3044/2021. (II. 19.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.I.20.032/2019/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az indítványozók jogi képviselőjük (dr. Czirmes György ügyvéd) útján alkotmányjogi panasszal fordultak az Alkotmánybírósághoz.
[2] Az indítványozók az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján a Kúria Pfv.I.20.032/2019/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték, mert azok véleményük szerint sértik az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, E) cikk (2) bekezdését, M) cikk (1) bekezdését, T) cikk (3) bekezdését, I. cikk (1) bekezdését, II. cikkét, IV. cikk (1) bekezdését, V. cikkét, XII. cikk (1) bekezdését, XIII. cikk (1) bekezdését, XV. cikk (1) bekezdését, XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését.
[3] 1.1. A bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes pénzintézet 2005. február 1-jén az indítványozókkal lakásvásárlás céljára szolgáló CHF alapú kölcsönszerződést kötött. A szerződés szerint az alperes a 21 250 000 forint iránti igény finanszírozására 156 610 CHF összegű kölcsönt bocsátott az adósok rendelkezésére azzal, hogy a nyilvántartásba vett devizaösszeg a szerződéskötés és a folyósítás közötti árfolyamváltozásra tekintettel a finanszírozási igényhez képest 15%-kal növelt összegben került megállapításra. Az alperes vállalta, hogy a kölcsönt legfeljebb a finanszírozási igény forintösszegében folyósítja az adásvételi szerződésben megjelölt számlára történő egyösszegű átutalással, és azt a folyósítás napján érvényes, általa alkalmazott számlakonverziós deviza vételi árfolyamon kiszámított CHF összegben tartja nyilván. A felek rögzítették, hogy a kölcsön éves kamatlába a folyósítás időpontjában a hirdetményben megállapított érték, amelyet a bank a szerződéskötés napjára vonatkozóan tájékoztató jelleggel 4,99%-ban jelölt meg. A tőke, kamat és a kezelési költség havonta fizetendő összegét 1 068,22 CHF-ben határozták meg.
[4] Az alperes a kölcsönszerződést a fizetési kötelezettség elmulasztása miatt 2011. november 15-én felmondta, majd kérelmére a közjegyző 2012. október 31-én záradék kiállításával az indítványozókkal szemben a végrehajtást elrendelte.
[5] Az indítványozók a bírósághoz benyújtott keresetükben az ellenük folyó végrehajtások megszüntetését kérték azon az alapon, hogy a kölcsönszerződés a lényeges szerződési tartalomban való megállapodás hiányában nem jött létre, de ha mégis létrejött az több okból érvénytelen. Érvénytelenségi okként hivatkoztak a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 200. § (2) bekezdése, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 213. § (1) bekezdés b) pontja szerinti semmiségre, a szerződés több pontjának - a többi között a kockázatviselésről szóló kikötés - tisztességtelenségére. Állították továbbá, hogy a teljesítés az árfolyam emelkedése miatt a Ptk. 312. § (1) bekezdése alapján lehetetlenült, a végrehajtás a kockázatbiztosítási szerződésből történt teljesítés következtében érvénytelen, a szerződés felmondása pedig arra tekintettel nem volt jogszerű, hogy a tisztességtelen árfolyamrésből és egyoldalú szerződésmódosításból következően a felmondáskor nem késedelemben, hanem túlfizetésben voltak.
[6] Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a kölcsönszerződés létrejött, mert nem nélkülözi a felek lényeges kérdésekben való megállapodását, és a kereset alapjául felhozott érvénytelenségi okokat sem látta igazoltnak. Álláspontja szerint a felmondást az utólagos elszámolás nem tette érvénytelenné, az csak a végrehajtás korlátozását eredményezhette, ugyanakkor az indítványozók nem is bizonyították és számítással sem támasztották alá, hogy az elszámolással érintett összeget figyelembe véve a felmondás idején nem voltak késedelemben.
[7] Az indítványozók fellebbezése folytán eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az indítványozókkal szemben folyó végrehajtást megszüntette.
