1166/2010. (VIII. 4.) Korm. határozat
a Miniszterelnökségen, a minisztériumokban, az igazgatási és az igazgatás jellegű tevékenységet ellátó központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszámáról
1. A Kormány a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény hatálya alá tartozó, a Kormány irányítása vagy felügyelete alatt álló központi költségvetési szervek összlétszámának felső határát az 1. és a 2. számú melléklet szerint állapítja meg.
2. Az 1. pontban meghatározott létszám nem tartalmazza, és annak számítása során nem kell figyelembe venni a 3. pontban meghatározott létszámkeretet, valamint a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatottak, továbbá az Európai Unió költségvetésében biztosított forrásból finanszírozott, határozott idejű jogviszony keretében foglalkoztatottak számát, amennyiben a foglalkoztatáshoz a Magyar Köztársaság költségvetéséből származó többletforrás nem szükséges.
3. A "Romák foglalkoztatása a közigazgatásban" program keretében a Miniszterelnökségen és a minisztériumokban foglalkoztatottak engedélyezett létszámkerete 40 fő.
4. A foglalkoztatottak összlétszámának felső határa megváltoztatására irányuló előterjesztést kizárólag a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter nyújthat be a Kormányhoz azzal, hogy létszámnövekedésre irányuló javaslat - annak finanszírozási forrásától függetlenül - kizárólag új feladatok ellátásával vagy feladatok átadás-átvételével összefüggésben nyújtható be.
5. Ez a határozat a közzétételének napján lép hatályba.
6. Hatályát veszti a Miniszterelnöki Hivatalban, a minisztériumokban, az igazgatási és az igazgatás jellegű tevékenységet ellátó központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszámáról szóló 2057/2008. (V. 14.) Korm. határozat.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
1. számú melléklet az 1166/2010. (VIII. 4.) Korm. határozathoz[1]
| Megnevezés | Létszám (fő) | |
| 1. | Miniszterelnökség | 275 |
| 2. | Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium | 865 |
| 3. | Belügyminisztérium | 354 |
| 4. | Honvédelmi Minisztérium | 511 |
| 5. | Külügyminisztérium | 642 |
| 6. | Nemzetgazdasági Minisztérium | 793 |
| 7. | Emberi Erőforrások Minisztériuma | 954 |
| 8. | Nemzeti Fejlesztési Minisztérium | 629 |
| 9. | Vidékfejlesztési Minisztérium | 598 |
| 10. | ÖSSZESEN: | 5 621 |
2. számú melléklet az 1166/2010. (VIII. 4.) Korm. határozathoz[3]
| Sorszám | közigazgatási szerv | létszám (fő) |
| Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium | ||
| 1. | Központi Statisztikai Hivatal | 1393 |
| 2. | Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala | 231 |
| 3. | Kormányzati Ellenőrzési Hivatal | 140 |
| 4. | Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala | 729 |
| 5. | Balassi Intézet | 280 |
| 6. | Egyenlő Bánásmód Hatóság | 20 |
| 7. | ||
| 8. | ||
| 9. | Közpolitikai Kutatások Intézete | 35 |
| 10. | ||
| 11. | Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal | 434 |
| 12. | ||
| 13. | Csongrád Megyei Kormányhivatal | 1050 |
| 14. | Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal | 633 |
| 15. | Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal | 1965 |
| 16. | Fejér Megyei Kormányhivatal | 1214 |
| 17. | Békés Megyei Kormányhivatal | 1332 |
| 18. | Vas Megyei Kormányhivatal | 928 |
| 19. | Baranya Megyei Kormányhivatal | 1349 |
| 20. | Heves Megyei Kormányhivatal | 752 |
| 21. | Somogy Megyei Kormányhivatal | 81 4 |
| 22. | Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal | 1146 |
| 23. | Veszprém Megyei Kormányhivatal | 91 0 |
| 24. | Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal | 833 |
| 25. | Budapest Főváros Kormányhivatala | 3554 |
| 26. | Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal | 1179 |
| 27. | Zala Megyei Kormányhivatal | 722 |
| 28. | Nógrád Megyei Kormányhivatal | 530 |
| 29. | Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal | 981 |
| 30. | Pest Megyei Kormányhivatal | 1291 |
| 31. | Tolna Megyei Kormányhivatal | 591 |
| 32. | Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal | 1662 |
| Vidékfejlesztési Minisztérium | ||
| 33. | Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal | 1256 |
| 34. | Földmérési és Távérzékelési Intézet | 210 |
| 35. | Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal | 1152 |
| 36. | Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság | 81 |
| 37. | Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság | 71 |
