62021CJ0045[1]

A Bíróság ítélete (nagytanács), 2022. szeptember 13. Banka Slovenije kontra Državni zbor Republike Slovenije. Az Upravno sodišče Republike Slovenije (Szlovénia) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem. Előzetes döntéshozatal - Központi Bankok Európai Rendszere - Nemzeti központi bank - 2001/24/EK irányelv - Hitelintézetek reorganizációja és felszámolása - Reorganizációs intézkedések meghozatalából eredő károk ellentételezése - EUMSZ 123. cikk, valamint a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank alapokmányáról szóló (4.) jegyzőkönyv 21.1. cikke - Az euróövezeti tagállamok monetáris finanszírozásának tilalma - EUMSZ 130. cikk és e jegyzőkönyv 7. cikke - Függetlenség - Bizalmas információk hozzáférhetővé tétele. C-45/21. sz. ügy.

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)

2022. szeptember 13.(*)

"Előzetes döntéshozatal - Központi Bankok Európai Rendszere - Nemzeti központi bank - 2001/24/EK irányelv - Hitelintézetek reorganizációja és felszámolása - Reorganizációs intézkedések meghozatalából eredő károk ellentételezése - EUMSZ 123. cikk, valamint a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank alapokmányáról szóló (4.) jegyzőkönyv 21.1. cikke - Az euróövezeti tagállamok monetáris finanszírozásának tilalma - EUMSZ 130. cikk és e jegyzőkönyv 7. cikke - Függetlenség - Bizalmas információk hozzáférhetővé tétele"

A C-45/21. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet az Ustavno sodišče (alkotmánybíróság, Szlovénia) a Bírósághoz 2021. január 28-án érkezett, 2021. január 14-i határozatával terjesztett elő

a Banka Slovenije

által indított,

a Državni zbor Republike Slovenije

részvételével folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (nagytanács),

tagjai: K. Lenaerts elnök, L. Bay Larsen elnökhelyettes (előadó), A. Arabadjiev, C. Lycourgos, E. Regan és S. Rodin tanácselnökök, M. Ilešič, J.-C. Bonichot, M. Safjan, A. Kumin, D. Gratsias, M. L. Arastey Sahún, M. Gavalec, Csehi Z. és O. Spineanu-Matei bírák,

főtanácsnok: J. Kokott,

hivatalvezető: M. Longar tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2022. január 18-i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- a Banka Slovenije képviseletében J. Žitko, meghatalmazotti minőségben,

- a szlovén kormány képviseletében J. Morela és N. Pintar Gosenca, meghatalmazotti minőségben,

- az Európai Bizottság képviseletében S. Delaude, B. Rous Demiri és A. Steiblytė, meghatalmazotti minőségben,

- az Európai Központi Bank képviseletében A. Grosu, K. Kaiser és C. Kroppenstedt, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: G. Pajek odvetnik,

a főtanácsnok indítványának a 2022. március 31-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 123. és EUMSZ 130. cikknek, a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank alapokmányáról szóló (4.) jegyzőkönyv (a továbbiakban: a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv) 7. és 21. cikkének, a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról szóló, 2006. június 14-i 2006/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2006. L 177., 1. o.) 44-52. cikkének, valamint a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 26-i 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 176., 338. o.; helyesbítések: HL 2013. L 208., 73. o.; HL 2017. L 20., 1. o.) 53-62. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2 E kérelmet azon nemzeti jogszabályi rendelkezések alkotmányosságának vizsgálatára irányuló eljárás keretében terjesztették elő, amelyek meghatározzák a Banka Slovenije (Szlovénia központi bankja) bizonyos pénzügyi eszközök megszüntetésével okozott károkért fennálló felelősségének feltételeit és az e központi bank birtokában lévő, e megszüntetésre vonatkozó bizonyos információkhoz való hozzáférést.

Jogi háttér

A 3603/93/EK rendelet

3 Az [EUMSZ 123. cikkben] és [az EUMSZ 125. cikk (1) bekezdésében] említett tilalmak alkalmazásához szükséges fogalmak meghatározásáról szóló, 1993. december 13-i 3603/93/EK tanácsi rendelet (HL 1993. L 332., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 10. fejezet, 1. kötet, 27. o.) második preambulumbekezdése a következőképpen szól:

"mivel meg kell határozni [az EUMSZ 123. cikkben] használt »folyószámlahitel« és »más hitel« kifejezéseket, különös tekintettel az 1994. január 1-jén fennálló követelések kezelésére".

4 E rendelet 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

"A[z EUMSZ 123. cikk] alkalmazásában:

a) »folyószámlahitel«: olyan forrás biztosítása az közszektor számára, amely negatív egyenleghez vezet, vagy amely alkalmas arra, hogy negatív egyenleg kialakulásához vezessen;

b) »más hitel«:

i) az közszektorral szemben 1994. január 1-jei állapot szerint fennálló követelés, kivéve az ennél az időpontnál korábban megszerzett, határozott futamidejű követeléseket;

ii) az közszektor harmadik féllel szemben fennálló kötelezettségeinek finanszírozása;

iii) [az EUMSZ 123. cikk] (2) bekezdésében foglaltak sérelme nélkül, az közszektorral bonyolított olyan ügylet, amely azzal szemben fennálló követelést eredményez, vagy amely alkalmas arra, hogy ilyen követelés kialakulásához vezessen."

A 2000/12/EK irányelv

5 A hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról szóló, 2000. március 20-i 2000/12/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2000. L 126., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 3. kötet, 272. o.) 1. cikkének 4. pontja a következőképpen rendelkezett:

"Ezen irányelv alkalmazásában:

[...]

4. az »illetékes hatóságok« a hitelintézetek felügyeletére törvény vagy rendelet által felhatalmazott nemzeti hatóságok".

A 2001/24/EK irányelv

6 A hitelintézetek reorganizációjáról és felszámolásáról szóló, 2001. április 4-i 2001/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2001. L 125., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 4. kötet, 15. o.) (6) preambulumbekezdése értelmében:

"A székhely szerinti tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságainak kizárólagos hatáskörrel kell rendelkezniük arra nézve, hogy az adott tagállam hatályos jogszabályaiban és gyakorlatában meghatározott reorganizációs intézkedések tekintetében dönthessenek, valamint azokat végrehajthassák. A tagállamok jogszabályainak és gyakorlatának egységesítése során felmerülő nehézségek miatt elengedhetetlen, hogy a tagállamok kölcsönösen elismerjék az egyes tagállamok által - az általuk engedélyezett hitelintézetek működőképességének helyreállítására - megtett intézkedéseket."

7 Ezen irányelvnek az alapeljárásban alkalmazandó változata szerinti 2. cikke előírta:

"Ezen irányelv alkalmazásában:

[...]

- »illetékes hatóságok«: a [2000/12] irányelv 1. cikkének 4. pontjában meghatározott illetékes hatóságok,

[...]"

8 A 2001/24 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

"Kizárólag a székhely szerinti tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságai jogosultak dönteni egy hitelintézet - ideértve annak más tagállambeli fióktelepeit is - elleni egy vagy több reorganizációs intézkedés megindításáról."

9 Ezen irányelv 33. cikkének szövege a következő:

"Az érvényes nemzeti rendelkezések hatálya alá tartozó igazságügyi hatóságok kivételével minden olyan személyt, aki a 4., 5., 8., 9., 11. és 19. cikkben meghatározott tájékoztatási, illetve konzultációs eljárásokkal kapcsolatban információ befogadására vagy közzétételére kötelezett, a [2000/12] irányelv 30. cikkében előírt szabályoknak és feltételeknek megfelelően köt a hivatali titoktartás."

A 2006/48 irányelv

10 A 2006/48 irányelv 4. cikkének 4. pontja kimondta:

"Ezen irányelv alkalmazásában:

[...]

4. illetékes hatóságok: a hitelintézetek felügyeletére törvény vagy rendelet által felhatalmazott nemzeti hatóságok".

11 Ezen irányelv 44. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezett:

"A tagállamok úgy rendelkeznek, hogy minden olyan személy, aki az illetékes hatóságoknak dolgozik vagy dolgozott, valamint az illetékes hatóságok nevében eljáró könyvvizsgálók vagy szakértők hivatali titoktartásra kötelezettek.

Semmilyen bizalmas természetű információt, amely hivatali kötelezettségeik teljesítése során esetleg a tudomásukra jut, nem közölhetnek senkivel vagy semmilyen hatósággal, csak olyan összefoglaló vagy egyesített formában, amelyből az egyes hitelintézeteket nem lehet azonosítani, a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek kivételével.

Mindazonáltal, ha egy hitelintézetet fizetésképtelennek nyilvánítottak, vagy kényszerfelszámolására kerül sor, az a bizalmas természetű információ, amely nem érinti a hitelintézet megmentésére irányuló kísérletekben résztvevő harmadik feleket, kiadható a polgári jogi vagy kereskedelmi jogi eljárás során."

12 Az említett irányelv 45-52. cikke egy sor, az információknak az ugyanezen irányelv 4. cikkének 4. pontja értelmében vett illetékes hatóságok általi felhasználására, cseréjére, továbbítására és nyilvánosságra hozatalára vonatkozó szabályt tartalmazott.

13 A 2006/48 irányelv 158. cikke a következőképpen szólt:

"(1) A XIII. melléklet A. részében meghatározott irányelvekkel módosított [2000/12] irányelv hatályát veszti, a XIII. melléklet B. részében felsorolt említett irányelvek átültetésére meghatározott határidőkkel kapcsolatos tagállami kötelezettségek sérelme nélkül.

(2) A hatályon kívül helyezett irányelvre való hivatkozásokat erre az irányelvre való hivatkozásként kell értelmezni, a XIV. mellékletben foglalt megfelelési táblázattal összhangban."

A 2013/36 irányelv

14 A 2013/36 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének 36. pontja a következőképpen rendelkezik:

"Ezen irányelv alkalmazásában a következő fogalom-meghatározások alkalmazandók:

[...]

