ÍH 2014.24 AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓ GONDOSSÁGI KÖTELESSÉGE

Az egészségügyi szolgáltató gondossági kötelessége kiterjed a beteg valamennyi panaszának kivizsgálására. Ha ennek elmulasztása következtében a beteg elveszíti a gyógyulásának, vagy élete meghosszabbodásának esélyét, a kórház nem védekezhet azzal, hogy a megbetegedés sorsszerű volt. [1997. évi CLIV. törvény 77. §, 126. § (3) bek.; 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 339. § (1) bek.]

Az I. rendű felperes házastársa, a II-III. rendű felperesek édesanyja néhai G. J.-né 2000. január hó 5. napján - az előző év karácsonya óta jelentkező fejfájása miatt, mely feketekávé fogyasztása után enyhült - szemész szakorvoshoz fordult, aki magas vérnyomás okozta enyhe szemfenék-elváltozásokat észlelt, térszűkítésre utaló jelet nem talált, ezért a vérnyomás ellenőrzését és laboratóriumi vizsgálat elvégzését javasolta. Másnap a néhai háziorvosánál is megjelent, ahol az elvégzett vizsgálat során 135/80 Hgmm vérnyomást mértek azzal, hogy a vizsgálat előtt 160/90 Hgmm volt. A háziorvos újabb laboratóriumi vizsgálatot írt elő, melynek eredménye szerint a vércukorszint, a koleszterinszint és a vérsüllyedés kisebb eltérést mutatott.

A háziorvosi beutalás alapján 2000. január hó 11. napján az alperes ideggyógyászati osztályán vizsgálták a néhait, ahova laboratóriumi leleteit és a szemész szakorvos vizsgálati eredményét is magával vitte. A vizsgálat során 140/95 Hgmm volt a vérnyomása, idegelváltozást, érzészavart, reflexeltérést nem találtak. Rögzítették az ép mozgáskoordinációt, az iránytartó vakjárást és a pontos célkísérleti végrehajtást, valamint azt, hogy agytérfogat szűkítő folyamatra utaló jelet nem találtak. Egyidejűleg a nyaki gerinc melletti izmok görcsössége miatt a gerincoszlop nyaki szakaszának nem gyulladásos degeneratív elváltozását és az ebből eredő tüneti fejfájást feltételezték. A vizsgálatot követően a háziorvos fizikoterápiás kezelést javasolt.

2000. január hó 21. napján a harmadik fizikoterápiás kezelést követően a néhai az utcán elesett, ezért az alperes traumatológiai és belgyógyászati osztályán vizsgálták. A belgyógyászaton vérnyomása 160/100 Hgmm volt, az EKG vizsgálat eltérést nem mutatott, a megemelkedett vérnyomásra tekintettel Cordaflex spray-t, Cavinton injekciót és infúziós kezelést alkalmaztak. A kezelés hatására panaszai csökkentek, vérnyomása csökkenő tendenciát mutatott, ezért hazabocsátották, felfüggesztve a további fizikoterápiás kezeléseket. Ugyanezen a napon az esti órákban a néhainál horkoló légzés, majd eszméletvesztés lépett fel, a mentősök újraélesztési kísérlete eredménytelen volt, a felperesek hozzátartozója meghalt.

A boncolási jegyzőkönyv szerint a néhainál az agy jobb oldalán a homlok- és halántéklebeny területén rosszindulatú agydaganat volt, mely szövettanilag anaplasticus astrocytomának bizonyult. Hirtelen bekövetkezett halálát a kisagyi mandulák beékelődése okozta, amelynek hátterében az agydaganat kiváltotta koponyaűri nyomásfokozódás állt.

Kereseti kérelmükben az I. rendű felperes 5 000 000 Ft, míg a II-III. rendű felperesek személyenként 10 000 000 Ft nem vagyoni kártérítés, valamint a felperesek egyetemlegesen 712 876 Ft kártérítés és járulékai megfizetésére kérték kötelezni az alperest. Állításuk szerint hozzátartozójuk halála azért következett be, mert az alperes alkalmazottai nem a tőlük elvárható gondossággal és körültekintéssel jártak el a kezelés és a vizsgálatok elvégzése során. A tünetek, a panaszok és az elvégzett vizsgálatok eredményei alapján CT vizsgálatot kellett volna elvégezni, s ha ez megtörtént volna, diagnosztizálhatták volna az agyi nyomásfokozódást okozó térfoglaló daganatot és megfelelő kezeléssel a néhai állapota javítható, illetőleg halálának bekövetkezése időben kitolható lett volna.

Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, annak jogalapját és összegszerűségét egyaránt vitatta. Álláspontja szerint alkalmazottai a néhai kezelése során úgy jártak el, ahogy az az adott helyzetben elvárható volt.

Az ítélőtábla végzése nyomán megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság a közbenső ítéletében megállapította az alperes kártérítési felelősségét G. J.-né halálával kapcsolatos károkért. Határozatának indokolása szerint a néhai halála az alperes által nyújtott kezelést követően, azzal összefüggésben következett be. Az alperes a néhai tüneteit és panaszait nem értékelte koponyaűri nyomásfokozódásra utaló tüneteknek, és ezért képalkotó vizsgálatot sem rendelt el. A felperesek az őket terhelő bizonyítási kötelezettségüknek eleget tettek, amivel szemben az alperesnek azt kellett bizonyítania, hogy felróható kezelési hiba, mulasztás nem történt, vagy a néhai halála nem emiatt következett be.

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 77. §-ának a károsodás bekövetkezésekor hatályos (3) bekezdése szerint minden beteget az ellátás igénybevételének jogcímére tekintet nélkül az ellátásban résztvevőktől elvárható legnagyobb gondossággal, valamint a szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek betartásával kell ellátni. Ha az orvos magatartása konkrét szakmai szabályt, irányelvet nem sért, ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy magatartása az elvárhatósági mércének is megfelel. Az elvárhatóság elvontabb, átfogóbb, túlmutat a szakmai szabályok betartásán. A BH 2003/497. számú jogesetben kifejtettek szerint, ha egyes vizsgálatok elvégzésének elmaradása, a diagnosztikus eredmények értékelésének elmulasztása önmagában nem minősül nevesített szakmai szabályszegésnek, ez még nem jelenti azt, hogy a gyógyintézet orvosai az elvárható gondossággal és körültekintéssel járnak el.

A szakértői vélemények között bizonyos orvos­szakmai kérdésekben ellentmondások mutatkoztak. Az ETT-ISZT a véleményét a megismételt eljárásban és az alapeljárásban is arra alapította, hogy a néhai kórjelző tünetei és panaszai hiányosak voltak. Álláspontjuk szerint a daganat - amely a néhai halálához vezetett - néma területen ült és nem okozott objektiválható tüneteket, nyomásfokozódásra és idegrendszeri érintettségre utaló jele nem volt. Nem vitatta azt a megállapítást sem, hogy a néhai panaszai között egyaránt szerepeltek olyanok is, amelyek koponyaűri nyomásemelkedést is jeleztek. Ezzel szemben dr. V. B. O. szakértő véleménye szerint a kórtörténeti adatok megfelelő gondosságú értékelése már önmagában indokolta volna a koponya röntgenréteg vizsgálat rövid határidejű elvégzését.

Az ETT-ISZT és dr. A. B. kiindulási alapja a 2000. év január hó 5. napján készült negatív szemészeti lelet volt, amely rögzítette, hogy koponyaűri nyomásfokozódásra utaló jel nincs. E körben valamennyi szakvélemény - dr. Sz. Gy. és dr. V. B. O. szakvéleményét kivéve - arra az álláspontra helyezkedett, hogy a negatív szemészeti lelet birtokában - koponyaűri nyomásfokozódásra utaló tünetek hiányában és negatív eredményű ideggyógyászati vizsgálat mellett - nem volt indokolt a CT vizsgálat elvégzése. A megismételt eljárás során csatolásra került az a szemészeti lelet, amelyet dr. Sz. K. szemész orvos az ÁNTSZ-nek megküldött és az általa felpereseknek később kiadott lelettel szemben azon nem szerepelt a korábbi szakvélemények által többször hivatkozott azon bejegyzés, hogy a koponyaűri nyomásfokozódásra utaló jel nincs. Ilyen bejegyzés ugyancsak nem szerepelt a néhai törzskartonján. A dokumentáció ellentmondásossága miatt a korábbi szakvélemények kiindulási alapja megkérdőjelezhető, így az abból levont következtetések nem képezhetik az alperesi eljárás megítélésének alapját.