BH 2019.5.132 A polgári jog általános elvei szerint nincs mód arra, hogy a DH2. törvény szerinti túlfizetést utólag, automatikusan az adós szerződésszerű teljesítésének lehessen tekinteni [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 296. §, 525. §, 2014. évi XL. tv. (DH2. törvény) 5. § (2) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes 2005. július 4-én - 2025. június 30-i lejárattal - 95 600 CHF összegű devizahitelt vett fel az alperestől. A tartozás visszafizetésére az A. Kft. készfizető kezességet vállalt, továbbá a kölcsön biztosítására a felperes és a kezes jelzálogjogot biztosítottak a szerződésben megjelölt ingatlanra. A szerződés 6.1. pontja szerint a hitelező a hitel teljes futamideje alatt a tőketörlesztésére türelmi időt biztosított a felperesnek, akinek így a késedelmi kamatot és kezelési költséget kellett, havi összegekben megfizetnie. A szerződés 6/A.2. a) pontja szerint a hitelfelvevő súlyos szerződésszegése esetén az alperes jogosulttá válik az azonnali hatályú felmondás jogának a gyakorlására és súlyos szerződésszegésnek minősül az, ha a hitelfelvevő a hitelszerződésből eredő bármely fizetési kötelezettségével késedelembe esik, vagy annak a teljesítését megszünteti. A kölcsönszerződést a felek 2012. augusztus 24-én egyes részeiben módosították és egyebek mellett megállapították az alperes fennálló követelésének összegét, a felperes pedig kötelezettséget vállalt annak a szerződés szerinti visszafizetésére. A felperes azonban nem tett eleget a havonta esedékes fizetési kötelezettségeinek, ezért az alperes 2013. január 22-én - a felek ezt megelőző tárgyalásaira hivatkozással - tájékoztatta, hogy a késedelme már 525 nap és a keltezés napján így 8549,68 CHF hátraléka áll fenn, amelyből 8105,97 CHF lejárt, míg az erre vonatkozó késedelmikamat-tartozás 443,71 CHF. Felhívta a felperest a tartozás 8 napon belül történő rendezésére, azzal, hogy ellenkező esetben a szerződés azonnali hatállyal felmondásra kerül. A felhívásnak a felperes nem tett eleget, ezért az alperes 2013. június 22-én a kölcsönszerződést - a felperes késedelmes teljesítésére hivatkozással - azonnali hatállyal felmondta. A felmondás szerint az akkor lejárt ügyleti kamat és kezelésiköltség-tartozás 10 346,73 CHF, a késedelmi kamat 770,09 CHF, a tőketartozás pedig 82 520,56 CHF volt. Az alperes a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény (a továbbiakban: DH2.törvény) alapján elszámolt a felperessel és eszerint a tisztességtelenül felszámított összeg 10 168,20 CHF volt.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[2] A felperes keresetében kérte a felmondás érvénytelenségének és így annak a megállapítását, hogy az joghatást nem váltott ki és a felek között a szerződés nem szűnt meg. Keresetét arra alapította, hogy a felmondás időpontjában, figyelemmel az elszámolásra, a felperesnek nem állt fenn nettó lejárt tartozása az alperessel szemben.

[3] Az alperes a kereset elutasítását kérte.

Az első- és másodfokú ítélet

[4] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint az elszámolással megállapított, úgynevezett fogyasztói követelés összege nem számolható el egy összegben csak és kizárólag a felmondás időpontjában lejárt azon tartozásra, amely a felmondás alapját képezte. Ennek az az oka, hogy a fogyasztói követelés nem egy bizonyos napon és nem is csak a késedelem időszakában, hanem lényegében a szerződés létrejöttétől kezdődően folyamatosan, havonta keletkezett. Ezt az álláspontot erősíti meg a DH2. törvény indokolása is, amely szerint a fogyasztói követelések kiszámítása nem azonos a folyósított kölcsönösszegből származó és a törlesztő­részletenkénti túlfizetések elszámolás időpontjára vetített egyszerű összegzésével. A fogyasztói túlfizetés a fennálló szerződések esetében nem tekinthető tartozatlan fizetésnek és nem csak azért, mert a felek között szerződéses jogviszony áll fenn, hanem azért is, mert a túlfizetésre nem jogalap nélkül került sor, mivel az adósnak még tartozása állt fenn a pénzintézettel szemben. Nem fizet valaki tartozatlanul akkor, ha vele szemben még jelentős követelés áll fenn, ennek megfelelően az összeg nem tekinthető jogalap nélküli gazdagodásnak. A szerződés 6/A. pontja az azonnali hatályú felmondást akkor tette lehetővé, ha a felperes bármely fizetési kötelezettségével késedelembe esik. Ez független a késedelemmel érintett összeg nagyságától, a késedelem tényét pedig maga a felperes sem vitatta, valamilyen nagyságú késedelem tehát fennállt, így az okot adott a felmondásra. Az ennek alapját jelentő tartozásra nem számolható el a fogyasztói követelés összege, ezért jogszerű volt a felmondás, figyelemmel arra is, hogy az adós a fizetési kötelezettség elmulasztásával szerződésszegő magatartást tanúsított.