36. »illetékes hatóság«: [a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2013. június 26-i 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 176., 1. o.; helyesbítések: HL 2013. L 208., 68. o.; HL 2013. L 321., 6. o.; HL 2017. L 20., 2. o.)] 4. cikke (1) bekezdése 40. pontjában meghatározott illetékes hatóság".

15 Ezen irányelv 53. cikke (1) bekezdésének megfogalmazása a következő:

"A tagállamok úgy rendelkeznek, hogy minden olyan személy, aki az illetékes hatóságoknak dolgozik vagy dolgozott, valamint az illetékes hatóságok nevében eljáró könyvvizsgálók vagy szakértők szakmai titoktartásra kötelezettek.

A hivatali kötelezettségeik teljesítése során e személyek, könyvvizsgálók vagy szakértők tudomására jutó bizalmas természetű információ csak olyan összefoglaló vagy összesített formában hozható nyilvánosságra, amelyből az egyes hitelintézeteket nem lehet azonosítani, a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek kivételével.

Mindazonáltal, ha egy hitelintézetet fizetésképtelennek nyilvánítottak, vagy kényszerfelszámolására kerül sor, az a bizalmas természetű információ, amely nem érinti a hitelintézet megmentésére irányuló kísérletekben részt vevő harmadik feleket, nyilvánosságra hozható a polgári jogi vagy kereskedelmi jogi eljárás során."

16 Az említett irányelv 54-62. cikke egy sor, az információknak az ugyanezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének 36. pontja értelmében vett illetékes hatóságok általi felhasználására, cseréjére, továbbítására és nyilvánosságra hozatalára vonatkozó szabályt tartalmaz.

17 A 2013/36 irányelv 163. cikke kimondja:

"A [2006/48 irányelv] és [a befektetési vállalkozások és hitelintézetek tőkemegfeleléséről szóló, 2006. június 14-i 2006/49/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2006. L 177., 201. o.)] 2014. január 1-jétől hatályát veszti.

A hatályon kívül helyezett irányelvekre való hivatkozások erre az irányelvre és az [575/2013] rendeletre való hivatkozásnak tekintendők, és azokat az ezen irányelv II. mellékletében és az [575/2013] rendelet IV. mellékletében található megfelelési táblázattal összhangban kell értelmezni."

Az 575/2013 rendelet

18 Az 575/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének 40. pontja így rendelkezik:

"E rendelet alkalmazásában:

[...]

40. »illetékes hatóság«: az a nemzeti jog által hivatalosan elismert közjogi hatóság vagy szervezet, amelyet a nemzeti jog felhatalmaz arra, hogy az adott tagállamban működő felügyeleti rendszer részeként felügyelje az intézményeket".

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

19 2016. október 19-i határozatával az Ustavno sodišče (alkotmánybíróság, Szlovénia) a szlovén alkotmánnyal összeegyeztethetőnek ítélte azon jogszabályi rendelkezéseket, amelyek feljogosítják a szlovén központi bankot bizonyos pénzügyi eszközök megszüntetésére, amennyiben fennáll valamely hitelintézet fizetésképtelenné válásának veszélye, és ez a pénzügyi rendszer egészét fenyegeti. Ezzel szemben e bíróság a szlovén alkotmánnyal ellentétes joghézagot állapított meg, mivel a szóban forgó szabályozás nem rendelkezik a megszüntetett pénzügyi eszközök korábbi tulajdonosai által indítható kártérítési keresetekre vonatkozó különös eljárási szabályokról.

20 E joghézag orvoslása érdekében a Državni zbor Republike Slovenije (a Szlovén Köztársaság nemzetgyűlése) elfogadta a zakon o postopku sodnega in izvensodnega varstva nekdanjih imetnikov kvalificiranih obveznosti bankot (a bankok leírható, illetve átalakítható kötelezettségei korábbi jogosultjainak bíróság előtti és bíróságon kívüli védelmére irányuló eljárásról szóló törvény, a továbbiakban: ZPSVIKOB), amely szabályokat állapít meg a szlovén központi bank által megszüntetett pénzügyi eszközök korábbi tulajdonosait megillető hatékony bírói jogvédelem biztosítására.

21 A szlovén központi bank a ZPSVIKOB több rendelkezése és a zakon o bančništvu (banktörvény) egyik rendelkezése alkotmányosságának vizsgálata iránti kérelmet terjesztett elő többek között arra hivatkozva, hogy az e rendelkezésekben foglalt, a felelősségének megállapítására és a birtokában lévő információkhoz való hozzáférésre vonatkozó szabályok összeegyeztethetetlenek az uniós joggal.

22 E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a ZPSVIKOB alkalmazásában a szlovén központi bank felelőssége bizonyos pénzügyi eszközök megszüntetésével okozott károkért két különböző és vagylagos rendszer keretében állapítható meg.

23 Egyrészt e felelősség főszabály szerint akkor állapítható meg, ha bizonyítást nyer, hogy valamely pénzügyi eszköz megszüntetése nem minősült az érintett bank fizetésképtelenségének elkerüléséhez és a pénzügyi rendszer stabilitásának biztosításához szükséges intézkedésnek, vagy ha megsértették azt az elvet, miszerint egyetlen hitelező sem szenvedhet nagyobb hátrányt, mint amely őt fizetésképtelenség esetén érte volna. Mindemellett az említett felelősség csak akkor állapítható meg, ha a szlovén központi bank nem bizonyítja, hogy ő maga vagy a nevében való eljárásra általa feljogosított személyek a megkövetelt gondossággal jártak el, figyelembe véve, hogy az ilyen megszüntetésre olyan válsághelyzet sajátos körülményei között kerül sor, amely összetett problémák gyors értékelését követeli meg.

24 Másrészt azok a természetes személyek, akik korábban a megszüntetett pénzügyi eszközök tulajdonosai voltak, és akiknek az éves jövedelme egy bizonyos küszöbérték alatt van, az e pénzügyi eszköz megszerzésekor fizetett ár 80%-ának megfelelő összegű kártalanítást kaphatnak a szlovén központi banktól legfeljebb 20 000 euró összeg erejéig.

25 A kérdést előterjesztő bíróság ezenkívül hangsúlyozza, hogy a ZPSVIKOB által létrehozott felelősségi rendszerek alkalmazásából eredő költségek fedezetének biztosítása érdekében az előbbi előírja, hogy a szlovén központi bank által 2019. január 1. óta elért nyereségből e fedezetre szánt különleges tartalékokat kell képezni. Amennyiben e különleges tartalékok e célra elégtelennek bizonyulnak, a szlovén központi banknak fel kell használnia általános tartalékainak legfeljebb 50%-át, illetve ha az említett fedezet biztosításához ez utóbbiak igénybevétele is elégtelennek bizonyulna, a szükséges összegeket a szlovén hatóságoktól kellene kölcsön formájában beszereznie.

26 E körülményekre tekintettel e bíróság arra keresi a választ, hogy e felelősségi rendszerek összeegyeztethetők-e az EUMSZ 123. cikkel, valamint a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 21. cikkével - mivel a szlovén központi bank által a szlovén hatóságok helyett vállalt felelősség e hatóságok egyfajta finanszírozásával eshet egy tekintet alá -, továbbá a központi bankoknak az EUMSZ 130. cikkből, valamint a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 7. cikkéből eredő függetlenségének elvével.

27 Egyébiránt az említett bíróság rámutat arra, hogy a ZPSVIKOB szabályozza bizonyos olyan bizalmas dokumentumoknak valamennyi potenciális felperes és képviselőik számára a törvény erejénél fogva történő hozzáférhetővé tételét, amelyeket a pénzügyi eszközök megszüntetéséről való döntéshez felhasználtak, valamint korlátozottabb számú ilyen dokumentum közzétételét. Márpedig e bíróság kétségeit fejezi ki e szabályoknak a 2006/48 és a 2013/36 irányelvben szereplő, bizonyos információk bizalmas jellegére vonatkozó rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségét illetően.

28 E körülmények között az Ustavno sodišče (alkotmánybíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

"1) Úgy kell-e értelmezni az [EUMSZ] 123. [cikket] és a [KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv] 21. cikkét, hogy azok megtiltják, hogy a Központi Bankok Európai Rendszerében [(KBER)] tag nemzeti központi bank saját forrásaival vállaljon kártérítési felelősséget a megszüntetett pénzügyi eszközök korábbi tulajdonosaival szemben, amely eszközök megszüntetéséről e bank a törvény által ráruházott arra vonatkozó hatáskörében eljárva határozott, hogy a pénzügyi rendszer stabilitását fenyegető veszélyek megelőzése érdekében közérdekből rendkívüli intézkedéseket fogadjon el, abban az esetben, ha a jövőbeni bírósági eljárásokban megállapításra kerül, hogy a pénzügyi eszközök ilyen megszüntetése során nem tartották tiszteletben azt az elvet, amely szerint a rendkívüli intézkedés miatt a pénzügyi eszközök egyetlen tulajdonosa sem kerülhet rosszabb helyzetbe annál, mint amelyben akkor lenne, ha ezen intézkedést nem fogadták volna el, amennyiben ebben az összefüggésben a nemzeti központi bank felelős [egyrészt] azokért a károkért, amelyek a központi bank határozatának meghozatalakor felmerülő azon tények és körülmények alapján előre láthatók voltak, amelyekről a központi bank tudomással bírt vagy tudomással kellett volna bírnia, [másrészt] azokért a károkért, amelyek azon személyek magatartásának következményei, akik a központi bank e hatáskörének gyakorlása során a központi bank nevében jártak el, és akik azonban ebben az összefüggésben, figyelembe véve azokat a tényeket és körülményeket, amelyekről tudomással bírtak, vagy amelyekről tudomással kellett volna bírniuk a kapott hatásköröknek megfelelően, nem egy szakértő és körültekintő személy gondosságával jártak el?

