigyelés céljából kórházba történő felvétele. Megítélése szerint ebben az esetben a tényleges kórfolyamat nagy valószínűséggel már valamivel korábban felismerhető lett volna, a beteg életének megmentésére nagyobb esély kínálkozott volna.

[10] Mindezekre tekintettel az alperes kártérítési felelősségét megállapította.

[11] Az elsőfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásakor mérlegelte a felpereseket ért hátrányokat - amelyeket ítélete indokolásában részletezett -, valamint a kár bekövetkeztekori értékviszonyokat. A bizonyítékok értékelésével úgy ítélte meg, hogy a felpereseket ért nem vagyoni hátrány kiküszöböléséhez, illetve csökkentéséhez az I. rendű felperes esetében 3 000 000 forint, a II. rendű felperes esetében 4 000 000 forint szükséges és elégséges.

[12] A hozzátartozójuk elvesztésével járó keresetkiesés összegének meghatározásakor a felperesek által csatolt keresetigazolás alapulvételével a felperesek hozzátartozójának havi nettó jövedelmét 123 587 forintban állapította meg. Úgy ítélte meg, hogy ennek 70%-a vehető figyelembe keresetkiesés címén, amelynek összegét a KSH által közzétett inflációval történt évenkénti emeléssel határozta meg.

[13] Az iskolakezdési támogatás évi 23 400 forintos összegét és annak kifizetését igazoltnak találta. Az igényt 6 évre összesen 144 000 forintban tartotta alaposnak azzal az indokkal, hogy a jövőre nézve nem állapítható meg, hogy a II. rendű felperes a tanulmányait mennyi ideig folytatja.

[14] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - fellebbezett részében - megváltoztatta, és a keresetet teljes egészében elutasította.

[15] Ítélete indokolásában kifejtette, hogy az alperes ellenkérelmében alappal hivatkozott arra, hogy a diagnózis felállítása során elkövetett tévedés önmagában nem alapozza meg a kártérítési felelősséget, csak abban az esetben, ha a diagnózis felállítása során az orvos nem az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 77. § (3) bekezdésében meghatározott gondossági mérce szerint járt el. Érvelése szerint azt kellett vizsgálni, hogy a beteg panaszai és kórelőzménye alapján a szakmai szabályok a helyes diagnózis megállapítása érdekében milyen vizsgálatok elvégzését teszik indokolttá, azok elvégzése, eredményük értékelése a kellő gondossággal történt-e, vagy az alperes mulasztása megállapítható.

[16] Kiemelte, hogy az alapszakvéleményben a szakértő azt a végkövetkeztetést vonta le, hogy a 2011. augusztus 21-én történt ellátás, vizsgálat során szakmai szabályszegés nem igazolható. A szükséges vizsgálatok, intézkedések körének megállapításával kapcsolatban véleménye szerint azért merült fel bizonytalanság, mert a szakértő felvetette, az orvosban fel kellett volna merülni, hogy a lázas állapot és a gyulladásra utaló laboratóriumi értékek a két héttel korábban elvégzett műtéttel állhatnak összefüggésben, ami miatt célszerű lett volna legalább sebészeti konzílium igénybevétele, vagy akár a beteg megfigyelés céljából kórházba történő felvétele. Rögzítette, hogy ezt a megállapítást a kiegészítő szakvélemény is tartalmazta.

[17] A szakvélemény alapján megalapozottnak találta az elsőfokú bíróság megállapítását abban a tekintetben, hogy az alperes orvosa részéről diagnosztikai tévedés történt, ez azonban önmagában nem alapozza meg az alperes kártérítési felelősségét. Megalapozatlannak találta azt a megállapítást, hogy az alperes további vizsgálatok, sebészeti konzílium, illetve a beteg felvétele elmulasztásával nem teremtette meg a megalapozott döntéshozatal feltételeit, amely mulasztás a kártérítési felelősségét megalapozza. Ezzel szemben a másodfokú bíróság annak tulajdonított jelentőséget, hogy a szakvéleménnyel az alperes kellően bizonyította, hogy valamennyi szükséges vizsgálatot elvégezte, a húgyúti fertőzés kórisméjét nem felróhatóan állapította meg. Megítélése szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor kritika nélkül elfogadta a szakértő arra vonatkozó következtetését, hogy az alperes orvosa a rendelkezésre álló adatokat nem kellő körültekintéssel értékelte. Megítélése szerint a szakvélemény alkalmas volt annak bizonyítására, hogy az alperes a helyes diagnózis felállításához szükséges vizsgálatokat elvégezte. Ezért azt állapította meg, hogy az ellátás során az alperes az Eütv. 77. § (3) bekezdése szerinti mérce megtartásával nem mulasztotta el a tőle elvárható gondosságot.