A Debreceni Ítélőtábla Pf.20165/2022/8. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 349. §, 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 42. § (1) bek., 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 83. § (1) bek., 96. § (1) bek., 102. § (1) bek., 181. § (1) bek., 182. § (1) bek., (3) bek., 276. § (5) bek., 370. § (1) bek., (4) bek., 376. § (1) bek., 381. §, 383. § (2) bek., (6) bek., 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. § (2) bek., (5) bek., (6) bek., 88/2007. (VIII. 17.) FVM rendelet 3. § (1) bek., 9. §, (1) bek., (3) bek.] Bírók: Gárdosi Judit, Pribula László, Répássy Árpád

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

Pf.II.20.165/2022/8. szám

A Debreceni Ítélőtábla a Dr. Kalász Imre Zsolt ügyvéd ügyintézése mellett eljáró Papp-Kalász-Tóth Ügyvédi Iroda (cím) által képviselt Felperes (cím) felperesnek a dr. Név kamarai jogtanácsos által képviselt Magyar Állam (cím) alperes ellen közhatalmi jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított perében a Debreceni Törvényszék 15.P.21.417/2021/12. számú ítélete ellen a felperes által 14. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

ítéletet:

Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét azzal hagyja helyben, hogy mellőzi a felperes felhívását a Magyar Állam javára 94 100 (kilencvennégyezer-egyszáz) forint ellentmondási illeték megfizetésére, és megállapítja, hogy az ellentmondás illetéke az állam terhén marad.

Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 50 000 (ötvenezer) forint másodfokú eljárással felmerült költséget.

Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

Indokolás

[1] A felperes 2008. június 30. napján mezőgazdasági területek erdősítésével kapcsolatos támogatási kérelmet terjesztett elő az alperesi jogelőd Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Közvetlen Támogatások Igazgatóságához. Az elsőfokú hatóság megismételt eljárásban hozott 74/0904/128/23/2008. számú határozatával a felperes kérelmének részben helyt adva, megállapította, hogy a felperes 153 156 euró támogatásra jogosult. A felperes fellebbezése alapján eljárt MVH központi szerve 74/0904/128/28/2008. iktatószámú határozatával ezen elsőfokú határozatot helybenhagyta.

[2] A felperes közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát kérte; a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 11.K.769/2013/11. számú ítéletében a közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezte és az elsőfokon eljárt hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a közigazgatási szervek az Európai Mezőgazdasági, Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 88/2007. (VIII. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: Jogcímrendelet) 9. § (1) és (3) bekezdését helytállóan értelmezték akként, hogy a felperesnek a mezőgazdasági területek erdősítése után járó jövedelempótló támogatás csak a támogatás benyújtásának évében igénybe vett normatív területalapú támogatása után jár.

[3] A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria Kfv.IV.35.532/2013/5. számú ítéletében a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéletét az indokolás megváltoztatása mellett hatályában fenntartotta. Kifejtette, hogy a Jogcímrendeletben nem lelhető fel olyan szűkítő feltétel, mely szerint a megelőző évre vonatkozó területnagyság csak abban az esetben vehető figyelembe, ha a kérelem benyújtásának évében normatív területalapú támogatást a kérelmező nem vett igénybe. A 9. § (3) bekezdése szerint a támogatás megállapítására annak alapján kerülhet sor, ha az ügyfél a támogatás évében, vagy az azt megelőző évben igényelt területalapú támogatást, ezért a felperest a 2007. évben igényelt területalapú támogatás esetén is megilleti jövedelempótló támogatás, ha a kérelem erre irányul. Az alperes jogelődje ezt követően 74/0904/128/39/2008. szám alatt a felperes kérelme szerint hozta meg a támogatási kérelem tárgyában határozatát.

[4] A felperes az elsőfokú hatósághoz 2009 és 2013 között öt alkalommal nyújtott be erdészeti jövedelempótló támogatás kifizetése iránti kérelmet. A 2009. május 12. napján benyújtott kérelmére az alperesi jogelőd 2010. május 25. napján 15 400 858 forintot, 2012. március 5. napján 1 156 945 forintot, 2016. augusztus 5. napján 1 214 018 forintot, 2017. május 12. napján 546 202 forintot, míg 2017. június 16. napján 50 406 forintot fizetett meg. A 2010. április 23. napján benyújtott kérelmére az alperesi jogelőd 2011. június 21. napján 5 533 334 forintot, 2017. május 12. napján 245 271 forintot, 2017. május 12. napján 169 824 forintot, míg 2017. június 16. napján 15 684 forintot utalt a felperes javára. A 2011. április 26. napján előterjesztett kérelmére az alperesi jogelőd 2012. május 14. napján 5 298 238 forint, míg 2016. szeptember 9. napján 1 263 005 forint támogatási összeget folyósított. A 2012. május 15. napján benyújtott kérelemre az alperesi jogelőd 2013. március 11. napján 5 479 354 forintot, míg 2016. szeptember 9. napján 1 946 621 forintot fizetett meg. A 2013. május 14. napján kelt kérelem alapján az alperesi jogelőd 2014. április 3. napján 5 099 758 forintot, míg 2016. szeptember 9. napján 1 800 276 forintot teljesített.

[5] A felperes módosított keresetében a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959. évi Ptk.) 349. § (1) bekezdése alapján kérte kötelezni az alperest 2 785 916 forint és ezen összeg 2016. szeptember 9. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatának a megfizetésére. Állította, hogy az alperes a Jogcímrendelet 9. § (3) bekezdését tévesen értelmezte, és ezáltal kirívóan súlyos jogalkalmazási tévedést, szabálytalanságot követett el, melynek következményeképpen kifizetési kérelmei alapján a teljes támogatási összeghez csak több év elteltével jutott hozzá. Állította, hogy a támogatási összegeket befektetni kívánta, azokat az általa meghatározott futamidőre Prémium Magyar Államkötvénybe fektetve ezen időszak alatt 2 785 916 forint vagyoni előnyre tehetett volna szert.

[6] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, álláspontja szerint az alperesi jogelőd jogértelmezési tévedése nem volt kirívóan súlyos, ezért nem jár kártérítési felelősséggel, továbbá hiányzik az ok-okozati összefüggés a keletkezett kár és az alperesi jogelőd magatartása között. A felperes befektetése csupán lehetőség lett volna, nem bizonyíthatóan megkezdett beruházásból eredő elmaradt hasznot érvényesít. Hivatkozott arra is, hogy a felperesi kár a jogellenes magatartás tanúsításának időpontjában nem volt előre látható, illetőleg amennyiben marasztalást kér, a felperes rendes jogorvoslattal a kárt elháríthatta volna.

[7] Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest az alperes javára 156 796 forint munkadíj, valamint a Magyar Állam javára 94 100 forint bírósági meghagyás elleni ellentmondási illeték megfizetésére.

[8] Az ítélet indoklásában az Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatályba lépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény 54. §-a alapján megállapította, hogy jelen perben az 1959. évi Ptk. rendelkezései irányadóak. Rögzítette, hogy az ekként alkalmazandó 1959. évi Ptk. 349. §-ában az államigazgatási jogkörben okozott kárért fennálló felelősséget a munkáltatói kártérítési felelősség speciális eseteként rendezi, és annak megállapíthatóságát többletfeltételek megvalósításához köti. A kártérítési felelősség általános és különös feltételeit - azaz a jogellenes magatartást, az államigazgatási tevékenységgel összefüggő kárt, az okozati összefüggést, vétkességet, valamint azt, hogy a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetve a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette - a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 265. § (1) bekezdése értelmében a felperesnek kellett bizonyítania.