13550/1947. (XI. 20.) Korm. rendelet
a közületek által használt gépjáróművek beszerzése, üzembentartása és értékesítése tárgyában
A magyar köztársaság kormánya az 1946. XVI. tc. 1. §-ában foglalt és legutóbb az 1947. XVI. tc. 1. §-ával meghosszabbított felhatalmazás alapján a következőket rendeli.
I. FEJEZET
1. § Az állami hatóságok, hivatalok, intézmények, intézetek és üzemek, valamint az állam által kezelt alapok és alapítványok, továbbá az állami kezelésben lévő vállalatok és állami érdekeltségű vállalatok, végűi a városi, vármegyei és egyéb önkormányzatok, ezek intézetei, intézményei és üzemei, az általuk kezelt alapok, alapítványok, valamint ezek vállalati érdekeltségei (továbbiakban: közületek) tartoznak az 1947. évi december hó 31. napjáig a közlekedésügyi miniszternek a jelen rendelet 1. számú mellékletének megfelelő "Kimutatás" szerint az általuk üzembentartott gépjáróművek (személy, teher, motorkerékpár) adatait bejelenteni.
(1) A jelen rendelet 3. §-a szerint létesült tárcaközi bizottság javaslata alapján a minisztertanács állapítja meg az egyes közületek által vásárolható; üzembentartható gépjáróművek számát és az üzembentartás egyéb feltételeit. (2) A minisztertanács által üzembentartani engedélyezett gépjáróművek számát szaporítani csak újabb minisztertanácsi engedély alapján szabad.
3. § A 2. §-ban említett tárcaközi bizottság elnöke a miniszterelnök megbízottja, alelnöke a közlekedésügyi miniszter megbízottja, állandó tagjai a Pénzügyminiszter, a Gazdasági Főtanács és a Tervhivatal egy-egy kijelölt tisztviselője. A többi tárca egy-egy kijelölt tisztviselője nem állandó tagja, a bizottságnak és csak a tárcáját érintő tárgyalásokon vesz részt. A tárcaközi bizottság jegyzője - akit a közlekedésügyi miniszter a vezetése alatt álló minisztérium előadói közül jelöl ki - gondoskodik a bizottság tagjainak összehívásáról a tárgyalás anyagának összegyűjtéséről és tárgyalásra előkészítéséről. A tárcaközi bizottság javaslatának a minisztertanács elé terjesztéséről a közlekedésügyi miniszter gondoskodik.
II. FEJEZET
4. § A jelen rendelet szempontjából meg kell különböztetni:
a) járandósághoz tartozó személygépkocsit,
b) szolgálati és
c) üzemi gépjáróműveket.
5. § (1) A járandósághoz tartozó személygépkocsi [4. § a) pont] használata csak annyiban esik korlátozás alá. hogy a gépkocsira az illető tárca költségvetésében legfeljebb havi 3.000 km teljesítménynek megfelelő üzemanyag költség számítható fel. Az ezen felül mutatkozó esetleges kiadásokat a gépjárómű használója az államkincstárnak megtéríteni tartozik.
(2) Járandóságukhoz tartozó személygépkocsi illeti meg:
a) miniszterelnököt,
b) minisztereket,
c) a legfőbb állami számvevőszék elnökét,
d) államtitkárokat,
e) azokat a személyeket, akiknek azt a 3. §-ban meghatározott tárcaközi bizottság javaslatára a minisztertanács engedélyezi.
6. § (1) Szolgálati vagy üzemi gépjáróműveknek [4. § b) és c) pont] minősülnek azok a személy és tehergépkocsik, valamint motorkerékpárok, amelyek a közületek használatára vannak rendelve és amelyeket elkerülhetetlen szükség esetében csak az igényjogosult hivatalos személyek használhatják, illetőleg amelyek csak a közület részére történő szállítások céljára használhatók.
(2) A szolgálati vagy üzemi gépjáróművet állandóan ugyanazon személy használatára fenntartani nem szabad.
(3) A szolgálati, vagy üzemi gépjáróművek kizárólag csak hivatalos, illetve szolgálati utakra vehetők igénybe, ha azonban ezek az utak a közlekedés mai fejlettségére és aránylagos olcsóságának figyelembevétele mellett más módon olcsóbban tehetők meg, illetve a szállítandó küldemények más módon olcsóbban fuvarozhatok, szolgálati vagy üzemi gépjáróművek nem használhatók. Ezt a körülményt minden egyes esetben amikor a használatukról dönteni kell, külön lelkiismeretes mérlegelés tárgyává kell tenni.