2) Úgy kell-e értelmezni az [EUMSZ] 123. [cikket] és a [KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv] 21. cikkét, hogy azok megtiltják, hogy a [KBER-ben] tag nemzeti központi bank saját forrásaiból bizonyos pénzbeli ellentételezést fizessen a megszüntetett pénzügyi eszközök korábbi tulajdonosainak egy része számára (a vagyoni helyzet szempontja alapján) az eszközök azon megszüntetései miatt, amelyekről e bank a törvény által ráruházott azon hatáskörében eljárva határozott, hogy a pénzügyi rendszer stabilitását fenyegető veszélyek megelőzése érdekében közérdekből rendkívüli intézkedéseket fogadjon el, amennyiben ebben az összefüggésben az ellentételezésre való jogosultság igazolásához elegendő az, hogy a pénzügyi eszközt megszüntették, függetlenül attól, hogy megsértették-e azt az elvet, amely szerint a rendkívüli intézkedés miatt a pénzügyi eszközök egyetlen tulajdonosa sem kerülhet rosszabb helyzetbe annál, mint amelyben akkor lenne, ha ezen intézkedést nem fogadták volna el?

3) Úgy kell-e értelmezni az [EUMSZ] 130. [cikket], valamint a [KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv] 7. cikkét, hogy azokkal ellentétes, ha a nemzeti központi bankot a törvény által ráruházott hatáskörei gyakorlásának következtében felmerülő olyan mértékű károk megtérítésének megfizetésére kötelezik, amely azzal a veszéllyel járhat, hogy e bank nem tudja hatékonyan ellátni feladatait? E tekintetben annak megállapításához, hogy megsértették a nemzeti központi bank pénzügyi függetlenségének elvét, relevánsak-e a fent említett felelősség fennállásának törvényi feltételei?

4) Úgy kell-e értelmezni a [2013/36] irányelv 53-62. cikkét, illetve a [2006/48] irányelv 44-52. cikkét, amelyek a bankok prudenciális felügyelete keretében megszerzett vagy keletkezett bizalmas információk bizalmas kezelésének védelmére vonatkoznak, hogy e két irányelv azon információk bizalmas kezelését is védelemben részesíti, amelyeket a bankoknak a pénzügyi rendszer stabilitásának biztosítása céljából történő megmentésére irányuló intézkedések végrehajtása keretében szereztek meg, vagy amelyek ennek során keletkeztek, amennyiben a bankok fizetőképességét és likviditását érintő kockázatok a rendes prudenciális felügyeleti intézkedésekkel nem szüntethetők meg, de ezeket az intézkedéseket a [2001/24 irányelv] értelmében vett reorganizációs intézkedésnek tekintették?

5) A [negyedik] kérdésre adott igenlő válasz esetén úgy kell-e értelmezni a [2013/36] irányelv 53-62. cikkét, illetve a [2006/48] irányelv 44-52. cikkét a prudenciális felügyelet keretében megszerzett vagy keletkezett bizalmas információk védelmét illetően, hogy az általuk nyújtott védelem szempontjából a később elfogadott [2013/36] irányelv bír jelentőséggel, még akkor is, ha a [2006/48] irányelv alkalmazásának időszakában megszerzett vagy keletkezett bizalmas információkról van szó, amennyiben ezen információkat a [2013/36] irányelv alkalmazásának időszakában tették hozzáférhetővé?

6) A [negyedik] kérdésre adott igenlő válasz esetén úgy kell-e értelmezni a [2013/36] irányelv 53. cikke (1) bekezdésének első albekezdését (és az előző kérdésre adott válasz függvényében a [2006/48] irányelv 44. cikke (1) bekezdésének első albekezdését), hogy a nemzeti központi bank mint felügyeleti szerv rendelkezésére álló és a keletkezésüket követően egy meghatározott időpontban nyilvánossá váló információk, vagyis azok az információk, amelyek szakmai titoknak minősülhetnének, de öt vagy annál több évre nyúlnak vissza, és amelyek ezért főszabályként úgy tekinthetők, hogy az idő múlása miatt múltbeli információkat képeznek, és ezáltal elvesztették bizalmas jellegüket, már nem minősülnek olyan bizalmas információknak, amelyekre a szakmai titoktartási kötelezettség vonatkozik? Az öt vagy több éves múltra visszanyúló információk esetében a bizalmas jelleget jelentő státusz fenntartása attól függ, hogy a bizalmas jelleget igazolhatják-e a felügyelet hatálya alá tartozó bankok vagy más vállalkozások kereskedelmi helyzetén kívüli egyéb okok?

7) A [negyedik] kérdésre adott igenlő válasz esetén úgy kell-e értelmezni a [2013/36] irányelv 53. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdését (és az [ötödik] kérdésre adott válasz függvényében a [2006/48] irányelv 44. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdését), hogy az engedélyezi, hogy a hitelintézet megmentését megkísérlő harmadik feleken kívüli személyekre vonatkozó azon bizalmas iratokat, amelyek jogilag relevánsak a prudenciális felügyeletet ellátó illetékes szervvel szemben indított polgári kártérítési eljárás keretében hozott bírósági határozat szempontjából, még a bírósági eljárás megindítását megelőzően automatikusan hozzáférhetővé tegyék a bírósági eljárásban esetlegesen részt vevő valamennyi fél és azok képviselői számára, anélkül, hogy külön eljárásokat indítanának az egyes iratok minden egyes jogosult személy számára történő hozzáférhetővé tételének jogszerűségéről való döntéshozatal érdekében, és anélkül, hogy minden egyes esetben mérlegelték volna a szóban forgó érdekeket, és ez még az olyan hitelintézetekre vonatkozó információk esetében is fennáll, amelyek nemcsak hogy nem állnak fizetésképtelenségi vagy kényszerfelszámolási eljárás hatálya alatt, de még az állam támogatásában is részesültek azon eljárásban, amelyben a hitelintézetek részvényeseinek és elsőbbségi joggal nem rendelkező hitelezőinek pénzügyi eszközeit megszüntették?

8) A [negyedik] kérdésre adott igenlő válasz esetén úgy kell-e értelmezni a [2013/36] irányelv 53. cikke (1) bekezdésének második albekezdését (és az [ötödik] kérdésre adott válasz függvényében a [2006/48] irányelv 44. cikke (1) bekezdésének második albekezdését), hogy az lehetővé teszi valamennyi olyan bizalmas irat vagy azok összefoglalóinak interneten hozzáférhető módon történő közzétételét, amelyek nem a hitelintézet megmentését megkísérlő harmadik felekre vonatkoznak, és jogilag relevánsak a prudenciális felügyeletet ellátó illetékes szervvel szemben indított polgári kártérítési eljárás keretében hozott bírósági határozat szempontjából, amennyiben olyan hitelintézetekre vonatkozó információkról van szó, amelyek nemcsak, hogy nem állnak fizetésképtelenségi vagy kényszerfelszámolási eljárás hatálya alatt, de még az állam támogatásában is részesültek azon eljárásban, amelyben a hitelintézetek részvényeseinek és elsőbbségi joggal nem rendelkező hitelezőinek pénzügyi eszközeit megszüntették, miközben azonban az interneten történő szóban forgó közzététel keretében minden bizalmas információt ki kell takarni?"

A Bíróság előtti eljárásról

A gyorsított eljárás alkalmazása iránti kérelemről

29 A kérdést előterjesztő bíróság kérte, hogy a Bíróság a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet az eljárási szabályzatának 105. cikke alapján gyorsított eljárásban bírálja el.

30 Kérelmének alátámasztása érdekében e bíróság rámutat, hogy a szlovén jogrend jelenlegi állása szerint kizárólag a ZPSVIKOB alkalmazása teheti lehetővé a megszüntetett pénzügyi eszközök korábbi tulajdonosai számára, hogy kártérítést kapjanak, és hogy az általuk benyújtott kártérítési keresetek elbírálását felfüggesztették mindaddig, amíg a Bíróság a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemre válaszol. Ennélfogva veszélyben van az értékpapírpiac integritása, és számos személy több mint hat éve meg van fosztva attól, hogy tulajdonjoga védelme érdekében hatékony jogorvoslattal élhessen. Ezenkívül, mivel a feltett kérdések többek között a monetáris finanszírozás tilalmára és a nemzeti központi bankok függetlenségének elvére vonatkoznak, a Bíróság válasza lehetővé teszi az uniós jog és a szlovén alkotmányjog alapvető elveinek értelmezésével kapcsolatos bizonytalanság kiküszöbölését.

31 Az eljárási szabályzat 105. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kérelmére vagy kivételesen hivatalból a Bíróság elnöke az előadó bíró és a főtanácsnok meghallgatását követően dönthet úgy, hogy az előzetes döntéshozatal tekintetében ezen eljárási szabályzat rendelkezéseitől eltérve gyorsított eljárást alkalmaz, ha az ügy jellege megköveteli, hogy elbírálására a lehető legrövidebb időn belül kerüljön sor.

32 A jelen ügyben a Bíróság elnöke 2021. február 9-én, az előadó bíró és a főtanácsnok meghallgatását követően úgy határozott, hogy a jelen ítélet 29. pontjában említett kérelemnek nem lehet helyt adni.