[8] A másodfokú bíróság hangsúlyozta: a kizárólag az elszámolás metodikája körében alkalmazható a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseinek érvénytelen szerződéses kikötéseire tekintettel szükséges elszámolás módszertanának különös szabályairól szóló 54/2014. (XII. 10.) MNB rendelet (a továbbiakban: MNB rendelet) 6. § (2) bekezdése nem zárta el az adósokat attól, hogy a perben kimutathassák, hogy a felmondás időpontjában ténylegesen nem állt fent tartozásuk. A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: DH1 törvény) tárgyi hatálya alá tartozó semmis kikötések a szerződéskötés időpontjától kezdődően nem váltottak ki joghatást, e kikötéseken alapuló követelés megfizetésének elmulasztása tehát nem eredményezte az adósok szerződésszegését, késedelembe nem estek, azaz nem teremtett jogalapot a felmondásra. Mindezek következtében a másodfokú bíróság a felülvizsgált elszámolásra tekintettel azt vizsgálta, hogy az "átszámított fogyasztói kölcsön hipotetikus lefuttatása" mellett az indítványozóknak a felmondáskor volt-e tartozása.
[9] A felpereseket terhelte annak bizonyítása, hogy a felmondás időpontjában tartozásuk nem állt fenn. Nem volt figyelmen kívül hagyható ugyanakkor az sem, hogy a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény (a továbbiakban: DH2 törvény) a pénzintézetekre tényállítási kötelezettséget telepített nem csak a túlfizetés összegére, hanem az azt megalapozó tényekre nézve is. Az alperes ún. másodlagos jogállítási kötelezettsége a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényhez (a továbbiakban: régi Pp.) - tételes rendelkezés hiányában - fűződő bírói gyakorlatból is levezethető. A másodfokú bíróság ezért a fentieknek megfelelő tényelőadásra - nem bizonyításra - hívta fel az alperest, aki azonban részletező tényállítást nem tett, mindez viszont a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 184. § (2) bekezdése és a régi Pp. bírói gyakorlata értelmében a bizonyítás terhét átfordította, és a másodfokú bíróság az alperes hiányos nyilatkozata alapján úgy tekintette, hogy az indítványozók a kereset ténybeli alapjaként igazolták, hogy a felmondás időpontjában tartozásuk nem állt fenn.
[10] A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.
[11] A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[12] A Kúria megállapította, hogy a másodfokú bíróság a felmondás jogellenességének kérdését illetően nem jutott helyes következtetésre. A jogerős ítéletben kifejtettekkel szemben a Kúria fenntartja a Pfv.VI.21.650/2016/4. számú, továbbá a BH 2016.132. szám alatt közétett Pfv.VI.22.506/2017/7. számú eseti döntésekben kifejtett álláspontját, amely a másodfokú bíróság által beszerezni kívánt tényeket, lefolytatni kívánt bizonyítást szükségtelenné tette.
[13] A Kúria hangsúlyozza: a felmondás 2011. november 15-ei időpontjában az I.-II. rendű felpereseket hátralék terhelte, amit maguk sem vitattak. A hátralék a kölcsönszerződés VI/2. pontja és a Ptk. 525. § (1) bekezdés e) pontja szerint azonnali hatályú felmondásra adott alapot, amely meg is történt. A felperesek a felmondást tudomásul vették, nem indítottak pert a felmondás érvénytelensége vagy hatálytalansága iránt sem, így a végrehajtás is megindult. Mindezekre tekintettel a felmondás időpontjában (2011. november 15-én) a szerződés azonnali hatályú felmondását jogszerűnek kellett tekinteni, amelynek következményeként a felmondás időpontjában a Ptk. 526. § (2) bekezdése értelmében a tartozás akkor fennálló teljes összege esedékessé vált.
[14] Mivel a felmondást annak megtörténtekor érvényesnek és hatályosnak kellett tekinteni (s így a felmondás megszüntette a szerződést és lejárttá tette a tartozást), az igényelt vizsgálatot, hogy utóbb jogszabály, a felek vagy a bíróság rendelkezése érvénytelenítette-e a felmondást (melynek következtében helyreállt a kötelem a felek között és érvényesen létrejött követelés hiányában alaptalannak bizonyult a végrehajtás megindítása is).