(4) Szolgálati vagy üzemi gépkocsit kényelmi vagy magáncélokra igénybevenni nem szabad és azokon nem hivatalos személyek egyedül, hivatalos személy nélkül nem utazhatnak, illetve azokon nem az üzem folytatásához szükséges küldeményeket szállítani tilos.
(5) Helyi forgalomban személygépjárómű 500 méternél rövidebb útra igénybe nem vehető. Helyközi forgalomban személygépjárómű pedig csak az illetékes miniszter, illetve az áltála kijelölt személy (17. §) által kiállított írásbeli engedélyével használható:
(6) Az oktatás vizsgáztatás céljait szolgáló gépjáróművek (az állami gépjáróművezetői tanfolyam stb.) gépjáróművei kizárólag csak oktatásra és vizsgáztatásra használhatók és azt az oktatók és a vizsgáztatók csak annyiban használhatják, amennyiben a gépjáróművezetésben gyakorlás szempontjából okvetlenül és elkerülhetetlenül szükséges.
(7) A gépjáróművek használatára jogosult személyek vagy közületek kizárólag azt a gépjáróművet használhatják, amely részükre rendszeresítve van. Szigorúan tilos a magasabb hatóságoknak a fennhatóságok alá tartozó alacsonyabb hatóságoknál rendszeresített gépjáróműveket szolgálattételre berendelni és használni. Ha egyes esetekben mégis elkerülhetetlenül szükség volna kisegítő gépjáróművet igénybe venni, úgy a legfeljebb 6 hétig terjedő időre igénybevételére a közlekedésügyi miniszter előzetes engedélyét, 6 héten túli időre igénybevételére pedig a minisztertanács előzetes engedélyét kell kieszközölni.
(8) Szolgálati vagy üzemi gépjáróművet csak a rendszeresített gépjáróművezető vezetheti. A vezetést más személynek átengedni még abban az esetben is tilos, ha az illető gépjáróművezetői igazolvánnyal rendelkezik. Kivételt képeznek az állami gépjáróművezetőképző tanfolyam, az államrendőrség, a honvédség, és a posta által üzembentartott, a gépjáróművezető kiképzés célját szolgáló gépjáróművek, valamint a hivatalos, ez üzemi szakértők által végzett úgynevezett próbamenetek.
III. FEJEZET
7. § (1) A közületek az általuk üzembentartott gépjáróművekről a közlekedésügyi miniszter által rendszeresítendő üzemi nyilvántartást kötelesek vezetni.
(2) Az üzemi nyilvántartást a közlekedésügyi miniszter a legfőbb állami számvevőszék közreműködésével évenként kétszer felülvizsgálja.
8. § (1) A közületek az általuk üzembentartott gépjáróműveket a közlekedésügyi miniszter által kijelölendő javítóüzemek valamelyikében kötelesek javítani.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt kötelezettség nem terjed ki azokra a javításokra, amelyek egy heti időtartam alatt elvégezhetők és amelyeknek havi összköltsége legfeljebb 500.- Frt.
9. § (1) A közületek által fenntartott javítóüzemeket és gépkocsiszíneket a 11. §-ban meghatározott szakértő bizottság a jelen rendelet életbelépését követő két hónapon belül felülvizsgálni köteles.
(2) A felülvizsgálat során meg kell állapítani, hogy a közület által fenntartott műhely a gépjáróművek javítási céljára megfelelő-e, rendelkezik-e a javítások elvégzéséhez hozzáértő alkalmazottakkal. A gépkocsiszínek az előírt biztonsági követelménynek megfelelnek-e, és általában mind a javítóműhely, mind a gépkocsiszín kihasználása gazdaságos-e.
(3) A közlekedésügyi miniszter, a szakértői bizottság javaslatát figyelembevéve, előterjesztést tesz a minisztertanácsnak az egyes közület által fenntartott javítóműhely, illetve gépkocsiszín fenntartása, illetve megszüntetése tárgyában.
10. § (1) A közületek által fenntartott gépjáróművek karbantartásának és javításának ellenőrzése céljából az egyes közületekhez a 11. §-ban meghatározott szakértői bizottság egy-egy tagját ellenőrző szakértői minőségben ki kell rendelni.
