A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20231/2017/8. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. §, 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 46. §] Bírók: Békefiné dr. Mózsik Tímea, Lesenyei Terézia, Pullai Ágnes

Fővárosi Ítélőtábla

8.Pf.20.231/2017/8.

A Fővárosi Ítélőtábla a Szécsényi Ügyvédi Iroda ...., ügyintéző: dr. Szécsényi László ügyvéd) által képviselt I.rendű felperes neve (...) I. rendű és II.rendű felperes neve (...) II. rendű felpereseknek, a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda (....) által képviselt alperes neve alperes ellen kártérítés iránt indított perében a Fővárosi Törvényszék 2016. október 12. napján kelt, 23.P.21.074/2016/14. számú ítélete ellen a felperesek 15. sorszám alatti fellebbezése folytán meghozta az alábbi

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felpereseket, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg az alperesnek 500.000 (Ötszázezer) forint + áfa összegű ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította és kötelezte a felpereseket egyetemlegesen, hogy 15 nap alatt fizessenek meg az alperesnek 2.540.000 forint perköltséget.

Az ítélet tényállása szerint az I. rendű felperes játékkaszinó üzemeltetéséhez szükséges ingatlanok és nyerőgépek bérbeadásával, míg a II. rendű felperes a tulajdonában álló pénznyerő automaták és szoftverek bérbeadásával és nyerőgépek értékesítésével foglalkozik. Az I. rendű felperes 2006 óta a II. rendű felperes tulajdonában áll. A pénznyerő automaták üzemeltetéséhez kapcsolódó játékadót a 2011. évi CXXV. törvény 27. §-a - módosítva a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény (Szjtv.) 33. §-át - felemelte. Ezen adófizetési szabályokat illetően a 2011. évi CLVI. törvény 393. § (14) bekezdése és a 2011. évi CLXVI. törvény 30. § (13) bekezdés 6. pontja hajtott végre további módosításokat. A 2012. évi CXLIV. törvény megalkotása révén a pénznyerő automaták üzemeltetése a kaszinók területére korlátozódott. E törvény 5. §-a értelmében ugyanis az Szjtv. 26. § (3) bekezdése akként módosult, hogy pénznyerő automata kizárólag játékkaszinóban üzemeltethető, és egy játékkaszinó egységben kizárólag egy gazdasági társaság üzemeltethet pénznyerő automatákat. A 2012. évi CLXIV. törvény 8. §-a kiegészítette az Szjtv.-t a 40/A. §-al.

Az I. rendű felperes keresetében 2.166.779.469 forint, míg a II. rendű felperes 1.315.374.213 forint és ezen tőkeösszegeknek 2012. október 10. napjától a kifizetésig járó, a Ptk. 301. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamata megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Keresetüket a 2011. évi - az Szjtv.-t módosító, a pénznyerő automaták üzemeltetésére vonatkozó - adóemelési, és a 2012. évi jogalkotással megvalósított, tiltásra vonatkozó szabályokra alapították, valamint arra, hogy a Berlington-ügyben az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) által megállapítottak értelmében az említett jogalkotás révén sérültek a felpereseknek az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 56. és 34. cikkei szerinti jogai, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 17. §-ában meghatározott tulajdonhoz való joguk. Keresetük jogcímeként másodlagosan a régi Ptk. 339. § (1) bekezdését jelölték meg.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Azzal védekezett, hogy a Berlington-ügyben megállapítottak nem irányadóak a kereset elbírálására, emellett hiányzik az uniós elem és a felperesek nem igazolták a Brasserie-teszt keretében megfogalmazott tényállási elemek meglétét sem. Az alperes részéről a megfelelő kimentés igazolást nyert, ennek keretében a legitim cél fennállta, továbbá az, hogy a felperesek által sérelmezett intézkedések alkalmasak voltak ezen legitim cél elérésére és arányosak voltak. Az alperes a kereset összegszerűségét is vitatta.

Az elsőfokú bíróság a keresetet megalapozatlannak találta. Határozatát az EUMSZ 34. cikkére, 36. cikkére, 56. cikkére, a Charta 17. § (1) bekezdésére és a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésére alapította.