[15] Ebben a körben a Kúria elsőként azt vizsgálta, hogy a DH törvényeknek vagy más jogszabálynak volt-e olyan rendelkezése, amely utóbb kihatott a felmondás érvényességére, amikor ugyanis a DH1 törvény 2014. július 26-án, a DH2 törvény pedig 2014. október 15-én hatályba lépett, az érvényes felmondás következtében az indítványozók a teljes összeg megfizetésére voltak kötelesek.
[16] Végignézve a DH2 törvény rendelkezéseit, azok nem tartalmaznak arra vonatkozó előírást, hogy a "nemteljesítés" miatt felmondott szerződéseket az elszámolás során felül kell vizsgálni abból a szempontból, hogy volt-e és mennyi a felmondáskor "tisztességesen" felszámítható összeg. Az alperes felülvizsgálati kérelmében helyesen mutatott rá arra, hogy a DH2 törvény 41. §-a a felmondott szerződések vonatkozásában az elszámoláshoz kizárólag azt a jogkövetkezményt fűzte, hogy a végrehajtás az elszámolással korrigált összegre volt indítható vagy folytatható.
[17] A másodfokú bíróság által is hivatkozott MNB rendelet 6. § (2) bekezdése kimondta, hogy "azon elszámolási időszakban, amelyben az eredeti fogyasztói kölcsönszerződés alapján a fogyasztó késedelembe esett, az átszámított fogyasztói kölcsönt is késedelmesnek kell tekinteni, függetlenül az esetleges túlfizetéstől".
[18] Az Alkotmánybíróság a 3019/2017. (II. 17.) AB határozatában a fenti MNB rendelet 6. § (2) bekezdése alkalmazásával összefüggésben úgy foglalt állást, hogy az idézett rendelkezésnek kizárólag az elszámolás mint pénzügyi mechanizmus szempontjából lehet és van jelentősége. A Kúria a BH2019.132. számú eseti döntésében - a felmondás jogellenességének vizsgálata körében - kiemelte az Alkotmánybíróságnak azt a határozatában rögzített álláspontját, amely szerint a DH1 törvénynek nem célja a szerződések alapján bekövetkezett jogi tények valamennyi jogkövetkezményének a rendezése, illetve az sem, hogy az esetleges fogyasztói késedelmet meg nem történtté tegye. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapítása szerint az elszámolási törvények nem rendelkeztek arról, hogy a túlfizetés utólagos megállapítása befolyásolja-e, és ha igen, akkor milyen módon a szerződés pénzügyi intézmény által történt felmondásának a jogszerűségét, ebből pedig az következik, hogy a szerződés felmondásának a jogszerűségét a polgári jog egyéb általános szabályai szerint kell megítélni.
[19] Mivel a DH törvények nem rendelkeztek a felmondott szerződések "visszaállításáról" (és azt maguk az indítványozók sem állították, hogy a szerződő felek vagy a bíróság rendelkezett volna a felmondás annullálásáról, a jogviszony visszaállításáról) a felmondást a polgári jog általános szabályai alapján kellett vizsgálni. Eszerint viszont volt alap az azonnali hatályú felmondásra, amellyel a tartozás teljes összege esedékessé vált. A rendelkezésre álló adatokból megállapíthatóan az indítványozók 2011. november 15-én beszámítási nyilatkozatot nem tettek, a kölcsöntartozást a kikötöttnél alacsonyabb összegben sem törlesztették. Az utólag tett felperesi rendelkezés az esedékessé vált teljes összeget csökkentette ugyan, de nem hathatott vissza a felmondás 2011. november 15-ei időpontjára.