(2) Az ellenőrző szakértő - előzetes hozzájárulása nélkül tilos a gépjáróművet a 8. § (2) bekezdésében említett kivételtől eltekintve javíttatni. Ugyancsak tilos bármely a gépkocsi javítására vonatkozó számlát az ellenőrző szakértő előzetes jóváhagyása nélkül kifizetni.
(3) Az ellenőrző szakértő az eljárás során tapasztalt mindennemű szabálytalanságot a közlekedésügyi miniszternek haladéktalanul írásban jelenteni köteles.
(4) A közületek minden egyes üzembentartott gépjárómű után évi 250 forint ellenőrzési díjat tartoznak az O. G. K. B. csekkszámlájára minden év január hó 15-éig befizetni.
11. § (1) Az országos közúti és közlekedésrendészeti bizottság kebelében a közületek által fenntartott javítóüzemek és gépkocsiszínek felülvizsgálására és állandó ellenőrzésére, valamint a közületek által üzembentartott gépjáróművek karbantartásánál és javításánál a jelen rendelet szerinti közreműködésre szakértői bizottságot kell szervezni.
(2) A bizottságnak csakis gépészmérnöki oklevéllel és megfelelő műhelygyakorlattal rendelkező közszolgálatban álló személy lehet a tagja. Kivételesen indokolt esetben a közlekedésügyi miniszter a gépészmérnöki képesítés alól felmentést adhat.
(3) A bizottság tagjait a közlekedésügyi miniszter bízza meg és rendeli ki az egyes közületekhez. A megbízás három évre szól és az bármikor visszavonható. A bizottság tagjainak tiszteletdíját szintén a közlekedésügyi miniszter állapítja meg, amelyet a közület által befizetett ellenőrzési díjak terhére kell utalványozni.
IV. FEJEZET
12. § (1) Amennyiben a minisztertanács a tárcaközi bizottság javaslata alapján a bejelentettnél kevesebb gépjárómű tartását engedélyezte, [2. § (1) bekezdés] abban az esetben a fölös számú személygépjáróművet, illetve motorkerékpárt a Magyar Országos Gépkocsi Üzemi R. T. (továbbiakban: MOGÜRT), a tehergépjáróművet pedig a Magyar Államvasutak Gépkocsi Üzemének (továbbiakban: MAVAUT) kell átadni.
(2) A minisztertanács által üzembentartani engedélyezett gépjáróművekkel kapcsolatban vezetendő a 7. §-ban említett nyilvántartásokat a jelen rendelet hatálybalépését követő hatodik hónap végén le kell zárni. Az ellenőrző szakértő a nyilvántartás adatait felülvizsgálja és a közlekedésügyi miniszter elé terjesztendő jelentésben nyilatkozni tartozik arra vonatkozóan; hogy a gépjárómű kihasználása, valamint az üzembentartás egyéb körülményei gazdaságosság szempontjából megfelelőek-e.
(3) Amennyiben, a közlekedésügyi miniszter megítélése szerint, a gépjárómű további fenntartása nem indokolt, a minisztertanácsnak a gépjárómű üzembentartásának megszüntetését javasolja.
(4) Ha a minisztertanács a gépjárómű üzembentartásának megszüntetésére vonatkozó javaslatot elfogadja a személygépjáróművet, illetve motorkerékpárt a MOGÜRT-nek, a tehergépjárőművet pedig a MAVAUT-nak át kell adni.
(5) Az (1) és a (4) bekezdésben említett gépjáróművek árát a MOGÜRT-nak, illetve a MAVÁUT-nak átadás előtt meg kell állapítani. Az ármegállapítást a 11. §-ban meghatározott szakértői bizottság eszközli.
(6) Ha a Mavaut az (1) vagy a (4). bekezdés szerint átadni rendelt tehergépjáróművet nem kívánja üzembentartani, abban az esetben a tehergépjáróművet értékesítés céljából a MOGÜRT veszi át.
(7) A Mogürt jogosult az (1) a (4), illetve a (6) bekezdés értelmében átvett gépjáróműveket, az (5) bekezdés szerint megállapított, illetve annál magasabb áron értékesíteni. Ha a gépjáróművet nem a Mogürt vásárolta meg, a befolyt vételár 15%-ot jutalék fejében visszatarthatja.
(8) A minisztertanácsi határozat rendelkezik arra vonatkozóan, hogy a gépjáróművek az (1) bekezdésben foglaltak szerint megállapított árak fejében kifizetett összeg a közület használatában megmaradó gépjáróművek üzembentartására vagya Mogürt, illetve a Mavaut által rendelkezésre bocsátott gépjárómű bérleti díjára fordítandó, vagy pedig a pénzügyminiszter rendelkezésére bocsátandó.