33 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 105. cikke szerinti gyorsított eljárás olyan eljárási eszközt képez, amelynek célja a rendkívül sürgős helyzetekre való reagálás (lásd ebben az értelemben: 2022. március 10-i Commissioners for Her Majesty's Revenue and Customs [Teljes körű betegségbiztosítás] ítélet, C-247/20, EU:C:2022:177, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34 Ennélfogva a jogalanyok azon érdeke - bármennyire jogos is -, hogy a lehető legrövidebb időn belül meghatározzák az uniós jogból eredő jogaik terjedelmét, nem alkalmas arra, hogy az e 105. cikk (1) bekezdése értelmében vett kivételes körülmény fennállását megalapozza (lásd ebben az értelemben: 2022. április 28-i Phoenix Contact ítélet, C-44/21, EU:C:2022:309, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35 Ezenkívül az ügy gazdasági érzékenysége vagy az érintett gazdasági érdekek, bármilyen fontosak és jogosak is legyenek, önmagukban nem indokolják az említett 105. cikk szerinti gyorsított eljárás alkalmazását (lásd ebben az értelemben: 2022. április 28-i Phoenix Contact ítélet, C-44/21, EU:C:2022:309, 15. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az előterjesztett kérdésekben esetlegesen érintett személyek vagy jogi helyzetek jelentős száma sem képezhet önmagában olyan rendkívüli körülményt, amely indokolhatná a gyorsított eljárás alkalmazását (lásd ebben az értelemben: 2022. április 28-i Caruter ítélet, C-642/20, EU:C:2022:308, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36 Bár a Bíróság már kimondta, hogy ha valamely ügy a nemzeti alkotmányjog és uniós jog alapvető kérdéseit érintő súlyos bizonytalanságot vet fel, az ilyen ügy sajátos körülményeire figyelemmel szükségesnek bizonyulhat annak a lehető legrövidebb időn belüli, az eljárási szabályzat 105. cikkének (1) bekezdése alapján történő elbírálása, az a tény, hogy az alapügy meghatározó jelentőséggel bír a megszüntetett pénzügyi eszközök korábbi tulajdonosai tulajdonhoz való joga bírói védelmének biztosítása szempontjából, ezen ügy nagyon sajátos körülményeire tekintettel nem indokolja az ilyen elbírálást (lásd analógia útján: 2022. március 3-i Presidenza del Consiglio dei Ministri és társai [Szakorvosi képzésben részt vevő orvosok] ítélet, C-590/20, EU:C:2022:150, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

37 Hasonlóképpen, bár a gyorsított eljárás megindítása szükséges lehet olyan bizonytalanság megszüntetéséhez, amely akadályozhatja a KBER működését (lásd ebben az értelemben: a Bíróság elnökének 2018. június 12-i EKB kontra Lettország végzése, C-238/18, nem tették közzé, EU:C:2018:488, 14. pont), ilyen bizonytalanság fennállása a jelen ügyben nem állapítható meg, mivel az előterjesztett kérdések kizárólag a szlovén központi bank által egyedi nemzeti politika keretében hozott jogi aktusok következményeinek meghatározására irányulnak, tehát a KBER működése nincs akadályoztatva azon idő alatt, amíg az alapügyben határozat nem születik.

Az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitása iránti kérelemről

38 A Bíróság Hivatalához 2022. május 10-én benyújtott beadványában az Európai Központi Bank (EKB) az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását kérte.

39 E kérelem alátámasztása érdekében az EKB arra hivatkozik, hogy nem ért egyet a főtanácsnok indítványával. Többek között előadja, hogy ezen indítvány a 3603/93 rendelet 1. cikke (1) bekezdése b) pontjának ii. alpontja értelmében vett "közszektor kötelezettségei" fogalmának tág értelmezésén alapul, amely jelentős következményekkel járna a gazdaság- és monetáris politika általános rendszerére, és hogy a tárgyalás során a feleknek e kérdésben nem volt lehetőségük állást foglalni.

40 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy egyrészt az Európai Unió Bíróságának alapokmánya és az eljárási szabályzat nem teszi lehetővé a felek számára, hogy a főtanácsnok által ismertetett indítványra válaszként észrevételeket tegyenek (2021. július 15-i Bizottság kontra Lengyelország [Fegyelmi felelősségi rendszer] ítélet, C-791/19, EU:C:2021:596, 41. pont).

41 Másrészt az EUMSZ 252. cikk második bekezdése szerint a főtanácsnok teljesen pártatlanul és függetlenül eljárva, nyilvános tárgyaláson indokolással ellátott indítványt terjeszt elő azokban az ügyekben, amelyek esetében az Európai Unió Bíróságának alapokmánya szerint a főtanácsnok részvételére van szükség. A Bíróságot nem köti sem ezen indítvány, sem pedig az annak alapjául szolgáló, a főtanácsnok által kifejtett indokolás. Következésképpen az, ha valamelyik fél nem ért egyet a főtanácsnok indítványával, bármilyen kérdéseket is vizsgáljon a főtanácsnok az indítványban, önmagában nem indokolhatja az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását (2021. július 15-i Bizottság kontra Lengyelország [Fegyelmi felelősségi rendszer] ítélet, C-791/19, EU:C:2021:596, 42. pont).

42 Egyébiránt kétségtelen, hogy a Bíróság az eljárási szabályzata 83. cikkének megfelelően a főtanácsnok meghallgatását követően bármikor elrendelheti az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását, különösen, ha úgy ítéli meg, hogy az ügy körülményei nincsenek kellően feltárva.

43 A jelen ügyben azonban a Bíróság a főtanácsnok meghallgatását követően úgy véli, hogy az EKB állításával ellentétben az eljárás írásbeli szakaszát és az előtte tartott tárgyalást követően rendelkezik a határozathozatalhoz szükséges valamennyi információval, mivel a 3603/93 rendelet 1. cikke (1) bekezdése b) pontjának ii. alpontja értelmében vett "közszektor kötelezettségei" fogalmának értelmezését a felek részletesen megvitatták. E körülmények között az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitása nem indokolt.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Az első kérdésről

44 A kérdést előterjesztő bíróság által az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozással kapcsolatban tett pontosításokra tekintettel meg kell állapítani, hogy első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy úgy kell-e értelmezni az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdését, valamint a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 21.1. cikkét, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a KBER-hez tartozó nemzeti központi bank a saját forrásaival felel az azon pénzügyi eszközök korábbi tulajdonosait ért károkért, amelyeket e központi bank az általa elrendelt, a 2001/24 irányelv értelmében vett reorganizációs intézkedésekkel megszüntetett, ha későbbi bírósági eljárás során kiderül, hogy:

- egyrészt e megszüntetés a pénzügyi rendszer stabilitásának biztosításához nem volt szükséges, vagy a pénzügyi eszközök e korábbi tulajdonosai az említett megszüntetés miatt jelentősebb veszteségeket szenvedtek el, mint amelyeket az érintett pénzügyi intézmény fizetésképtelensége esetén szenvedtek volna el, és

- másrészt az említett központi bank nem bizonyítja, hogy ő maga vagy a nevében való eljárásra általa feljogosított személyek az összetett problémák gyors értékelését igénylő válsághelyzet sajátos körülményei között a megkövetelt gondossággal jártak el.

45 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 282. cikk (1) bekezdéséből, valamint a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 1. és 14.3. cikkéből kitűnik, hogy a KBER-t az EKB és a tagállamok nemzeti központi bankjai alkotják, e nemzeti központi bankok pedig e rendszer szerves részét képezik. E rendelkezésekből az is következik, hogy az Európai Unió monetáris politikáját az EKB és azon tagállamok nemzeti központi bankjai irányítják, amelyek pénzneme az euró, és amelyek az eurórendszert alkotják (lásd ebben az értelemben: 2020. december 17-i Bizottság kontra Szlovénia [Az EKB irattárai] ítélet, C-316/19, EU:C:2020:1030, 79. pont).

46 Továbbá a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 9.2. cikkének megfelelően a KBER-re ruházott feladatokat vagy az EKB, vagy a nemzeti központi bankok hajtják végre.

47 Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a hitelintézeteket érintő, a 2001/24 irányelv értelmében vett olyan reorganizációs intézkedések végrehajtása, mint amelyekre az első kérdésben említett felelősségi rendszer vonatkozik, nem minősül az uniós jog értelmében általában a KBER-re vagy konkrétan a nemzeti központi bankokra háruló feladatnak.

48 Ilyen feladat ugyanis nem szerepel a KBER-hez tartozó, az EUMSZ 127. cikk (2) bekezdésében, valamint a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 3.1. cikkében felsorolt alapvető feladatok között, amelyek nevezetesen az Unió monetáris politikájának meghatározása és végrehajtása, az EUMSZ 219. cikknek megfelelően devizaműveletek végzése, a tagállamok hivatalos devizatartalékainak tartása és kezelése, valamint a fizetési rendszerek zavartalan működésének előmozdítása.

49 Egyébiránt meg kell állapítani, hogy a 2001/24 irányelvet az Uniónak a belső piac területén fennálló hatáskörei, közelebbről az Unión belüli letelepedés szabadsága és szolgáltatásnyújtás szabadsága akadályainak megszüntetésére vonatkozó hatásköre, nem pedig a gazdaság- és monetáris politika területén fennálló hatáskörei alapján fogadták el.

50 Ezenkívül, noha az EUMSZ 127. cikk (5) bekezdése, valamint a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 3.3. cikke előírja, hogy a KBER támogatja a hitelintézetek prudenciális felügyeletére és a pénzügyi rendszer stabilitására vonatkozó politikák zavartalan megvalósítását, e rendelkezések egyértelműen kimondják, hogy e politikákat nem maga a KBER, hanem a "hatáskörrel rendelkező hatóságok" valósítják meg.

51 E tekintetben a 2001/24 irányelvnek a 2000/12 irányelv 1. cikkének 4. pontjával összefüggésben értelmezett 2. cikkéből és 3. cikkének (1) bekezdéséből - amely rendelkezések az alapügyben releváns tényállás idején alkalmazandók voltak - az következik, hogy a tagállamoknak lehetőségük volt arra, hogy megválasszák az elsőként említett irányelv értelmében vett reorganizációs intézkedések megindításáról való döntéshozatal tekintetében illetékes hatóságot. Következésképpen e hatóság ebben az időpontban nem szükségszerűen az érintett tagállam központi bankja volt.

