BH 2017.10.338 Az élettársi kapcsolat megállapíthatósága szempontjából a családalapítás és gyermekvállalás nem minősíthető közös gazdasági célnak, különösen akkor, ha a felek a közös háztartásban élés ellenére szerződéssel rendezték a lakhatás és a kiskorú gyermekeik ellátása költségeinek viselését [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 578/G. §, 685/A. §, 1952. évi III. tv. (Pp.) 164. § (1) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A peres felek 1998. évben ismerkedtek meg. A felperes 2000. év elején az alperes kizárólagos tulajdonát képező ikerház "A" megjelölésű lakásába (a továbbiakban: perbeli ingatlan) költözött, ahová 2002. január 17. napján be is jelentkezett. A felperes könyvelőként, az alperes a résztulajdonát képező betéti társaságnál dolgozott.

[2] 2001. július 6-tól a felperes a XVII. kerületi háziorvoshoz, illetve 2001. július 13-tól a védőnői terhesgondozásra járt. A peres felek a gyermekük születése előtt - 2002. január 5. napján - egyszerű magánokiratba foglaltan megállapodást kötöttek: az alperes vállalta, hogy a felperesnek és a születendő közös gyermeküknek a fenti ingatlan bebútorozott és felszerelt lakásában lakóhelyet biztosít. A lakás fenntartási, javítási költségeinek és közüzemi számláinak fizetése mellett kötelezettséget vállalt arra, hogy a gyermek születésétől kezdődően megfizet a felperesnek a mindenkori bruttó minimálbére 10%-át kitevő, de legkevesebb 5000 forint mértékű gyermektartásdíjat. A felperes esetleges elköltözése esetére szabályozták a (születendő) közös gyermekkel való kapcsolattartását is.

[3] A peres felek első gyermeke 2002. február 23. napján született, majd 2003. május 29. napján megszületett második gyermekük. 2003. június 25. napján a felek - egyszerű magánokiratba foglaltan - újabb (az előző szerződéssel tartalmilag azonos) megállapodást kötöttek, miszerint az alperes a második gyermek után ugyancsak a mindenkori bruttó minimálbére 10%-át kitevő, de legalább 5000 forint mértékű gyermektartásdíj megfizetését vállalta. Az első megállapodásnak megfelelően rögzítették a kapcsolattartást is.

[4] A felek harmadik gyermeke 2006. április 5. napján született. A felperes mindhárom gyermek születése után igénybe vette a gyermekgondozási díjat, illetve a gyermekgondozási segélyt, vezette a háztartást, ellátta a gyermekeket. Az alperes fizette a lakás használatával felmerült valamennyi költséget és hozzájárult a háztartási és családi élelmezés költségeihez is.

[5] Az alperes a perbeli ingatlan tulajdonjogát az együttélést megelőzően megkötött adásvételi szerződésekkel (1983, illetve 1997) szerezte meg. 2002. március 21. napján vette meg azt az O. úti lakást, amelyet 2010 októberében értékesített. Az értékesítésből befolyó vételárból 2010. november 18. napján megvásárolta a B. úti ingatlant. Az együttélés időtartama alatt a perbeli ingatlan "A" megjelölésű lakásából három önálló lakrész került kialakításra. A felek a középső szinten levő lakást használták, a másik két lakást az alperes bérbeadás útján hasznosította. A bérlettel kapcsolatos teljes ügyintézést az alperes végezte, az albérleti díjakat beszedte, kiszámolta a lakásfenntartási költségeket. Az alperes 2009. évben, bérbeadás céljából az ikerház "B" megjelölésű lakását is átalakította.

[6] A felek kapcsolata 2007. október hónapban szűnt meg. Az addig közösen használt lakás használatát megosztották, a felperes a gyermekekkel egy szobát, az alperes pedig egy másik szobát használt.