[20] A kúriának a felmondásra vonatkozó előbbiekben kifejtett álláspontja folytán tárgytalanná vált annak vizsgálata, hogy a felmondás időpontjában a "tisztességtelenül" felszámított összeget, a felmondással egy összegben esedékessé vált tartozást a 2015. évi elszámoláskor fennálló teljes összegéből kellett levonni. Azt az indítványozók sem vitatták, hogy 2011. november 15-én volt tartozásuk, erre figyelemmel pedig - nemfizetés miatt - okszerű volt a felmondás és szükségtelen volt a tartozás összegére vonatkozó bizonyítás.
[21] Mindezekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét helybenhagyta.
[22] 1.2. Az indítványozók az Abtv. 27. §-a alapján a Kúria Pfv.I.20.032/2019/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték, mert azok véleményük szerint sértik az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, E) cikk (2) bekezdését, M) cikk (1) bekezdését, T) cikk (3) bekezdését, I. cikk (1) bekezdését, II. cikkét, IV. cikk (1) bekezdését, V. cikkét, XII. cikk (1) bekezdését, XIII. cikk (1) bekezdését, XV. cikk (1) bekezdését, XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését.
[23] Az indítványozók szerint sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését és az E) cikk (2) bekezdését, hogy a bíróságok nem biztosították az uniós jog elsőbbségét, így nem alkalmazták a jelen ügyre irányadó EUB C-51/2017. számú határozatot, valamint a 93/13/EGk irányelv több rendelkezését. Ennek alapján a bíróságoknak a kölcsönszerződés semmisségét hivatalból meg kellett volna állapítaniuk, ugyanis a hitelező tájékoztatása nem tért ki az árfolyamkockázat gazdasági következményeire, a szerződés feltételei tisztességtelen rendelkezéseket tartalmaztak, azok nem voltak világosak és érthetőek. A végtelenített összegű kölcsön adóssal való vállaltatása feltétel semmis, mert lehetetlen szolgáltatásra irányul. Az indítványozók szerint a tisztességes tájékoztatás hiánya az árfolyamkockázat gazdasági következményeire nézve a szerződés létrejöttének akadálya, vagyis a szerződés semmis. Álláspontjuk szerint sérült a tisztességes bírósági eljáráshoz való joguk, mivel a bíróságok figyelmen kívül hagyták a Kúria 2019. június 19-ei állásfoglalását, a Ptk. 205/A. § (2) bekezdését, 227. § (2) bekezdését és 312. § (1) bekezdését. Ez utóbbi szerint, ha a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyikért egyik fél sem felelős, akkor a szerződés megszűnik. Mivel az árfolyam megemelkedése egyik félnek sem volt felróható, ezért a teljesítés lehetetlenné vált. A bíróságok a Ptk. rendelkezéseit nem megfelelően értelmezték és alkalmazták, a tényállás-feltárási kötelezettségüknek nem tettek eleget, az adósok által előterjesztett bizonyítékokat, valamint a bankot terhelő bizonyítási terhet figyelmen kívül hagyták. A bankoknak kötelező volt árfolyamkockázatot elemző szabályzatot készíteni. A Budapesti Értéktőzsde 2004. évi 10 évre szóló árfolyam előrejelzése a Magyar Nemzeti Bank napi árfolyam közlésén alapult, és az abban foglalt becslés a 2014. évben be is következett. Ebből következően a hitelező bank az árfolyamkockázat gazdasági következményeit eltitkolta előlük.