52 Ugyanakkor, amint azt a Bíróság kimondta, a KBER sajátos jogintézményt képez az uniós jogban, amely összekapcsolja a nemzeti intézményeket, nevezetesen a nemzeti központi bankokat, valamint egy uniós intézményt, nevezetesen az EKB-t, és szoros együttműködést hoz létre közöttük, továbbá e jogintézményen belül az uniós jogrend és a nemzeti jogrendek különböző tagolódása és kevésbé markáns különbsége érvényesül. A Szerződések megalkotói által a KBER-nek szánt, ezen igen integrált rendszerben a nemzeti központi bankok, valamint azok elnökei kevert státusszal rendelkeznek, mivel egyszerre minősülnek nemzeti hatóságoknak és a KBER keretében eljáró hatóságoknak (lásd ebben az értelemben: 2020. december 17-i Bizottság kontra Szlovénia [Az EKB irattárai] ítélet, C-316/19, EU:C:2020:1030, 83. pont).

53 Ebben az összefüggésben a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 14.4. cikkének megfelelően a nemzeti központi bankok az e jegyzőkönyvben foglaltakon kívül egyéb feladatokat is elláthatnak, kivéve ha a kormányzótanács e feladatokat a KBER céljaival és feladataival ellentétesnek találja.

54 Amikor valamely tagállam jogalkotója ilyen feladatot ruház e tagállam központi bankjára, e feladatot e rendelkezés értelmében e központi bank a saját felelősségére és kockázatára köteles ellátni.

55 Ami közelebbről a nemzeti központi bank felelőssége megállapításának konkrét módjait illeti, beleértve azt is, amikor e bank a nemzeti jog által ráruházott feladatot lát el, a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 35.3. cikke csupán azt mondja ki, hogy e felelősséget e jog határozza meg.

56 A fentiekből következik, hogy az érintett tagállam feladata meghatározni azokat a feltételeket, amelyek mellett a nemzeti központi bankjának felelőssége megállapítható a 2001/24 irányelv értelmében vett reorganizációs intézkedés e bank általi végrehajtása miatt abban az esetben, ha e tagállam - a Szlovén Köztársasághoz hasonlóan - úgy határozott, hogy e központi bankot jelöli ki az ilyen intézkedés végrehajtása tekintetében illetékes hatóságként.

57 Ugyanakkor e hatáskör gyakorlása során a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogból, különösen az EUM-Szerződés harmadik részének VIII. címéből - amelyben e Szerződés 123. cikke is található -, valamint a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyvből eredő kötelezettségeiket (lásd analógia útján: 2021. július 15-i Bizottság kontra Lengyelország [Fegyelmi felelősségi rendszer] ítélet, C-791/19, EU:C:2021:596, 56. pont).

58 Az EUMSZ 131. cikk és e jegyzőkönyv 14.1. cikke egyébként kifejezetten megköveteli, hogy valamennyi tagállam biztosítsa, hogy nemzeti jogszabályai - nemzeti központi bankjának alapokmányát is beleértve - összeegyeztethetők legyenek a Szerződésekkel és az említett jegyzőkönyvvel.

59 Az e címen a tagállamokra kötelező szabályok között szerepel többek között az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdése, valamint a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 21.1. cikke, amelyekre az első kérdés vonatkozik.

60 Az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy e rendelkezés megtiltja az EKB-nak, illetve a nemzeti központi bankoknak, hogy folyószámlahitelt vagy bármely más hitelt nyújtsanak az uniós, illetve tagállami hatóságok vagy közjogi szervezetek részére, továbbá hogy ezektől közvetlenül adósságinstrumentumokat vásároljanak (lásd ebben az értelemben: 2018. december 11-i Weiss és társai ítélet, C-493/17, EU:C:2018:1000, 102. pont). E tilalmat megerősíti a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 21.1. cikke.

61 E tekintetben meg kell állapítani, hogy az, hogy a nemzeti központi bank a nemzeti jog által ráruházott valamely feladat ellátása során a saját forrásaival felel, nyilvánvalóan nem minősíthető közjogi szervezet adósságinstrumentumai közvetlen megszerzésének.

62 Ami az EUMSZ 123. cikkben használt "folyószámlahitel" és "bármely más hitel" kifejezéseket illeti, azokat - amint azt a 3603/93 rendelet második preambulumbekezdése jelzi - e rendelet határozza meg.

63 Az említett rendelet 1. cikke (1) bekezdésének a) pontja így előírja, hogy a "folyószámlahitel" kifejezés az EUMSZ 123. cikk alkalmazásában olyan forrás biztosítását jelenti a közszektor számára, amely negatív egyenleghez vezet, vagy amely alkalmas arra, hogy negatív egyenleg kialakulásához vezessen.

64 Az első kérdésben szereplőhöz hasonló szabályozás, mivel nem vezet a közszektor javára és a nemzeti központi bank terhére negatív egyenleg kialakulásához, nem tekinthető úgy, mint amely az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdése értelmében vett folyószámlahitel nyújtását eredményezi a hatóságok vagy a közjogi szervezetek számára.

65 A 3603/93 rendelet 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja az EUMSZ 123. cikk alkalmazásában úgy határozza meg a "más hitel" fogalmát, hogy az magában foglalja a közszektorral szemben 1994. január 1-jén fennálló követelést, a közszektor harmadik féllel szemben fennálló kötelezettségeinek finanszírozását, illetve az EUMSZ 123. cikk (2) bekezdésében foglaltak sérelme nélkül a közszektorral bonyolított olyan ügyletet, amely azzal szemben fennálló követelést eredményez, vagy amely alkalmas arra, hogy ilyen követelés kialakulásához vezessen.

66 Kétségtelen, hogy az ezen 1. cikk (1) bekezdésének b) pontjában említett első és harmadik kategória nem terjedhet ki arra, hogy valamely nemzeti központi bank a nemzeti jog által ráruházott valamely feladat ellátása során a saját forrásaival felel, mivel e felelősség megállapítása nem jelenti azt, hogy e központi banknak a közszektorral szemben 1994. január 1-jén fennálló követelése lenne, sem pedig az említett központi bank és a közszektor közötti olyan ügylet fennállását, amely utóbbival szemben fennálló követelést eredményez, vagy amely alkalmas arra, hogy ilyen követelés kialakulásához vezessen.

67 Ezzel szemben nem zárható ki, hogy úgy lehet tekinteni, hogy az említett felelősség megállapítása az említett 1. cikk (1) bekezdése b) pontjának ii. alpontja értelmében véve a közszektor harmadik féllel szemben fennálló kötelezettségének finanszírozását vonja maga után, amennyiben e finanszírozás következtében az érintett nemzeti központi bank olyan kötelezettségeket vállal harmadik felekkel szemben, amelyek esetleg a közszektorra hárulhatnának.

68 E tekintetben először is eleve ki kell zárni, hogy az ilyen felelősség megállapítását úgy kell tekinteni, mint amely minden körülmények között a közszektor azon személyekkel szembeni kötelezettségének finanszírozását jelenti, akikkel szemben e felelősség fennáll.

69 Ha ugyanis a Szerződések megalkotói úgy vélték volna, hogy a nemzeti központi bank felelősségének a nemzeti jog által ráruházott valamely feladat ellátásával összefüggésben való megállapítása minden esetben összeegyeztethetetlen az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdésével, a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 14.4. és 35.3. cikkében nem írták volna elő kifejezetten, hogy az ilyen feladatokat a nemzeti központi bankok a nemzeti jog által meghatározott feltételek mellett saját felelősségükre és kockázatukra látják el.

70 Az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdésének ilyen értelmezése ellentétes lenne az e területre vonatkozó nemzeti gyakorlatok változatosságával, amelyet a Szerződések megalkotói a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv e rendelkezéseinek elfogadásával meg kívántak őrizni.

71 Másodszor hangsúlyozni kell, hogy amennyiben a nemzeti központi bank felelőssége nem csupán azért áll fenn, mert olyan feladatot látott el, amelyet a nemzeti jog ruházott rá, és amely nem tartozik a KBER feladatkörébe, hanem azért is, mert e központi bank megsértette az ennek keretében rá nézve kötelező szabályokat, a kárt szenvedett harmadik személyek kártérítése az említett központi bank cselekményei következményének, nem pedig a többi hatóságot harmadik felekkel szemben terhelő, már fennálló kötelezettségek átvállalásának minősül.

72 Harmadszor, a 3603/93 rendelet 1. cikke (1) bekezdése b) pontjának ii. alpontját, amely az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdése hatályának pontosítását célozza, e második rendelkezés céljára figyelemmel kell értelmezni, amely abban áll, hogy a tagállamokat arra ösztönözzék, hogy hatékony és eredményes költségvetési politikát folytassanak, elkerülve azt, hogy az államháztartási hiány monetáris finanszírozása vagy a hatóságok pénzpiacokhoz való kiváltságos hozzáférése a tagállamok túlzott eladósodásához vagy túlzott hiányhoz vezessen (lásd ebben az értelemben: 2015. június 16-i Gauweiler és társai ítélet, C-62/14, EU:C:2015:400, 100. pont; 2018. december 11-i Weiss és társai ítélet, C-493/17, EU:C:2018:1000, 107. pont).

73 Márpedig egy olyan rendszer alkalmazásakor, amelyben a nemzeti központi bank felelősségének megállapítása abból ered, hogy e bank megsértette a nemzeti jog által ráruházott valamely feladat ellátására vonatkozó szabályokat, a harmadik felekkel szembeni kötelezettségeknek e nemzeti központi bank általi tényleges finanszírozása általában nem tekinthető úgy, hogy az közvetlenül az érintett tagállam többi hatósága által hozott intézkedésekből ered. Főszabály szerint az ilyen finanszírozás így nem értelmezhető úgy, mint amely lehetővé teszi e hatóságok számára, hogy úgy eszközöljenek kiadásokat, hogy közben kivonják magukat az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdéséből eredő, a hatékony és eredményes költségvetési politika tiszteletben tartására való ösztönzés alól.

