BH 2020.5.150 A régi Pp. 4. § (2) bekezdése alapján a ténymegállapítási kötöttség a bűnösség kimondásának alapjául szolgáló ténymegállapításokra is kiterjed [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 339. § (1) bek., 340. § (1) bek., 346. § (1) bek., 1952. évi III. tv. (régi Pp.) 4. § (2) bek.].

Pertörténet:

Pesti Központi Kerületi Bíróság P.102753/2014/65., Fővárosi Törvényszék Pf.637149/2017/8., Kúria Pfv.21319/2018/5. (*BH 2020.5.150*)

***********

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes a tulajdonát képező motorkerékpárral 2011. március 12-én balesetet szenvedett oly módon, hogy a 4-es számú főútra kitolató gépkocsinak ütközött. A felperes a megengedett sebességet jelentősen túllépte és közvetlenül a baleset előtt "egykerekezett" is, az ütközést elkerülni nem tudta.

[2] A baleset következtében a motoron utazó utas életét vesztette. A felperes a baloldal csípőízületi vápa elmozdulással járó törését, következményes sérüléses eredetű csípőficamot, a bal bokaízületet alkotó ún. ugrócsont elmozdulással járó törését, a vállízület részét képező kulcscsont-lapockacsont-csőrnyúlvány közötti ízület Tossy III. típusú ficamát, a bal könyök zúzódását, és a bal oldali karidegfonat károsodását szenvedte el.

[3] A büntetőbíróság a 2016. június 3. napján jogerőre emelkedett határozatával bűnösnek mondta ki a felperest közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, mivel magatartásával megszegte a KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontjában és 26. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt szabályokat. Az alperes biztosítottjával szemben pedig a büntetőeljárást megszüntették, mivel a terhére KRESZ-szabályszegés és közrehatás a baleset kialakulásában nem volt megállapítható.

[4] A baleset időpontjában a gépkocsi üzembentartójának az alperessel volt kötelező felelősségbiztosítási jogviszonya.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[5] A felperes keresetében a balesettel okozati összefüggésben lévő vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítését kérte. Kérte, hogy a bíróság 15-85%-os kármegosztást alkalmazzon rá kedvezőbben.

[6] Az alperes a helytállási kötelezettségét vitatta, a baleset bekövetkezéséért kizárólag a felperest tartotta felelősnek, mivel a felperes a jelentős sebességtúllépésével és az "egykerekezéssel", bár valóban védett úton érkezett, megtévesztette a biztosítottját, aki az adott közlekedési szituációban úgy járt el, ahogy az elvárható volt.

Az első- és másodfokú ítélet

[7] Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.

[8] Indokolásában kifejtette, hogy a KRESZ 24. § (1) és (2) bekezdésében, az I. számú függelék III/b. pontja alapján a gépkocsivezetőnek a tolatási manőver megkezdése előtt kellett meggyőződnie arról, hogy biztonságosan végrehajtható-e hátramenetben a kikanyarodás a főútra, amely meg is történt. Arra a meggyőződésre jutott, hogy a gépkocsi vezetőjétől nem volt elvárható a tolatási manőver elhatározásakor, illetve a védett útra történő behaladáskor a sebességet jelentősen túllépő, "egykerekező" motor felismerése.

[9] Kiemelte, hogy a felperes sebességtúllépése és "egykerekezése" a személygépkocsi vezetője számára megtévesztő volt a közlekedési helyzet lényeges körülményei tekintetében, a felperes ezen szabályszegései nem tették lehetővé számára az elsőbbségadási kötelezettség szempontjából jelentős körülmények észlelését.

[10] Az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az alperes 80%-os helytállási kötelezettségének megállapítását kérte közbenső ítélettel. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság tévesen alkalmazta a régi Ptk. 346. § (1) és a 344. § (1) bekezdésében foglaltakat.

[11] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

[12] Osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, hogy a veszélyhelyzet akkor alakult ki, amikor a személygépkocsi behaladt a motorkerékpár által használt forgalmi sávba, ugyanakkor a veszélyhelyzet előidézője az alperes biztosítottja csak abban az esetben lett volna, hogyha a felperest vészfékezésre, intenzív fékezésre késztette volna.

[13] Ítélete indokolásában kifejtette, hogy a bizonyítás eredményeként megállapítható, hogy a felperes a perbeli balesetet megengedett közlekedési sebesség mellett lassító fékezéssel elkerülhette volna, a perbeli veszélyhelyzet előidézője nem az alperes biztosítottja, hanem a felperes volt a nagy haladási sebessége, jelentős sebességtúllépése és "egykerekezése" folytán. Utalt arra, hogy a felperes e magatartásával pont abban akadályozta meg az alperes biztosítottját, hogy az elsőbbségadási kötelezettsége szempontjából jelentős körülményeket, így alapvetően a felperes motorkerékpárjának közeledését észlelje.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[14] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte "a jogerős ítélet megváltoztatását és az alperes kötelezését közbenső ítélettel", reá kedvezőbb 80-20%-os kármegosztás alapján.

[15] Állította, hogy a másodfokú bíróság tévesen alkalmazta a régi Ptk. 346. § (1) bekezdés, 339. § (1) bekezdés és a 340. § (1) bekezdés rendelkezéseit.

[16] Álláspontja szerint, minthogy a régi Ptk. 346. § (1) bekezdése alapján a felek egymás közti viszonyában a felelősség általános szabályait kell alkalmazni, az alperes pedig nem mentette ki a régi Ptk. 339. § (1) bekezdésének megfelelően a felelősségét, a kereset elutasításának nem lehetett volna helye.

A Kúria döntése és jogi indokai

[17] A felülvizsgálati kérelem alaptalan.

[18] Az iratokból megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította a felperes bűnösségét közúti baleset gondatlan okozásának a vétségében. Megállapította, hogy a felperes a 4. számú főúton motorkerékpárját egy kerékre emelve, legalább 150-155 km/h sebességgel közelítette meg a baleset helyszínét oly módon, hogy az alperes biztosítottja számára nem volt észlelhető helyzetben, ezért a baleset oka az volt, hogy a felperes megszegte a KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontjában és a 26. § (1) bekezdés a) pontjában írt szabályokat. A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta annak helyes indokai alapján.

[19] A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 4. § (2) bekezdése alapján, ha jogerősen elbírált bűncselekmény vagyoni jogi következményei felől polgári perben kell határozni, a bíróság a határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. Értelemszerűen a polgári perben eljáró bíróság nem csak azt nem állapíthatja meg, hogy a felperes nem volt bűnös a bűncselekmény elkövetésében, hanem azt sem, hogy a felperes nem tanúsította azt a magatartást, amely miatt a bűnösségét megállapították. A régi Pp. 4. § (2) bekezdésének alkalmazásában - ahogy arra már a Kúria korábban, a Pfv.III.20.126/2018/17. számú határozatában rámutatott - a ténymegállapítási kötöttség a bűnösség megállapításának alapjául szolgáló tényekre is kiterjed.