BH 2013.3.53 Ha a bűnhalmazatban álló és a halmazati büntetés kiszabásának alapját képező bűncselekmény elkövetéskori minősítése az elbírálás időpontjában sem változik, az elbíráláskori törvény visszaható hatályú alkalmazását önmagában nem teszi lehetővé az, hogy a halmazatként elbírált további bűncselek­mény(ek) - e bűncselekményi értékhatárok, illetve kárösszeg időközbeni változása folytán - az elkövetéskori helyzethez képest enyhébben minősülhetnének [Btk. 2. §, 85. § (2), (3) bek.].

A városi bíróság a 2011. október 26-án kelt ítéletében a terheltet nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette [Btk. 318. § (1), (2) bekezdés II. fordulat c) pont, (5) bekezdés b) pont], 15 rendbeli csalás bűntette [Btk. 318. § (1), (2) bekezdés II. fordulat c) pont, (4) bekezdés b) pont] és 2 rendbeli csalás vétsége [Btk. 318. § (1), (2) bekezdés II. fordulat c) pont] miatt, mint különös visszaesőt, halmazati büntetésül 2 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, és 225 800 forint vonatkozásában vele szemben vagyonelkobzást rendelt el.

A törvényszék a 2012. május 2-án kihirdetett ítéletében a terhelt bűnösségét magánokirat-hamisítás vétségében (Btk. 276. §) is megállapította, és a vele szemben kiszabott börtönbüntetés tartamát 3 évre súlyosította.

A jogerős ítéletek ellen a terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdés b) és c) pontjára alapítottan.

Az indítvány szerint a terhelt több cselekményének minősítése törvénysértő. Az indítvány előterjesztője egyrészt arra hivatkozott, hogy az eljárt bíróságok tévesen alkalmazták a csalás törvényi tényállásában szereplő kár büntető anyagi jogi fogalmát, és ezzel összefüggésben hibásan állapították meg a sértettek számát. Álláspontja szerint a jogerős határozat nem a polgári jogi jogosultak (a sértettek) száma szerint elkülönítve, hanem családonként, összesítve állapította meg a kár mértékét, ebből fakadóan pedig téves a Btk. 318. § (5) bekezdése szerint minősülő csalás bűntettének megállapítása, mert az helyesen 3 rendbeli, a Btk. 318. § (4) bekezdése szerint minősülő csalás bűntette.

Másrészt az indítvány előterjesztője kifejtette azt is, hogy a Btk. 138/A. § a) pontjának 2012. április 15. napjával történt módosítása folytán a terhelt négy csalási cselekménye az elbíráláskor már nem bűncselekménynek, hanem a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásokról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 177. § (1) bekezdésének b) pontjába ütköző csalással elkövetett tulajdon elleni szabálysértésnek minősül, ezért a másodfokú bíróság a Btk. 2. §-ának megsértésével hagyta helyben az e cselekményeket bűncselekményként elbíráló elsőfokú határozatot.

A védő álláspontja szerint a helyes minősítésnek megfelelő büntetési tételek eltérésére figyelemmel a büntető anyagi jogszabályok törvénysértő alkalmazása törvénysértő büntetést eredményezett, mivel - figyelemmel a Btk. 97. § (1) bekezdésének második mondatára is - a terheltre irányadó büntetési tétel felső határa már nem hét év hat hónap, hanem négy év hat hónap szabadságvesztés. Erre figyelemmel a kiszabott szabadságvesztés mértéke törvénysértővé vált, ennek lényeges enyhítése indokolt.

A Legfőbb Ügyészség az átiratában a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartva, a megtámadott határozatok hatályban tartására tett indítványt.