74 A fentiekre tekintettel az olyan rendszer, amelyben a nemzeti központi bank felelőssége fennáll abban az esetben, ha e bank vagy a nevében való eljárásra általa feljogosított személyek a nemzeti jog által e központi bankra ruházott valamely feladat ellátása során nem tettek eleget az e jogban velük szemben előírt gondossági kötelezettségnek, főszabály szerint nem tekinthető úgy, hogy az a közszektor harmadik felekkel szembeni kötelezettségeinek finanszírozását foglalja magában.

75 Mindazonáltal a 2001/24 irányelv értelmében vett reorganizációs intézkedések végrehajtását jellemző magas fokú összetettségre és sürgősségre tekintettel az ilyen felelősségi rendszer nem alkalmazható az ezen intézkedéseknek a nemzeti központi bank általi végrehajtásából eredő károkra úgy, hogy nem követelik meg, hogy a gondossági kötelezettség e banknak felrótt megsértése súlyos legyen. Ellenkező esetben mindez valójában ahhoz vezetne, hogy e központi bankra hárítanák az e végrehajtással járó pénzügyi kockázatok jelentős részét, és következésképpen arra kötelezné az említett központi bankot, hogy a monetáris finanszírozás tilalmát megsértve az érintett tagállam más hatóságai helyett vállalja harmadik felekkel szembeni olyan kötelezettségek tényleges finanszírozását, amelyek az e hatóságok által hozott gazdaságpolitikai döntésekből eredhetnek.

76 Az a körülmény, hogy az első kérdésben említetthez hasonló felelősségi rendszerben a gondossági kötelezettség tiszteletben tartására vonatkozó bizonyítási teher nem a felperesekre, hanem az érintett nemzeti központi bankra hárul, az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdése, valamint a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 21.1. cikke szempontjából nem meghatározó, mivel a bizonyítási teher e megoszlása minden esetben fenntartja e nemzeti központi bank számára annak lehetőségét, hogy mentesüljön a felelőssége alól annak bizonyításával, hogy nem sértette meg súlyosan e kötelezettséget.

77 Le kell szögezni továbbá, hogy nem fogadható el az EKB azon érve, miszerint az Európai Unió Alapjogi Chartája 17. cikkének (1) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy kártalanítsák a pénzügyi eszközök korábbi tulajdonosait abban az esetben, ha e tulajdonosok jelentősebb veszteségeket szenvedtek el, mint amelyeket az érintett pénzügyi intézmény fizetésképtelensége esetén szenvedtek volna el, így az olyan nemzeti rendszer, amely értelmében a központi bank felelőssége részben ilyen veszteségekből is eredhet, szükségképpen magában foglalja a közszektor harmadik felekkel szemben fennálló kötelezettségeinek e központi bank által finanszírozását.

78 Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy e 17. cikk (1) bekezdése nem írja elő olyan felelősségi rendszerek kialakítását, amelyek szisztematikus kártalanítást biztosítanak a pénzügyi eszközök ilyen veszteségeket elszenvedő korábbi tulajdonosai számára (lásd ebben az értelemben: 2022. május 5-i BPC Lux 2 és társai ítélet, C-83/20, EU:C:2022:346, 61. és 62. pont).

79 A fentiekre tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdését, valamint a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 21.1. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a KBER-hez tartozó nemzeti központi bank a saját forrásaival felel az azon pénzügyi eszközök korábbi tulajdonosait ért károkért, amelyeket e központi bank az általa elrendelt, a 2001/24 irányelv értelmében vett reorganizációs intézkedésekkel megszüntetett, ha későbbi bírósági eljárás során kiderül, hogy e megszüntetés a pénzügyi rendszer stabilitásának biztosításához nem volt szükséges, vagy a pénzügyi eszközök e korábbi tulajdonosai az említett megszüntetés miatt jelentősebb veszteségeket szenvedtek el, mint amelyeket az érintett pénzügyi intézmény fizetésképtelensége esetén szenvedtek volna el, amennyiben az említett központi bank felelősségét csak akkor állapítják meg, ha saját maga vagy a nevében való eljárásra általa feljogosított személyek a gondossági kötelezettségüket súlyosan megsértve jártak el.

A második kérdésről

80 Második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy úgy kell-e értelmezni az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdését, valamint a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 21.1. cikkét, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a KBER-hez tartozó nemzeti központi bank - kizárólag a következő feltételek mellett - előre meghatározott korlátok között saját forrásaival felel az azon pénzügyi eszközök korábbi tulajdonosait ért károkért, amelyeket e központi bank az általa elrendelt, a 2001/24 irányelv értelmében vett reorganizációs intézkedésekkel megszüntetett:

- egyrészt e korábbi tulajdonosok olyan természetes személyek, akiknek az éves jövedelme nem éri el az e szabályozásban meghatározott küszöbértéket, és

- másrészt az említett korábbi tulajdonosok lemondanak arról, hogy e károkért más jogi úton követeljenek kártalanítást.

81 Előzetesen meg kell állapítani, hogy a jelen ítélet 47-53. pontjában szereplő megfontolásokból következik, hogy az első és a második kérdésben említett rendszerekhez hasonló felelősségi rendszer hozzájárul annak meghatározásához, hogy milyen feltételek mellett gyakorolható valamely, a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 14.4. cikke értelmében a nemzeti jog által a nemzeti központi bankra ruházott, a KBER feladatkörébe nem tartozó feladat.

82 Ugyanakkor az első kérdésben szereplő felelősségi rendszer eltér a második kérdésben szereplő felelősségi rendszertől többek között annyiban, amennyiben ez utóbbi rendszer az érintett nemzeti központi bank számára arra vonatkozóan keletkeztet kötelezettséget, hogy az e bank által megszüntetett pénzügyi eszközök bizonyos korábbi tulajdonosait pusztán e megszüntetés miatt kártalanítsa, még ha megállapítást is nyer az, hogy e központi bank teljes mértékben megfelelt az e tekintetben rá nézve előírt szabályoknak, különösen pedig az, hogy körültekintően járt el.

83 A második kérdésben említetthez hasonló felelősségi rendszer tehát szociális jellegű célkitűzés megvalósítása érdekében biztosítja a nemzeti központi bank által - a nemzeti jogalkotó által e bank feladatainak meghatározása során eszközölt választásokkal összhangban - hozott döntések elkerülhetetlen következményei miatti kártalanítást.

84 Bár a nemzeti jogalkotónak lehetősége van arra, hogy az uniós jog tiszteletben tartása mellett ilyen kártalanítást biztosítson annak elkerülése érdekében, hogy a pénzügyi rendszer stabilitásának biztosítása érdekében folytatott politikák hatásai túlzott terhet rójanak a szerény jövedelemmel rendelkező természetes személyekre, meg kell állapítani, hogy e jogalkotó ezáltal olyan fizetési kötelezettséget ír elő, amely közvetlenül az általa hozott politikai döntésekből ered, nem pedig abból, hogy az érintett tagállam központi bankja hogyan látja el feladatait, illetve nem az utóbbi által ennek keretében hozott sajátos döntésekből.

85 Az ilyen kártalanításnak a nemzeti központi bank által a saját forrásai terhére történő kifizetését ezért úgy kell tekinteni, mint amely e bankot arra készteti, hogy az érintett tagállam többi hatósága helyett vállalja az e tagállam nemzeti jogszabályai alapján a közszektort terhelő kötelezettségek finanszírozását.

86 Márpedig, amint az a jelen ítélet 53-68. pontjából kitűnik, az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdésével, valamint a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 21.1. cikkével ellentétes az olyan felelősségi rendszer létrehozása, amelyben a nemzeti központi bank saját forrásaival felel a nemzeti jog által ráruházott valamely feladat ellátása során, amennyiben e felelősségi rendszer alkalmazása a közszektor azon személyekkel szembeni kötelezettségének finanszírozását foglalja magában, akikkel szemben e felelősség fennáll.

87 Az a körülmény, hogy az ilyen felelősségi rendszer csak bizonyos felső határértékek korlátai között alkalmazandó, e tekintetben nem releváns, mivel e rendelkezésekből egyáltalán nem tűnik ki, hogy a monetáris finanszírozás említett rendelkezésekből eredő tilalma e finanszírozás összegétől függene.

88 Egyébiránt nem lehet helyt adni a szlovén kormány azon érvének, miszerint a jelen ítélet 86. pontjában említett rendelkezések alkalmazását mellőzni kell amiatt, hogy az alapügyben szóban forgó felelősségi rendszereket egyszerűen a szlovén központi bank éves nyeresége felosztásának módosítása révén finanszírozzák, aminek következtében e nyereségnek a Szlovén Köztársaság részére átutalandó része csökken, vagy akár meg is szűnik, mivel e felosztás a nemzeti jogalkotó hatáskörébe tartozik.

89 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy az olyan felelősségi rendszerekre vonatkozik, amelyek finanszírozását nemcsak a nyereség ilyen felosztása révén, hanem szükség esetén a szlovén központi bank általános tartalékaiból történő levonással, sőt akár a Szlovén Köztársaság által e banknak nyújtott kölcsönnel, tehát e központi bank saját forrásainak terhére is biztosítják.

90 Következésképpen a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdését, valamint a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 21.1. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a KBER-hez tartozó nemzeti központi bank - kizárólag a következő feltételek mellett - előre meghatározott korlátok között saját forrásaival felel az azon pénzügyi eszközök korábbi tulajdonosait ért károkért, amelyeket e központi bank az általa elrendelt, a 2001/24 irányelv értelmében vett reorganizációs intézkedésekkel megszüntetett:

- egyrészt e korábbi tulajdonosok olyan természetes személyek, akiknek az éves jövedelme nem éri el az e szabályozásban meghatározott küszöbértéket, és

- másrészt az említett korábbi tulajdonosok lemondanak arról, hogy e károkért más jogi úton követeljenek kártalanítást.

