A Zalaegerszegi Törvényszék Mf.21749/2011/3. számú határozata munkabér (ELMARADT munkabér) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 253. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 14. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §] Bírók: Beznicza Árpád, Borbély Dalma, Vértényiné dr. Futó Gabriella

A Zalaegerszegi Törvényszék

mint másodfokú bíróság

4.Mf.21.749/2011/3. szám

A Szűcs és Durgó Ügyvédi Iroda (ügyvédi iroda címe szám; ügyintéző: dr. Szűcsné dr. Durgó Mária ügyvéd) által képviselt I.rendű felperes neve I.r. felperes lakcíme szám alatti lakos I.r.; II.rendű felperes neve II.r. felperes lakcíme szám alatti lakos II.r.; III.rendű felperes neve III.r. felperes lakcíme szám alatti lakos III.r. felpereseknek a dr. Szegedy András ügyvéd (ügyvéd címe szám) által képviselt I.rendű alperes neve I.r. alperes székhelye szám alatti székhelyű I.r. és a II.r. alperes neve II.r. alperes székhelye szám alatti székhelyű II.r. alperesekkel szemben elmaradt munkabér stb. megfizetése iránt a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság előtt 3.M.284/2011. szám alatt folyamatban volt perében a 9. sorszámú ítélet felülbírálata tárgyában az I.-III.r. felperesek fellebbezése folytán megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson meghozott

ítélet:

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi az I.r. alperest, hogy 20.000,-(húszezer); a II.r. felperest, hogy 22.600,-(huszonkettőezer-hatszáz); a III.r. felperest, hogy 12.500,-(tizenkettőezer-ötszáz) Ft fellebbezési perköltséget fizessen meg az I.r. alperesnek 15 napon belül.

A III.r. felperes 15 napon belül a II.r. alperesnek 7.500,-(hétezer-ötszáz) Ft fellebbezési perköltséget köteles megfizetni.

A feljegyzett fellebbezési illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás:

Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a felperesek azon kereseteit, melyekkel az I. és II.r. felperesek az I.r. felperest egyenként 800.000 - 800.000,-Ft munkabér-különbözet megfizetésére kérték kötelezni, illetőleg, amellyel a III.r. felperes az I.r. alperes 500.000,-Ft, a II.r. alperest pedig 300.000,-Ft munkabér-különbözet (valamint az I.r. alperest további 107.500,-Ft költségtérítés) megfizetésére kötelezését kérte. A felperesek keresete szerint az I.r. felperes vagyonvédelmi megbízási szerződés megnevezésű megállapodást kötött egyéni vállalkozóként a 2009. szeptember 9. napjától 2011. március 1. napjáig a II.r. felperes a 2009. október 1. napjától 2011. március 1. napjáig terjedő időre (többszöri határozott időre szóló szerződéssel) az I.r. alperessel. A III.r. felperes az I.r. alperessel 2009. szeptember 14. napjától 2011. március 31. napjáig, a II.r. alperessel 2010. január 1. napjától 2010. december 31. napjáig kötött hasonló vagyonvédelmi megbízási szerződést. A felperesek az I.r. alperessel kötött szerződések alapján a város neve vasútállomás területén végeztek munkát, míg a III.r. felperes a II.r. alperessel kötött szerződés alapján egy gazdasági társaság helységnév telephelyén látott el őrző-védő tevékenységet. A felperesek a felmerült megbízási díjról számlákat állítottak ki, és a számlák alapján díjazásukat megkapták. A felperesek álláspontja szerint az alperesekkel kötött vagyonvédelmi megbízási szerződés megnevezésű megállapodásaik érvénytelen voltak, mert valójában az alpereseknél a felperesek munkaviszonyban álltak. A felperesek emiatt az alperesek által részükre ténylegesen kifizetett díjak és a garantált bérminimum különbözete megfizetésére kérték kötelezni az alperest. (A II.r. felperes a munkába járásával kapcsolatos útiköltség megtérítése címén 107.100,-Ft összegű további követelést támasztott az I.r. alperessel szemben.)

Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában leszögezte, hogy a 2005. évi CXXXIII. törvény rendelkezései értelmében a személy- és vagyonvédelmi tevékenység akár munkaviszonyban, akár egyéni vállalkozó foglalkoztatása útján is végezhető volt a kérdéses időszakban. Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítás alapján arra a következtetésre jutott, hogy a perbeli felperesi jogviszonyok nem minősülnek munkaviszonynak. Az elsőfokú bíróság vizsgálta a feleknek jogviszony létrehozására irányuló szándékát, illetőleg a jogviszony tartalmát is. A szerződések szövegezéséből az tűnik ki - mutatott rá az elsőfokú bíróság -, hogy az érintett felek között a vagyonvédelmi tevékenység ellátására megbízási jogviszony keretében került sor. A felperesek e ténnyel tisztában voltak, akarathiba részükről nem állapítható meg. Atekintetben, hogy a felperesek tevékenysége, az általuk ellátott feladat munkakörként lett-e meghatározva azt állapította meg az elsőfokú ítélet, hogy a felperesek által ellátott tevékenység során a feladatok ugyan ismétlődtek - a felperesek huzamosabb ideig, azonos helyen, ciklikusan váltakozó feladatokat végeztek -, de mindez a tevékenység jellegéből is következett. Az ellátandó feladat a megjelölt objektum, illetve terület védelmének folyamatos biztosítása volt, melynek során a felpereseknek mint egyéni vállalkozónak a többi egyéni vállalkozóval, illetve az őrzött terület felett rendelkezési joggal bíró gazdasági társaság alkalmazottaival együtt kellett működniük, viszont munkakörre jellemző ismérvek nem voltak megállapíthatók. A felperesek tevékenységüket nem szoros alperesi rendelkezési jog alatt végezték, és azt személyesen látták el, ugyanakkor az általuk megkötött szerződések rendelkeztek annak lehetőségéről, hogy maguk helyett helyettest állítsanak. (Az, hogy a helyettes állítása nem volt gyakorlat, a lehetőséget nem zárja ki.)

Vizsgálta az elsőfokú bíróság, hogy volt-e a felpereseknek rendelkezésre állási kötelezettsége. A meghallgatott tanúk vallomása szerint a munkavégzésre való megjelenés időpontját, illetve annak tartalmát a felperesek jelentősen befolyásolhatták. Mindebből arra következtetett az elsőfokú bíróság, hogy a felpereseket nem terhelte általános rendelkezésre állási és jelenléti kötelezettség; a beosztások készítése során a felperesek szabadságot élveztek, illetve e körben rugalmasság érvényesült. Tény, hogy beosztás készült a felperesek számára, de e beosztás nem a klasszikus munkaviszonyra jellemző módon készült el, mert a beosztás összeállításába a felpereseknek jelentős mértékű beleszólása volt. Mindebből az a következtetés adódik az elsőfokú bíróság szerint, hogy a felperesek foglalkoztatásuk pontos tartalmát, illetve rendszerességét elsősorban maguk határozhatták meg. Azt sem látta megállapíthatónak az elsőfokú bíróság, hogy a felperesek tevékenységüket munkaszervezet részeként, szoros alá-, fölérendeltségi viszonyban látták volna el. A vagyonvédelmi tevékenységet a felperesek jellemzően az alperesi gazdasági társaságoktól elkülönült területen végezték, a felettük fennálló utasítási jogosultság terjedelme az ellátott tevékenység jellemzői szerint alakult, és a feltétlenül szükséges szintre korlátozódott. A felperesek az alperesekkel közvetlen kapcsolatban nem is álltak (csupán esetenként, kapcsolattartó neve útján), a megbízói felügyelet valójában a számlázással összefüggő feladatok végzésére, illetve felületes eseti ellenőrzésre korlátozódott. Széleskörű utasítási joga az I.r. felperessel kötött szerződések esetében a kft. neve Kft.-nek sem volt a felperesek felett: a felpereseknek az őrzéssel érintett ezen cég képviselői utasítást csupán speciális esetben, külön szükségesség esetén adtak.