[7] A felek között a kiskorú gyermekek elhelyezése és az ezzel kapcsolatos járulékos kérdések körében peres eljárás volt folyamatban, amelyben mindkét szülő kérte a gyermekek nála történő elhelyezését. A másodfokú bíróság jogerős döntésével az elsőfokú bíróságnak a gyermekek anyai elhelyezésére vonatkozó döntését helybenhagyta, az alperest gyermekenként havi 30 000 forint gyermektartásdíj megfizetésére kötelezte, illetve szabályozta a különélő szülő és a gyermekek közötti kapcsolattartást.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[8] A felperes módosított és pontosított keresetében azt kérte, hogy a bíróság az alperessel 2000-2010. év januárjáig fennállt élettársi kapcsolatukra figyelemmel az életközösség időtartama alatt keletkezett közös vagyonukat ossza meg. A szerzésben való közreműködés arányát azonosnak jelölte meg. A közös vagyon megosztását illetően elsődlegesen kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy az életközösség alatt vásárolt ingatlan, valamint az alperes tulajdonát képező ingatlan - a közös beruházások miatt - közös vagyont képeznek. Ebből következően a perbeli ingatlan 436/3000 tulajdoni hányadát élettársi közös vagyon jogcímén megszerezte. Másodlagosan az O. úti ingatlan kapcsán 3 300 000 forint, a közös vagyont képező személygépjárműből 500 000 forint, a perbeli ingatlanban történt beruházások értéknövelő hatása eredményeként 4 360 000 forint, összesen 8 160 000 forint megtérítését igényelte.

[9] A felperes a keresete jogalapját az élettársi kapcsolatuk tényére alapította. Hivatkozott a következőkre: az alperessel 2000 óta élettársi kapcsolatban éltek együtt, három gyermekük született. Az alperessel közös megállapodásuk alapján a gyermekek nevelésével, a háztartás vezetésével és fenntartásával foglalkozott. A kapcsolatuk időtartama alatt anyagi és gazdasági kérdésekben közösen döntöttek, az ikerházrész általuk lakott részét teljesen átalakították, három lakást hoztak benne létre. Az átépítést közösen végezték, amelynek az volt célja, hogy az elkészült lakások bérleti díjából finanszírozzák majd a közös életüket, illetve gyermekeik gondozására fordítsák. Ebből következően az élettársi kapcsolat fogalmi elemei: az érzelmi kapcsolat, a közös háztartásban való együttélés és a közös célok érdekében végzett gazdasági együttműködés megvalósultak.

[10] Az alperes a felperes keresetének elutasítását kérte. Tagadta az élettársi kapcsolat fennállását, mert annak feltételei nem valósultak meg. Az érzelmi kapcsolat tényét elismerve vitatta mind a közös háztartásban való együttélést, mind a közös gazdasági célok érdekében történő hallgatólagos megállapodást, illetve a hosszú távú együttműködést. Előadása szerint ténylegesen változatlanul az édesanyjánál élt, élelmezéséről maga gondoskodott, a lakásában alkalomszerűen fordult meg. Az alperes hangsúlyozottan érvelt az első és a második gyermekük születése után a felperessel megkötött írásbeli szerződésekkel. Azoknak ugyanis az volt az indoka és célja, hogy egy (korábbi) kapcsolata rossz tapasztalatai miatt elkerülje a vagyoni jogkövetkezményeket. A saját vagyonát képező lakásban az átalakításokat a saját jövedelméből finanszírozta, a felperessel soha nem volt gazdasági célú együttműködésük.

[11] A felperes vitatta a megállapodások alperes által megjelölt motivációját. Állította, hogy az első szerződés megkötésére azért került sor, mert az alperes a külföldön élő, korábbi kapcsolatából származó gyermek után kevesebb tartásdíjat akart fizetni. A felperes arra is hivatkozott, hogy a harmadik gyermekük után ilyen megállapodás közöttük nem született.

[12] A felek mindketten a gyermekek elhelyezése iránti perben elhangzottakkal érveltek. A felperes arra hivatkozott, hogy az alperes - jelen perbeli előadásával ellentétben - viszontkeresetét az együttlakásra, a közös háztartásra alapította. Az alperes pedig a felperes személyes előadásaira utalt, miszerint soha nem volt otthon, ezáltal a gyermekek nevelésében és gondozásában sem vett részt.