A Székesfehérvári Törvényszék Mf.21532/2014/11. számú határozata munkaviszony megszüntetése (munkaviszony JOGELLENES megszüntetése) tárgyában. Bírók: Gieszné dr. Boda Orsolya, Kaló Zsuzsanna, Müllerné dr. Hradszky Erzsébet

Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság

2.Mf.21.532/2014/11. szám

A Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság dr. ás Péterügyvéd (ügyvéd címe) által képviselt felperes neve (felperes címe.) felperesnek, - a Zilahi és Társa Ügyvédi Iroda (ügyvédi iroda címe.) által képviselt I. r. alperes (I. r. alperes címe.) és dr. án Zsoltügyvéd (ügyvéd címe.) által képviselt II. r. alperes címe (II. r. alperes címe.) alperesek ellen munkaviszony megszüntetése jogellenessége megállapítása iránt indított perben a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 1.M.753/2010/72. számú ítélete ellen a felperes részéről benyújtott 74. és 75. sorszámú fellebbezés folytán meghozta az alábbi

r é s z í t é l e t e t:

Az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatja, és megállapítja, hogy az I.r. alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, az a mai napon szűnik meg.

Kötelezi a II. r. alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek levonásokkal terhelten 4.887.657,- (négymillió-nyolcszáznyolcvanhétezer-hatszázötvenhétét) Ft-ot, valamint levonás mentesen 2.346.722,- (kettőmillió-háromszáznegyvenhatezer-hétszázhuszonkettő) Ft-ot.

Az I. r. alperessel szembeni keresetet elutasító, valamint a felperest az I. r. alperes javára perköltségben marasztaló rendelkezést helybenhagyja.

A munkaviszony jogellenes megszüntetésével kapcsolatos kártérítési igényt elutasító ítéleti rendelkezést - a felperest a II. r. alperes javára perköltségben marasztaló rendelkezésre kiterjedően - hatályon kívül helyezi és ebben a körben az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására, új határozat hozatalára utasítja.

Kötelezi a II. r. alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 100.000,- Ft (egyszázezer) másodfokú perköltséget.

A hatályon kívül helyezett rendelkezések vonatkozásában a felperes és a II. r. alperes másodfokú perköltségét 27.000,- (huszonhétezer) - 27.000,- (huszonhétezer) Ft-ban állapítja meg.

A le nem rótt fellebbezési illetéket az elbírált rendelkezések tekintetében az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I N D O K O L Á S

Az elsőfokú bíróság elutasította a felperes rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására és ezzel összefüggő anyagi igények megfizetésére irányuló keresetét, mert úgy ítélte meg, a munkáltató fegyelminek nevezett eljárási rendben meghozott rendkívüli felmondása megfelel a régi Mt. 96. §-a alapján meghatározott követelményeknek.

Az ítéletet a felperes támadta meg fellebbezéssel, annak megváltoztatását, a keresete teljesítését kérte, mert a munkáltatói rendkívüli felmondás a fegyelmi eljárás szankciója volt, az Mt. hatálya alá tartozó munkáltatónál viszont fegyelmi eljárásban a rendkívüli felmondás tiltott jogkövetkezmény, a fegyelmi eljárás során hozott döntés ugyanis a munkaviszony szempontjából nem lehet végleges jellegű.

Részletesen összehasonlította a fegyelmi eljárásra és szankciókra, valamint a rendkívüli felmondásra vonatkozó szabályokat, és hivatkozott arra is, hogy a munkáltató eljárása során a kollektív szerződésben megállapított rendelkezéseket sem tartotta be, mert a fegyelmi tanács összetétele nem felelt meg az előírásoknak, s a vizsgálóbiztos kijelölésekor sem tartották be az alkalmazandó szabályokat. Érvelése szerint a munkáltató az eljárás során mindvégig rosszhiszeműen járt el, a szubjektív joggyakorlási határidő lejártát követően valótlan tartalmú okiratok alapján szüntette meg a munkaviszonyt.