A harmadik kérdésről

91 Harmadik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 130. cikket, valamint a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 7. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a KBER-hez tartozó nemzeti központi bank felel a pénzügyi eszközök e központi bank által elrendelt, a 2001/24 irányelv értelmében vett reorganizációs intézkedésekkel történő megszüntetéséből eredő károkért olyan összeg erejéig, amely érintheti e központi banknak a feladatai hatékony ellátására való képességét, és amelyet - elsőbbségi sorrendben - a következőkből finanszíroznak:

- az említett központi bank által egy meghatározott időponttól kezdődően elért teljes nyereség különleges tartalékok képzésére való felhasználása;

- az ugyanezen központi bank általános tartalékaiból történő levonás, amely nem haladhatja meg e tartalékok 50%-át, és

- az érintett tagállamtól felvett kamatozó kölcsön.

92 Elöljáróban az első két kérdésre adott válaszból következik, hogy az EUMSZ 130. cikknek, valamint a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 7. cikkének értelmezése - amely a harmadik kérdés tárgyát képezi - csak az első kérdésben említett felelősségi rendszerre tekintettel hasznos az alapügy megoldása szempontjából, amennyiben e rendszer lehetővé teszi a szlovén központi bank számára, hogy mentesüljön a felelőssége alól annak bizonyításával, hogy a 2001/24 irányelv értelmében vett reorganizációs intézkedések meghozatala során nem sértette meg súlyosan a gondossági kötelezettségét.

93 E pontosítást követően emlékeztetni kell arra, hogy az EK-Szerződés, majd az EUM-Szerződés megalkotói biztosítani kívánták az EKB és a KBER számára, hogy a rájuk bízott feladatokat független módon elláthassák (lásd ebben az értelemben: 2019. február 26-i Rimšēvičs és EKB kontra Lettország ítélet, C-202/18 és C-238/18, EU:C:2019:139, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

94 E szándék fő megnyilvánulása az EUMSZ 130. cikkben szerepel, amelyet lényegében megismétel a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 7. cikke, és amely kifejezetten megtiltja egyfelől az EKB, a nemzeti központi bankok és azok döntéshozó szerveinek tagjai számára, hogy utasítást kérjenek vagy fogadjanak el uniós intézményektől, szervektől vagy hivataloktól, tagállami kormányoktól vagy bármely egyéb szervtől, másfelől az említett uniós intézmények, szervek vagy hivatalok, valamint tagállami kormányok számára, hogy feladataik ellátása során megkíséreljék az EKB vagy a nemzeti központi bankok döntéshozó szervei tagjainak befolyásolását (lásd ebben az értelemben: 2019. február 26-i Rimšēvičs és EKB kontra Lettország ítélet, C-202/18 és C-238/18, EU:C:2019:139, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

95 Kétségtelen, hogy a nemzeti központi bankoknak a jelen ítélet 52. pontjában felidézett kevert státuszára tekintettel e központi bankok függetlenségének elve nem szükségszerűen alkalmazandó ugyanúgy akkor, amikor e bankok a KBER feladatkörébe tartozó feladatot látnak el, illetve akkor, amikor a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 14.4. cikke értelmében a nemzeti jog által rájuk ruházott, e feladatkörbe nem tartozó olyan feladatot látnak el, mint amelyre a harmadik kérdés vonatkozik.

96 Ezenkívül, mivel - amint az a jelen ítélet 69. pontjában kiemelésre került - e 14.4. cikk előírja, hogy a nemzeti központi bankok az ilyen feladatot saját felelősségükre és kockázatukra látják el, az e feladat ellátása során okozott károkért való felelősségük megállapítását lehetővé tévő rendszer bevezetése önmagában nem tekinthető összeegyeztethetetlennek e központi bankok függetlenségével.

97 Mindazonáltal az e célból bevezetett nemzeti szabályok nem helyezhetik az érintett nemzeti központi bankot olyan helyzetbe, amely bármilyen módon veszélyezteti e banknak a KBER feladatkörébe tartozó valamely feladat független ellátására való képességét, mivel ellenkező esetben e szabályok sértenék az EUMSZ 130. cikket, valamint a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 7. cikkét.

98 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EKB függetlenségének biztosítása érdekében a Szerződések megalkotói az EUMSZ 282. cikk (3) bekezdésének harmadik mondatában többek között előírták, hogy az EKB saját pénzügyeinek kezelése tekintetében függetlenséget élvez (lásd ebben az értelemben: 2003. július 10-i Bizottság kontra EKB ítélet, C-11/00, EU:C:2003:395, 130. és 132. pont).

99 Igaz ugyan, hogy sem az EUM-Szerződés, sem a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv nem tartalmaz egyenértékű szabályt a nemzeti központi bankokat illetően, ez nem változtat azon, hogy a KBER alapvető feladatai, amelyek között az EUMSZ 127. cikk (2) bekezdése és e jegyzőkönyv 3.1. cikke értelmében az Unió monetáris politikájának meghatározása és végrehajtása is szerepel, a KBER-en keresztül nem csupán az EKB-ra hárulnak, hanem a nemzeti központi bankokra is (lásd ebben az értelemben: 2020. december 17-i Bizottság kontra Szlovénia [Az EKB irattárai] ítélet, C-316/19, EU:C:2020:1030, 80. pont).

100 Márpedig az Unió monetáris politikájának végrehajtásában való részvétel érdekében elengedhetetlen, hogy a nemzeti központi bankok tartalékokat alakítsanak ki többek között azért, hogy ellentételezni tudják a monetáris politikai műveletekből eredő esetleges veszteségeket, és finanszírozni tudják a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 18. cikkében előírt nyíltpiaci műveleteket.

101 Ebben az összefüggésben valamely nemzeti központi bank általános tartalékaiból olyan összeg levonása, amely hatással lehet e bank azon képességére, hogy a KBER szerinti feladatait hatékonyan el tudja látni, azzal együtt, hogy e tartalékokat nem képes önállóan újraképezni, mivel az összes nyereségét szisztematikusan az általa okozott kár megtérítésére használják fel, alkalmas arra, hogy e központi bankot azon tagállam politikai hatóságaitól függő helyzetbe hozza, amelyhez tartozik.

102 Ilyen esetben ugyanis az említett központi bank, annak érdekében, hogy a KBER szerinti feladatainak megfelelő ellátásához szükséges pénzeszközökkel rendelkezzen, kénytelen lesz e politikai hatóságok hozzájárulását kérni ahhoz, hogy finanszírozást kapjon, vagy hogy feltőkésítsék.

103 Ugyanígy az, hogy ilyen körülmények között a nemzeti központi bank számára jogi kötelezettséget írnak elő arra vonatkozóan, hogy kölcsönt vegyen fel azon tagállam más hatóságaitól, amelyhez tartozik, amennyiben a tartalékokhoz kapcsolódó finanszírozási források kimerültek, e bankot olyan helyzetbe hozza, amelyben - annak érdekében, hogy elláthassa a KBER szerinti feladatait - tárgyalásokat kell folytatnia e hatóságokkal az ilyen kölcsön összegéről, valamint annak feltételeiről.

104 A harmadik kérdésben szereplőhöz hasonló szabályozás tehát olyan helyzetbe hozza az érintett nemzeti központi bankot, amelyben potenciálisan politikai nyomásnak van kitéve, míg az EUMSZ 130. cikk, valamint a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 7. cikke - éppen ellenkezőleg - arra irányul, hogy bármiféle politikai nyomástól megvédje a KBER-t annak érdekében, hogy az a feladatai által kijelölt célokat hatékonyan tudja megvalósítani az elsődleges jog értelmében e célból biztosított különleges jogkörei független gyakorlásának köszönhetően (lásd ebben az értelemben: 2019. február 26-i Rimšēvičs és EKB kontra Lettország ítélet, C-202/18 és C-238/18, EU:C:2019:139, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

105 Más lenne azonban a helyzet, ha a nemzeti központi bankjának az első kérdésben szereplőhöz hasonló felelősségi rendszerét bevezető tagállam előzetesen biztosította volna, hogy e központi bank rendelkezésére fognak állni az ahhoz szükséges pénzeszközök, hogy képes legyen úgy nyújtani az e rendszerből eredő kártérítést, hogy közben megőrzi a KBER szerinti feladatainak hatékony és teljesen független ellátására való képességét. A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló iratokból azonban nem tűnik ki, hogy ez lenne a helyzet.

106 A fentiekből következik, hogy a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 130. cikket, valamint a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 7. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a KBER-hez tartozó nemzeti központi bank felel a pénzügyi eszközök e központi bank által elrendelt, a 2001/24 irányelv értelmében vett reorganizációs intézkedésekkel történő megszüntetéséből eredő károkért olyan összeg erejéig, amely érintheti e központi banknak a feladatai hatékony ellátására való képességét, és amelyet - elsőbbségi sorrendben - a következőkből finanszíroznak:

- az említett központi bank által egy meghatározott időponttól kezdődően elért teljes nyereség különleges tartalékok képzésére való felhasználása;

- az ugyanezen központi bank általános tartalékaiból történő levonás, amely nem haladhatja meg e tartalékok 50%-át, és

- az érintett tagállamtól felvett kamatozó kölcsön.

A negyedik kérdésről

107 Negyedik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2006/48 irányelv 44-52. cikkét, illetve a 2013/36 irányelv 53-62. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy az azokban foglalt szabályok alkalmazandók a 2001/24 irányelv értelmében vett reorganizációs intézkedések végrehajtása során szerzett vagy keletkezett információkra.

108 A 2006/48 irányelv 44. cikke minden olyan személyre, aki az ezen irányelv értelmében vett illetékes hatóságoknak dolgozik vagy dolgozott, valamint az ezen illetékes hatóságok nevében eljáró könyvvizsgálókra és szakértőkre vonatkozóan szakmai titoktartási és bizalmas kezelésre vonatkozó kötelezettségeket határozott meg.

109 Ezen irányelv 45-52. cikke számos szabályt határozott meg az információknak az említett illetékes hatóságok általi felhasználására, cseréjére, továbbítására és nyilvánosságra hozatalára vonatkozóan.

