BH 2001.9.423 Nem lehet szó a felróhatóság körén kívül eső téves jogalkalmazásról, ha a jogszabály rendelkezése teljesen és nyilvánvalóan egyértelmű, a ténymegállapítás és a döntés pedig nem mérlegelés eredménye [Ptk. 349. § (1) bek. és 339. § (1) bek., 1972. évi 31. tvr. 2. § (1) bek., 1997. évi CXLI. tv. 32. § (2) bek. d) pont, 27/1972. (XII. 31.) MÉM r. 76. § (3) bek., 100. § (1) bek.].

A felperes keresetében 700 000 forint kára és kamatai megtérítésére kérte a földhivatal alperest kötelezni. Előadta, hogy jelzálog-biztosíték kikötése mellett nyújtott 700 000 forint kölcsönt. A kölcsön biztosítására szolgáló ingatlannak a tulajdoni lap szerint a kölcsönvevő volt a tulajdonosa. A tulajdoni lap azonban nem a valóságos tulajdoni helyzetet tükrözte, a kölcsönvevő ugyanis a hamis adásvételi szerződés alapján jegyeztette be magát tulajdonosként az ingatlan-nyilvántartásba. Az alperes a kölcsönvevő tulajdonjogát nem jegyezhette volna be, mert a hamis okirat az ingatlan-nyilvántartási bejegyzések alapjául szolgáló okiratokra a jogszabály által előírt formai kellékeknek nem felelt meg. Azon az szerepelt, hogy az okiratot a közjegyző ellenjegyzi, holott a közjegyző a felek által már elkészített magánokiraton a felek aláírását hitelesítheti; az ellenjegyzés csak ügyvédtől származhat. Arra nincs reménye, hogy a kölcsönszerződés személyes kötelezettjétől a kölcsönt visszakapja. Mivel az alperesnek felróható okból nyújtott valódi biztosíték nélkül kölcsönt, az elvesztett kölcsönösszeget és kamatait mint kárt az alperes köteles neki megtéríteni. A kártérítési felelősség az alperest a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése alapján terheli.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a kölcsönvevő tulajdonjogának bejegyzését elrendelő határozata a felperes jelzálogjog-bejegyzési kérelmének benyújtásakor még nem volt jogerős, így a jogorvoslati eljárásban az ügyintézője hibáját még következmények nélkül kijavíthatta.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Az ítéletét azzal indokolta, hogy az alperes ügyintézője ugyan nem járt el kellő körültekintetéssel, amikor az okirat fogyatékosságát nem ismerte fel, ez a mulasztása azonban az alperes kártérítési felelősségét nem alapozza meg, mert az adott esetben kirívó jogalkalmazási tévedés nem történt. Ez már csak azért sem állapítható meg, mert a valódi tulajdonos sérelme - az eredeti állapot helyreállításával - a földhivatali fellebbezési eljárásban orvosolva lett.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, annak megváltoztatását és az alperesnek a keresete szerinti marasztalását kérte. Azzal érvelt, hogy az alperes alkalmazottja kirívóan súlyos jogalkalmazási hibát vétett, mert az okirat formai fogyatékosságát nem észlelte. A kölcsönösszeget csak azért adta át, mert bízott abban, hogy a visszafizetése a perbeli ingatlanra bejegyzendő jelzálogjoggal biztosítva lesz. Azt is hibának tartotta, hogy az alperes a kölcsönvevő tulajdonjogát a tulajdoni lapra a bejegyzést elrendelő végzés jogerőre emelkedése előtt bejegyezte.

A fellebbezés nagyrészt alapos.

Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg. Tévesen jutott azonban arra a jogi következtetésre, hogy a kártérítési felelősség valamennyi, a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdésében és 339. §-ának (1) bekezdésében megszabott feltétele nem valósult meg, mert az alperes alkalmazottjának tévedése nem volt kirívóan súlyos, s ezért a tévedés az alperesnek nem róható fel.

Az ítélkezési gyakorlat szerint valóban csak a kirívóan súlyos jogalkalmazási és jogértelmezési tévedés alapozza meg a jogalkalmazó szerv kárfelelősségét. A tévedések súlyának értékelésére általában akkor kerül sor, amikor a jogalkalmazásnál tényállást kellett megállapítani, jogszabályokat kellett értelmezni, és ezek egybevetésével került sor a döntés meghozatalára. Ha a figyelembe veendő jogszabály rendelkezése teljesen és nyilvánvalóan egyértelmű, a ténymegállapítás és a döntés pedig nem mérlegelés eredménye, általában nem lehet szó a felróhatóság körén kívül eső tévedésről, hibáról.