Utalt az EUB által a Berlington-ügyben hozott ítéletre, amely megállapította az EUMSZ 56. cikkének alperes általi megsértését a tiltás vonatkozásában. Az ezzel szemben képviselt alperesi álláspontot - amely szerint az a perbeli esetben nem alkalmazható - nem találta elfogadhatónak. A jelen per felperesei ugyanis a nyerőgépek üzemeltetésének piacán ugyanolyan funkciót ellátó szervező és kiszolgáló társaságok, mint a Berlington-ügyben szereplőek, ezért a döntés az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a perbeli esetre is alkalmazható. Az adóemelés tekintetében a Berlington-ügyben hozott ítéletből kivehetően a nemzeti bíróság feladata annak eldöntése, hogy ez akadályozta, zavarta vagy kevésbé vonzóvá tette a pénznyerő automaták játéktermekben való üzemeltetését. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint ekkora mértékű adóemelés esetében a zavaró hatás nyilvánvalónak mondható, hiszen ez a korlátozás nem csak a szerencsejáték piac magyar szolgáltatásnyújtóit, hanem azokat az európai uniós külföldi szolgáltatókat is sújtotta, akik Magyarországon kívánták volna e tevékenységüket gyakorolni magyarországi igénybe vevők számára. A korlátozás vonatkozásában viszont a jogalkotó nem tett különbséget a külföldi és hazai szolgáltatókra nézve, tehát a zavaró hatás tekintetében még közvetve sem tapasztalható eltérés. Az elsőfokú bíróság mindezekből arra következtetett, hogy megvalósult az alperesi jogsértés, az alperes általi kártalanítás elmaradása nyomán pedig a felpereseknek a Charta 17. § (1) bekezdésében biztosított jogai sérültek.

A következő tisztázandó kérdésnek azt látta, hogy van-e a tényállásnak - a felpereseket a hivatkozásuk szerint ért sérelemnek - valamilyen Magyarországon kívüli, valamely más európai uniós tagállamba átnyúló lényeges eleme. Megállapította, hogy a Magyarországon bejegyzett I. rendű felperes ingatlan-bérbeadási tevékenységet folytatott, mégpedig Magyarországon honos gazdasági társaságoknak nyújtotta ezt a szolgáltatást. A II. rendű felperes által nyújtott szolgáltatás pénznyerő automaták bérbeadása volt, azonban a II. rendű felperes nem bizonyította - sőt még csak nem is állította -, hogy európai unióbeli külföldi cégeknek nyújtotta volna ezt a szolgáltatást. Mindezekből az elsőfokú bíróság arra következtetett, hogy a felperesek tevékenységének minden lényeges eleme egyetlen tagállamhoz, Magyarországhoz kapcsolódik, így a keresetet további vizsgálat nélkül is elutasítandónak találta.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy amennyiben a felperesek igazolták volna, hogy a tevékenységüket Európai Uniós tagállamokból vásárolt nyerőgépek felhasználásával folytatták, az sem teremthetne alapot az alperes marasztalására, mivel ennek az lenne a feltétele, hogy a felpereseket az EUB által a Berlington-ügyben hozott ítéletben rögzített jogsértés következményeként európai uniós tényállási elemek megvalósulásán keresztül közvetlenül kár érje. Ha tehát a felperesek bizonyították volna azt, hogy európai uniós tagállamból szerezték be az általuk hivatkozott jogalkotói jogsértést megelőzően a nyerőgépeket, ezen adásvételi ügyleteknek az alperesi jogellenes magatartás miatti elmaradása nem okozott kárt a felperesek számára, hiszen saját előadásukból kivehetően sem ebből származott a káruk. Ez legfeljebb az európai uniós tagállamokból származó nyerőgépek gyártóit, forgalmazóit, Magyarországra exportálóit érintette, hiszen az ő nyereségük csökkenhetett azáltal, ha a felperesek által tőlük beszerzett nyerőgépek száma csökkent vagy ha ezek az adásvételek utóbb teljesen elmaradtak. Mindezek következtében az elsőfokú bíróság a keresetet megalapozatlannak találta.