A cselekmények minősítésére vonatkozó álláspontot alaptalannak tartotta, mint ahogyan a halmazati büntetés kiszabásánál figyelembe veendő büntetési keretre vonatkozó álláspontot is. Véleménye szerint a kiszabott büntetés törvénysértőnek nem tekinthető, mivel az az irányadó büntetési tételkeret felét sem éri el. A cselekmény tárgyi súlyát meghatározó okozott kár mértéke változatlan, ezért is, a hasonló jellegű cselekmények szigorú megítélése a jogerős ítéletben kiszabott büntetés mértékének az enyhítését nem indokolja.

Az ügyben a Kúria nyilvános ülést tartott, amelyen mind az indítvány előterjesztője, mind a legfőbb ügyész képviselője a felszólalásában az indítványt, illetve az írásbeli nyilatkozatban kifejtetteket változatlan tartalommal tartották fenn.

Ugyan a védő annak ellenére, hogy a Be. 373. § (1) bekezdés I. b) vagy c) pontjában, illetve a II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott, feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést nem jelölt meg az indítványában, a felülvizsgálat alapjaként hivatkozott a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjára is. A Be. 423. § (5) bekezdésére figyelemmel a Kúria a felülvizsgálatot ezen ok alapján is elvégezte, ennek során azonban ilyen eljárási szabálysértést nem észlelt.

Ezt meghaladóan a Kúria a felülvizsgálatot a Be. 423. § (4) bekezdésére figyelemmel a megtámadott határozatokat az indítványban megjelölt okok alapján folytatta le.

A Be. 416. § (1) bekezdés - indítványozó által hivatkozott - b) pontja szerint felülvizsgálatnak van helye, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, vagy az anyagi jog más szabályának megsértése miatt a bíróság törvénysértő büntetést szabott ki vagy törvénysértő intézkedést alkalmazott, illetve a kiszabott büntetés végrehajtását a törvényben meghatározott kizáró ok ellenére függesztette fel.

Az erre az okra alapított felülvizsgálati indítvány nem alapos.

A Btk. 318. § (5) bekezdés b) pontja szerint értékelt terhelti cselekmény jogi minősítése törvényes.

Az irányadó tényállás lényege az, hogy a terhelt azzal okozta a sértett kárát, hogy az utazás tényleges lebonyolítására irányuló szándék nélkül tőle utazási előlegként pénzt vett fel.

Szemben az indítványozó álláspontjával, e cselekmény minősítése során nem abból kell kiindulni, hogy a terhelt által átvett 232 000 forint a család hány tagjának utazási előlegeként szolgált, hanem abból, hogy kinek a tévedésbe ejtésével történt a cselekmény, és ki volt az, akinél ez az általa kifizetett összeg ténylegesen kárként jelentkezett. Ez pedig egy személy, aki az utazási előleget a terhelt rendelkezésére bocsátotta.

Ugyanez irányadó azon sértetteknél, akik részvételi díjat családtagjaik helyett is fizettek.

A Be. 423. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, és ez a tényállás a felülvizsgálati indítványban nem támadható.

Az elsőfokú bíróság ugyan a jogi indokolásban, de tényként rögzítette, hogy a To., a T. és H. család utazása érdekében történt befizetések, továbbá az A. K. I., dr. K. M., K. E. I. és T.-né M. Zs. által a maguk és hozzátartozójuk utazási költsége fejében átadott összegek kapcsán a kár ténylegesen a kifizetőknél merült fel.

A következetes bírói gyakorlat a tényállás részének tekinti azokat a ténymegállapításokat is, amiket - helytelen határozat-szerkesztés miatt - az ítélet indokolásának más részei tartalmaznak.

Így az irányadó tényállás alapján ezeket a cselekményeket helyesen minősítette mind az első-, mind a másodfokú bíróság a tévedésbe ejtett befizetőnél jelentkező kár alapján.

Nem foghatott helyt az indítványozó azon álláspontja sem, amely szerint a T.-né M. Zs., M. J., B. B. és B. O. sérelmére elkövetett cselekmények az elbíráláskor már nem minősültek bűncselekménynek, miután az azokkal okozott kár nem érte el az 50 000 forintot.