| 38. | Bükki Nemzeti Park Igazgatóság | 83 |
| 39. | Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság | 68 |
| 40. | Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság | 71 |
| 41. | Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság | 69 |
| 42. | Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság | 37 |
| 43. | Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság | 101 |
| 44. | Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság | 83 |
| 45. | Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság | 55 |
| 46. | Országos Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség | 135 |
| 47. | Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség | 127 |
| 48. | Dél-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség | 112 |
| 49. | Észak-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség | 117 |
| 50. | Észak-magyarországi Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség | 133 |
| 51. | Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség | 69 |
| 52. | Közép-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség | 168 |
| 53. | Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség | 268 |
| 54. | Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség | 71 |
| 55. | Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség | 67 |
| 56. | Tiszántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség | 110 |
| 57. | Országos Meteorológiai Szolgálat | 228 |
| 58. | Nemzeti Földalapkezelő Szervezet | 225 |
| Honvédelmi Minisztérium | ||
| 59. | Magyar Köztársaság Állandó NATO Képviselet, Védelempolitikai Részleg | 15 |
| 60. | Magyar Köztársaság Állandó EBESZ Képviselet, Katonai Képviselet | 4 |
| 61. | HM Védelmi Hivatal | 46 |
| 62. | HM Belső Ellenőrzési Hivatal | 38 |
| 63. | HM Hatósági Hivatal | 42 |
| 64. | HM Nemzetközi Együttműködési és Fegyverzet-ellenőrzési Hivatal | 41 |
| 65. | HM Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatal | 26 |
| Belügyminisztérium | ||
| 66. | Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ | 16 |
| 67. | Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal | 983 |
| Nemzetgazdasági Minisztérium | ||
| 68. | Nemzeti Adó- és Vámhivatal | 23060 |
| 69. | Magyar Államkincstár | 4343 |
| 70. | Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal | 287 |
| 71. | Nemzeti Innovációs Hivatal | 98 |
| 72. | Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság | 155 |
| 73. | Foglalkoztatási Hivatal | 215 |
| 74. | Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség | 182 |
| 75. | Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság | 80 |
| 76. | Nemzeti Külgazdasági Hivatal | 155 |
| Nemzeti Fejlesztési Minisztérium | ||
| 77. | Magyar Energia Hivatal | 197 |
| 78. | Országos Atomenergia Hivatal | 80 |
| 79. | Nemzeti Fejlesztési Ügynökség | 241 |
| 80. | Közlekedésbiztonsági Szervezet | 57 |
| 81. | Magyar Bányászati és Földtani Hivatal | 180 |
| 82. | Nemzeti Közlekedési Hatóság | 502 |
| Külügyminisztérium | ||
| 83. | Külképviseletek igazgatása | 1150 |
| Emberi Erőforrás Minisztérium | ||
| 84. | Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal | 50 |
| 85. | ÁNTSz Országos Tisztifőorvosi Hivatal és országos intézetei | 1191 |
| 86. | Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal | 702 |
| 87. | Kulturális Örökségvédelmi Hivatal | 169 |
| 88. | Oktatási Hivatal | 205 |
| 89. | Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet | 576 |
| 89/1. | Emberi Erőforrás Támogatáskezelő | 210 |
| 89/2. | Klebelsberg Intézményfenntartó Központ | 218 |
| Nyugdíjbiztosítási Alap | ||
| 90. | Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság | 351 |
| 91. | ONYF igazgatási szervei (Központi Nyugdíjnyilvántartó és Informatikai Igazgatóság, Nyugdíjfolyósító Igazgatóság) | 1271 |
| Egészségbiztosítási Alap | ||
| 92. | Országos Egészségbiztosítási Pénztár | 1594 |
| 93. | ÖSSZESEN | 70 595 |
Lábjegyzetek:
[1] Megállapította az 1206/2012. (VI. 26.) Korm. határozat 1. pontja. Hatályos 2012.06.27.
[2] Módosította a 2021/2013. (XII. 29.) Korm. határozat 1-2. pontja. Hatályos 2014.01.01.
[3] Megállapította az 1223/2011. (VI. 29.) Korm. határozat 2. pontja. Hatályos 2011.06.30.
[4] Módosította az 1786/2013. (XI. 4.) Korm. határozat 1. pontja. Hatályos 2013.11.05.
[5] Módosította az 1786/2013. (XI. 4.) Korm. határozat 1-2. pontja. Hatályos 2013.11.05.
[6] Módosította az 1054/2013. (II. 13.) Korm. határozat 3. pontja. Hatályos 2014.07.01.