[24] A bírósági határozatok érdemi döntést és indokolást nem tartalmaznak, a bíróságok a keresetben foglaltakról nem döntöttek. Az egyenlőtlen szerződési feltételek miatt elvesztették önrendelkezési jogukat, cselekvési autonómiájukat, ami sérti emberi méltósághoz való jogukat. A törvény előtti egyenlőség és a fegyverek egyenlőségének elvét sérti, hogy a bíróságok nem vették figyelembe a bank erőfölényét, a korlátok nélküli egyoldalú szerződésmódosításának a jogát, a felek alkupozíciójának különbözőségét. Az indítványozók szerint a támadott bírósági döntések sértik gazdasági szabadságukat, nem biztosították a vállalkozás szabadságát és a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. A Kúria azáltal, hogy a jogszabályokhoz kapcsolódó bírói gyakorlatot figyelmen kívül hagyta, visszamenőlegesen megváltoztatta az egyoldalú szerződésmódosítás jogi feltételeit. A Kúria hatáskörét túllépve a tisztességtelen szerződési feltételek fogalmát a bank javára újraértelmezte, a bankok ugyanis az árfolyamváltozásról, annak gazdasági következményeiről nem tájékoztatták az adósokat. Kifogásolták, hogy a Kúria a döntésében nem orvosolta az adósokat ért hátrányokat, nem korrigálta a felek szerződésbeli egyensúlyát, az ellenük folyó végrehajtást nem szüntette meg. A tulajdonhoz való joguk és az Alaptörvény V. cikke tekintetében sérelmezték, hogy a bíróságok nem állapították meg a devizaalapú kölcsönszerződés feltételeinek a semmisségét, így vagyonukban indokolatlan hátrányt okoztak, a bank többletfizetési követelését helybenhagyták további vagyonuknak kilátásba helyezett "elkobzásával".
[25] 2. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében előírtak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Az Alkotmánybíróság ezért tanácsban eljárva mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e a törvényben foglalt befogadhatósági feltételeknek.
[26] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kúria Pfv.I.20.032/2019/5. számú ítélete ellen benyújtott alkotmányjogi panasz határidőben érkezett és azt az Abtv. 27. §-a szerint benyújtásra jogosultak és érintettek nyújtották be jogorvoslati jogaik kimerítését követően.
[27] A befogadhatóság további feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott.
[28] Az alkotmányjogi panasz az Abtv. 27. § (1) bekezdés a) pontja alapján csak az Alaptörvényben biztosított jogok védelmének eszköze. Az indítványozók alkotmányjogi panaszukban az Alaptörvény megsértett rendelkezéseiként jelölték meg - többek között - a B) cikk (1) bekezdését, E) cikk (2) bekezdését, M) cikk (1) bekezdését, T) cikk (3) bekezdését, I. cikk (1) bekezdését. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatálybalépése után is fenntartotta korábbi értelmezését, mely szerint a jogbiztonság önmagában nem alapjog, így a B) cikk (1) bekezdésének a sérelmére alkotmányjogi panaszt csak kivételes esetben - a visszaható hatályú jogalkotás és a felkészülési idő hiánya esetén - lehet alapítani (3323/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [9]). Mivel jelen esetben az indítvány ilyen irányú indokolást nem tartalmazott, ezért a B) cikk (1) bekezdésének sérelme érdemben nem vizsgálható. Az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdésével, M) cikk (1) bekezdésével, T) cikk (3) bekezdésével, I. cikk (1) bekezdésével összefüggésben az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy valamely államcél vagy egyéb alaptörvényi rendelkezés megsértésének a megállapítása alkotmányjogi panasz keretében nem indítványozható. Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései nem minősülnek az Alaptörvényben biztosított jognak, a felhívott alaptörvényi rendelkezések címzettjei nem az indítványozók, nem biztosítanak számukra jogot, ezért alkotmányjogi panaszt sem lehet közvetlenül ezekre alapítani. Ezért az utalt alaptörvényi rendelkezésekkel összefüggésben érdemi vizsgálat lefolytatásának nincs helye (3231/2017. (X. 3.) AB végzés, Indokolás [21]; 3203/2015. (X. 14.) AB végzés, Indokolás [9]; 3386/2020. (X. 22.) AB végzés, Indokolás [14]).
[29] Az Abtv. 52. § (1b) bekezdésének b) pontja alapján az indítványnak az alkotmányjogi panasz esetén meg kell határoznia az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének a lényegét, az e) pontja értelmében pedig nem elegendő az Alaptörvény egyes rendelkezéseire hivatkozni, az indítványban meg kell indokolni, hogy az Alaptörvény egyes felhívott rendelkezéseit a megsemmisíteni kért döntés miért és mennyiben sérti. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében meghatározott feltételeknek, mert nem tartalmaz az Alaptörvény II. cikkével, IV. cikk (1) bekezdésével, V. cikkével, XII. cikk (1) bekezdésével, XIII. cikk (1) bekezdésével és XXVIII. cikk (7) bekezdésével összefüggésben alkotmányjogilag értékelhető indokolást, érdemben elbírálható érvelést arra vonatkozóan, hogy a támadott ítélet miként sérti ezeket az Alaptörvényben biztosított jogokat. Az Alkotmánybíróság ezért ezen alaptörvényi rendelkezések vonatkozásában nem folytatott le érdemi vizsgálatot (34/2014. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [212]).