Hangsúlyozta, hogy nem követett el vétkes kötelezettségszegést, mert készenléti jellegű munkát végzett, tőle az ügyelet vállalását korábban senki nem követelte meg, a beteg és műtési előjegyzési rendszer az alperes által jóváhagyott, egységszintű szabályzat alapján történt, ami nyilvános, hozzáférhető volt. Az így kialakított rendszer egyenlő lehetőséget biztosított arra, hogy a betegek élhessenek az orvosválasztás jogával, a sikeresebb, ismertebb orvosoknak pedig arra, hogy a beosztáson túl további műtéteket vállaljanak, a kevésbé gyakorlott orvosoknak pedig biztosította, hogy megfelelő műtéti rutint szerezzenek. Vitatta, hogy a beosztottakkal szemben konfliktusos magatartást tanúsított, illetve a betegekkel nem megfelelően járt el, s a reggeli kezdéskor az osztályon tapasztalható feszült hangulat személyével, rossz munkaszervezéssel függött össze. Álláspontja szerint ez azért nem igazolható, mert az egységszintű szervezeti és működési szabályzat meghatározta a főorvos és az osztályos orvosok munkakezdésének az idejét, a vizit rendjét, és a műtétek kezdési idejét. A hosszú évek alatt így kialakult gyakorlatot az alperes nem kifogásolta, az esetleges műtéti késedelmek pedig nemcsak a sebészeti, hanem az aneszteziológiai dolgozók miatt is előfordulhattak. Álláspontja szerint, ha mulasztott is, az vétkesnek nem tekinthető, illetve nem olyan súlyú, ami alapul szolgálhatott volna a jogviszony megszüntetésének. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróságnak a bizonyítékok helyes mérlegelése alapján arra a következtetésre kellett volna jutnia, hogy a vele szemben alkalmazott joghátrány nem áll arányban a terhére rótt kötelezettségszegések súlyával, s ezzel ellentétes következtetésre csupán azért juthatott, mert a tanúk vallomását nem megfelelően értékelte, s azok között mutatkozó ellentmondást nem oldotta fel.

Változatlanul fenntartotta azon állítását is, hogy az alperes eljárása a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe ütközik, mert a munkaviszony megszüntetése egy koncepciózus eljárás következménye.

A másodfokú eljárásban az I. r. alperes ellenkérelmet nem terjesztett elő. A II. r. alperes viszont az elsőfokú ítélet helybenhagyását és költségei megtérítését kérte. Megítélése szerint nincs relevanciája a felperes fellebbezésének a régi Mt. 96. §-át és 109. §-át összehasonlító okfejtésének. Az elsőfokú bíróság ugyanis helyesen mutatott rá arra, hogy végső soron az Mt. 96. §-a szerinti jogkövetkezmény alkalmazása egy szigorú eljárási és garanciális elemeket tartalmazó „fegyelmi eljárás" keretében történt. A munkaviszony megszüntetésére vonatkozó írásbeli intézkedés első helyen a Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontját jelölte meg. A bírói gyakorlat a rendkívüli felmondást tartalmazó jognyilatkozatot tartalma és nem az abban megjelölt jogszabály alapján veszi figyelembe. Ezért az esetleges téves jogszabály megjelölésnek nincs ügydöntő szerepe. A régi Mt. 96. § (4) bekezdése szerinti szubjektív határidő megtartásában pedig az elsőfokú ítélet helyesen foglalt állást. Érvelése szerint tehát az Mt. rendkívüli felmondásra vonatkozó előírásai jogszerű cél érdekében történtek, kiváltva azt a joghatást, amelyet a jogalkotó a törvényi szabályozással elérni kívánt, és ez nem eredményezte a felperes jogainak csorbítását, korlátozását.

A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.

A másodfokú bíróság részbizonyítást folytatott le, a II. r. alperes jelenlegi és az I. r. alperes korábbi törvényes képviselőjének nyilatkozata alapján a tényállást annyiban egészíti ki, hogy a fegyelmi ügyben a tárgyalás berekesztését követően a felperes elbocsátásáról a fegyelmi tanács kollektíven hozott döntést, a fegyelmi tanács elnöke a tanács többi tagját előzetesen nem tájékoztatta arról, őket csupán tanácsadónak tekinti.