[5] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban a tekintetben, hogy érdemben kellett vizsgálni az ügyben a felmondás érvényességét. Egyértelmű volt a felek szerződésének a 6/A.2. a) pontja, amely szerint, ha a késedelem fennállt, akkor nem érvénytelen a felmondás és a kereset megalapozatlan, de ha nem volt fizetési késedelem, akkor helyt kell adni a keresetnek. Ehhez képest vizsgálni kellett még azt is, hogy az alperes általi elszámolás alapján mutatkozó fogyasztói követelés megszünteti-e a felmondás okát. Amennyiben volt fizetési késedelem, de nem pontosan az alperes által a felmondásban megállapított összegben, az a felmondás érvényességét még nem érinti, mert a felek közti szerződés tartalma alapján a felmondás vonatkozásában a fizetési késedelem beálltának van jelentősége. [A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban régi Ptk.) 525. § (1) bekezdés e) pont.] A peradatokból megállapíthatóan a felperesnek először 2009 áprilisában volt kimutatható tartozása, majd 2011 márciusától folyamatos tartozása állt fenn egészen novemberig. Ezt követően nagyobb összeget fizetett be, majd rendszertelenül, később pedig egyáltalán nem teljesített befizetéseket. A szerződés felmondásakor a havi törlesztőrészlet összege 345,80 CHF volt. Mindezek alapján a 2011 decemberétől 2013 májusáig tanúsított szerződésszegő magatartás már önmagában indokolta az azonnali hatályú felmondást. A felperes érvelése szerint a fogyasztói túlfizetést egy összegben kellett volna a felmondásig keletkezett hátralékra elszámolni és azt kellett volna vizsgálni, hogy a felmondás előtti utolsó hiteltörlesztési fordulónapon, 2013. május 15-én - az elszámolásra figyelemmel - állt-e fenn tartozása a felperesnek. A másodfokú bíróság, utalva a DH2. törvény javaslatának miniszteri indokolására, kifejtette, hogy a DH2. törvény célja az érvénytelen szerződéses rendelkezések alapján szükségessé vált elszámolás kérdésének a szabályozása volt és ennek következtében a fogyasztók javára keletkezett múltbéli túlfizetéseket kellett elszámolni. Ennek során a fogyasztó követelését úgy kellett kiszámolni, mintha a túlfizetéseket a túlfizetés időpontjában előtörlesztésként teljesítette volna [DH2. törvény 5. § (2) bekezdés]. Az elszámolás tehát a törvény alapján a jelenben történő korrekciót jelentett és nem kizárt, hogy az elszámolás kihatással lehet a kölcsönszerződés felmondásának a megítélésére is. A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztóikölcsön-szerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban DH1. törvény) és a DH2. törvény erre vonatkozóan nem tartalmaz kifejezett rendelkezéseket, de nem is zárja ki a felmondás jogszerűségét, ennek megfelelően azt a polgári jog általános szabályai alapján kellett megítélni. A fogyasztói követelés nem volt egy összegben és kizárólag a felmondás időpontjában lejárt tartozás tekintetében elszámolható, mert az folyamatosan, a szerződés létrejöttétől kezdődően keletkezett, nem volt tehát arra lehetőség, hogy azt figyelembe lehessen venni a fogyasztói késedelem tekintetében. A felmondáskor fennállott tartozás összege úgy állapítható meg, hogy a teljes követelésből le kellett vonni a tisztességtelenül felszámított követelésrészeket. Nincs azonban mód arra a felperes által javasolt számítási módra, hogy a tisztességtelen követelésrészeket már nem tartalmazó lejárt tartozásból még egyszer levonásra kerüljenek a tisztességtelenül felszámított követelésrészek, mert az kétszeres levonást jelentene. Mindezek szerint azonban a felmondás időpontjában ténylegesen állt fenn tartozás, így a felmondás ennek alapján is jogszerű volt.