[30] Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.
[31] Az Alkotmánybíróság az indítványozóknak az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésével, a törvény előtti egyenlőség és XXVIII. cikk (1) bekezdésével, a tisztességes bírósági eljáráshoz való joggal összefüggésben előadott érveivel kapcsolatban a következőket állapította meg.
[32] A támadott bírósági ítélettel kapcsolatos indítványozói felvetésekkel összefüggésben az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is hangsúlyozza: az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja értelmében alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. Az alkotmányjogi panasz jellegének megfelelően a testület hatáskörébe a bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik. Ebből következően az alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének, azaz ez a jogvédelem nem jelenti a rendes bíróságok jogalkalmazási gyakorlatának általános felülvizsgálatát, aminek következtében az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna. A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki, ami nem adhat alapot számára minden olyan esetben történő beavatkozásra, amikor vélt vagy esetleg valós jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor (3198/2013. (X. 22.) AB végzés, Indokolás [22]). Ebből következően a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon (3028/2014. (II. 17.) AB végzés, Indokolás [12]). A tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése, és mérlegelése az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat (3012/2016. (I. 25.) AB végzés, Indokolás [11]).
[33] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozók alkotmányjogi panasza valójában a bírósági eljárás felülbírálatára irányul. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványozók panasza egészében nem alkotmányossági, hanem törvényességi kérdésekre vonatkozik, az eljáró bíróságok tényállás-megállapításának, bizonyítékértékelésének, valamint jogértelmezésének és jogalkalmazásának helytállóságát vitatja és a támadott ítéletben foglalt döntést magát, annak hátrányos voltát tekinti alapjogi sérelemnek a döntés Alkotmánybíróság általi megváltoztatása érdekében.
[34] Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy az indokolási kötelezettség konkrét ügyben történő megsértésének kételye sem merül fel, az eljáró bíróságok határozataikban számot adtak az érdemi döntést alátámasztó lényeges érvekről. Az alkotmánybírósági gyakorlat szerint "a bíróságok indokolási kötelezettségéből nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolási kötelezettsége, különösen nem az indítványozó szubjektív elvárásait kielégítő mélységű érvrendszer bemutatása" (3107/2016. (V. 24.) AB végzés, Indokolás [38]; 30/2014. (IX. 30.) AB határozat, Indokolás [89]). Az Alkotmánybíróság itt is hangsúlyozza, hogy önmagában az a körülmény, hogy az indítványozók nem értenek egyet a bíróságok döntésével és annak indokolásával, nem elégséges érv a támadott döntés alaptörvény-ellenességének alátámasztására (3364/2017. (XII. 22.) AB végzés, Indokolás [21]).
[35] Mindezek alapján az indítványozók által az alkotmányjogi panaszban felvetett aggályok a támadott bírói döntés érdemi alkotmányossági vizsgálatát nem teszik lehetővé, mert az indítvány nem tartalmaz olyan érvet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely felvetné a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kérdését.
[36] 3. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadhatósági vizsgálatának eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 27. § (1) bekezdés a) pontjában, 52. § (1b) bekezdésében és 29. §-ában meghatározott törvényi feltételeknek, ezért azt az Alkotmánybíróság az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2021. február 2.
Dr. Juhász Imre s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Czine Ágnes alkotmánybíró helyett
Dr. Juhász Imre s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Horváth Attila előadó alkotmánybíró helyett
Dr. Juhász Imre s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Juhász Miklós alkotmánybíró helyett
Dr. Juhász Imre s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Sulyok Tamás alkotmánybíró helyett
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/808/2020.