(9) Amennyiben a közület a minisztertanácsi határozatnak megfelelően gépjároművet bérel, abban az esetben a Mogürt, illetve a Mavaut a gépjárómű vételárát a közületnek nem fizeti ki, hanem a fizetendő összeget fuvardíjban számolja el.
(10) Gépjáróművet bérbevenni csak a Mogürt-től, illetve a Mavaut-tól szabad. A közlekedésügyi miniszter indokolt esetben kivételt tehet.
V. FEJEZET
13. § (1) A közület a 2. §-ban említett minisztertanácsi engedély esetében is gépjáróművet általában csak a Mogürt útján vásárolhat.
(2) Ha a Mogürt megfelelő gépjáróművel nem rendelkezik, a közület a gépjáróművet bármely gépjáróműkereskedőnél megvásárolhatja. Ilyen esetben azonban a gépjáróművet a 11. §-ban megbatározott szakértői bizottságnak be kell mutatni. A bizottság a gépjárómű megvásárlását csak abban az esetben javasolhatja, ha annak állapotát és vételárát megfelelőnek találja.
VI. FEJEZET
14. § (1) A közület által üzembentartott gépjárómű csak a közlekedésügyi miniszter által rendszeresítendő menetlevéllel közlekedhet. Helyi használat esetén minden nap új menetlevelet kell kiállítani és azt a rovatoknak megfelelően pontosan kell vezetni. A gépkocsinak helyközi használata esetén egy-egy útra több napig érvényes menetlevelet kell kiállítani. Az ilyen menetlevélre rá kell vezetni, hogy a helyközi használatot ki, milyen célból engedélyezte.
(2) A menetlevelet a közület megbízottja (17. §) használatbavétel előtt aláírni tartozik.
(3) A menetleveleket a számadási év végével a számadási okmányhoz kell csatolni.
15. § A 3. §-ban említett a tárcaközi bizottság által kiküldött ellenőrző személyek a közületi gépjáróműveket bárhol megállíthatják és a jelen rendeletben szabályozott használatát ellenőrizhetik. Az észlelt szabálytalanságot a tárcaközi bizottság elnökéhez haladéktalanul írásban jelenteni kötelesek.
16. § (1) A gépjáróműkerületi elsőfokú rendőrhatóságok a közületek által beszerzett gépjáróművekre forgalmi engedélyt csak abban az esetben adhatnak ki, illetőleg a már meglévő forgalmi engedélyt csak abban az esetben írhatják át a közület nevére, ha azt a minisztertanácsi határozat alapján a közlekedésügyi- miniszter a vonatkozó kérelemre rávezetve engedélyezte. Ez a rendelkezés nemcsak az állami, hanem az egyéb rendszámmal közlekedő közületi gépjáróművekre is vonatkozik.
(2) Gépjáróművet állami rendszámmal, valamint a közületi gépjáróművet nem állami rendszámmal csak a közlekedésügyi miniszter előzetes engedélyével szabad ellátni.
17. § (1) Az 1. §-ban felsorolt közületek felelős vezetői a rendelet hatálybalépése után haladéktalanul kötelesek a gépjáróműügyek intézésével személyzetükből valakit (egy vagy több személy, aki a közület vezetője is lehet) megbízni, aki személyében fegyelmileg anyagilag és büntetőjogilag felelős a jelen rendeletben foglalt a közületre vonatkozó rendelkezések pontos betartásáért.
(2) Az (1) bekezdésben említett személy nevét a tárcaközi bizottsággal és az O. G. K. B.-val írásban közölni kell.
18. § (1) Jelen rendelet, illetve jelen rendelet egyes rendelkezéseinek hatálybalépését a közlekedésügyi miniszter külön rendelettel állapítja meg.
(2) Jelen rendeletet a belügy- és honvédelmi tárcára vonatkozóan a belügy-, illetőleg a honvédelmi miniszterrel; míg a rendelet 7.-9. §-ait az iparügyi miniszterrel, 2. és 12. §-ait pedig a pénzügyminiszterrel egyetértésben a közlekedésügyi miniszter hajtja végre.
(3) Jelen rendelet hatálybalépésével az 1401/1931. ME rendelet hatályát veszti.
Budapest, 1947. évi november hó 14-én.
Dinnyés Lajos s. k.,
miniszterelnök