BH 2020.8.239 I. A jogalkotással okozott kár megtérítése iránt indított perben, amennyiben a keresettel érvényesített igény az Európai Unió joga által biztosított alanyi jog megsértésén alapul, a tagállami felelősség megállapításához nem elegendő az uniós alanyi jog sérelmének elvi lehetősége. Minden jogvitában egyedileg kell megállapítani, hogy az ügynek van-e határon átnyúló releváns tényállási eleme, kivéve, ha a tagállam joga a saját állampolgárai részére ugyanazokat a jogokat biztosítja, mint amelyeket a másik tagállam állampolgára ugyanazon helyzetben a közösségi jog alapján élvezne.

II. Alaptörvény-sértő jogalkotással vagy jogalkotási mulasztással okozott kár megtérítése iránti igény érvényesítésének feltétele a jogalkotási tevékenység, illetve mulasztás Alaptörvénybe ütközését megállapító alkotmánybírósági határozat hozatala [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 2. § (2) bek., 2013. évi V. tv. (Ptk.) 6:518-6:522. §].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A perrel érintett Kft. a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Szjtv.) szerinti I. és II. kategóriás pénznyerő automaták és azok programjai, játéktermi jackpot rendszerek fejlesztésével, gyártásával, forgalmazásával és szervizelésével foglalkozott.

[2] A 2011. november 1-jén hatályba lépett, az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról szóló 2011. évi CXXV. törvény 27. §-a az ilyen pénznyerő automatákra kivetett adót türelmi idő nélkül jelentősen megemelte (100 000, illetve 120 000 forintról 500 000, illetve 700 000 forintra), azzal, hogy az üzemeltető negyedévente a pénznyerő automata tiszta játékbevétele 900 000 forintot meghaladó része 20%-át is köteles volt játékadóként megfizetni. Ugyanez a törvény előírta, hogy valamennyi játékteremben üzemeltetett szerveralapú pénznyerő automatát 2013. január 1-jétől kötelezően csatlakoztatni kell egy központi szerverhez, 2012. december 31-e után pedig a I. és II. kategóriába tartozó játéktermekben hagyományos pénznyerő automata nem üzemeltethető. A 2012. október 10-én hatályba lépett, az Szjtv. módosításáról szóló 2012. évi CXLIV. törvény 5. §-a a pénznyerő automaták üzemeltetését kizárólagosan játékkaszinókra korlátozta. E törvény 8. §-a alapján a módosítás hatálybalépését megelőzően kiállított játékterem-engedélyek és pénznyerő automata üzemeltetésére jogosító engedélyek 2012. október 11-én hatályukat vesztették, a szerencsejáték-szervező vállalkozások a kiadott engedélyeket 15 napon belül kötelesek voltak leadni az állami adóhatóságnak. Ez utóbbi törvény 5. és 8. §-ával beiktatott törvényi rendelkezések alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt, valamint alkotmányjogi panaszokat az Alkotmánybíróság a 26/2013. (X. 4.) AB határozatával elutasította.

[3] A törvénymódosításokat követően három koncessziós kaszinó működött Magyarországon. A kaszinókban üzemeltetett automaták programjaira vonatkozó előírások jelentősen eltértek a Kft. vendéglátóhelyekre és kis játéktermekre specializálódott automatáitól. A cég számára kedvezőtlen jogszabályi változásokat követően a tulajdonosok a gazdasági társaság végelszámolásáról határoztak. A végelszámolás alatt a Kft. v. a. mint engedményező és a felperesek mint engedményesek között 2014. december 12-én engedményezési szerződés jött létre a kereset tárgyává tett követelés tekintetében.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[4] A felperesek módosított keresetükben kérték az alperes kötelezését 519 164 442 forint és kamatai megfizetésére. Keresetüket elsődlegesen az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSz) 34., 35., 56. és 64. cikkére, az Európai Alapjogi Charta (a továbbiakban: Charta) 17. cikkére és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 339. §-ára, másodlagosan a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) rendelkezéseire és a Ptk. 339., 349. §-aira alapították, harmadlagosan pedig arra hivatkoztak, hogy diszfunkcionális jogalkotás miatt tartozik kártérítési felelősséggel velük szemben az alperes, mert a kártalanításra vonatkozó jogszabály megalkotását elmulasztotta. Ez utóbbi igényüket a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: új Ptk.) szerződésen kívül okozott károk megtérítésére vonatkozó szabályaira alapozták, hivatkozva arra, hogy a jogalkotás nemzetközi jogszabályba ütközött, ami megalapozza az alperes kárfelelősségét.