110 Az említett irányelv 4. cikkének 4. pontja kifejtette, hogy ezen irányelv alkalmazásában "illetékes hatóságok" a hitelintézetek felügyeletére törvény vagy rendelet által felhatalmazott nemzeti hatóságok.

111 A 2006/48 irányelv 44. cikkében előírt kötelezettségeket lényegében átvette a 2013/36 irányelv 53. cikke, amely - amint azt a 163. cikke is jelzi - a 2006/48 irányelvet 2014. január 1-jei hatállyal hatályon kívül helyezte.

112 A 2013/36 irányelv 54-62. cikke meghatározza az információk ezen irányelv értelmében vett illetékes hatóságok általi felhasználására, cseréjére, továbbítására és nyilvánosságra hozatalára vonatkozó szabályokat.

113 Az említett irányelv 3. cikke (1) bekezdésének 36. pontja az "illetékes hatóság" fogalmát az 575/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének 40. pontjában e fogalomnak tulajdonított jelentésre hivatkozással határozza meg, amely rendelkezés olyan közjogi hatóságra utal, amelyet a nemzeti jog felhatalmaz arra, hogy az adott tagállamban működő felügyeleti rendszer részeként felügyelje a hitelintézeteket.

114 E rendelkezések összességéből következik, hogy a 2006/48 irányelv 44-52. cikkében és a 2013/36 irányelv 53-62. cikkében előírt kötelezettségek alkalmazandók a nemzeti jog által a hitelintézetek felügyeletére kijelölt hatóságokra.

115 Abban az esetben, ha a tagállam jogszabályai valamely nemzeti hatóságot nemcsak e feladattal, hanem más, a 2006/48 vagy a 2013/36 irányelv hatálya alá nem tartozó feladatokkal is megbíznak, az ezen irányelvek által előírt szakmai titoktartási és bizalmas kezelésre vonatkozó kötelezettségek nem írhatók elő az ezen egyéb feladatok ellátása során szerzett vagy keletkezett információk vonatkozásában, mivel ellenkező esetben túllépnék az említett irányelvek által végrehajtott harmonizáció hatályát.

116 Ebből elsősorban az következik, hogy a 2006/48 irányelv 44-52. cikkében és a 2013/36 irányelv 53-62. cikkében foglalt szabályok az uniós jog értelmében csak azokra az információkra alkalmazandók, amelyeket a hitelintézetek felügyeletére vonatkozó feladat ellátása során szereztek be, vagy amelyek ennek során keletkeztek.

117 Márpedig a negyedik kérdés nem ilyen információkra vonatkozik, hanem kizárólag olyan információkra, amelyeket a 2001/24 irányelv értelmében vett reorganizációs intézkedések végrehajtása során szereztek be, vagy amelyek ennek során keletkeztek, amely irányelv nem tartozik a 2006/48 és a 2013/36 irányelv által szabályozott prudenciális felügyelet körébe.

118 Ugyanakkor - másodsorban - a 2001/24 irányelv 33. cikke szintén előír szakmai titoktartási kötelezettséget, utalva a 2000/12 irányelv 30. cikkében előírt szabályokra és feltételekre.

119 Ezt az utalást a 2006/48 irányelvnek az ezen irányelv XIV. mellékletében szereplő megfelelési táblázattal összefüggésben értelmezett 158. cikkének (2) bekezdése, valamint a 2013/36 irányelvnek az ezen irányelv II. mellékletében szereplő megfelelési táblázattal összefüggésben értelmezett 163. cikke értelmében úgy kell értelmezni, hogy az - a vizsgált időponttól függően - a 2006/48 irányelv 44-52. cikkére, majd a 2013/36 irányelv 53-61. cikkére vonatkozik.

120 A 2001/24 irányelv 33. cikkének szövegéből azonban kitűnik, hogy az csak azon személyekkel szemben írja elő a hivatali titoktartási és bizalmas kezelésre vonatkozó kötelezettségek tiszteletben tartását, akik az ezen irányelv 4., 5., 8., 9., 11. és 19. cikkében meghatározott tájékoztatási vagy konzultációs eljárások keretében információ befogadására vagy nyújtására kötelezettek.

121 Ezenkívül, amint az ezen irányelv (6) preambulumbekezdéséből kitűnik, ezen irányelv célja, hogy bevezesse a reorganizációs intézkedések kölcsönös elismerési rendszerét, anélkül hogy az e területre vonatkozó nemzeti jogszabályok összehangolására törekedne (2013. október 24-i LBI-ítélet, C-85/12, EU:C:2013:697, 39. pont; 2016. július 19-i Kotnik és társai ítélet, C-526/14, EU:C:2016:570, 104. pont).

122 E körülmények között az említett irányelv 33. cikkét nem úgy kell értelmezni, hogy az a bankok reorganizációja területén alkalmazandó, a hivatali titoktartásra és a bizalmas kezelésre vonatkozó szabályok általános harmonizációjára irányul azáltal, hogy e szabályokat a bankok prudenciális felügyelete területén alkalmazandó szabályok hatálya alá vonja, hanem úgy, hogy e rendelkezés az ilyen szabályok alkalmazását kizárólag a reorganizációs intézkedések kölcsönös elismerésének biztosítását célzó, az illetékes hatóságok közötti tájékoztatási és konzultációs eljárások keretében írja elő.

123 Következésképpen e 33. cikk nem eredményezheti a 2006/48 irányelv 44-52. cikkében és a 2013/36 irányelv 53-61. cikkében foglalt szabályok olyan információkra történő alkalmazását, amelyeket reorganizációs intézkedések végrehajtása során szereztek be, vagy amelyek ennek során keletkeztek, és amelyek nem képezték a 2001/24 irányelv szerinti tájékoztatási vagy konzultációs eljárások tárgyát.

124 Ennélfogva a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2001/24 irányelv 33. cikkét, a 2006/48 irányelv 44-52. cikkét, valamint a 2013/36 irányelv 53-62. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az e cikkekben foglalt szabályok nem alkalmazandók a 2001/24 irányelv értelmében vett reorganizációs intézkedések végrehajtása során szerzett vagy keletkezett olyan információkra, amelyek nem képezték az ez utóbbi irányelv 4., 5., 8., 9., 11. és 19. cikke szerinti tájékoztatási vagy konzultációs eljárások tárgyát.

Az ötödik-nyolcadik kérdésről

125 A negyedik kérdésre adott válaszra tekintettel nem kell megválaszolni az ötödik-nyolcadik kérdést, mivel azokat a kérdést előterjesztő bíróság csak a negyedik kérdésre adott válasz igenlő válasz esetén tette fel.

A költségekről

126 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

1) Az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdését, valamint a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank alapokmányáról szóló (4.) jegyzőkönyv 21.1. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a Központi Bankok Európai Rendszeréhez tartozó nemzeti központi bank a saját forrásaival felel az azon pénzügyi eszközök korábbi tulajdonosait ért károkért, amelyeket e központi bank az általa elrendelt, a hitelintézetek reorganizációjáról és felszámolásáról szóló, 2001. április 4-i 2001/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv értelmében vett reorganizációs intézkedésekkel megszüntetett, ha későbbi bírósági eljárás során kiderül, hogy e megszüntetés a pénzügyi rendszer stabilitásának biztosításához nem volt szükséges, vagy a pénzügyi eszközök e korábbi tulajdonosai az említett megszüntetés miatt jelentősebb veszteségeket szenvedtek el, mint amelyeket az érintett pénzügyi intézmény fizetésképtelensége esetén szenvedtek volna el, amennyiben az említett központi bank felelősségét csak akkor állapítják meg, ha saját maga vagy a nevében való eljárásra általa feljogosított személyek a gondossági kötelezettségüket súlyosan megsértve jártak el.

2) Az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdését, valamint a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank alapokmányáról szóló (4.) jegyzőkönyv 21.1. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a Központi Bankok Európai Rendszeréhez tartozó nemzeti központi bank - kizárólag a következő feltételek mellett - előre meghatározott korlátok között saját forrásaival felel az azon pénzügyi eszközök korábbi tulajdonosait ért károkért, amelyeket e központi bank az általa elrendelt, a 2001/24 irányelv értelmében vett reorganizációs intézkedésekkel megszüntetett:

- egyrészt e korábbi tulajdonosok olyan természetes személyek, akiknek az éves jövedelme nem éri el az e szabályozásban meghatározott küszöbértéket, és

- másrészt az említett korábbi tulajdonosok lemondanak arról, hogy e károkért más jogi úton követeljenek kártalanítást.

3) Az EUMSZ 130. cikket, valamint a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank alapokmányáról szóló (4.) jegyzőkönyv 7. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a Központi Bankok Európai Rendszeréhez tartozó nemzeti központi bank felel a pénzügyi eszközök e központi bank által elrendelt, a 2001/24 irányelv értelmében vett reorganizációs intézkedésekkel történő megszüntetéséből eredő károkért olyan összeg erejéig, amely érintheti e központi banknak a feladatai hatékony ellátására való képességét, és amelyet - elsőbbségi sorrendben - a következőkből finanszíroznak:

- az említett központi bank által egy meghatározott időponttól kezdődően elért teljes nyereség különleges tartalékok képzésére való felhasználása;

- az ugyanezen központi bank általános tartalékaiból történő levonás, amely nem haladhatja meg e tartalékok 50%-át, és

- az érintett tagállamtól felvett kamatozó kölcsön.

4) A 2001/24 irányelv 33. cikkét, a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról szóló, 2006. június 14-i 2006/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 44-52. cikkét, valamint a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 26-i 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 53-62. cikkét

a következőképpen kell értelmezni:

az e cikkekben foglalt szabályok nem alkalmazandók a 2001/24 irányelv értelmében vett reorganizációs intézkedések végrehajtása során szerzett vagy keletkezett olyan információkra, amelyek nem képezték az ez utóbbi irányelv 4., 5., 8., 9., 11. és 19. cikke szerinti tájékoztatási vagy konzultációs eljárások tárgyát.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: szlovén.