[5] Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Azzal védekezett, hogy a per tárgyává tett jogvita tisztán belföldi jellegű, így uniós jog alkalmazására nem kerülhet sor, a szerencsejátékkal kapcsolatos szabályozás tagállami hatáskör, a felperesek jogelődje nem folytatott olyan határon átnyúló szolgáltatást, amelyet az alperes jogalkotása korlátozott, a jogalkotás pedig közjogi feladat, az nem vizsgálható magánjogi szempontból. Utalt rá, hogy a felperesek által sérelmezett törvényi rendelkezések alkotmányossági vizsgálatát az Alkotmánybíróság elvégezte, és azok rendelkezéseit nem találta Alaptörvénybe ütközőnek.

Az első- és másodfokú ítélet

[6] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Abból indult ki, hogy a jogalkotásra nem alkalmazhatók a polgári jogi kártérítési felelősség szabályai, azonban azt is figyelembe kell venni, hogy a sérelmezett jogalkotás tiszteletben tartja-e az uniós jogszabályokat. Indokolása szerint az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EuB) több határozatában is rögzítette azt, hogy az érintett helyzet tisztán belső jellege, amikor a tényállás minden eleme egyetlen tagállamon belül valósul meg, nem akadálya annak, hogy a bíróság az uniós jog értelmezésére vonatkozó, hozzá intézett kérdésre válaszoljon, ha a nemzeti jog előírja a kérdést előterjesztő bíróságnak, hogy e bíróság joghatósága szerinti tagállam állampolgárát ugyanazon jogokban kell részesíteni, mint amelyekkel más tagállam állampolgára hasonló helyzetben rendelkezne az uniós jog alapján. Az EuB 2016. november 15-i Ullens de Schooten ítéletéből (C-268/15, a továbbiakban: Schooten-ítélet) azonban arra következtetett, hogy az uniós jog megsértésével okozott kárért fennálló szerződésen kívüli tagállami felelősségrendszer nem alkalmazható abban az esetben, amikor egy magánszemélyt amiatt ért állítólagos kár, hogy a saját állampolgárokra, illetve más tagállamok állampolgáraira megkülönböztetés nélkül alkalmazandó nemzeti szabályozás állítólagosan sérti az EUMSz 49., 56. és 63. cikkeiben rögzített valamely alapvető szabadságot, amennyiben az ügy minden eleme egyetlen tagállamra korlátozódik és nincs kapcsolat az alapeljárás tárgya vagy körülményei és e cikkek között.

[7] Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a felperesek jogelődje nem nyújtott olyan határon átnyúló szolgáltatást, amelyet az alperes jogalkotása korlátozott volna, az ugyanis nem a tagállamok közötti kereskedelmet korlátozta, és nem is olyan korlátozásról szólt, amely más tagállamban szolgáltatást igénybe vevő uniós állampolgárokra vonatkozik. Értelmezése szerint a sérelmezett jogalkotás - az adóemelés és a tiltás - egyértelműen a szerencsejáték szervezésére, ezen belül a pénznyerő automaták üzemeltetésére vonatkozott, a felperesek jogelődje azonban nem ilyen szolgáltatást nyújtott. Ezért nem tulajdonított annak jelentőséget, hogy az Európai Unió más tagállamainak polgárai Magyarországon igénybe vették-e a pénznyerő automaták szolgáltatását, ugyanis ebben az esetben sem a felperesek jogelődjének a szolgáltatását vették igénybe (amely gyártási és fejlesztési szolgáltatás), hanem az automatákat, ami üzemeltetői szolgáltatásnak minősül. Az uniós jog alkalmazhatóságához nem találta elegendőnek a határon átnyúló elem potenciális lehetőségét.